Meghosszabbította a Magyar Posta az 1 és 2 forintosok beváltásának idejét: a postákon augusztus után is könnyített feltételekkel lehet megszabadulni a forgalomból már kivont fizetőeszközöktől - közölt...
Tegnap délelőtt a Sportkórházban megműtötték Lipcsei Pétert, a Ferencváros NB II-es labdarúgó-csapatának kapitányát. A zöld-fehérek futballistája az Albert-stadionban a Békéscsaba elleni bajnoki mérkőzés hajrájában olyan szerencsétlenül ütközött az ellenfél kapusával, hogy a bal térdén kettős térdszalagszakadást szenvedett.
Jelentősen csökken a jövőben a Nagy-Britanniába érkező kelet-európai munkavállalók száma. A munkaerő-piaci és bevándorlási szakemberek szerint a szigetországnak az Európán kívülről érkezőkre kell felkészülnie.
Egyedüli pályázóként a KÉSZ Kft. érdekeltségébe tartozó Atlantis Congress & Events Hall Kft. nyerte a Tüskecsarnok vagyonkezelésére és üzemben tartására májusban kiírt pályázatot - írja az egyik gazdasági napilap.
KISBERÉNY — Mintha egy rémregény kellős közepébe csöppent volna Vacsi Stella (27), amikor a kisberényi falunapokról sétára indult a közeli erdőbe három héttel ezelőtt. A fák közül ugyanis nagy hirtelen egy egész halom szanaszét heverő emberi csontra bukkant.
A Magyar Fogyasztó Platform (MFP) a 18 évnél fiatalabb korosztályra fókuszáló rendezvényt szervez októberben. Az "Értjük-e, miről beszélnek a fiatalok?" alcímet viselő konferencián szó lesz többek között a kamaszok életmódjáról, fogyasztási és médiahasználati szokásairól.
Újabb öt útszakaszon javítják a burkolatot pénteken, Budapesten. Reggel fél héttől délután 3 óráig a III. kerületi Gyepes és Csillagszem utcában, a X. kerületben pedig a Maglódi úton várható emiatt korlátozás. Este 10 órától reggel 6 óráig pedig a VIII. kerületben a Hungária körúton és a X. kerületi Pongrácz úton dolgoznak az útépítők.
Az EUR/USD megállapodott 1,47 körül. A devizapár továbbra is folytatja oldalazgatását 150 pipes sávjában. 11.00-kor több EU-s hangulatmutató is közzétételre kerül: a konjunktúrával kapcsolatos hangulat mutatója (előrejelzés: -0,30 pont, előző: -0,21 pont), a fogyasztói bizalom mutatója (előrejelzés változatlan -20 pont) valamint a gazdaságba vetett bizalom mutatója (előrejelzés: 89,3 pont, előző:…
A vállalkozásokon hajtaná be adócsökkentési csomagja árát a kormány - akár 180-200 milliárd forintos többletterhelést is jelenthet a vállalkozásoknak Gyurcsány Ferenc programja.
Miközben a Demokrata Párt küldöttei Denverben gyűltek össze, hogy hivatalosan is elnökjelöltté válasszák Barack Obamát, az amerikai közvélemény megszavazta, hogy milyen kutyája legyen a politikus családjának.
A Központi Statisztikai Hivatal tegnap nyilvánosságra hozott adatai szerint 7,5 százalék a május-július között mért munkanélküliségi ráta, ami 0,1 százalékkal jobb az előző hónapban publikáltnál, viszont 0,5 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest. A munkaügyi tárca szerint javul a helyzet, a Népszabadság által megkérdezett munkaügyi szakértő szerint érdemi előrelépés nem…
Elővigyázatossági intézkedéseket foganatosítottak a belga hatóságok péntekre virradóra a Brüsszeltől mintegy 50 kilométerre délre fekvő Fleurus nukleáris kutatóintézet környékén, ahol napokkal...
Szeptember 4-7 között rendezik a 4. Újbuda Jazz Fesztivált az A38 Hajón, a Fonó Budai Zeneházban és az MU Színházban. A műfaj hazai élvonala mellett fellép a lengyel Zbigniew Namyslowski, az amerikai Matthew Shipp, Roy Campbell és a román Alexander Balanescu.
Az oktatási tárca megbízásából felmérést készül a pedagógusok munkaterheléséről. Erről állapodott meg Hiller István szakminiszter és Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke. A szakszervezet szerint cél annak kiderítése, hogy a kötelező óraszám mellett a heti munkaidő túllépi-e a 40 órát.
Vajon nehéz egy kerekes széket irányítani? Vicces és játékos programokon keresztül válaszolja meg a fenti kérdéseket a mostantól állandó székhellyel rendelkező Ability Park. A kezdeményezést két óriáscég, a Tesco és a Procter & Gamble karolta fel idén.
A földgáz árának emelése miatt Budapesten 3-4 százalékkal drágulhat a távfűtés novembertől, ami már most is drágább a magyar fővárosban, mint Bécsben - olvasható a Napi Gazdaságban.
Egyre kevesebben tudnak a hagyományos térképeken kiigazodni, mivel ma már mindenki az internetes oldalak és a navigációs rendszerek segítségével tájékozódik - állítja egy brit térképész.
Mentőautók szirénája villog, sárgába öltözködött nyárfák szomorúan hullajtják levelüket, családtagok, barátok, kollégák, több százan búcsúznak Hatala Jánostól, attól az 53 éves pilótától, aki július 31-én a Kiskunlacháza határában lezuhant mentőhelikoptert vezette.
BUDAPEST — A kormány a férfi vízilabda-válogatott tagjainak majd’ 20 millió forintra emelte a jutalmát, míg a Kovács Katalin (32), Janics Natasa (26) kajakpárosnak „be kell érnie” a páros győzelemért eredetileg beígért 16 millióval.
Az ipari termelői árak júliusban az egy évvel korábbiaknál 3,7 százalékkal voltak magasabbak, míg az előző hónapinál 0,7 százalékkal alacsonyabbak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A...
Csisztu Zsuzsa egy hajléktalanokról szóló valóságshow-val, Buza Sándor egy napi főzőműsorral jelentkezik ősszel a StoryTV-n, amely műsorára tűzi a Dallas című sorozatot is. A televízió az új műsorok mellett új műsorstruktúrával és frissült arculattal kezdi az őszt.
A Veszprém Megyei közgyűlés elnöke szerint az ajkai önkormányzat jogsértő módon akar helyet csinálni saját iskolájában a megyei intézményből átcsábított vendéglátós tanulóknak - írta pénteki számában Veszprém megye napilapja, a Napló.
Klasszikus, klezmer és világzene - ezúttal is műfajokban változatos programot kínál a Zsidó Nyári Fesztivál, amely idei, "A tehetségek fesztiválja" szlogenjéhez híven minden eddiginél több tehetséges fiatal művésznek kínál fellépési lehetőséget. A szombaton kezdődő rendezvénysorozatban már van olyan előadás, amelyből ráadás koncertet is tartanak - közölte az MTI-vel Soós Emese sajtóreferens.
A betegség jelentősége abban áll, hogy kórlefolyása nem jósolható meg. A sarcoidosis esetek egy részét gyakran véletlenül fedezik fel, vagy spontán meggyógyul, de felléphet több szervi elégtelenség és akár halál is.
Az ipari termelői árak júliusban az egy évvel korábbiaknál 3,7 százalékkal voltak magasabbak, míg az előző hónapinál 0,7 százalékkal alacsonyabbak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A...
Megnéztük a legújabb bútoráruházunkat, jó nagy káoszt és közepesen átverős árakat találtunk. Kurvaanyázás az olcsó lepedőkért, kétórás sorok az ágyakért.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 138,20 pontos emelkedéssel, 20.654,11 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,67 százalékkal erősödött.
Intraday szinten veszteségeket könyvelt el az MXN/JPY, ami a devizakereskedők szerint a legutóbbi japán adatokra vezethető vissza. A japán beszerzési menedzserindex augusztusban 47,0 pontról 46,9 pontra csökkent. Ezek után erősödött a jen. Az érték recesszióra utal. A chart-technikusok emelkedő jegyzésekre spekulálnak az MXN/JPY-nál. A devizapár márciusban emelkedő trendbe került, mely továbbra…
A második negyedévében a nemzetgazdasági beruházások volumene 2,1 százalékkal csökkent az előzetes számítások szerint az előző év azonos időszakához viszonyítva, folyó áron a beruházások teljesítményértéke 1026,5 milliárd forint volt - közölte a KSH pénteken.
A Négy Mancs nevű, bécsi székhelyű állatvédő szervezet tiltólistára tette a Hungeritet, mint amely cég „állatkínzással” állít elő élelmiszert. A Hungerit dolgozói és a Békés megyei állattartók biztosak abban, hogy a Négy Mancs kampánya osztrák és német érdekcsoportokat szolgál. 1500 munkahely került veszélybe Szentesen és a környékén.
Júliusban havi szinten 0,7%-kal csökkentek a magyar termelői árak a legutóbbi -0,5%-os érték után. Az éves szinten mért csökkenés nem utal erős inflációs nyomásra, ami jól jön az EUR/HUF-nak, és új napi csúcsot ért el 239,46-nál. In-GFX
10.00-kor tart beszédet az EKB-tag, Klaus Liebscher Bécsben az EU-s inflációval és növekedéssel kapcsolatban. Az eseményre valószínűleg nem engedik be a média képviselőit. In.-GFX