Három ember meghalt, kilenc pedig megsebesült egy Észak-Franciaországon végigsöprő tornádóban. Az ítéletidő a belga határ közeli falvakat sújtotta leginkább. Az orkán erejű szél fákat csavart ki, és elektromos vezetékeket szaggatott le. Több mint harminc épület súlyosan megrongálódott.
Újabb öt évre szerződést hosszabbított hazánkkal Bernie Ecclestone, így 2016-ig biztosan rendezhet hazánk Forma–1-es versenyt. Ezzel a Magyar Nagydíj rendkívül szűk körbe került be, hiszen csupán Monza és Monaco van jelen egyhuzamban ennyi ideje a világbajnoki sorozatban.
A németek legszívesebben változatlanul a Földközi-tenger térségében töltik a nyári szabadságukat. A fogyasztói szokásokat elemző nürnbergi kutatóintézet legújabb adatai szerint az üdülési célpontok között idén Spanyol- és Törökország viszi el a pálmát, míg a harmadik helyen Görögország szerepel.
A tavalyinál jobb méztermés lesz az idén, elsősorban akácmézből, de a napraforgóméz-termés is jól sikerült, ötven kilogrammos pörgetés is előfordult - mondta Jászberényben Wild János, a Méz-Világ Kft. igazgatója a XXI. Nemzetközi Mézvásár alkalmából.
Debrecenben vizsgálják a Hír TV-hez kapcsolódó drogügyet - közölte az MTI érdeklődésére hétfőn a helyi rendőrkapitányság hivatalvezetője. Juhászné Kiss Katalin tájékoztatása szerint a Budapesti...
Személyes találkozót kért a kormányszóvivőktől Pettkó András, aki kifogásolta a kormányszóvivői weboldal színvonalát és azt, hogy korlátozzák a regisztráció lehetőségét. Az MDF képviselője, aki hétfői interaktív sajtótájékoztatóján mobil internet segítségével hasonlította össze saját honlapját a www.kormanyszovivo.hu-val, arról beszélt, hogy míg az ő oldalára 2002 nyara óta nem költöttek el…
Az augusztus 21-i kormányülésen az adóváltoztatásokról tárgyal a kabinet. Veres János pénzügyminiszter a rendelkezésre álló keretről csak annyit mondott, hogy 100 milliárdos nagyságrendű.
Az arc és testápoló szerek kiskereskedelmi forgalma 2007 júliusa és 2008 júniusa között meghaladta a 16 milliárd forintot, több mint 1 milliárd forinttal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest -...
Lefejezte feleségét, ellopott egy rendőrautót és megsebesített öt embert egy ámokfutó görög Szantorini szigetén. A 40 éves féltékeny férj egy hatalmas késsel lefejezte öt évvel fiatalabb feleségét...
A szakértői vélemény szerint rendkívüli brutalitással verték szét az asszony fejét, amit hozzátartozó nem, csak idegen tehetett - mondta Balla Irma fiának a védője
Valóban érdeklődik az UEFA-kupa-győztes Zenit Szentpétervár Huszti Szabolcs iránt. Ezt a német Hannover magyar válogatott légiósának menedzsere, Vladan Filipovics erősítette meg kérdésünkre.
Újabb felvétel került nyilvánosságra abban az ügyben, amelyben a Hír TV állítása szerint kábítószert akartak csempészni két riporterük autójába; a Szabolcs Online portálon hétfőn közzétett hangfelvételen egy drogdíler és a bűncselekményre felbujtással összefüggésbe hozott Helmeczy László ügyvéd állítólagos első találkozásán elhangzott beszélgetés hallható. A kormányszóvivő közölte, az ügyben lévő…
Kórházba került egy lengyel földműves, miután egy begerjedt bika tehénnek nézte. Az eset egy kelet-lengyelországi település tejgazdaságában történt, miután az idős férfi kijött a tehenektől. Az ott rátelepedett szag téveszthette meg a bikát.
Csoda vagy te, olimpia! S nemcsak azért, mert négyévenként sporthősök születnek, de a rajt előtt olyan egyéniségekről is sok szó esik, akik nem feltétlenül fantasztikus tetteikkel írták be a nevüket az évkönyvekbe.
30 éves mélypontot ért el az eladott brit házak száma. A közgazdászok azzal számolnak, hogy még legalább 30%-kal csökkennek a házárak. Csak 2012-től számolnak a helyzet csillapodásával. A GBP/USD-ot 1,9690-en jegyzik, és veszteségeket könyvelt el. Támogatás 1,9668-nál és 1,9600-nál található. 14.30-kor hozzák nyilvánosságra az amerikai egyéni bevételeket (elõrejelzés: -0,2%, elõzõ: ...
Összesen 655 ampulla tesztoszteront (férfi nemi hormont) találtak a vámosok egy szerb férfi táskájában elrejtve a hercegszántói határátkelőhelyen - tájékoztatta a vám- és pénzügyőrség hétfőn az...
Az EUR/USD-ot 1,5588-on jegyzik. Ellenállás található 1,5600-nál. Fölötte legközelebb 1,5650-nél van ellenállás. Támogatás 1,5550-nél helyezkedik el. Júniusban a várt 7,9% helyett 8,0%-kal emelkedtek az EU-s termelői árak a legutóbbi +7,1%-os érték után. Az emelkedés hátterében a magas olajár áll. Az előző hónaphoz hasonlóan júliusban sem utal semmi az EU-s konjunktúra megítélésének…
Újabb felvétel került nyilvánosságra abban az ügyben, amelyben a Hír TV állítása szerint kábítószert akartak csempészni két riporterük autójába; a Szabolcs Online portálon hétfőn közzétett hangfelvételen egy drogdíler és a bűncselekményre felbujtással összefüggésbe hozott Helmeczy László ügyvéd állítólagos első találkozásán elhangzott beszélgetés hallható.
A Hír TV 2007. november 30-án sugárzott Célpont című műsorában valótlanul állítottuk, hogy a HospInvest Zrt. a korábban megnyert pályázatai során szerződésszegő módon beruházna. A valóság ezzel szemben az, hogy a felperes szerződésszegő magatartást nem tanúsított. Valótlanul állítottuk, hogy a HospInvest Zrt. az általa működtetett hatvani kórházból a fül-orr-gégészetet és a nőgyógyásza...
Kisebb tüntetés volt a pekingi Tienanmen tér közelében hétfőn, az olimpia kezdete előtt négy nappal. A kínai főváros Qianmen kerületében lakók amiatt tiltakoztak, hogy el kellett hagyniuk otthonaikat és ezért csak nagyon kevés kártérítést kaptak.
A cseh generikus gyógyszereket gyártó Zentiva NV, melyet a Sanofi-Aventis szeretne megvásárolni, a második negyedéves jelentésében 16 százalékos nyereséget ért el törökországi és romániai értékesítései hatására. (ProfitLine.hu)
Sienna Miller elkeseredetten próbálja visszaszerezni pasiját, a nős Balthazar Gettyt, aki viszont a feleségéhez akarja visszakönyörögni magát. A férfifaló színésznő teljesen kikészült ettől a háromszögtől, és minden megtesz, hogy újra a milliárdos férfival legyen, aki azonban otthagyta őt New Yorkban és haza utazott Los Angelesbe.
Portugál lapértesülés szerint Cristiano Ronaldo, a Manchester United labdarúgója száz százalékig biztos abban, hogy még a nyáron elhagyja a szigetországi együttest.
Az AXA Biztosító Zrt. AXA Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. néven alapkezelőt alapított, ehhez a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a hétfőn közzétett határozatban adott engedélyt....
A Közép-Tiszán levonuló árhullám tetőzési értékei a vásárosnaményi adatok ismeretében alacsonyabbak lesznek, mint azt az elsődleges becslések alapján várni lehetett - közölte a Közép-Tisza-vidéki...
A kancelláriaminisztertől vár választ a Fidesz arra, hogy mennyibe kerül az adófizetőknek, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő irodája mégsem költözik át a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium épületébe.
Megkezdődött helyi idő szerint vasárnap este Mexikóvárosban a 17. AIDS-világkonferencia. A péntekig tartó értekezleten összesen 22 ezren vesznek részt, kutatók, szakértők, aktivisták.
Nem lesz tömeges, vagy nagyarányú pedagógus-elbocsátás a következő tanévben - mondta Tatai-Tóth András, az MSZP-frakció oktatási és kulturális munkacsoportjának vezetője.
A Challenger-jelentés júliusra nézve 140%-kal több elbocsátásról számolt be, mint tavaly ilyenkor. Összesen 103.312 főt bocsátottak el a tavalyi 42.897-es érték után. Már a pénteki munkaerő-piaci jelentés is az újonnan teremtett álláshelyek számának csökkenéséről számolt be. A munkanélküliségi ráta 4 éves csúcsot ért el. Az USD/CHF-et 1,0480-on jegyzik, és veszteségeket könyvelt el. Ellenállás…
Egy 18 éves fiú meghalt Hágában, miután hallucinogén „varázsgomba” befolyása alatt kiugrott otthonának ablakából vasárnap - tudatta a holland média hétfőn. A súlyos sérüléseket szenvedett tinédzsert kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni az életét.