A ma, az államcsőd árnyékában sorra kerülő, a miniszterelnök által összehívott úgynevezett gazdasági csúcs előtt érdemes felidézni a tegnapot, amikor még oly vehemensen támadott a kormány mindenkit, aki a kibontakozó világgazdasági válság veszélyeire és Magyarország legyengített állapotára hívta fel a figyelmet.
"A NATO keleti irányú bővítése mind nagyobb terület mind kisebb erővel való védelmének folyamata. A szövetségbe katonai értelemben mind kevésbé felkészült és hozzáértő országok lépnek be, amelyek nem is nagyon törekszenek cselekvőképességre."
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) gyakorlatában nincs külön hitelszerződés, a hitelnyújtásról szóló megállapodás lényegében a kormánynak az IMF által jóváhagyott szándéknyilatkozata
Polgár Géza, az RTL Klub riportere csak formailag követte el a közokirat-hamisítást azzal, hogy hamis orvosi igazolással kért és kapott parkolási engedélyt - mondta el a csütörtöki Népszabadságnak...
Elhunyt Mitch Mitchell, Jimi Hendrix egykori dobosa az egyesült államokbeli Portlandban egy szállodai szobában. Egy orvos közölte, hogy a hatvanas éves sztárjának holttestére szerda hajnalban bukkantak az amerikai város Benson nevű hoteljában.
Jövő hétfőn 18 órától a Szent István Bazilikában Szentmisét tartanak Puskás Ferenc emlékére, az Aranycsapat legendás kapitánya halálának második évfordulóján.
Az APEH pszichológiai laboratóriumában bíznak abban, hogy legalább a súlyos kockázati tényezőt jelentő embereket sikerül kiszűrni az adóhatóságnál jelentkezőknek előírt IQ-vizsgálat segítségével - írt...
Egy korábban bezárásra ítélt, de illegálisan használatban lévő aranybánya egyik aknája beomlott Guineában, és 14 bányász vesztette életét a balesetben - közölték szemtanúk. A nyugat-afrikai ország fővárosától, Conakrytól 800 kilométerre keletre lévő bányában törvénytelen módon foglalkoztattak munkásokat.
A közjegyzők januártól előzetes bizonyítást végezhetnek, amelynek során helyszíni szemlét tarthatnak, tanúkat hallgathatnak meg, és akár igazságügyi szakértőt is kirendelhetnek - írta a csütörtöki Vil...
A gyerekek egy részénél vírusfertőzés és egyéb tényezők hatására nehezített, sípoló légzés jelentkezik. Ennek hátterében azonban a köztudatban álló asztma mellett számos betegség húzódhat meg.
BUDAPEST — Modellnek állt néhány magyar labdarúgó. Köteles László (24, Diósgyőr), Katona Máté (18, Vasas), Tisza Tibor (24, Újpest), Simon Attila (25, Újpest), valamint Horváth László (22, Bp. Honvéd) levetkőzte gátlásait és – rábólintva a Joy Celebrity magazin felkérésére – a kamerák előtt pózolt.
Az RTL Klubon nyolc éve töretlen sikerrel futó délutáni show-műsor háziasszonyának november 14-én jelenik meg a könyve. Részleteket csak a Blikkben olvashatnak.
BUDAPEST ― Nem dolgozhatnak buták az adóhivatalban! Jövő januártól a Pénzügyminisztérium rendelete szerint csak 90-es IQ-nál magasabb intelligenciájú dolgozókat vesznek föl az APEHba.
A pénzügyi válság idején is rossz üzlet a devizaalapú hitelt forintalapúra váltani, mert a törlesztőrészletek akár a másfélszeresére is nőhetnek - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Bankszövetség elnöke. Felcsuti Péter hozzátette: vonakodhatnak a külföldi tulajdonú magyarországi bankok tulajdonosai, hogy finanszírozzák a magyar gazdaság megnövekedett hitelszükségleteit.
A Fidesz szerint január 1-től a foglalkoztatási szempontból nehéz helyzetű rétegek esetében a nulla százalékos munkaadói járulék bevezetésével kellene megkezdeni a járulékreformot - mondta Matolcsy György, a Fidesz gazdaságpolitikusa szerdán Budapesten.
Az októberi pánik óta a forint szépen stabilizálódott, de ezekben a napokban némi nyomás alatt van, mert a nemzetközi befektetői hangulat megint nem támogatja a kockázatvállalást a felzárkózó piacokon...
A parlamenti pártok elnökei közül csak a kezdeményező Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, szocialista pártelnök vesz részt a mai gazdasági csúcson: az ellenzéki pártok elnökei előre jelezték...
Gyurcsány Ferenc szóvivőjén keresztül megüzente, hogy nem kíván reagálni a Zuschlag János és társai ellen folyó perben lejátszott rögzített telefonbeszélgetésre, amelyben egy bizonyos Feriről esik szó, aki mindent Zuschlagra akar kenni, és aki tudott arról, hogy a vádlott tízmillió forintokról alkudozott az MSZP vezető politikusaival.
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok csütörtök reggel is rossz hangulatban kezdenek, követve a Wall Street szerdai és az ázsiai piacok csütörtöki lejtmenetét. A múlt hét vé...
Csaknem 30 kilós ezüsttömböt akart eladni egy tolvajbanda egy fémkereskedőnek az Egyesült Államokban, ám a vevő elhitette velük, hogy csak ólmot zsákmányoltak és kifizette őket 30 dollárral - 6200...
"A NATO keleti irányú bővítése mind nagyobb terület mind kisebb erővel való védelmének folyamata. A szövetségbe katonai értelemben mind kevésbé felkészült és hozzáértő országok lépnek be, amelyek nem ...
A lakossági fogyasztásban nem sok jele van annak, hogy globális gazdasági válság fenyeget. Ha tapasztalható is némi visszaesés, az érintett ágazat szereplői ezt nem a krízissel magyarázzák - írja a Népszabadság.
Legalább 21 halottja és 57 sebesültje volt annak a gépkocsival végrehajtott öngyilkos merényletnek, amelyet csütörtökön reggel követtek el Afganisztán keleti részén egy amerikai katonai konvoj ellen - közölte az amerikai hadsereg.
Rendőrségi eljárást indíttatott egy internetes fórumozó ellen Fetser János MSZP-s képviselő, Orosháza volt polgármestere, mert bántották egy névtelenül, Sajtosszenya becenéven író orosházi polgár bíráló szavai.
Az áramtőzsdét működtető HUPX tőzsdei tevékenységének megkezdéséhez néhány 100 millió forint tőkeemelésre lenne szükség, de a tulajdonos, a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Zrt.-t...
" Miért nem megy el a három ellenzéki párt vezetője a Gazdasági Csúcsra? Azért mert tartanak attól, hogy véleményt kell mondaniuk" - mondta el Podolák György MSZP-s parlamenti képviselő a Nap-kelte reggeli műsorában.
Folytatódott a befektetők menekülése az ázsiai piacokról is, miután tegnap az Egyesült Államokban határozott jelei mutatkoztak a gazdaság hanyatlásának, egyedül a kínai piac tud menni az árral szemben. (ProfitLine.hu)
Belgium után Spanyolország is szén-dioxid-kibocsátási kvótát vásárolt Magyarországtól - olvasható a karbonpiac legfőbb információs forrásaként szolgáló Point Carbon internetes oldalán. Az üzletről Sza...
Templomi ostyarablót vett őrizetbe a rendőrség az Egyesült Államokban. A 33 éves férfi egyszerűen kikapott a pap kezéből áldozás közben egy maréknyi ostyát és megpróbált elinalni, ám a hívek közül...
Az olaj világpiaci ára a katasztrofális amerikai gazdasági hírek után az ázsiai kereskedés során is folytatta a lejtmenetét. Tegnap az amerikai hivatalos kalkulációk szerint az olajfogyasztás jövőre 1980 óta nem látott szintre süllyed, az EIA szerint 2009-ben az igények napi 250,000 hordóval, 1.3 százalékkal csökkenhetnek, mely duplája a korábbi becslésnek. (ProfitLine.hu)
A magasabb értékű fővárosi és szentendrei ingatlanok piacán a válság hatására megjelentek a készpénzes vásárlók. Az InfoRádió által megkérdezett szakértők azt is elmondták, hogy a legolcsóbb lakások piacán szinte teljesen eltűntek a vevők a hitelfelvételi nehézségek miatt. Néhány bank ugyanakkor éppen a mostani helyzetet igyekszik piacszerzésre felhasználni, ezek a pénzintézetek új…