Az európai részvényindexek 14 hónapos csúcsokra emelkedtek a mai kereskedésben és a pozitív befektetői hangulat közepette a régiós részvénypiacok is felfelé vették az irányt. A BUX 0.5%-kal menetelt...
Átutalták a kórházaknak az októberi megállapodásban szereplő 6 milliárd forintos többlettámogatást - közölte az Egészségügyi Minisztérium. A tárca tájékoztatása szerint az összeget január elejétől használhatják fel az intézmények.
2011 márciusáig kell várnunk a következő négynapos pihenőre, jövőre ugyanis egy ünnep sem esik keddre vagy csütörtökre - írja az Index. 2010-ben négy ünnepnap is hétvégére esik.
Muhi és Köröm között hétfőn öntötte el a 3601-es számú utat a Sajó; a Tiszán elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Vásárosnamény és Záhony közt
Életének 43. évében, súlyos betegség után elhunyt Zdroba Gyula, a Fővinform munkatársa. Demszky Gábor főpolgármester a halálhírre reagálva közleményében úgy fogalmazott: Zdroba Gyulával egy munkájának élő, azt megbízható és magas színvonalon végző embert veszített el Budapest.
Talán a rizs esetében érezhető leginkább az évvége. A 16$-os szintekről való beszakadás mind technikailag, mind fundamentálisan indokolt volt. A rizs esetében egészen december közepéig erős emelkedéseknek lehettünk tanúi, ahogy a grafikonon is látható. (Solar Capital)
Bruttó 6 forinttal lesz drágább szerdán 0 órától a benzin a hazai kutakon, miközben a gázolaj ára 4 forinttal kúszik feljebb - tudta meg a Portfolio.hu. Ez az áremelés csak az üzemanyagok tőzsdei...
A kormány idei utolsó ülésén döntött a körültekintő, felelős lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról szóló rendeletről. A rendelet célja, hogy elősegítse a felelős hitelezést, mérsékelje a devizaalapú hitelekkel kapcsolatos kockázatokat és „viharállóbbá” tegye a magyarországi hitelezési rendszert - olvasható a Kormányszóvivő.hu oldalon.
BAJA Nincs mit enniük a bajai állatmenhelyre befogadott kutyáknak. A tragikus helyzet már karácsony előtt közvetlen éhhalállal fenyegette az otthon 150 lakóját, akkor a kecskeméti Mentsvár Alapítvány küldött 400 kiló húst, hogy átvészeljék az ünnepet.
Balsai István a rendőrségen kéri számon, miért titkolták el, hogy már február óta nyomoznak az MTV Zrt. régi székházának eladása ügyében. Az eljárás különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indult.
Sok érdekesség történ a földgázzal szenteste napján. Egy napon volt a rendszeres készletadat publikálás, valamint a januári hónapra szóló határidős kontraktusok kifutása. (Solar Capital)
A Kormány 2009. október 7-én megállapodást kötött a kórházak és szakrendelők szakmai szervezeteivel (Kórházszövetség, az Egyetemi Klinikák Szövetsége, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete, a Medicina 2000 Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért), melynek célja az egészségügyi ágazat stabilizálása, a betegellátás zavartalanságának…
meli bruttó 6 forinttal a benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn. Ez azt jelenti, hogy januárban történelmi csúcsra emelkedik a benzin ára.
Kiszabadítottak orosz rendőrök 15 kirgiz gyereket Moszkva térségében egy illegális üzemből, ahol rabszolgaként dolgoztatták őket - közölte hétfőn a RIA Novosztyi. Az orosz hírügynökség jelentése szerint Noginszk városában fedezték fel a hatóságok a varrodát, amelyben a közép-ázsiai Kirgizisztánból származó 11 és 17 év közötti gyerekeket dolgoztattak.
Az Andorrában elfogott Farkas Péter mielőbbi kiadatása ügyében az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) már megtette a kellő lépéseket, jelenleg a kiadatáshoz szükséges iratokat, a nemzetközi elfogatóparancsot és Farkas Péter büntetőügyében hozott ítéleteket fordítják - közölte az IRM hétfőn.
Az Otthon Centrum Hitel Center számításai szerint jövőre 1-2 százalékkal bővülhet a magyar hitelpiac, míg az igazi növekedés ezen a területen 2011-től indulhat meg - közölte a társaság az MTI-vel hétfőn.
Emeli bruttó 6 forinttal a benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn. Ez azt jelenti, hogy januárban történelmi ...
Ebben a technikai elemzésünkben a német állampapírpiacot vettük célkeresztbe, ezen belül is a határidős Bund árfolyamát, ami az európai határidős piacok legnagyobb likviditással bíró terméke. (Solar Capital)
336 embert vittek kórházba a múlt héten az új típusú influenza miatt - mondta az InfoRádióban az országos tiszti főorvos. Falus Ferenc hangsúlyozta: közülük 48 beteg került intenzív osztályra, és 28 esetében volt szükség gépi lélegeztetésre, mert állapotuk életveszélyes volt.
A 2009-es év a válság hatásainak csökkentését - a megnövekedett hitelterhek miatt bajba jutott lakosság megsegítését, a meglévő lakástámogatási rendszer felülvizsgálatát és szigorítását, valamint a hitelpiac szabályozását - célzó kormányzati intézkedések sorozatával telt....
Ma sem sikerült megállapodni a kollektív szerződés meghosszabbításáról a BKV vezetésének és a cégnél működő szakszervezetek képviselőinek. A tárgyalásokat holnap folytatják.
Megszigorították a biztonsági intézkedéseket egyes amerikai járatokon azután, hogy múlt pénteken egy nigériai férfi leszállás közben sikertelen kísérletet tett a Northwest 253-as járatának felrobbantására....
Nem közeledtek az álláspontok a kollektív szerződésről a szakszervezetek és a BKV vezetése között. A felek holnap folytatják a tárgyalásokat, addig az érdekképviseletek nem döntenek a sztrájk időpontjáról.
Harminc ember halálát okozta, több mint hatvanat pedig megsebesített hétfőn egy robbanószerkezet, amelyet egy öngyilkos merénylő hozott működésbe az ásúrát ünneplő síiták menetében a dél-pakisztáni Karacsi városában.
Tizenöten - más források szerint húszan - meghaltak hétfőn, amikor az ásúrát ünneplők menete közelében öngyilkos merénylő pokolgépet robbantott a dél-pakisztáni Karacsi városában - közölte a helyi rendőrség.
"Ha ez az irányzat folytatódik, mindkét ország jó híre olyan csorbát szenved, hogy képtelenek lesznek érdekeik hatékony védelmezésére" - mondta a szlovák külügyminiszter
A hétfői egyeztetésen sem született megállapodás a BKV vezetősége és a szakszervezetek között a kollektív szerződésről (ksz) - közölte Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti ...
Hat éve nem voltak olyan derűlátók a brit vállalatvezetők a brit gazdaság kilátásaival kapcsolatban mint most, és optimizmusukat alátámasztani látszik a karácsony másnapján kezdődött hatalmas lakossági fogyasztási hullám.
Nemcsak a klasszicista stílusú pesti Vármegyeháza épületegyüttesét, hanem a régióhoz az elmúlt ezer évben kötődő írók, költők munkásságát is megismerhetik az olvasók a Pest Megyei Közművelődési Intézet új kiadványából.
Karácsony után ugyanannyian özönlik el a plázákat, mint előtte: akad, aki hibás terméket cserél vissza, de olyan is, aki leárazásban bízik. Aki nem vesződik a termékcserével, továbbadja ajándékát.