"A hazugság annyira hozzátartozik a civilizált társadalomhoz, hogy már nem is vesszük észre, csak akkor, ha áldozataivá válunk. Erről szól a Kaméleon" - nyilatkozta a rendező
Az MDF Országos Választmányának Elnöksége a párt öt budapesti alapszervezetének feloszlatásáról hozott határozatot - értesült az MTI szerdán. Az MTI úgy tudja, a döntés a budapesti szervezetek...
Előállították a rendőrök azt az asszonyt, aki megvert és földre vitt egy vasúti kalauzt az újszegedi vasútállomáson. Az ügy érdekessége, hogy a nőt még Makón akarta leszállítani a kalauz, bliccelés miatt, de ott egy ismerőse segítségével jegyet tudott venni magának, a végállomáson mégis bosszút állt a jegyvizsgálón.
Pr-tenderrel vezette be a UPC most zajló pályáztatási időszakát. A kommunikációs eljárás lezárult, a nyertes már dolgozik a vállalat tájékoztatási feladatain.
Irán a számára szükséges 20 százalékos dúsítású uránt maga fogja előállítani, és a dúsítási kérdést megoldottnak tekinti - jelentette be szerdán Mahmúd Ahmadinezsád.
Szerdán és csütörtökön rendezik a labdarúgó Európa Liga csoportkörének utolsó előtti fordulóját, a Dzsudzsák Balázzsal felálló holland PSV Eindhoven hazai pályán harcolhatja ki a továbbjutást a legjobb 32 közé.
Goda Krisztinát, a Kaméleon rendezőjét és négy további rendező kollégáját kérdezte az idegen nyelvű filmek Oscar-díjára nevezett alkotásaikról a The Hollywood Reporter című amerikai mozis szaklap.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Elnöksége sajnálattal állapítja meg, hogy felhívása az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) összehívására és közös álláspont kialakítására a romániai elnökválasztás kérdésében eredménytelen maradt.
Az USD/MXN ismét elérte az októberben és augusztus második felében megtapasztalt mélypontokat, pedig november 25-én egy lefelé mutató próbálkozás már elbukott a dubai események miatt. Ha az érték alá megy a jegyzés, elérhetik a 12,5000-ös szintet. Az USD/MXN-t 12,8175-ön jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A sao paulói Corinthians csapatához szerződött Roberto Carlos, a brazilok világbajnok labdarúgója. Ezt a korábbi Real Madrid-játékos jelentette be kedden, hozzátéve, hogy a megállapodás két évre szól.
Az EUR/CHF továbbra is keskeny sávban mozog 1,5075 körül. A sávból való kitörést az erős frank generálhatja, ami persze shortolásra ingerli majd a befektetőket. Erre az SNB várhatóan szokásos intervencióinak egyikével válaszol majd. Legutóbb az USD/CHF-ben tapasztalt beavatkozás miatt reagált az árfolyam, hiszen az EUR/CFH emelkedni kezdett. 1,5050 alatt ezért vételi utasítások találhatók, melyek…
A The New York Times úgy fogalmazott: az amerikai elnök azok számára, akik még támogatják a háborút, csapatokat küld, azok számára pedig, akik ellenzik, távozási stratégiát vázol fel
Egyre több felhasználó ül értetlenül a Windows 7-et futtató számítógép monitorja előtt, amely bejelentkezés után teljesen fekete maradt. A Microsoft beismerte, van ilyen hiba az új operációs rendszerben....
Szlovákiában hoz létre LCD képernyőket összeszerelő üzemet a tajvani AU Optronics; a beruházás 191,3 millió euróba kerül majd és várhatóan 3300 főt foglalkoztat a 2011-ben induló gyártóegység. A...
Folytatódik az arany szárnyalása, a leglikvidiebb, decemberi lejáratú határidős árfolyam újabb csúcsokkal kacérkodik, és jelenleg is 1200 dollár felett áll, miközben már euróban számítva is...
Szlovénia rontott ugyan a jövő évi munkanélküliségi előrejelzésén, de azt várják, hogy az állástalanok száma nem haladja meg a 120 ezret a 2 millió lakosú országban a jelenlegi 95.450 ezerrel szemben.
Amennyiben nem hiteleznek többet az ország bankjai, újabb hitelválságba kerül Németország - figyelmeztetett ma a BBC-nek adott interjújában Rainer Brüderle német gazdasági miniszter. A brit sajtó...
2009. november 9-től Csonka István tölti be az értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettesi pozíciót a Groupama Garancia Biztosítónál és veszi át a feladatokat Szobonya Csabától, aki október...
A mobiltelefonok világpiaca jövőre 10 százalékkal bővülhet 2009-hez képest a Nokia szerint. Ezzel a várakozással jóval optimistább, az ágazati elemzőknél, akik a Reuters körkérdése alapján átlagosan 8,6 százalékos bővülést valószínűsítenek 2010-re, az idei évvel kapcsolatban pedig kevésbé borúlátó a finn cég a saját, korábbi becsléséhez képest; most 7 százalékos csökkenést vár, szemben az év…
Saját döntése volt Draskovics Tibornak, hogy lemondott. A leköszönő igazságügyi és rendészeti miniszter ezt újságíróknak mondta szerdán. Úgy értékelte, hogy miniszterségének mérlege összességében pozitív, sikerrel teljesítette azokat a vállalásokat, amelyeket még Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnöknek tett.
160 főtől válik meg a Magyar Televízió, bezárják a regionális stúdiókat, sztrájk jöhet. Eközben lemondták az úszó Eb közvetítését is, odaszúrva az úszóelnök és Nap-kelte vezető Gyárfás Tamásnak.
Elmarad a csoporttársa megölésével és további három ember megsebesítésével gyanúsított pécsi lövöldöző csütörtökre tervezett kihallgatása - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság...
A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért (SzEK.org) sürgős szakmai egyeztetést kezdeményez a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) illetékes vezetőivel, mivel a hatóság a közelmúltban több webáruházat is jelentős mértékű, esetenként félmillió forintos bírsággal sújtott, lényegében azon az alapon, hogy a webáruház nem üzlet, hanem pusztán reklám.
Az alkotmányos alapjogokat súlyosan sértette az idén februárban Tatárszentgyörgyön történt két halálos áldozatot követelő Molotov-koktélos és fegyveres támadás utáni rendőri intézkedés - állapította meg a Független Rendészeti Panasztestület.
Az előző európai parlamenti választásokon Franciaország "elfelejtette" megválasztani azt a plusz két képviselőt, akik a Lisszaboni Szerződés életbe lépésével - amely 72-ről 74-re emelte a francia képviselők számát - foglalhatta volna el helyét Brüsszelben - írta szerdán a Libération című francia napilap.
Csalás bűntett gyanúja miatt feljelentés-kiegészítést rendelt el ismeretlen tettes ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda a sajtóban az utánpótlás labdarúgó-válogatottak egyes mérkőzéseinek befolyásolásáról megjelent nyilatkozatok alapján - mondta az InfoRádiónak a szervezet szóvivője.
Az arany csúcsjárata ellenére is egyhelyben toporog az USD/ZAR. A devizapár veszteségei eddig együtt jártak az arany erősödésével. A nemesfém újabb csúcsai már nem elegendőek, és nem ment 7,2500 alá a jegyzés. Fölötte a 7,1800-as érték a cél. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A világszerte intenzív osztályokon kezelt páciensek felének fertőzése van, 71 százalékuk antibiotikumot kap, ami hozzájárul a gyógyszerekre rezisztens baktériumok terjedéséhez - jelentették be...
A rendészeti miniszterhez és az országos rendőrfőkapitányhoz fordul az ombudsman a szeptemberi Homoszexuális-felvonuláson tapasztalt visszáságok kivizsgálása miatt.
A Diáktanító.hu gyermek- és nyelvoktató szervezet összeállításában arról ír, hogy mi történt idén az iskolákban, mi változott és ezekből milyen konzekvenciákat lehet levonni. Minden korosztályt és területet érint, az egészen apróktól az egyetemre vágyókig, a nyelvoktatástól a szövegértésen át a logikai gondolkodásig.
Offshore céget bízott meg vezetői engedélyek gyártásával és szállításával a Nemzeti Közlekedési Hatóság. A kormány minden lehetőséget megragad arra, hogy még az utolsó hetekben is gátlástalanul szivattyúzza ki a pénzt a hozzá közel álló cégeknek - jelentette ki Balsai István. A Gondola közlése szerint a 250 millió forintos megrendelést elnyerő Techno-Progress Kft. tulajdonosa a közelmúltig a…
Lettország az utóbbi két évben bruttó hazai össztermékének mintegy harmadát veszíti el a válság miatt - közölte a balti ország központi bankja szerdán a Businessweek szerint. A bank makrogazdasági...
Jelentős versenyhátrányba hozhatja a Royal Bank of Scotlandot (RBS), hogy az újabb állami segítségért cserébe a brit kormány vétójogot gyakorolhat az alkalmazottaknak kifizetett bónuszok felett -...
Az idén és jövőre mintegy 110 milliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre a magyar turizmus fejlesztésére - mondta Kovács Miklós, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára szerdán Budapesten s...
Újabb topmenedzser hagyta el a fedélzetet, a General Motors vezére után az Opel pénzügyi igazgatója is a távozás mezejére lépett, nem sokkal azután, hogy a GM Opellel kapcsolatos terveit kritizálta a...
Megállapodtak az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei szerdán Brüsszelben arról, hogy összeurópai szintű pénzügyi felügyeleti hatóságokat hoznak létre - jelentette be Christine Lagarde franc...
Saját döntése volt Draskovics Tibornak, hogy lemondott. A leköszönő igazságügyi és rendészeti miniszter ezt újságíróknak mondta szerdán. Az igazságügyi és rendészeti miniszter megismételte lemondás...
Az EUR/USD kitört lefelé 1,5080 valamint 1,5110 közti sávjából, és 1,5060-ra esett. Azóta 1,5060 és 1,5080 között mozog a devizapár. A piacot arra a szintre próbálják belőni, ami kiinduló pontja lehet egy erősebb mozgásnak Trichet holnapi beszéde vagy a pénteki NFP adat után. Fontos értéknek tűnik az 1,5060-as októberi csúcs. Az EUR/USD-ot 1,5077-en jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Saját döntése volt Draskovics Tibornak, hogy lemondott. A leköszönő igazságügyi és rendészeti miniszter ezt újságíróknak mondta szerdán. A miniszter megismételte lemondásának indokát: elvégezte az...
Újabb asztaltársaság csatlakozik a boldogságindex (BIX) megalkotásához. A nyáron elindított beszélgetéssorozatban művészek, közgazdászok, pszichológusok, teológusok, kutatók mondják el, hogyan képzelik el egy ország teljesítményének kimutatását lakosságának boldogságszintjén keresztül.