Díszítő levele miatt igen elterjedt szobanövény. Törpe változatát palackkertbe szokták ültetni. Általában könnyen nevelhető növény, amelyet viszonylag kevés veszély fenyeget.
Amikor elhangzik, hogy a munkáltató a hosszadalmas kiválasztáson sikeresen célba ért álláskereső számára határozott idejű munkaviszonyt ajánl fel, a pályázóban kétségek merülhetnek fel. Főként akkor, ha nem ismeri, hogy ezzel a fajta munkaviszonnyal a munkáltató is kötelezettséget vállal a munkavállalóval szemben. De kinek és mikor jó a határozott idejű munkaviszony?
Augusztus közepén előfordult, hogy a Pest Megyei Cégbíróság szabályszerűen benyújtott cégalapítási kérelmet utasított el állítólagos hiányosságokra hivatkozva - tudta meg a Napi Gazdaság.
A világon a legtöbb járművet értékesítő autógyár, a japán Toyota bejelentette, hogy 3 százalékkal emeli hibrid autói és 2 százalékkal kis haszonjárművei árát, ezen kívül az Egyesült Államokban közel 1...
Egy új elemzési módszernek köszönhetően az ujjlenyomatokból már nem csak a tettes kilétét lehet megállapítani, hanem azt is, mihez nyúlt, mielőtt hátrahagyta a nyomot.
Több mint tíz métert zuhant és súlyosan megsérült egy munkás hétfőn reggel a fővárosban egy építkezésen – nyilatkozta Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.
Izrael megkezdte hétfőn mintegy kétszáz palesztin fogoly szabadon engedését annak reményében, hogy a Mahmúd Abbász mérsékelt palesztin elnöknek tett gesztussal sikerül megszilárdítani a...
Szávay Ágnes két helyet visszacsúszva, 16. a legfrissebb női tenisz világranglistán. Az első kétszázban található másik két magyar egy-egy helyet javított, így Czink Melinda 109., Arn Gréta a 147. helyen áll. Az élen nincs változás, első a szerb Ana Ivanovics, második a honfitársa, Jelena Jankovics.
A belföldiek által kibocsátott közel húszezer milliárd forintnyi forgalomban lévő értékpapírból 2008. június 30-án a külföldi befektetőknél 9.265 milliárd, a belföldieknél 10.464 milliárd forintnyi...
Lezuhant egy munkás a Gellért Szálló tetejéről hétfőn reggel; a munkás súlyos sérüléseket szenvedett - közölte a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője az MTI-vel. Molnár Péter elmondta: a szálló...
Az OTP előzetes megegyezésről írt alá megállapodást arra vonatkozóan, hogy egy hitelintézetet venne Azerbajdzsánban közölte az ABC.az internetes hírportál egy meg nem nevezett bankárra hivatkozva. (ProfitLine.hu)
Néhány, a közelmúltban elvégzett sikeres műtét után francia és kínai kutatók szerint a bonyolult arcplasztikák rutinműtétté válhatnak. Figyelem: megrázó képek!
A fájdalmat a nők és a férfiak eltérő módon élik meg. Szakértők azt állítják: a gyengébbik nem hosszabb ideig tartó és rendszeresebb fájdalmakat kell, hogy elviseljen, ráadásul a gyógyszerek sem olyan hatékonyak az esetükben.
Célt ért Komáromi Istvánnak, az MSZP egyik pécsi alapszervezete titkárának kezdeményezése, hogy a szocialista párt idő előtt tartson tisztújítást. A Gyurcsány Ferenc kormányfői posztjáról való leváltását szorgalmazó politikus szombaton, azaz augusztus 30-án a Lőtér-dűlőben lévő telkén életre hívja a Másképp – más kép mozgalmat.
Ma nem jelennek meg fontosabb EU-s adatok. 16.00-kor teszik közzé az amerikai használt ingatlanok júliusi eladásait (előrejelzés: +0,8%, illetve 490.000, előző: -2,6%, illetve 486.000). A kialakult duplacsúcs alakzatból adódó korrekciós potenciál egyre korlátozottabb, ezt mutatta az elmúlt hetekben stabilizálódó EUR/USD árfolyama is. A 2005. februári emelkedő trend töretlen, és 1,4540-nél fut. A…
Az orosz parlament felsőháza támogatta a két szakadár grúziai tartomány, Dél-Oszétia és Abházia függetlenségének elismerését. A határozat elfogadását - amely a két tartomány elismerésére hívja fel Dmitrij Medvegyev orosz elnököt - egyhangúlag szavazták meg a képviselők a hétfői voksoláson.
Kapus István 1995-ben került a Nestlé Hungária Kft.-hez, s kitartásának köszönhetően 2002-től már mint a Nestlé magyarországi üzletágak HR igazgatója hangolja össze a vállalat személyzeti tevékenységeit.
Az amerikaiak egyre kevésbé bíznak az amerikai autómárkákban, ezzel szemben az ázsiai és európai modellek feljövőben vannak - derült ki a Michigani Egyetem friss kutatásából. Az Egyesült Államokban...
Sokan nem veszik komolyan a hobbi rovat kitöltését. Vagy nem említik meg vagy jól hangzó tevékenységekkel töltik ki. A pontatlanságok vagy a valótlan állítások a pályázás sikerét is alááshatják. Ha érdekes a hobbink, jó hangulatúvá teheti az állásinterjút. Ha azonban nem tudunk a beírt hobbihoz hozzászólni, azzal hitelességünket kockáztatjuk.
Másfél év után, szeptemberre készül el az MSZP új pártprogramja. A kormányközeli lap emlékeztet rá: Gyurcsány Ferenc még a tavaly februári MSZP-kongresszuson jelentette be, hogy meg kell újítani a baloldal politikáját, ezért létrehozzák az alapértékek bizottságát, amely kidolgozza a programot.
Az Egyesült Államokban értékesített használt lakások mértéke júliusban várhatóan emelkedni fog a 10 éves mélypontjáról, a csökkenő árak miatt emelkedő keresletnek köszönhetően - vélik az elemzők. (ProfitLine.hu)
A Canon, a netTeam Magyarország Zrt. és a Bravogroup Rendszerház Kft az új e-Public Program keretein belül hirdetett pályázatot a közfeladatokat ellátó intézmények számára.
A társadalmi mobilitás Nagy-Britanniában kisebb, mint bármely más fejlett országban. A gazdagság és szegénység közti határvonalat szinte lehetetlen átlépni.
Ki kellett menekíteni denveri hoteljéből Nancy Pelosit, az amerikai képviselőház demokratapárti elnökét, miután a szálloda halljában megjelent egy felfegyverzett férfi - közölte a politikus egyik munkatársa.
Online stratégiai igazgatóként csatlakozik szeptembertől a Szonda Ipsos menedzsmentjéhez Pintér Róbert szociológus-politológus, aki korábban a BME Információs Társadalom- és Trendkutató Központ tudományos igazgatója volt.
A magyar kiskereskedelmi forgalmak júniusban -1,9%-os értéket hoztak (előrejelzés: -1,0%, előző: -1,6%). 14.00-kor teszik közzé a magyar kamatdöntést. A szakemberek változatlan 8,5%-os alapkamattal számolnak. Az EUR/HUF-ot 233,94-en jegyzik. Ellenállás 234,24-nél és 235,00-nél, míg támogatás 233,43-nál és 232,63-nál található. In-GFX
Csak akkor lehet komolyan venni a kormány gazdasági programját, ha abban legalább ezermilliárd forintos adó-, és ugyanekkora mértékű állami kiadáscsökkentés szerepel - mondta Kóka János.
Katasztrofális következményekkel járna a Grúziától való elszakadásra törekvő Abházia és Dél-Oszétia függetlenségének orosz elismerése - mondta Mihail Szaakasvili grúz elnök a Libération című francia lap hétfői számában megjelent interjúban.
Az egykori first lady legfiatalabb öccse John McCain republikánus elnökjelölt egyik tanácsadójával találkozott - ennek kapcsán többen azt állítják, hogy a Hillary Clinton szűk köréhez tartozók Barack Obama ellen dolgoznak.
A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) "5let 2008" címen pályázatot hirdet egyéni feltalálók támogatására, egyéni innovációs ötletek gyártási fázisba juttatásának támogatására. A pályázat - amelynek tervezete már olvasható az NKTH honlapján - elősegíti majd, hogy magyar kutatók, feltalálók K+F eredményeiket, innovatív ötleteiket üzletileg is hasznosítsák, és így új, innovatív…
A billegő kormány meglepő módon jól teljesített a gazdasági stabilitás helyreállításában, az évtized eleji csődközeli helyzetet eredményező költekezés után. A költségvetési hiány elérte a GDP tátongóan nagy, 9,4 százalékát - írja a The Economist. Külföldi lapszemle.
Az angol gazdaság a második negyedévben a módosított érték szerint 0,0%-ban növekedett a korábban közzétett 0,2% helyett. Leginkább az egyéni fogyasztás és a befektetések mértéke esett vissza. A közgazdászok a 3. negyedévre nézve stagnálásra utaló értékeket várnak az egyéni fogyasztásnál és a befektetéseknél, ezért a 3. negyedévben csökkenhet a GDP. A font hétfőn 1,8400-ig gyengült a dollárral…
Időszakos szerződéseknél hogyan kell értelmezni az áfatörvényt? Az ingatlan értékesítéséről szóló számlát áfa felszámításával, vagy a fordított adózás szabályai szerint, áfa nélkül kell-e kiállítani? Az árumintára milyen nyilvántartási kötelezettség vonatkozik és adózás szempontjából reprezentációként kell-e figyelembe venni? A leggyakroribb kérdésekre a Saldo szakértői válaszolnak.
Másképp - más kép néven hív életre mozgalmat augusztus 30-án a Gyurcsány Ferenc kormányfő leváltását szorgalmazó Komáromi István. Az MSZP pécsi alapszervezetének titkára a Magyar Hírlapnak elmondta: a Lőtér-dűlőben lévő telkén találkoznak majd, azt szeretnék elérni, hogy a két nagy párt által felkért szakértőkből alakuljon szakértői kormány.
Katasztrofális következményekkel járna a Grúziától való elszakadásra törekvő Abházia és Dél-Oszétia függetlenségének orosz elismerése - figyelmeztetett Miheil Szaakasvili grúz elnök a Libération...
Megkezdte a működését Grúziában, a szakadár Dél-Oszétián kívüli területen az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kibővített megfigyelő missziójának "előőrse". Martha...
A Fed Jackson Hole-i éves konferenciáján arra utalt az EKB-elnök,Trichet és a Fed-elnök, Bernanke, hogy továbbra is nagy gondot jelent a pénzpiaci válság. További korrekcióra kell számítani. Eladási nyomás alá került az EUR/JPY. A kereskedők szerint nagy a bizonytalanság, ami megerősíti Bernake és Trichet kijelentéseit. Az EUR/JPY visszaesett 161,85-re, ami 161,43-ig folytatódhat. Ellenállás…
Ferihegyen nem, de reggel hét órától a SYMA csarnokban lehet köszönteni a Pekingből hazaérkező magyar sportolókat. Az olimpikonok nem lépnek a terminál területére, hanem egyenesen a sportcsarnokba mennek, ahol az ünnepélyes fogadást rendezik.
Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) a hazai érdekegyeztetés legfontosabb, a munka világával összefüggő kérdésekben illetékes konzultatív testülete, a Gazdasági Egyeztető Fórum (GEF) pedig az ország versenyképességének javítása érdekében jött létre - áll a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium MTI-hez eljuttatott közleményében.