Nem lehet tudni, hogy a TEÁOR-számok szűkítése mire vonatkozik pontosan, de feltehetően a kisebb cégek kapnak adminisztrációs engedményt. Szakértők véleményeznek
Kicsit nagy a feneked bébi, de azért szívesen befizetlek egy lájt kólára! Hiszik vagy sem, az ilyen dumákkal is célba érhet korunk férfija. A romantikázás ugyanis nem mindenkinek jön be. Egy vagány beszólás némi humorral fűszerezve – ez a recept a mai csajoknál.
Nagyjából megegyezik a két amerikai elnökjelölt népszerűsége, de a tényleges verseny csak szeptemberben kezdődik - jelentette ki az InfoRádió által megkérdezett külpolitikai elemző. Magyarics Tamás hozzátette: a verseny annak ellenére nyílt, hogy az amerikaiak többsége változást szeretne.
Bács-Kiskun, Csongrád, Békés, Tolna, Baranya és Somogy megye szocialista képviselőivel konzultált Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnök pénteken Kecskeméten - erősítette meg Vári Gyula, az MSZP...
Bács-Kiskun, Csongrád, Békés, Tolna, Baranya és Somogy megye szocialista képviselőivel konzultált Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnök pénteken Kecskeméten - erősítette meg Vári Gyula, az MSZP Bács-Kiskun megyei szervezetének elnöke az MTI-nek.
Roma csúcstalálkozót tartanak Brüsszelben szeptember 16-án az Európai Bizottság és az Európai Unió soros elnökségének szervezésében, európai és nemzeti parlamenti képviselők, valamint civil szervezetek, köztük roma szövetségek vezetőinek részvételével - erősítette meg pénteken kiadott eseményelőzetesében a brüsszeli bizottság.
Kisorsolták az UEFA-kupa első fordulójának párosításait pénteken, Monacóban. A Bajnokok Ligájáról lemaradó olasz AC Milan az FC Zürich csapatával mérkőzik a csoportkörbe jutásért.
Az MSZP legfontosabb politikai feladata a kormányzás - mondta Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese pénteken az őszi politikai feladatokról. Közölte azt is, hogy jövő év elején lesz a párt...
Az amerikai adatok azt mutatják, hogy nem sikerült legyőzni az inflációs veszélyeket. A PCE-Deflátor júliusban a várt szerint 4,5%-kal emelkedtek a legutóbbi +4,0% után. A PCE-mutató a magban 2,4%-os emelkedést mutatott (előrejelzés: +2,4%- előző: 2,4%). A magban jelentős probléma mutatkozik. Ellenállás 1,4800-nál, míg támogatás 1,4688-nál található. In-GFX
Roma csúcstalálkozót tartanak Brüsszelben szeptember 16-án az Európai Bizottság és az Európai Unió soros elnökségének szervezésében, európai és nemzeti parlamenti képviselők, valamint civil...
Pár napig kórházban tartják a kimerültségtől szenvedő dalai lámát. A Nobel-békedíjas dalai láma állapota stabil, „nincsen ok aggodalomra” egészségével kapcsolatban, és csak pihenésre van szüksége. A tibeti vezetőt egy nappal korábban szállították kórházba, és lemondták a következő három hétre tervezett programját.
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter azon csütörtöki bejelentéséről, hogy a kormány szűkíteni fogja a TEÁOR számok alkalmazási körét. Az adószakértő úgy vélekedik: nem lehet tudni, a szűkítés mire vonatkozik, de feltehetően a kisebb cégek kapnak adminisztrációs engedményt.
A kínai Lenovo csoport számítógépeket gyártó üzemet létesít Lengyelországban, a gyár várhatóan idén decemberben kezdi meg működését. A lengyel befektetési ügynökség tájékoztatása szerint az évi 1,7 mi...
A szabálysértési törvényt és a Büntető törvénykönyvet is módosítaná az a jogszabálytervezet, amelyet az igazságügyi tárca készített a köznyugalmat és a közbiztonságot veszélyeztető esetek - köztük...
Nem bízza a véletlenre kommunikációs ügyeit a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kht. (RHK): a kiíró közbeszerzési eljáráson keres pr-ügynökséget a következő négy évre, de mint a kht. előző tenderein, most is csak olyanok indulhatnak, akik rendelkeznek - Magyarországon csak két helyen beszerezhető - nukleáris témájú referenciával. Eddig mindig ugyanaz az ügynökség nyert, ezúttal 340 millió forintról…
A betegnek nem csak jogai, hanem kötelességei is vannak! Alapelv, hogy a beteg köteles hozzájárulni saját kezelésének sikeréhez, és tekintettel kell lennie mások jogaira, egészségére is. Kevesen tudják, hogy meghatározott esetekben az orvosnak is joga van megtagadni a beteg ellátását.
Alaposan meglepődtek a Donyeck megyei Volnovaha lakói, amikor egy anyaszült meztelen vadász lépegetett végig piruló arccal a kisváros főutcáján, egy szál puskába és döglött vadkacsába „öltözötten”. Mint kiderült, ismeretlenek vadászat közben ellopták az összes ruháját.
Júniusban a várt szerint 0,1%-kal emelkedett a kanadai GDP a legutóbbi -0,1%-os érték után. Az USD/CAD ma nyereségekre tett szert, és 1,0555-re emelkedett. Ezzel új vételi jelet adtak ki, mivel átlépték a tegnapi csúcsot. Ellenállás 1,0750-nél, támogatás pedig 1,0400-nél van. Az USD/CAD-ot 1,0550-en jegyzik. Amíg 1,0400 fölött marad a jegyzés, vége lehet a korrekciónak. In-GFX
A Chicago körzetében a feldolgozóipari aktivitást mérő index értéke augusztusban a vártnál jóval nagyobb mértékben 57.9 pontra emelkedett a júliusi 50.8 pontról. Az elemzői várakozások 50.1 pontra történő csökkenésre számítottak. (ProfitLine.hu)
A Reuters/Michigan Egyetem által készített felmérés alapján az amerikai fogyasztók bizalmát mérő index 63 pontra emelkedett augusztusban a korábbi 61.7 pontról, valamint a júliusi 61.2 pontról. (ProfitLine.hu)
Az X-Akták sztárja bejelentette, hogy szexfüggőség miatt vonul be rehabilitációs kezelésre. Ezt maga színész jelentette be, azt azonban nem közölte, feleségéhez fűződik-e a fokozott szexuális vágy vagy esetleg más valaki váltja ki belőle a heves impulzusokat.
Az MSZP támogatja a miniszterelnök által a héten ismertetett adócsökkentési programot, a kormány pedig már készíti a szükséges előterjesztéseket - közölte a párt alelnöke.
Ifj. Török Ottót nevezték ki az Önkormányzati Minisztérium sport-szakállamtitkárságának élére. Elődje, Elbert Gábor lemondott, és a Magyar Labdarúgó Szövetség főtitkára lesz szeptember elsejétől....
Moszkva arra számít, hogy az Európai Unióban az ésszerűség győz az érzelmek felett, s a szervezet a dél-oszétiai konfliktus egyoldalú megítélésétől elszakadva önállóan és objektívan tudja értékelni a történteket és azok okait - mondta pénteken az orosz külügyminisztérium szóvivője.
Ifjabb Török Ottót nevezték ki az Önkormányzati Minisztérium sport-szakállamtitkárságának élére. Elődje, Elbert Gábor lemondott, és a Magyar Labdarúgó Szövetség főtitkára lesz szeptember elsejétől.
A pekingi olimpián eredményesen szerepelt magyar sportolókat, valamint a felkészítésükben segédkező edzőket, orvosokat, sportági és klubvezetőket tüntetett ki Sólyom László a Parlamentben.
Radovan Karadzsics volt szerb vezető nem ismerte el a volt Jugoszláviában történt háborús bűnöket vizsgáló ENSZ-bíróságot pénteki meghallgatásán, és nem volt hajlandó válaszolni arra a kérdésre, hogy bűnösnek vallja-e magát. A bíró válaszát úgy jegyezte be, mintha nem vallotta volna bűnösnek magát.
Júliusban 0,2%-kal emelkedtek az amerikai polgárok kiadásai. Inflációra vetítve 0,4%-os csökkenés mutatkozik, ami a 2004 óta tapasztalt legnagyobb mértékű csökkenés. A bevételek 0,7%-kal csökkentek. A reálisan elérhető bevételek 1,7%-os csökkenést mutattak. Ellenállás 1,1000-nél, míg támogatás 1,0900-nél található. In-GFX
Talmácsi Gábor volt a leggyorsabb a gyorsasági motoros világbajnokság San Marinó-i Nagydíjának első, pénteki időmérő edzésén. A 125 köbcentisek kategóriájában versenyző magyar mögött Scott Redding és az összetettben vezető Mike Di Meglio végzett.
Megtévesztette a fogyasztókat az egyik utazásszervező, az Aeroviva Kft. - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal. Az iroda bírságot nem kapott, mert nagyszámú ajánlata közül csak egy volt megtévesztő. Mihálovits András, a GVH szóvivője elmondta: hasonló ügyben évente 10-15 panasz érkezik hozzájuk.
Az Egyesült Államokban augusztusban öt hónap óta a legmagasabb szintre emelkedett a fogyasztói bizalom. A Michigan egyetem végleges fogyasztói hangulatindexe - a fogyasztói bizalom alakulása egyik irá...
Barack Obama az amerikai Demokrata Párt olyan karizmatikus vezetője, aki a változás új generációját személyesíti meg - írta a pénteki The Washington Post. A liberális hangvételű, mértékadó napilap...
A pelenkája mentette meg az életét a brazíliai Sao Paolóban egy tizennyolc hónapos csecsemőnek, amikor véletlenül kizuhant egy tömbház harmadik emeleti ablakából. A kis Caua Felipe Massaneiro 10 méteres zuhanást élt túl, mert a pelenkája fennakadt a ház melletti kerítésen.
Az MDF Bács-Kiskun megyei választmánya Jánoshalmán tartott tisztújító közgyűlésén a párt országos elnöki posztjára első helyen Dávid Ibolyát javasolta - közölte pénteken Karsai Péter országgyűlési képviselő, az MDF megyei szervezetének elnöke az MTI-vel.
"A Nézőpont Intézet által készített felmérés után a Jobbik Magyarországért Mozgalom szerint mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy cigánybűnözés sajnos igenis létezik. Vége a liberális szociológuso...