Megközelítőleg a tagság fele, nyolcvanezer MÁV Általános Biztosító Egyesületi tag szerződött már át más biztosítótársasághoz - mondta az InfoRádiónak a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvivője. Binder István szerint legfeljebb pár ezren lesznek azok, akik az augusztus 15-én lejáró határidőig nem keresnek új biztosítót.
A nemzetközi ékszeripar is megszenvedi a világgazdaság lassulását és a nyersanyagok drágulását: az idei év második negyedében 19 százalékkal 735,6 tonnára csökkent az aranykereslet, jórészt amiatt, ho...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint szerdán nyugaton, északnyugaton, csütörtökön északon növekszik meg időnként erősebben a felhőzet és alakulhat ki néhol zápor, zivatar. Másutt...
Alanis Morissette, Anti-Flag, Avantasia és a The Kooks - csupán néhány fellépő a Sziget Fesztivál szerdai programkínálatából. Az első hivatalos napon már a teljes Sziget üzemel, ami azt jelenti, hogy a 60 különböző helyszínen 200 program várja a látogatókat.
Kábítószer-ügyben Magyarországon nincs azonnali cselekvést igénylő helyzet - mondta Juhász Gábor, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára szerdán a kormány ülését követő tájékoztatón.
A kínai pénzügyminisztérium és az adóhatóság közösen jelentette be, hogy szeptember elejétől a járműveket terhelő adóknál a nagyobb autókra megállapítottakat emelik, a kisebb autók adóját mérséklik. A...
Csütörtökön megnyitják a forgalom számára a szlovéniai Lendva környéki új autópályát, amelyen minden járműkategóriában kötelező a díjfizetés - közölte szerdán az MTI megkeresésére a szlovén állami...
Schmidt Pál szerint egyáltalán nem katasztrófa, hogy az olimpia ötödik napján még nincs aranyérme a magyar csapatnak. „Azt gondolom, hogy igazi aranyesélyek nem voltak eddig. Volt néhány arany-ígéret, de azok nem jöttek be” - mondta a sportvezető.
Felgyorsult a talaj süllyedése az épülő M6/M60-as autópálya Bátaszékhez közeli, részben beomlott "A" jelzésű alagútjánál, ezért sürgősen meg kell találni a továbbépítéshez szükséges technológiát - közölte a kivitelező Mecsek Construction Group (MCG) főmérnöke szerdán, a beruházás Kozármislenyhez közeli helyszínén tartott sajtótájékoztatón.
Júliusban 4,8 százalék volt a tizenkét havi infláció Lengyelországban, összhangban a piaci várakozásokkal. Júniushoz képest változatlanok voltak a fogyasztói árak, az elemzők 0,1 százalékos csökkenést...
Az Európai Unió külügyminiszterei arra kérték szerdán Grúziát és Oroszországot, hogy "valódi tűzszünetet" tartsanak életben. A miniszterek brüsszeli ülésük végén nyilvánosságra hozott...
A Fidesz szerint a kormány nemrégiben megjelent egészségügyi programja nem ad választ a betegellátás problémáira, így az egészségügyben csak egy előre hozott választás hozhat változást - mondta Pesti Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa szerdai sajtótájékoztatóján. Az egészségügyi államtitkár szerint a fideszes képviselő csaknem 500 milliárd forintos fejlesztést vesz semmibe.
A kormány döntése értelmében az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezetvédelem és Energia Operatív Programja keretében hat, összesen közel 100 milliárd forint értékű környezetvédelmi nagyprojekt k...
Bár a főpolgármesteri kabinet csökkenteni szeretné az 1-es és a 3-as villamos uniós forrásból történő meghosszabbításának költségeit, szakértők példátlanul drágának találják, hogy 44 milliárd forintot szánnának 5 megálló kiépítésére. A főpolgármester-helyettes az InfoRádiónak elmondta: a villamosvonal teljes rekonstrukciója miatt ilyen drága a projekt.
A március 15-i biztonsági intézkedésekhez hasonlóakra lehet számítani a védett személyek tekintetében a jövő szerdai nemzeti ünnepen - mondta a Juhász Gábor, az Igazságügyi és Rendészeti...
A kormány döntése értelmében az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezetvédelem és Energia Operatív Programja keretében hat, összesen közel 100 milliárd forint értékű környezetvédelmi nagyprojekt kap támogatást - mondta Oláh Lajos, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) államtitkára szerdán Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón.
Az orosz csapatok a grúz főváros, Tbiliszi felé tartanak és megpróbálják bekeríteni - mondta Miheil Szaakasvili grúz elnök szerdán a CNN amerikai hírtelevíziónak.
Az élet szép. Hinni kell ebben, különben nem lehet elviselni azokat a hosszabb-rövidebb időszakokat, amikor hajlamosak volnánk azt gondolni: az élet gyötrelem. Szinte mindannyian éltünk már át túlélhetetlennek hitt pillanatokat, helyzeteket.
Júliusban - öt hónapja először - esett a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban: 0,1 százalékos volt a csökkenés júniushoz képest. Az autóeladások nélkül számolva 0,4 százalékos a növekedés. ...
Legkevesebb húsz halottja és huszonegy sérültje van a szerdai indiai házomlásnak. A jelentések szerint Mumbaiban (korábbi nevén Bombay) egy négyemeletes ház hátsó része dőlt össze egyelőre ismeretlen okok miatt.
Az MDF ismét javaslatot tesz a KRESZ módosítására, eszerint a kezdő autósoknak egy évig a tanulóvezetőket jelző T betűt kellene gépkocsijukra ragasztani - mondta Pettkó András, az MDF országgyűlési ké...
A szervezők szerint nem érdemes autóval indulni a ma kezdődő Sziget fesztiválra, hiszen a közelben szinte lehetetlen parkolni, a rakpart lezárása miatt pedig a Szentendrei út a szokásosnál is terheltebb. A hajójáratokkal és tömegközlekedéssel viszont könnyen megközelíthető a Hajógyári-sziget - mondta az InfoRádiónak a rendezvény főszervezője. Gerendai Károly arról is beszélt, hogy a tavalyinál…
A magyar női kézilabda-válogatott hatalmas bravúrt elérve legyőzte a német együttest a pekingi olimpián. Hajdú János szövetségi kapitány csapata 25-24-re nyert a harmadik fordulóban, így szinte biztosan bejut a negyeddöntőbe.
Eljött az ideje, hogy a hevesi megyegyűlés felbontsa az egri kórház működtetéséről szóló, a HospInvesttel kötött szerződést, mert a cég nem tudja biztosítani a működtetéshez szükséges személyi...
Orosz tankok tartanak a grúz főváros felé, ezzel az orosz haderő megsértette a tűzszünetet. Az oroszok cáfolják ezt. A grúz külügyminiszter szerint Gori város környékén továbbra is tömegesen hurcolják el és végzik ki az embereket.
Eljött az ideje, hogy a hevesi megyegyűlés felbontsa az egri kórház működtetéséről szóló, a HospInvesttel kötött szerződést, mert a cég nem tudja biztosítani a működtetéshez szükséges személyi feltételeket - jelentette ki szerdán Egerben a megyegyűlés Fidesz-frakciójának vezetője.
A feldolgozóipari és kereskedelmi készletek júniusban a szezonálisan kiigazított adatok alapján 0.7 százalékkal emelkedtek a májusihoz képest, valamint 5.6 százalékkal a 2007 júniusihoz képest. (ProfitLine.hu)
A kormány döntése értelmében az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezetvédelem és Energia Operatív Programja keretében hat, összesen közel 100 milliárd forint értékű környezetvédelmi nagyprojekt...
Újfajta nemzetközi jelenlétre van szükség grúziai válság érintette térségben, olyanra, amelyben az ENSZ, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet és az Európai Unió is benne van - hangsúlyozta Göncz Kinga az EU-tagországok külügyminisztereinek brüsszeli rendkívüli találkozóján, szerdán.
A HIV legyőzésének titkát hordozhatja egy nő, akit férje tíz éve fertőzött meg a vírussal, ám máig sincs szüksége gyógyszeres kezelésre - közölték amerikai kutatók. Az úgynevezett "elit...
Kezeli az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által felvetett problémákat a szakminiszter intézkedési terve - közölte az Országgyűlés Új Magyarország Fejlesztési Terv végrehajtását felügyelő eseti bizottságának rendkívüli ülésén az ÁSZ főigazgatója.
Nagyszabású orosz hódító hadjárat veszélyére figyelmeztette Európát Miheil Szaakasvili grúz államfő, s ismételten segítséget kért az Egyesült Államoktól. Orosz páncélosok százainak grúziai...
Megtartották a sorsolást a pekingi olimpián a kötöttfogású birkózók utolsó három súlycsoportjában. A legnehezebb kategóriák mindegyikében van magyar versenyző, s mindhárman viszonylag kedvező ágra jutottak.
Rendszám-razziát tart a rendőrség Budapesten; a motorosrendőrök egy hónapon keresztül ellenőrzik ellenőrzik és bírságolják azokat a motorkerékpárosokat, akik vagy felhajtott rendszámmal, vagy...
Miután a várt szerint nem változtatott 5,75%-os irányadó kamatán, a Norges Bank semleges kamatkiáltásokat vázolt fel. A szakemberek szerint az év további részére nézve tehát 50-50% esély van rá, hogy tovább emelik a kamatot. Néhányan csalódottak voltak a vártnál kevésbé kamat-optimista nyilatkozat miatt, miután legutóbb gyorsult a norvég infláció. Az EUR/NOK nyereségeket könyvelt el, és…
Az Európai Unió a grúz válság békés eszközökkel való, tartós megoldását támogatja, egyúttal hangsúlyozza Grúzia területi integritását. A tagországok egyelőre nem gondolkodnak békefenntartó szerepvállaláson, bár nem zárják ki annak lehetőségét.
Az Európai Unió a grúz válság békés eszközökkel való, tartós megoldását támogatja, egyúttal hangsúlyozza Grúzia területi integritását. A tagországok egyelőre nem gondolkodnak békefenntartó szerepvállaláson, bár nem zárják ki annak lehetőségét.
Ukrajna szerdán úgy döntött, hogy korlátozza a fekete-tengeri orosz hadiflotta mozgását. Viktor Juscsenko elnök rendelete alapján mindazoknak a haditengerészeti és légi egységek, amelyek...
A dollár erősödésével párhuzamosan gyengülnek a régiós devizák. A budapesti bankközi kereskedelemben az eurót 237,60/70 forinton jegyezték szerdán délután négy óra után. Kedd délután még 236,15/25 for...
Rendszámrazziát tart a rendőrség Budapesten; egy hónapon keresztül ellenőrzik a rendszám nélkül közlekedő autósokat és motorosokat - mondta Komáromi Endre, az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésr...