Mennyire része az egészséges életre nevelés a közoktatásnak? Tudatos felkészítéssel segíthető a megelőzés, a gyerekek önmaguk és környezetük egészségének megvédése?
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) elnöke továbbra is Bienerth Gusztáv maradt - közölte a szervezet szerdán azt követően, hogy az AmCham kedden közgyűlést tartott, és megújította vezető...
A 10 éves Frenák Pál Társulat jobb formában van, mint valaha. Az alternatív mozgalom fenegyereke, a világ rangos színházai után bebocsátást nyert a Müpa Fesztiválszínházába is: a Nemzeti Táncszínház meghívására készíthette el a múlt héten bemutatott legújabb koreográfiáját, a Sevent, amellyel új úton indult el. A Trafóban holnap és a hétvégén a K.áO.Sz.! felújítása lesz látható, szombaton hat…
Várhatóan még karácsony előtt kiderül, ki lesz a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője. A csapatot ősszel Bobby Davison irányította egy ideig, majd a botrányba fulladt, Diósgyőr elleni találkozó előtt Craig Short vette át az alakulat dirigálását.
Elfogadták az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei szerdán az Európai Bizottságnak azt a javaslatát, hogy a szén-dioxid-kibocsátási kvóták kereskedelmében a tagállamok kísérleti...
A Macedóniával zajló névvita miatt Görögország új, szocialista kormánya meg fogja akadályozni a szomszédos balkáni ország uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdését - jelezte szerdán a görög...
A GDP 6-7 százalékával megegyező összeget lehetne megtakarítani Magyarországon a bürokrácia, a jóléti kiadások és az állam gazdasági költésének felülvizsgálatával, ésszerűsítésével - hangsúlyozta Járai Zsigmond a Budapesti Corvinus Egyetemen rendezett beszélgetésen.
… merthogy; apa mosdik, anya főz… a múlt alkalommal odáig jutottunk, hogy a délutáni alvásból felébredni képtelen gyermekekbe kizárólag az előbb-utóbb bekövetkező vacsora képes életet lehelni.
A korallok egyfajta napellenzőként is hatnak, mivel elnyelik az ultraibolya (UV) sugárzást, csökkentve a zátony megannyi élőlényét érő ártalmakat - derült ki egy ausztrál kutatásból.
A hazai intravénás droghasználók legalább hetven százaléka hepatitis C vírussal fertőzött. A fertőzést a közösen használt fecskendőkkel kapják el egymástól. Egy tűcserével foglakozó alapítvány szerint gyakorlatilag droggettók alakultak ki Budapesten, és egyre több a fertőzött tű az utcákon.
Az elsődleges információk szerint sofőrjét ütötte el egy elszabadult BKV-busz Budapesten, a XI. kerületben szerda este; a férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba - közölte Kis-Guczi...
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) 2012. szeptember 30-ig meghosszabbította Mészáros Lajos szakmai igazgató szerződését. A férfi válogatottat tavaly nyár óta vezető mester ügyében az MKOSZ szerdai elnökségi ülésén született döntés.
Az elsődleges információk szerint sofőrjét ütötte el egy elszabadult BKV-busz Budapesten, a XI. kerületben szerda este; a férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba - közölte Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese.
Számítógéppel hamisították meg azt a videofelvételt, amelyen Traian Basescu román államfő a képek tanúsága szerint szájon vágott egy kiskorút - erre a következtetésre jutottak a szakértői...
Az októberi és novemberi fejlemények az amerikai gazdaság mérsékelt javulására utalnak - áll az Egyesült Államok gazdaságának helyzetjelentésében, a Fed Bézs Könyvében. A jegybank jelentése szerint a...
Hivatalosan is arra figyelmeztették a doktorokat a brit orvosi szervezetek, hogy ne válaszoljanak a közösségi portálokon nekik címzett, ismerkedési céllal írt üzenetekre. A szakmai szervezetek szerint az olyan internetes oldalak, mint a Facebook, új kihívások elé állítják tagjaikat.
Draskovics Tibor a 27. miniszter 2002 óta, aki lemondott a posztjáról, vagy akit leváltott a kormányfő. Medgyessy Péter hétszer, Gyurcsány Ferenc a két ciklusa alatt összesen 18-szor, Bajnai Gordon pedig most harmadszor cserél a kormányában.
Busz alá szorult egy férfi szerda este Budapest XI. kerületében, a Gazdagréti úti végállomáson. Az elsődleges információk szerint a sérült egy buszsofőr, akit a mentők súlyos állapotban szállítottak kórházba – mondta Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese.
Dalos György Berlinben élő magyar író kapja a 2010-es lipcsei könyvvásár fődíját. A 15 ezer euróval járó, Európai népek közötti megértés elnevezésű elismerést eddigi munkásságáért, elsősorban 2009-ben megjelent Felgördül a függöny - A diktatúrák vége Kelet-Európában című, magyarul eddig kiadatlan könyvéért ítélték oda.
Vesztegetés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomozást rendelt el a 4-es metró építése és a Margit híd felújítása kapcsán a Fővárosi Főügyészség - számolt be a köztévé szerda esti Híradója.
Cukorbetegség, leukémia, tüdőrák, szív- és érrendszeri problémák, vérszegénység, autoimmun-bajok, túlsúly - néhány betegség, amelyben szerepet játszik a D-vitamin hiány.
Vesztegetés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomozást rendelt el a 4-es metró építése és a Margit híd felújítása kapcsán a Fővárosi Főügyészség - számolt be a köztévé szerda...
Kovács László, az Európai Bizottság adó- és vámügyekért felelős biztosa arra készül, hogy jövőre a magyar parlamentben folytatja munkáját. A szocialista politikus úgy tervezi, hogy a szocialisták listájának „egy erős helyéről” jut be a Tisztelt Házba.
Úgy érezhették magukat a H&M és a Sonja Rykiel közös fehérnemű- kollekciójának párizsi bemutatóján a meghívott vendégek, mint Alice csodaországban.
Vesztegetés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomozást rendelt el a 4-es metró építése és a Margit híd felújítása kapcsán a Fővárosi Főügyészség - számolt be a köztévé szerda esti Híradója.
Vesztegetés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomozást rendelt el a 4-es metró építése és a Margit híd felújítása kapcsán a Fővárosi Főügyészség - számolt be a köztévé szerda esti Híradója.
A romániai magyarság lelkiismerete szerint döntsön arról, hogy az elnökválasztás második fordulójában Traian Basescu jelenlegi államfőre vagy Mircea Geoana szociáldemokrata jelöltre adja-e...
Jogerősen elutasította szerdán a Fővárosi Ítélőtábla a több mint fél évtizeddel ezelőtti, Gyurcsány Ferenc vezette ifjúsági minisztérium két vezető beosztású munkatársának Topolánszky Ákossal, a tárca akkori helyettes államtitkárával és a hvg.hu-val szembeni keresetét.
Az úgynevezett Bézs Könyv szerint az október végétől november 20-ig tartó időszakban nőtt a lakossági kiadás, emelkedtek a lakóingatlan-eladások, mérsékelt volt a bérnövekedési nyomás
Összesen több mint másfél millió forintnyi dísznövényt zsákmányolt portyázásai alatt az a két férfi, akiket kedden, késő este fogtak el Szegeden. A rendőrök mindkettőjüket őrizetbe vették.
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a december 2-án megtartott 49. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták: Első számsorsolás: 8, 9, 11, 24, 25, 30, 34. Második...
"Ismerősöm felesége hosszú ideje kényszeres vásárlási mániánban szenved. A család anyagi stabilitását is súlyosan veszélyezteti, így a férje kénytelen volt válóperhez folyamondni. Kérdésem az, hogy ez a mánia gyógyítható?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Elhunyt David Beckham nagyapja - adta hírül szerdán az AP amerikai hírügynökség. A tudósítás szerint így elképzelhető, hogy a sztár elhagyja Dél-Afrikát, ahova a pénteki világbajnoksági sorsolásra érkezett. A focista szerdán landolt Fokvárosban, és ezután tudta meg a szomorú hírt.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) azért támogatja a szociáldemokrata Mircea Geoanát az elnökválasztáson, mert Klaus Johannis miniszterelnökké jelölésének a vállalásával új szemléletet...
A Magyar Telekom "nagyjából" teljesíti idei felülvizsgált pénzügyi célját - jelentette ki a piaci részesedése alapján legnagyobb magyar távközlési cég elnök-vezérigazgatója szerdán Budapesten. Christopher Mattheisen azt mondta, hogy a cég osztalékpolitikájának a célkitűzése ugyanakkor nem változott.
Az Egyesült Államokban országszerte tovább javultak a gazdasági feltételek, de a növekedést visszafogja a magas munkanélküliség és a változatlanul gyenge kereskedelmi ingatlanpiaci helyzet - tartalmazza az amerikai jegybank (Fed) 12 körzetének közös jelentése.