A Nemzetközi Valutalap (IMF) várhatóan csökkenteni fogja az eurózóna idei és jövő évre várható gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzéseit. A romló gazdasági eredményekért az Európai Unió polgárai főként saját kormányaikat teszik felelőssé.
Az MSZP frakció megvitatta és támogatja a kormány gazdaságélénkítő elképzeléseit - jelentette be a szocialista képviselőcsoport vezetője a frakció kedd esti ülése után. Lendvai Ildikó azt mondta, nincs új kormányprogram, a célok változatlanok, a munkahelyteremtés pedig nem mehet adóváltozások nélkül, de nem is merülhet ki a terhek módosításában.
Sajtóértesülések szerint 16 befektető megállapodást kötött egy új Alitalia cég létrehozásáról, így kívánják megmenteni a bajokkal küszködő olasz légitársaságot. Keddi olasz hírek szerint a...
Öt nappal a határidő előtt sem árulja el az energiaügyi miniszter, mennyivel drágul a gáz októbertől. Szabó Pál, bár sajtófőnöke azt ígérte, kedden beszélni fog az őszi változásokról, mindössze annyit közölt: a gázárakról intenzív egyeztetések folynak.
Szerbia Grúzia szuverenitása és nemzetközileg elismert határai közötti területi épsége mellett száll síkra - így reagált a belgrádi külügyminisztérium arra, hogy Oroszország kedden elismerte két szakadár grúziai régió függetlenségét.
George Bush amerikai elnök elítélte kedden Oroszországot, amiért függetlennek ismerte el a lázadó grúziai térségeket, felelőtlennek nevezve a moszkvai döntést. Bush kijelentette: az elismerésről...
Biztossá vált, hogy saját stadionjában játszhatja hazai Bajnokok Ligája-mérkőzéseit a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata. Az Európai Labdarúgó-szövetség faxon értesítette a Gépész utcaiakat, hogy a Constantin Rădulescu-aréna megfelel az UEFA előírásainak.
George Bush amerikai elnök elítélte kedden Oroszországot, amiért függetlennek ismerte el a lázadó grúziai térségeket, felelőtlennek nevezve a moszkvai döntést.
Barney Mc Kenna és Tony Mac Mahon egy régi nótát idéz fel abból az időből, amikor a francia hadseregben sok száz és száz ír, no meg száz meg száz magyar huszár verekedett. Valami ilyesmire való a népdal.
A füstölők égetése kellemesen édes illatot áraszt, ám a szétterülő füst rendszeres belégzése növeli a légzőszervi rák kockázatát - állítja a Cancer című orvosi szakfolyóiratban megjelenő tanulmány.
Fokozatos, összesen 1.000-1.200 milliárd forintos adócsökkentési programra tesz javaslatot a Népszabadság szerdai számában megjelenő, Megegyezés című írásában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Eszerint már jövőre megemelnék a személyi jövedelemadó alsó sávhatárát, csökkenne a munkáltatói járulék, eltörölnék a vállalati különadót, viszont 16-ról 18 százalékra emelkedne a társasági adó.
Oroszország katonai választ adhat az amerikai rakétaelhárító pajzs egyes elemeinek Európába telepítésére - figyelmeztetett az orosz elnök egy keddi nyilatkozatában.
Sajtóértesülések szerint Gyurcsány Ferenc szerdán megjelenő fizetett újságcikkében arról beszél, hogy szélesítik az szja 18 százalékos kulcsának sávhatárát, és eltörlik a különadót.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök fokozatos, összesen 1.000-1.200 milliárd forintos adócsökkentési programra tesz javaslatot a Népszabadság szerdai számában megjelenő, Megegyezés című írásában, amely...
Oroszország katonai választ adhat az amerikai rakétaelhárító pajzs egyes elemeinek Európába telepítésére - figyelmeztetett az orosz elnök egy keddi nyilatkozatában.
Késve indulnak és érkeznek a gépek kedden több mint két tucatnyi, jelentős amerikai repülőtéren a kommunikációs hálózat hibája miatt - jelentette a szövetségi polgári légiforgalmi igazgatóság...
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök fokozatos, összesen 1.000-1.200 milliárd forintos adócsökkentési programra tesz javaslatot a Népszabadság szerdai számában megjelenő, Megegyezés című írásában, amely szerint már jövőre megemelnék a személyi jövedelemadó alsó sávhatárát, csökkenne a munkáltatói járulék, eltörölnék a vállalati különadót, viszont 16-ról 18 százalékra emelkedne a társasági adó.
"Utóvédharcként" Gyurcsány "fokozatos", összesen 1.000-1.200 milliárd forintos adócsökkentési programra tesz javaslatot a Népszabadság szerdai számában megjelenő, Megegyezés című írásában.
Emelkedéssel zárt a kőolaj ára kedden, miután a Gusztáv hurrikán megérkezett a Mexikói-öbölbe, azonban az áremelkedést mérsékelni tudta az erősödő dollár. (ProfitLine.hu)
Emelkedéssel zárt a kőolaj ára kedden, miután a Gusztáv hurrikán megérkezett a Mexikói-öbölbe, azonban az áremelkedést mérsékelni tudta az erősödő dollár. (ProfitLine.hu)
Az igazi Mészöly intellektuális vagányságban követi mesterét, az 1431-ben született s Villon néven hírhedett-híressé vált Francois de Loges Montcorbiert, s bizony már fiatalon meg-megtámadja az előtte járó „nagyok” Villon fordításait. Az igazi Mészöly – elmondhatjuk – intellektuális értelemben Villonnal, az igazival együtt született meg.