Bajnai Gordon intézkedési tervet készíttetett a fejlesztési ügynökséggel az Állami Számvevőszék jelentése után. A számvevők júniusban azt állapították meg, hogy az uniós pénzeket elosztó intézményrendszer működési költségei többe kerülnek a tervezettnél: túlzottan magasak a tanácsadói díjak, és nem megalapozottak a kommunikációs kiadások.
A kedvenc kerti virágainkról érdemes magot fognunk, hogy jövőre is ugyanúgy díszítsék kertünket. Az édenkert.hu maggyűjtési tanácsadójából kiderülnek a javasolt időpontok és módszerek.
Minden tizedik magyar túlsúlyosnak érzi magát, mégis többnyire azok tesznek sokat az egészséges életért, akik elégedettek a súlyukkal - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 46,87 pontos emelkedéssel, 20.802,25 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest a mutató így 0,23 százalékkal erősödött. Elemzői vélemény szer...
Az EUR/USD-ot 1,4970-en jegyzik, és a nyitás óta 70 pipes nyereségre tett szert. A devizapár túlságosan eladott helyzetbe került, ami miatt ellenmozgás kezdődhet. 11.00-kor teszik közzé a júniusi EU-s ipari termelést (előrejelzés 0,2%, előző: -0,6%). Ellenállás 1,5005-nél van. In-GFX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 46,87 pontos emelkedéssel, 20.802,25 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,23 százalékkal erősödött.
Nem a törvények hiányossága okozta a botrányba fulladt tüntetéseket - mondta el Balog Zoltán, az országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának fideszes elnöke, az InfoRádió Aréna című műsorában.
Csehország jelentősen hozzájárult Grúzia felfegyverzéséhez. Az utóbbi két évben Csehország volt az, amely a legtöbb tankot, ágyút és rakétavetőt szállította Grúziába - írja a Právo című prágai baloldali lap szerdán orosz forrásokra hivatkozva.
Kilenc éve nem látott mértékben növekedett Kínában a júliusi kiskereskedelmi értékesítések a jövedelmek és az árak emelkedésének köszönhetően. (ProfitLine.hu)
Miután 5 nap után alábbhagyott a dollár erősödése, nyereségeket szerzett a rand. Egyes elemzők szerint a befektetők nagy része már a SARB csütörtöki kamatdöntésére koncentrál. 11.00-kor teszik közzé a kiskereskedelmi forgalmakat, melyek kisebb jelentőséggel bírnak, nem úgy, mint a 14.30 órai amerikai adatok, melyek nagyobb hatással lehetnek a jegyzésekre. Az USD/ZAR-t 7,7985-ön jegyzik. Támogatás…
A Tomb Raider című akció-videojáték főszereplője, Lara Croft az új verzióban Allison Carroll 23 éves brit tornász-modelltől kölcsönzi arcát. A 2001-ben készült film óta a figura szinte összenőtt...
A HUMET Nyrt Igazgatósága a Morgan Stanley & Co International Plc által a Társaság Igazgatóság részére eljuttatott, 2008. augusztus 8-án kelt levele alapján tájékoztat mindenkit, hogy a Morgan Stanley & Co. International Plc részesedése a HUMET Nyrt-ben 2.564.240 darabra, azaz 4,27%-ra változott - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Grúzia és Oroszország elfogadta a francia közvetítéssel kidolgozott béketervet, miután Moszkva bejelentette a katonai akciók felfüggesztését - közölte Nicolas Sarkozy szerdán Tbilisziben. „Itt van a szöveg. Ezt elfogadták Moszkvában, és elfogadták itt, Grúziában. Kezemben van a két főszereplő egyezménye” - fogalmazott a francia elnök a grúz fővárosban tartott reggeli sajtótájékoztatójá...
Moszkva nem törekszik arra, hogy elfoglalja Grúziát, vagy megszállás alatt tartsa az ország bármelyik részét - írta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Financial Times című brit napilap szerdai...
Robbanás történt szerda reggel az észak-libanoni Tripoli kikötőváros egyik zsúfolt utcáján. A merényletben egyes hírforrások szerint hárman meghaltak, többen megsérültek. A hatóságok szerint egy katonai busz volt a célpont, amely épp a zsúfolt úton haladt.
A Közbeszerzési Értesítő szerint a BKV hat hónapra hosszabbította meg a nyár elején meghirdetett előminősítési felhívás elbírálásának határidejét. A marketingszolgáltatásokra összesen hét ügynökség jelentkezett.
Moszkva nem törekszik arra, hogy elfoglalja Grúziát, vagy megszállás alatt tartsa az ország bármelyik részét - írta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Financial Times című brit napilap szerdai számában, ismételten hangsúlyozva, hogy Oroszország tiszteletben tartja Grúzia szuverenitását.
BUDAPEST – Áll a bál az Omega körül! A hétfő esti, magyar dal napjára szervezett fellépésükre csak ketten mentek el, Benkő László és Mihály Tamás mellett vendégmuzsikusok zenéltek a színpadon. Kóbor János, Debreczeni Ferenc és Molnár György nem vállalta a fellépést. Úgy tudjuk, emiatt belső háború is kirobbant a bandában
A nagyvállalkozások és a magasabb jövedelemmel rendelkezők járnának jól azzal az adócsomaggal, amelyet közösen készített a Munkáltatók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, a Joint Venture Szövetség, a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Szövetsége, valamint a négy nagy adótanácsadó cég - áll a Világgazdaságban.
A kaposvári toborzóiroda ezentúl e-mailben is tájékoztatást ad a katonai hivatásról. A kaposvári egyetemisták és főiskolások szeptembertől számíthatnak a honvédségtől érkező levélre - írta szerdán a Somogyi Hírlap.
Miután tegnap 162,7625-ön zárt az EUR/JPY, ismét délnek vette az irányt. Egyes elemzők szerint az elkövetkező hónapokban ismét 158,00 alá megy a jegyzés, tehát messze van még a 196,9600-os történelmi csúcs. Az EUR/JPY-t 162,58-on jegyzik. Ellenállás 163,89-nél, míg támogatás 162,17-nél található. In-GFX
Országos TCR kampány lebonyolítására keres partnert az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Országos Baleset-megelőzési Bizottság (OBB). A kiíró nettó 33 millió forintra becsüli a megbízás értékét – derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.
A 2. negyedévben a várt szerint 0,6%-kal csökkent a japán GDP. Évek óta először mutatkozik csökkenés. Január és március között még 0,8%-os emelkedés mutatkozott. Az USD/JPY-t 108,77-en jegyzik. Támogatás 108,44-nél és 108,00-nál, míg ellenállás 109,32-nél található. 14.30-kor teszik közzé a júniusi amerikai külkereskedelmi mérleget (elõrejelzés: -62,0 Mrd, elõzõ érték: -59,8 Mrd) és...
Finn kutatók szerint tomográfos vizsgálati módszerrel kimutathatók az Alzheimer-kórra jellemző abnormális agyi fehérjelerakódások. Eddig az Alzheimer-betegség egyetlen megbízható diagnosztikai eszköze az agyból vett szövetminta elemzése volt.
Augusztus 13-ig jelentkezhetnek pótfelvételire azok, akik szeptemberben szeretnék megkezdeni felsőfokú tanulmányaikat, de nem nyertek még felvételt, illetve nem nyújtottak be jelentkezési lapot februárban.
Belgrád külvárosában egy útmenti árokban megtalálták a háborús bűnökkel vádolt, és a hágai börtönben lévő Radovan Karadzic kézitáskáját, amelyben a többi között laptopja, és ötven CD-je volt. A kéztáskát 3 héttel Karadzic letartóztatása után találták meg, amit az egykori politikus védői nevetséges színjátéknak tartanak.
A legjobb négy közé jutott Mincza-Nébald Ildikó a női párbajtőrözők versenyében a pekingi olimpián. A magyar versenyző a fináléba kerülésért a román Ana Maria Branzával, a világranglista második helyezettjével vív közép-európai idő szerint 13:30-kor.
A kapolcsi Bűvészetek Völgye programsorozat keretében három koncertet adtak július 25. és augusztus 3. között a Kodolányi János Főiskola Művészeti Tanszékének hallgatói. A három együttes térítésmentesen lépett fel a művészeti programon, hogy támogassa a színvonalas rendezést.
Az orosz részvénypiac a harmadik negyedévben a világ legrosszabbul teljesítő piacává lépett elő a zuhanó olajár, a Grúzia elleni katonai akció és egy acélgyártó vállalat szemben indított hivatalos vizsgálat miatt. (ProfitLine.hu)
Lőrincz Tamás kikapott első vigaszági mérkőzésén a kötöttfogású birkózók 66 kilós súlycsoportjában, így elbúcsúzott a további küzdelmektől a pekingi olimpián. A magyar versenyző a kubai Alain Miliantól kapott ki két menetben.
Júniusban éves szinten a várt 1,0% helyett csupán 0,1%-kal emelkedtek a norvég kiskereskedelmi forgalmak a legutóbbi +6,1%-os érték után. Havi szinten 0,2%-os csökkenés mutatkozik (előrejelzés. +0,2%, előző: 1,2%). Az EUR/NOK-ot 8,0080-on jegyzik. Támogatás 7,9882-nél, míg ellenállás 8,0250-nél található. In-GFX
Az előzetes bejelentésekhez képest hatszázzal több állást szüntet meg a New York-i pénzügyi tanácsadó cég, a Wachovia Corp., így 6350 dolgozó helyett 6950 nézhet új munkahely után.
Őrizetbe vette a rendőrség azt a fiatalembert, aki feltehetőleg kábítószer hatása alatt késsel támadott rá saját apjára a közös lakásukban Bicskén - értesült a HavariaPress.
2008 első felében a Magyar Suzuki Corporation jelentősen felülmúlta előző évi teljesítményét - olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben. A gyártott személygépkocsik darabszáma 2007 azo...
Egy tanulmány szerint az ügyetlen, koordinátás zavarokkal küzdő gyermekeknek nagyobb esélye van elhízni. Az okok közt szerepelhet az is, hogy ők kevesebbet sportolnak.
Miután közzétették a gyenge brit munkaerő-piaci adatokat, csökkent a font árfolyama. a munkanélküliek száma júliusban 20.100-zal emelkedett (előrejelzés: +17.000). Az előző havi értéket 15.500-ról 20.000-re felfelé módosították. Az ILO-munkanélküliségi ráta júniusban 5,2%-ról 5,4%-ra emelkedett (előrejelzés: 5,3%). Az átlagbérek júniusban 3,4%-kal, azaz a várt 3,6%-nál kisebb mértékben…
Voltak persze, az MSZP múltját, érdekeit és köreit jól ismerő emlékezők, akik azt mondták, csak nem képzelitek, hogy megszavazzák: évtizedek óta ott nyaral az elit, hűsölnek a pálmafák alatt, kifizethetetlen árú szivarokat szopogatva, hogy nézne ki, hogy egy ilyen elítélő nyilatkozattal érkezvén, pártállami tisztességgel szolgálják ki őket? Ennyire naivak nem lehettek…
Sok ügynökségi kreatív nemcsak kitalálja, hanem meg is rendezi reklámötletét. Mit kell tudnia egy kreatívnak egy film elkészítéséhez, és jó-e az ügyfélnek, ha nem hivatásos rendező dolgozik a szpotján? Rendező kreatívok, kreatív rendezők, díjnyertes cannes-i példák.