2009. december 14. hétfő

dec. 14
7:57
Ő a világ egyik legszebb anyukája (Blikk)
Eger‒Pozsony ‒ A világ legszebb anyukái közé választották Koczka Krisztinát (37).
dec. 14
7:57
Kolompár Orbán bonyolódó ügyei (HírTV)
Napokkal ezelőtt nagy mennyiségű iratot fogalt le és szállított el az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) székházából a Kecskeméti Városi Ügyészség – értesült lapunk. Közben egy másik hamis bizonylatolási ügyben Kolompár Orbán szervezete, a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma (MCF) Nógrád megyei elnöke is gyanúsítottá vált.
dec. 14
7:57
Napi Gazdaság: a bankokra bíznák a hitelplafon megállapítását (Gondola)
Akár már a jövő héten tárgyalhat a kormány a lakossági forint- és devizahitelezés szigorításáról szóló előterjesztésről - olvasható a Napi Gazdaság hétfői számában. A készülő rendelettervezet...
dec. 14
7:59
Menedzserük van a hajléktalanoknak (Blikk)
Budapest - Még meg sem kapták a mesés örökséget, de már szakember menedzseli azt a hajléktalan testvérpárt, akikre állításuk szerint rászállt németországi nagyanyjuk mesés vagyona.
dec. 14
7:59
Obama: egy éven belül kiderül, hogy működik-e az afganisztáni csapaterősítés (Gondola)
Egy éven belül kiderül, hogy az afganisztáni csapaterősítés meghozta-e az eredményt; ha nem, akkor új megközelítést kell kialakítani - mondta Barack Obama amerikai elnök egy vasárnap sugárzott...
dec. 14
8:01
Miniszteri eskütétel lesz az Országgyűlésben (Gondola)
Miniszteri eskütétel is lesz az Országgyűlés idei utolsó, kétnapos ülésén. Forgács Imre, akit Bajnai Gordon miniszterelnök igazságügyi és rendészeti miniszternek jelölt, a szokásoktól eltérően nem...
dec. 14
8:03
Ne csókold meg a békát! (Infostart)
Óva intett a békák csókolgatásától az Amerikai Állatorvosok Szövetsége, mert e kétéltűek a szalmonella kórokozóját hordozhatják.
dec. 14
8:03
Újra 100 millió euró fölötti összeg vár gazdára az olasz hatoslottón (Gondola)
Még négy hónapja sincs, hogy megütötték minden idők legnagyobb nyereményét az olasz hatoslottón, de máris újból 100 millió euró fölötti összeg vár gazdára. Miután a legutóbbi - szombati - húzáson...
dec. 14
8:06
Kell egy csapat - új partnereket keres az adidas Group magyarországi leányvállalata (Pénzcentrum)
Adolf Dassler, az adidas legendás alapítója az egész életét olyan termékek előállítására tette fel, amelyek segítségével a sportolók a maximumon teljesíthetnek. Szellemiségét az adidas Group üzletei, dolgozói és a forgalmazott termékek viszik tovább. A Nagy Csapatnak most további hazai vállakozók is tagjai lehetnek, hiszen az adidas Budapest Kft. hálózatának bővítése céljából új kereskedelmi…
dec. 14
8:06
Négy magyar is randalírozók között volt + videó (ATV)
Csaknem kétszáz klímavédelmi aktivistát vettek őrizetbe Koppenhágában, a klímavédelmi csúcstalálkozó helyszínén.
dec. 14
8:06
Milliárdokkal érkeztek a befektetők (Portfolio)
A befektetők szerint sem változtatta meg alapvetően a hetekkel ezelőtti dubaji bejelentés a feltörekvő piacok megítélését, ennek köszönhetően pedig újra erős tőkebeáramlást láthattunk a...
dec. 14
8:08
220 millió eurós hitelt kapott az OTP (3.) (Portfolio)
Az OTP bejelentette, hogy 2009. december 11-én aláírásra került egy 220 millió EUR összegű szindikált hitelmegállapodás. A tranzakciót jelentős érdeklődés és túljegyzés kísérte, összesen 15...
dec. 14
8:12
220 millió eurós szindikált hitelmegállapodást kötött az OTP (ProfitLine)
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint 2009. december 11-én aláírásra került egy 220 millió EUR összegű szindikált hitelmegállapodás. A tranzakciót jelentős érdeklődés és túljegyzés kísérte, összesen 15 pénzintézet vett részt benne. A hitel futamideje 12 hónap, a kamatfelár 1,25% az Euribor felett, a befolyó összeg a Bank általános hitelezési tevékenységét szolgálja - olvasható a BÉT honlapján.
dec. 14
8:14
Megoldódni látszik az adósságprobléma - 10 milliárd dollárt kapott Dubai (ProfitLine)
Az olajban gazdag Abu Dhabi 10 milliárd dollárt biztosít Dubai számára, hogy segítsen az állami irányítás alatt lévő Dubai World adósságproblémáján, ebből az összegből 4,1 milliárd dollárt a Nakheel ma lejáró és esedékessé váló kötvényeire fordítanak.
dec. 14
8:15
Másolják a magyar sírrablókat (Blikk)
Nicosia - Lemásolták a magyar sírrablók ausztriai akció­ját Cipruson!
dec. 14
8:15
Faképnél hagyta Benkőt a kérője (Blikk)
BUDAPEST – Minden eddig szerzett előnyét elvesztheti Andrea, ha nem hagyja abba a féltékenykedést.
dec. 14
8:15
A fővárosnak dolgoznak a botrányba keveredett ügyvédek? (HírTV)
Jelenleg is élő szerződése van a fővárossal az egyik, a BKV-Budapest Airport botrányban szereplő, vesztegetéssel meggyanúsított ügyvédi irodának - értesült az egyik internetes portál.
dec. 14
8:15
Raúl Castro szerint a klímacsúcs már kezdetekor kudarcra volt ítélve (Gondola)
Raúl Castro kubai elnök kijelentette vasárnap este, hogy a koppenhágai klímakonferencia már kezdetekor kudarcra volt ítélve, és arra buzdította a többi baloldali latin-amerikai vezetőt, hogy...
dec. 14
8:15
Nyolc rendőrt öltek meg Afganisztánban (Kripto Akadémia)
Nyolc rendőrt öltek meg lázadók egy észak-afganisztáni ellenőrzőpont ellen indított támadásukban - közölte egy helyi tartományi illetékes hétfőn.
dec. 14
8:17
Nem eléggé véd a Tamiflu (Blikk)
Magyarország - A szteroidoktól csökkenhet a H1N1 elleni vakcina hatékonysága! - tudta meg a Blikk.
dec. 14
8:17
Tabáni István pénz nélkül karácsonyozik (Blikk)
Budapest - Nem kis kockázatot vállat a siker érdekében Tabáni István (31).
dec. 14
8:17
Index: a fővárosnak is dolgoznak a vesztegetéssel meggyanúsított ügyvédek (Gondola)
Az Index információi szerint a rendőrség a Bellák és Társai, a Kende és Társa, valamint a Polgár és Bebők ügyvédi iroda BKV-s és repteres szerződéseivel kapcsolatban nyomoz a nemrég kirobbant...
dec. 14
8:21
Elszólás! Titokban férjhez ment Ördög Nóra? (Blikk)
Meglepő kijelentést tett Ördög Nóra (28) a Csillag születik felvételén.
dec. 14
8:24
Igazi havazás, farkasordító hideg országszerte! + videó (ATV)
Az FKF Zrt. szerint jobb minél előbb téligumira váltani.
dec. 14
8:26
Újabb döntetlen: nem bírtak a magyarok Dél- Koreával (ATV)
A spanyolok elleni bravúros döntetlen után ezúttal Dél-Korea ellen lépett pályára a magyar női kézilabda-válogatott.
dec. 14
8:33
Mesés karácsonyfadíszek - árkörkép fotókkal (Privátbankár)
Még két hetünk van karácsonyig, egészen pontosan 10 napunk maradt arra, hogy eldöntsük, mibe öltöztetjük idén a karácsonyfát.
dec. 14
8:33
A medvék mellett a kutyának is rokona lehet az óriáspanda (Infostart)
Kínai kutatók elkészítették az óráspanda génállományának részletes térképét, amelynek alapján nagy genetikai hasonlóság mutatható ki a panda és a kutya között.
dec. 14
8:33
Fejen álló ház a parkban (Blikk)
Gettorf - Fejére állított házzal igyekeznek feldobni a gettorfi állatkert hangulatát, a tökéletesen berendezett faépületet két nagy teljesítményű daru fordította a tetejére és állította fel az észak-németországi vadasparkban.
dec. 14
8:33
Nyolc rendőrt öltek meg lázadók egy afganisztáni ellenőrzőpontnál (Gondola)
Nyolc rendőrt öltek meg lázadók egy észak-afganisztáni ellenőrzőpont ellen indított támadásukban - közölte egy helyi tartományi illetékes hétfőn. Az akciót a hajnali órákban Baglán tartományban...
dec. 14
8:33
Ázsiai záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
A jen nyereségeket könyvelt el az euróval és a dollárral szemben. Az USD/JPY 89 alá, 88,35-re, míg az EUR/JPY 129,14-re esett. A deviza később elvesztette nyereségeinek egy részét, és az EUR/JPY visszahódította a 130-as értéket, az USD/JPY pedig 88 közepéig jutott. Az EUR/USD az amerikai adatok hatására 1,46 alá esett, majd 1,4599-re esett. Ma reggel 1,4608-ról 72 pippel 1,4680-ra sikerült…
dec. 14
8:33
Nincs elnöke Chilének (Kripto Akadémia)
Egyik jelölt sem érte el a győzelemhez szükséges szavazattöbbséget a vasárnapi chilei elnökválasztáson, ezért második fordulót kell tartani januárban - közölte a választási bizottság.
dec. 14
8:35
Válság után: mi legyen a CRM stratégiával? (Privátbankár)
2009. november 19-én került megrendezésre a CEBC CRM 2009 konferenciája Ügyfélkezelés a konszolidáció időszakában címmel (x)
dec. 14
8:35
Ilyen a madárhűség (Blikk)
Worcester - Úgy tűnik, ez a vörösbegy olvasta Antoine de Saint-Exupéry halhatatlan művét, A kis herceget, mivel pontosan tudta, hogyan kell megszelídíteni egy másik fajhoz tartozó egyedet.
dec. 14
8:35
Véglegesítik a Fidesz-KDNP listáját (HírTV)
Hétfőn véglegesítik a Fidesz–KDNP egyéni körzetekben induló képviselőjelöltjeinek listáját. A Fidesz országos választmánya előtt Orbán Viktor pártelnök tart beszédet.
dec. 14
8:42
Megmenti a kormány a BKV-t (Portfolio)
Elhárult a csődveszély a BKV-nál, a kormány és a főváros fő vonalaiban megegyezett a cégnek nyújtandó "mentőövről" - értesült a Népszava. 2010-ben - három részletben - 23 milliárd forint...
dec. 14
8:42
Elúszhatnak az uniós milliárdok (Pénzcentrum)
Szakmai körökben nő az aggodalom, hogy Magyarország nem lesz képes lekötni a kutatás-fejlesztés-innovációra (k+f+i) 2007-13 között rendelkezésre álló európai uniós forrásokat....
dec. 14
8:42
Gyurta hatalmas világcsúccsal Európa- bajnok! (ATV)
Több mint egy másodpercet javított az előző rekordon.
dec. 14
8:44
A Penny szereti Romániát (Portfolio)
A Penny Market töretlenül bővíti üzleteinek számát Romániában, az idén 28 megnyitást követően 100 boltból álló hálózat jövőre további 25-tel növekedethet - írja a Ziarul Financiar. A német Rewe...
dec. 14
8:44
Több mint 50 milliárdos bevételt hozott a tehetségkutató (ATV)
A vasárnapi döntőben az ITV közleménye szerint több mint 10 millióan voksoltak.
dec. 14
8:45
Dr. Kollár József phd., a Magyar Coachszövetség KA alapítója és a hazai life coaching oktatás megteremtője (HR Portál)
Dr. Kollár József phd., költő, író, művészetkritikus, filozófus, egyetemi oktató. A Magyar Coachszövetség KA alapítója és a hazai life coaching oktatás megteremtője. Mester Senior Life Coach.
dec. 14
8:45
Ázsia is kivirult a dubaji adósságproblémák megoldódása láttán (ProfitLine)
A reggeli veszteségeik után kezdenek felfelé kapaszkodni az ázsiai részvénypiacok, miután híre ment, hogy az olajban gazdag Abu Dhabi 10 milliárd dollárral kisegíti az adósság gondokkal küszködő Dubajt. A legtöbb piac a régióban lefelé vette az irányt kezdésnél, leginkább a nyersanyagárak csökkenése okán.
dec. 14
8:46
Hiába a jó adatok, nem jött lázba Amerika (Portfolio)
Bár pénteken több kedvező makroadat is érkezett a tengerentúlról, a tőzsdék ennek ellenére nem mutattak sokat, a vezető részvényindexek közül az S&P 0.4, a Dow pedig 0.6%-kal került feljebb. Az...
dec. 14
8:47
Sztrájkkal fenyegetnek a postai kézbesítők (HR Portál)
Béremelést és a postai ingatlanok eladásából származó bevételből részesedést követelnek a kézbesítők, szakszervezetük ezért tárgyalást kezdeményez a Magyar Posta Zrt.-vel, és eredmény híján sztrájkot szervez.
dec. 14
8:47
Nem kétséges az európai piacok iránya (ProfitLine)
Újból Dubai körül forog a világ, a befektetők ismét a közel-keletre koncentrálnak, miután Dubai bejelentette, hogy 10 milliárd dollárt kap a Abu Dhabitól az adósságainak rendezésére. Ennek köszönhetően szinte biztosra vehető az európai piacok emelkedése, értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 hétfőn huszonöt pont körüli emelkedéssel, a frankfurti értéktőzsde…
dec. 14
8:48
Elhunyt a Nobel-díjas közgazdász, Paul Samuelson (Portfolio)
Meghalt tegnap Paul Samuelson 94 éves Nobel-díjas közgazdász, akinek munkássága nagyban hozzájárult a mai modern közgazdaságtan megteremtéséhez. Paul Samuelson volt az első amerikai közgazdász,...
dec. 14
8:49
Ferihegy: vége a sztrájknak (HR Portál)
Véget ért a Malév földi kiszolgáló cégénél, a Malév GH-nál meghirdetett munkabeszüntetés a ferihegyi repülőtéren vasárnap este fél kilenckor.
dec. 14
8:50
10 milliárd dolláros segítség Dubajnak (2.) (Portfolio)
Úgy tűnik, egy időre legalábbis enyhülhetnek a dubaji adósságok miatti aggodalmak. Egy mai bejelentés szerint Abu Dhabi 10 milliárd dolláros segítséget nyújt Dubajnak, melyből az emirátus...
dec. 14
8:51
Videó a táncoló közlekedési rendőrről (Blikk)
Providence - Csoda, hogy nem okozott még tömegbalesetet az a Rhode Island-i közlekedési rendőr, aki saját fellépőhelyének tekinti az útkereszteződéseket.
dec. 14
8:51
Észak-Magyarország: pénzért adta a kreditpontot az egyetemi oktató (Gondola)
Három év szabadságvesztést szabtak ki első fokon egy volt miskolci egyetemi oktatóra, akinél pénzért lehetett kreditpontot venni - írta hétfői számában az Észak-Magyarország. Költségvetési szerv...
dec. 14
8:51
Bombával fenyegették a Kossuth téri metróállomást (HírTV)
Bombarobbantással fenyegették meg ismeretlenek a Kossuth téri metróállomást, a helyszínen eddig semmit nem találtak, de a rendőrök és a tűzszerészek egyelőre készenlétben maradnak.

Keresés