2009. december 28. hétfő

dec. 28
12:23
Csökkent a belvíz a Kis-Balaton környékén (Gondola)
Csökkent a belvíz a Kis-Balaton térségében, a napi 100 ezer köbméter helyett már csak 70 ezer köbméter vizet kell átemeli naponta a Kis-Balatonba - tájékoztatta Laki István, a Kis-Balaton...
dec. 28
12:25
Holland források szerint lehetett segítője a nigériai merénylőnek (Gondola)
A holland katonai rendőrség olyan értesüléseknek jár utána, miszerint pénteken az amszterdami repülőtéren egy jól öltözött, ötven év körüli férfival látták együtt azt a nigériai fiatalembert, aki...
dec. 28
12:36
Autóbalesetben elhunyt a magyar válogatott centere (Infostart)
Hajnalban autóbalesetben elhunyt Horváth Zoltán, a Falco és a magyar férfi kosárlabda-válogatott játékosa. A 30 éves centert ugyan kórházba szállították, ám életét már nem tudták megmenteni. Minderről a szombathelyi klub hivatalos honlapja számolt be. Mészáros Lajos, a nemzeti csapat szövetségi kapitánya szerint egy rettenetesen elszánt, értelmes embert veszített el a sportág.
dec. 28
12:36
H1N1 - Javult a kismama állapota (WebBeteg)
A háromgyermekes kismama, aki az intenzív osztályt elhagyhatta, jó állapotban van. Kisfiát korábban császármetszéssel segítették világra.
dec. 28
12:36
Eldőlt: így maximálja a kormány a jelzálog- és gépjárműhitelek mértékét (Pénzcentrum)
A kormány idei utolsó ülésén döntött a körültekintő, felelős lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról szóló rendeletről. A rendelet célja, hogy elősegítse a felelős hitelezést, mérsékelje a devizaalapú hitelekkel kapcsolatos kockázatokat és "viharállóbbá" tegye a magyarországi hitelezési rendszert....
dec. 28
12:36
Autóbalesetben elhunyt Horváth Zoltán válogatott kosárlabdázó (ATV)
A kosarast a szombathelyi Markusovszky Kórházba szállították, de az orvosok már nem tudták megmenteni az életét.
dec. 28
12:38
Két hónap után kiszabadultak kínai hajósok a kalózok fogságából (ATV)
Egyes hírek szerint a kínai kormány négy millió dollárt fizetett a legénységért.
dec. 28
12:39
Tragédia! Elhunyt Horváth Zoltán válogatott kosaras (Blikk)
Autóbalesetben életét vesztette Horváth Zoltán, a Falco-Szova KC Szombathely válogatott kosárlabdázója.
dec. 28
12:39
Csepeli mészárlás: szabadlábon a bűnpártoló kiugrott MSZP-s? (HírTV)
Ügyvédje szerint van rá esély, hogy majdnem egy év előzetes letartóztatás után szabadlábon töltse a szilvesztert Deme Gábor, a januárban egy csepeli alapítványi iskolában történt kettős gyilkosság egyik gyanúsítottja. A csepeli MSZP volt tagjának – aki az iskola egykori gazdasági igazgatóhelyettese – előzetes letartóztatása 2010. január 9-én járna le. A meghosszabbításról vagy a döntés...
dec. 28
12:41
Elhunyt a válogatott centere, Horváth Zoltán (HírTV)
A Falco-Szova KC Szombathely centere, Horváth Zoltán hétfő hajnalban Sopronból tartott hazafele Toyota típusú személygépkocsijával, amikor áttért a szemközti sávba és frontálisan ütközött.
dec. 28
12:54
Fontos az alvázmosás, de ne vigyük túlzásba (Infostart)
Az utak síkosságmentesítésre használt só kárt tehet az autó alkatrészeiben, ezért bizonyos időközönként érdemes az alvázat is lemosatni - mondta az InfoRádiónak a Hungaroring Vezetéstechnikai Centrum vezető instruktora. Arra viszont vigyázni kell, hogy az alvázmosást ne akkorra időzítsük, amikor nulla fok alatt van a hőmérséklet - tette hozzá Pesolt Ferenc.
dec. 28
12:54
Így maximalizálja a kormány a hitelek mértékét (Portfolio)
A kormány idei utolsó ülésén döntött a körültekintő, felelős lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról szóló rendeletről. A rendelet célja, hogy elősegítse a felelős...
dec. 28
12:54
Navracsics: három hét elég az intenzív kampányra + videó (ATV)
A Fidesz frakcióvezetője mindent megtesz, hogy őrizze, védje magánéletét.
dec. 28
12:56
Itthon sincs nagy mozgolódás (Portfolio)
Az európai részvényindexek 14 hónapos csúcsokra emelkedtek a mai kereskedésben és a pozitív befektetői hangulat közepette a régiós részvénypiacok is felfelé vették az irányt. A BUX 0.5%-kal menetelt...
dec. 28
12:56
6 milliárdot átutaltak ma a kórházaknak (ATV)
A kormány október 7-én megállapodást kötött a kórházak és szakrendelők szakmai szervezeteivel.
dec. 28
12:57
Átutalták a kórházaknak a 6 milliárd forintos többlettámogatást (Infostart)
Átutalták a kórházaknak az októberi megállapodásban szereplő 6 milliárd forintos többlettámogatást - közölte az Egészségügyi Minisztérium. A tárca tájékoztatása szerint az összeget január elejétől használhatják fel az intézmények.
dec. 28
12:57
Meglepetésbuli ajándékba a Kalákának (Gondola)
Fergeteges koncerttel köszöntötte a 40 éves Kaláka együttest a zenészszakma krémje. A „meglepett” zenekar azt hitte, jótékonysági fellépésre hivatalos a Millenáris Teátrumba, csak helyben szembesültek a rájuk váró megtiszteltetéssel. Minden fellépő a Kaláka által földolgozott valamelyik verssel kedveskedett.
dec. 28
13:03
Hat háromnapos hétvége lesz 2010-ben (Infostart)
2011 márciusáig kell várnunk a következő négynapos pihenőre, jövőre ugyanis egy ünnep sem esik keddre vagy csütörtökre - írja az Index. 2010-ben négy ünnepnap is hétvégére esik.
dec. 28
13:12
Elhunyt Zdroba Gyula, a Fővinform munkatársa (Infostart)
Életének 43. évében, súlyos betegség után elhunyt Zdroba Gyula, a Fővinform munkatársa. Demszky Gábor főpolgármester a halálhírre reagálva közleményében úgy fogalmazott: Zdroba Gyulával egy munkájának élő, azt megbízható és magas színvonalon végző embert veszített el Budapest.
dec. 28
13:12
Ezt a bikát már leszúrták, innen már csak lefelé... (ProfitLine)
Talán a rizs esetében érezhető leginkább az évvége. A 16$-os szintekről való beszakadás mind technikailag, mind fundamentálisan indokolt volt. A rizs esetében egészen december közepéig erős emelkedéseknek lehettünk tanúi, ahogy a grafikonon is látható. (Solar Capital)
dec. 28
13:12
Újabb hírek a benzinárról! - Még durvább lesz a drágulás! (Portfolio)
Bruttó 6 forinttal lesz drágább szerdán 0 órától a benzin a hazai kutakon, miközben a gázolaj ára 4 forinttal kúszik feljebb - tudta meg a Portfolio.hu. Ez az áremelés csak az üzemanyagok tőzsdei...
dec. 28
13:12
2 év börtön után feleségét is meg akarta ölni az olimpiai bajnok (ATV)
Amióta abbahagyta a versenyzést, az újságok címlapjaira alkoholizmusával és erőszakos viselkedésével került fel Nykänen.
dec. 28
13:14
Szigorított a kormány a lakossági hitelezés feltételein (ProfitLine)
A kormány idei utolsó ülésén döntött a körültekintő, felelős lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról szóló rendeletről. A rendelet célja, hogy elősegítse a felelős hitelezést, mérsékelje a devizaalapú hitelekkel kapcsolatos kockázatokat és „viharállóbbá” tegye a magyarországi hitelezési rendszert - olvasható a Kormányszóvivő.hu oldalon.
dec. 28
13:15
„Felháborító, ami az MTV Zrt. körül zajlik” (HírTV)
Balsai István a rendőrségen kéri számon, miért titkolták el, hogy már február óta nyomoznak az MTV Zrt. régi székházának eladása ügyében. Az eljárás különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indult.
dec. 28
13:15
A baloldali liberális véleményipar ünnepi összegzései (Gondola)
„A rendszerváltoztatás típusú polemizálás kapcsán azt mondjuk, hogy az újrakezdés vagy folytatás dilemmája eldőlt: egy gradualizmusnak nevezett, fojtogatóan áporodott reformszocialista-kapitalista posvány üli meg az egyedülállóan rosszkedvű társadalmat.”
dec. 28
13:16
Folytatódhat a rally a földgázban! (ProfitLine)
Sok érdekesség történ a földgázzal szenteste napján. Egy napon volt a rendszeres készletadat publikálás, valamint a januári hónapra szóló határidős kontraktusok kifutása. (Solar Capital)
dec. 28
13:18
Megkapták a kórházak a 6 milliárdos többletforrást (ProfitLine)
A Kormány 2009. október 7-én megállapodást kötött a kórházak és szakrendelők szakmai szervezeteivel (Kórházszövetség, az Egyetemi Klinikák Szövetsége, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete, a Medicina 2000 Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért), melynek célja az egészségügyi ágazat stabilizálása, a betegellátás zavartalanságának…
dec. 28
13:24
Vége az eladósodásnak: megfékezik a hiteleket (Privátbankár)
A kormány idei utolsó ülésén döntött a körültekintő, felelős lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról szóló rendeletről
dec. 28
13:33
Drágulnak az üzemanyagok, jövőre benzinárcsúcs (Infostart)
meli bruttó 6 forinttal a benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn. Ez azt jelenti, hogy januárban történelmi csúcsra emelkedik a benzin ára.
dec. 28
13:33
Kormányrendelet maximálja a jelzálog- és gépjárműhitelek mértékét (Gondola)
A kormány idei utolsó ülésén döntött a körültekintő, felelős lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról szóló rendeletről - közölte a Kormányszővívői Iroda hétfőn. A...
dec. 28
13:33
Kiszabadították a rabszolgaként dolgoztatott gyerekeket (HírTV)
Kiszabadítottak orosz rendőrök 15 kirgiz gyereket Moszkva térségében egy illegális üzemből, ahol rabszolgaként dolgoztatták őket - közölte hétfőn a RIA Novosztyi. Az orosz hírügynökség jelentése szerint Noginszk városában fedezték fel a hatóságok a varrodát, amelyben a közép-ázsiai Kirgizisztánból származó 11 és 17 év közötti gyerekeket dolgoztattak.
dec. 28
13:35
Elhunyt Zdroba Gyula, a Fővinform munkatársa (Gondola)
Életének 43. évében, súlyos betegség után elhunyt Zdroba Gyula, a Fővinform munkatársa. Demszky Gábor főpolgármester a halálhírre reagálva közleményében úgy fogalmazott: Zdroba Gyulával egy...
dec. 28
13:37
Fegyverrel bántalmazhatta feleségét Charlie Sheen (Gondola)
Fegyverrel bántalmazhatta feleségét Charlie Sheen, aki emiatt karácsony napjának egy részét a coloradói síparadicsom rendőrségén töltötte. A rendőrség nem közölte, hogy a 44 éves színész milyen...
dec. 28
13:42
A Sajó és a Tarna már apad, a Bodrog árad (Privátbankár)
A Sajó és a Tarna ütemesen apad, a Bodrog azonban tovább árad; megnyitották a Tornaszentandrás és a Bódvalenke felé vezető utakat
dec. 28
13:44
Szorul a hurok: megadóztatják a bankárok prémiumát (Privátbankár)
Nincsen alkotmányos akadálya a banki prémiumok kiemelt megadóztatásának Németországban a kérdés vizsgálatával megbízott szakértői testület szerint
dec. 28
13:45
2010-ben a hitelkiváltás elterjedésére számít az Otthon Centrum (ProfitLine)
Az Otthon Centrum Hitel Center számításai szerint jövőre 1-2 százalékkal bővülhet a magyar hitelpiac, míg az igazi növekedés ezen a területen 2011-től indulhat meg - közölte a társaság az MTI-vel hétfőn.
dec. 28
13:46
Újabb drágulás: egyre közelebb a rekordhoz a benzinár (Privátbankár)
Emeli bruttó 6 forinttal a benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn. Ez azt jelenti, hogy januárban történelmi ...
dec. 28
13:47
Árfolyameséssel számolhatunk a német állampapírpiacon? (ProfitLine)
Ebben a technikai elemzésünkben a német állampapírpiacot vettük célkeresztbe, ezen belül is a határidős Bund árfolyamát, ami az európai határidős piacok legnagyobb likviditással bíró terméke. (Solar Capital)
dec. 28
13:48
336 embert vittek kórházba a múlt héten az új típusú influenza miatt (Infostart)
336 embert vittek kórházba a múlt héten az új típusú influenza miatt - mondta az InfoRádióban az országos tiszti főorvos. Falus Ferenc hangsúlyozta: közülük 48 beteg került intenzív osztályra, és 28 esetében volt szükség gépi lélegeztetésre, mert állapotuk életveszélyes volt.
dec. 28
13:48
2010: jutalom járhat a rendes hiteltörlesztőknek (Pénzcentrum)
A 2009-es év a válság hatásainak csökkentését - a megnövekedett hitelterhek miatt bajba jutott lakosság megsegítését, a meglévő lakástámogatási rendszer felülvizsgálatát és szigorítását, valamint a hitelpiac szabályozását - célzó kormányzati intézkedések sorozatával telt....
dec. 28
13:48
150 síelő Mátraszentistvánon: két pálya is üzemel (ATV)
A Mátrában egy 350 méter hosszú pálya üzemel, s hétfőn délben az oktatópályát is megnyitották a gyerekeknek.
dec. 28
13:49
Anglia és Franciország után Németországban is megadóztatnák a banki prémiumokat? (ProfitLine)
Nincsen alkotmányos akadálya a banki prémiumok kiemelt megadóztatásának Németországban a kérdés vizsgálatával megbízott szakértői testület szerint.
dec. 28
13:50
Nem sikerült megállapodni a kollektív szerződés meghosszabbításáról a BKV-nél (Infostart)
Ma sem sikerült megállapodni a kollektív szerződés meghosszabbításáról a BKV vezetésének és a cégnél működő szakszervezetek képviselőinek. A tárgyalásokat holnap folytatják.
dec. 28
13:50
Terrorista szervezet robbantott vasárnap este Athénban (ATV)
A szervezet hat évvel ezelőtti megjelenése óta több mint egy tucat akciót hajtott végre Athénban.
dec. 28
13:51
Lajcák óvott a feszültség folytatódásától a szlovák-magyar viszonyban (Gondola)
A szlovák külügyminiszter óvott a feszültség folytatódásától a szlovák-magyar kapcsolatokban, és reményét fejezte ki, hogy a 2010 tavaszán esedékes magyar parlamenti választásokat követően...
dec. 28
13:53
Farkas Péter kiadatása ügyében az igazságügyi tárca megtette a kellő lépéseket (Gondola)
Az Andorrában elfogott Farkas Péter mielőbbi kiadatása ügyében az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium már megtette a kellő lépéseket, jelenleg a kiadatáshoz szükséges iratokat, a nemzetközi...
dec. 28
13:55
Drágulnak az üzemanyagok, jövőre benzinárcsúcs várható (Gondola)
Emeli bruttó 6 forinttal a benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn. A gázolaj átlagára a mostani...
dec. 28
13:57
Hatéves csúcson a brit cégvezetői derűlátás (Gondola)
Hat éve nem voltak olyan derűlátók a brit vállalatvezetők a brit gazdaság kilátásaival kapcsolatban, mint most, és optimizmusukat alátámasztani látszik a karácsony másnapján kezdődött hatalmas...
dec. 28
14:06
Fokozott szigor a repülőgépeken - de minek? (Pénzcentrum)
Megszigorították a biztonsági intézkedéseket egyes amerikai járatokon azután, hogy múlt pénteken egy nigériai férfi leszállás közben sikertelen kísérletet tett a Northwest 253-as járatának felrobbantására....
dec. 28
14:09
2500 éve kutatjuk a csillagokat (Blikk)
A babilóniaiak, kínaiak és a maják is készítettek horoszkópot. A jóslások sokak fantáziáját megmozgatják.

Keresés