Javában tart a második negyedéves (illetve első féléves) gyorsjelentés-szezon. A CIB szakértői ezúttal a Richter, az Egis és a Magyar Telekom házatáján néztek körül.
Tűz miatt nem közlekednek a vonatok a debreceni vasútállomáson. Az állomás biztosítóberendezésének úgynevezett jelfogó termében csaptak fel a lángok délelőtt 10 órakor. A biztosítóberendezést az oltás után meg kell javítani, ezért további késések lesznek.
Nem lesz tömeges, vagy nagyarányú pedagógus-elbocsátás a következő tanévben - mondta az MSZP-frakció oktatási és kulturális munkacsoportjának vezetője. Semmi olyan intézkedést nem hozott a...
Idegenforgalom, divat, kozmetikum, gépgyártás, energetika, hajógyártás - minden érdekli a földgáz-és kőolajexportból származó rubelmilliárdjaikat Németországban befektetni vágyó orosz vállalatokat
Az újkori nyári olimpiák 112 éves történetét átfogó, a legkiemelkedőbb magyar és közöttük szegedi sportolókat bemutató kiállítás nyílik augusztus 4-én Szegeden a Somogyi-könyvtárban. A számtalan fényképfelvétel mellett láthatóak egyedi olimpiai ereklyék, sporteszközök, oklevelek, kabalák és eredeti érmek is.
A fővárosi rendőrség szerint sikeres volt a közterületek rendjének megszilárdítására indított három hónapos akció; a sikereken felbuzdulva újabb egyhónapos fokozott ellenőrzés kezdődött a...
Tűz miatt nem fogad vonatokat a debreceni vasútállomás hétfő délelőtt. A Debreceni Városi Rendőrkapitányság hivatalvezetőjének tájékoztatása szerint délelőtt 10 óra körül kaptak bejelentést,...
Ajándék pórázon vezetheti haza az Illatos úti Állategészségügyi Telepről a kutyáját, aki a Bors Örökbefogadó napon, tehát most vasárnap veszi magához az új kedvencét. Érdemes már most kiválasztani a négylábúakat.
Az önkormányzatok több mint a fele kapott az elmúlt hónapban mintegy 15 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást - jelentette be Gyenesei István önkormányzati miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón.
Jóval nehezebb Pekingben robbanást végrehajtani, mint a hatalmas ország más részein - nyilatkozta az InfoRádiónak Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő. Hozzátette, a kínaiak minden csomagot átvizsgálnak,és minden létező ponton ellenőriznek. A háromszázezer önkéntes rendőr munkáját pedig irdatlan mennyiségű térfigyelő kamera segíti a kínai fővárosban.
A "rossz" magyarországi közállapotokra hívta fel a figyelmet Székely Gábor, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány kuratóriumi elnöke a humánum napja címmel, Világ Igaza-emlékéremmel kitüntettek részvételével tartott megemlékezésen hétfőn Budapesten, a Holokauszt Emlékközpontban.
Milyen jó sziesztázni, amikor minden mozgásban van, mindenki „nyüzsög” körülöttünk... Hiszen az ebéd utáni (vagy délutáni) pihenő helyrehoz, ha rossz kondícióban vagyunk, fáradtságot érzünk, mialatt a nyugalom azon állapotába kerülünk, mely kedvez az álmodozásnak, elrévedésnek is.
Egyre nagyobb zavart okoz a német szociáldemokraták táborában az SPD-ből kizárt Wolfgang Clement ügye. A pártnak "károkat okozó" magatartás miatt a kizárást kezdeményező tartományi...
Ismét helyet kapott a Liverpool felnőttcsapatában Németh Krisztián. A magyar 19 évesek válogatottjának erőssége szombaton a skót Rangers FC ellen gólt készített elő, majd büntetőhöz juttatta együttesét, amely előkészületi találkozón 4–0-ra nyert.
A japán Sony tovább bővíti szlovákiai beruházását, Nyitrán építi meg legnagyobb tévégyárát. Az autógyártás mellett így az elektronika lesz a jövőben a szlovák gazdaság motorja.
A heidelbergi és a mannheimi egyetem hat nagyvállalattal közösen az Innovation Lab megalapításával készül a Heidelberg környékén található Rhein-Neckar régió technológiai reformjára.
Az oknyomozó újságírók elhallgattatásának az egykori Szovjetunió területén vannak a legbrutálisabb módszerei. Az elmúlt évtized két legnagyobb visszhangot kiváltó gyilkosságát Oroszországban, illetve Ukrajnában követték el. A nyomozás sem a Gongazdze-, sem pedig a Politkovszkaja-gyilkosság ügyében nem tudta kideríteni, hogy ki volt a megbízó. Mindkét riporter a hatalom számára kínos ügyeket tárt…
Debrecenben vizsgálják a Hír TV-hez kapcsolódó drogügyet - közölte hétfőn a helyi rendőrkapitányság hivatalvezetője. Juhászné Kiss Katalin tájékoztatása szerint a Budapesti rendőr-főkapitányság (BRFK) tette át az ügyet Debrecenbe.
Olyan növényt javasolt egy brit sztárséf a salátákhoz, aminek a fogyasztása hallucinációkhoz, hányáshoz és halálhoz vezet. A vele interjút készítő maagzin gyorsan közzétette a javítász. Mint mondták, Worral Thompson összekeverte a növényeket.
A magyar olimpiai csapat legmagasabb tagja 204, a legalacsonyabb pedig a 156 centiméter magas. A teljes ötkarikás mezőny legmagasabb és legalacsonyabb versenyzőjét azonban a házigazda Kína adja.
Nem élet az élet a gépkocsi nélkül, legalábbis Nagy-Britanniában, ahol a lakosság négyötöde a magas benzinár ellenére sem tudja elképzelni, hogy lemondjon az autóról - derült ki egy közelmúltban végze...
Bár az előző kiíráskor az egyetlen érvényes pályázó nagyobb árat kért, mint amennyi a kiíró rendelkezésére állt, információink szerint a Balassi Intézet az eredménytelenség miatt újból meghirdetett tenderen sem emeli a keretösszeget a 2009-es New York-i és Washingtoni Magyar Kulturális Évad amerikai pr-feladatairól szóló pályázaton.
Az előző hónaphoz hasonlóan júliusban sem utal semmi az EU-s konjunktúra megítélésének megváltozására. A Sentix-üzleti hangulat indexe augusztusban -9,3 pontról -15,3 pontra csökkent, elmaradva ezzel a -10,0 pontos előrejelzéstől. Ez a 2003 júliusa óta tapasztalt leggyengébb érték. az EUR/CHF-et 1,6331-en jegyzik. Ellenállás 1,6342-nél és 1,6360-nál, míg támogatás 1,6313-nál és 1,6300-nál…
Hamis vádnak nevezte a Hír TV-vel kapcsolatos drogügyről a Magyar Nemzetben megjelent, személyét is érintő vádakat Csedrik Katalin debreceni szocialista önkormányzati képviselő.
Tizenhat határőrt öltek meg fegyveresek Kína nyugati, muszlimok lakta tartományában. A merénylet négy nappal az olimpia megnyitója előtt történt. Egy helyi iszlámista csoport magára vállalta az akciót. Két támadót elfogtak.
Újabb felvétel került nyilvánosságra abban az ügyben, amelyben a Hír TV állítása szerint kábítószert akartak csempészni két riporterük autójába; a Szabolcs Online portálon hétfőn közzétett hangfelvételen egy drogdíler és a bűncselekményre felbujtással összefüggésbe hozott Helmeczy László ügyvéd állítólagos első találkozásán elhangzott beszélgetés hallható.
Világszerte a mikrocsip értékesítések mértéke az év első felében 5.4 százalékkal 127.5 milliárd dollárra emelkedett - a Semiconductor Industry Association tájékoztatása szerint. (ProfitLine.hu)
Szenzációs fordulat vett a Kiskőrösi rejtély, azaz annak a titokzatos gyilkosságnak a nyomozása, amelyben eddig ismeretlen tettes ölte meg és ásta el a 15 éves Szabinát egy szőlősoron.
Az ellenőrzött adózók 20 százaléka nem adott számlát vagy nyugtát az Aranyhíd elnevezésű átfogó balatoni akció során - mondta el az Inforádiónak az APEH szóvivője. Bakonyi Ágnes hozzátette: nem javult a helyzet a foglalkoztatás területén, minden második esetben tártak fel hiányosságot a revizorok.
Tovább növekszik a politikailag meggyengült Gordon Brown brit miniszterelnökre nehezedő nyomás. A kormányzó Munkáspárton belüli ellenfelei most saját "politikai programjuk" előterjesztésére készülnek...
A felsőoktatásba jelentkezők jogorvoslati lehetőséggel élhetnek a felvételi kérelmek elbírálásával kapcsolatban. A www.felvi.hu oldalon lehet tájékozódni, hogy mely esetekben vehetik igénybe a fellebbezési eljárás lehetőségét.
Az arc- és testápoló szerek kiskereskedelmi forgalma 2007 júliusa és 2008 júniusa között meghaladta a 16 milliárd forintot, több mint 1 milliárd forinttal emelkedett egy év alatt
A japán pénzügyminiszter, Ibuki szerint valószínűleg stagflációba csúszik a japán gazdaság. Ráadásul az elkövetkező hónapokban tovább gyengülhetnek az exportok. Ibuki aggodalmát fejezte ki a gyenge japán fogyasztást illetően. Az USD/JPY nyereségeket könyvelt el a kommentárok hatására, és 108,04-en jegyzik. Ellenállás 108,50-nél és 109,00-nél található. In-GFX