Több mint egy éves csúcson állt a réz, a palládium és az ezüst ára kedden késő délután Londonban, illetve New Yorkban. A fémárak növekedését elsősorban a dollár gyengülése, és a Dubaj adóssággondja...
Huszonkét jelölt közül három kutatónak adták át december 1-jén a Charles Simonyi Kutatói Ösztöndíjat - írja a hirado.hu. A Simonyi család által 2000-ben alapított díjat Kollár László pécsi kémikus, Simon István szegedi biológus és S. Varga Pál debreceni irodalomtudós vehette át a fejenként 3-3 millió forinttal.
Az ügyészségek költségvetése rendkívül feszített, de a működési zavarok elkerülhetők - mondta a Legfőbb Ügyészség szóvivője kedden. Idén 29,4 milliárddal, jövőre 28,5 milliárddal gazdálkodhat az...
Nem tette lehetővé az Új Magyar Gárda "székely szakaszának" felvonulását kedden Kolozsváron a román rendőrség, amely rendőrautókon vitte el a tüntetni akarókat.
Minden valószínűség szerint jég- és sziklaomlás temette maga alá az október végén Kínában eltűnt magyar hegymászókat - mondta Mécs László keddi sajtótájékoztatóján. A hegymászó ezt a hegyről készült fényképekre, valamint a helyszínen tapasztaltakra alapozza. A keresőhelikopter hétfőn másodszor is felszállt, egyelőre azonban nem tudni, hogy találtak-e bármilyen, a szerencsétlenül járt csapatra…
Az Egyesült Államok kormánya kedden hivatalosan bejelentette, hogy átszállított egy guantánamói foglyot Magyarországra; Washington köszönetet mondott a befogadásért a magyar kormánynak. A...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 97,91 pontos, 0,47 százalékos emelkedéssel, 20.904,81 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 18,8 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Negatívról stabilra javította vissza kedden Szerbia és Bulgária adósosztályzatainak kilátását a Standard & Poor´s, levéve a napirendről a két ország kockázati besorolásainak leminősítését. A vilá...
Kilenc hónap alatt 14 ezren fordultak jogi segítségért a februárban uniós pénzből létrejött Jogpont Hálózathoz. Az ország 145 településén elérhető ingyenes szolgáltatást a legtöbben jogtalannak vélt elbocsátás miatt vették igénybe. A munkajog mellett társadalombiztosítási és vállalkozási kérdésekben is lehet tájékozódni.
A buddhizmus szellemi és kulturális örökségét mutatja be kiállítás, filmek, fényképek, tablók, multimédiás prezentációk és előadások segítségével a BuddhaFeszt elnevezésű rendezvény december 14. és...
Az Egyesült Államok kormánya kedden hivatalosan bejelentette, hogy átszállított egy guantánamói foglyot Magyarországra; Washington köszönetet mondott a befogadásért a magyar kormánynak.
A kormány eredeti tervével ellentétben nem jövő év május 1-jén lépne hatályba az új polgári törvénykönyv (Ptk.) jelentős része, hanem csak 2011. január 1-jén, s erről módosító indítványt nyújtottak be a szocialista képviselők.
Magyarországon találták meg a rendőrök Friedrich Karl Flick egy évvel ezelőtt, az ausztriai Veldenből ellopott koporsóját és földi maradványait. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság folytat eljárást, hat embert őrizetbe vettek, köztük több román állampolgárt – értesült a HavariaPress.
Szlovák-magyar szakértői egyeztetést tartanak a szlovák nyelvtörvény végrehajtási rendeletéről pénteken Pozsonyban - értesült kormányzati forrásokból az MTI. Szlovákia hétfőn eljuttatta...
Az Egyesült Államok kormánya kedden hivatalosan bejelentette, hogy átszállított egy guantánamói foglyot Magyarországra; Washington köszönetet mondott a befogadásért a magyar kormánynak.
Nem tette lehetővé az Új Magyar Gárda "székely szakaszának" felvonulását kedden Kolozsváron a román rendőrség, amely rendőrautókon vitte el a tüntetni akarókat. Az Új Magyar Gárda...
Meghalt egy 24 éves fiatalember a zalaegerszegi kórházban, az új vírus támadta meg a szervezetét - közölte Falus Ferenc országos tiszti főorvos kedd este az MTI-vel. Ő a 16. áldozat Magyarországon,...
Micheal O'Learyt kemény, nyakas ír fickóként ismeri mindenki. A Ryanair vezérigazgatójaként sok eszement ötlet hátterében állt, ő ajánlotta például hogy legyen fizetős a WC a repülőgépeken. A legújabb terve azonban nem csak a veszélyek, de a tálalás miatt is hatalmas felháborodást keltett....
Az ügyészség szerint Hunvald György nem mondott igazat, mikor azt állította, hogy mindössze egyszer, letartóztatásakor hallgatták ki az ingatlanüggyel kapcsolatban.
Mégis maradhatnak a piacon a gyorskölcsönök, ha nem az eredetileg beterjesztett formában fogadják el a pénzügyi tárgyú törvényekről szóló módosítást. Az InfoRádió úgy értesült, hogy módosító javaslatot terjesztenek az országgyűlés elé, de azt még nem tudni, pontosan milyen módon különböztetik meg a kereskedelmi banki hiteltermékeket és az úgynevezett gyorskölcsönöket.
Egy francia bíróság 1,7 millió euró (462 millió forint) kártérítés kifizetésére kötelezte az eBay online áruházat, mert engedély nélkül árulta a francia LVMH (Louis Vuitton Moet Hennessy) luxusipari ó...
Nem jogerősen másfél év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte hivatali visszaélés miatt a Heves Megyei Bíróság Benedek Fülöpöt, az agrártárca volt szakállamtitkárát, a Magyar...
A régióban az orosz és az osztrák index mutatott kedden kiemelkedő teljesítményt, viszont a BUX, amely előző nap magasan felülteljesítette a régiós börzéket, csak kismértékű, 0,5 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. A részvénypiaci forgalom is elmaradt az elmúlt hónapok átlagától, 18,6 milliárd forintra rúgott.
December 1-jén évek óta az AIDS elleni küzdelemről emlékeznek meg világszerte. A szerzett immunhiányos tünetegyüttes (AIDS) a humán immunhiány vírus (HIV) fertőzése által okozott betegség.
Nem jogerősen másfél év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte hivatali visszaélés miatt a Heves Megyei Bíróság Benedek Fülöpöt, az agrártárca volt szakállamtitkárát, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettesét hivatali visszaélés miatt
Ellenzéki képviselők az új vírus elleni vakcinát gyártó cég tulajdonosi hátterét firtatták kedden az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülése után, a szocialisták szerint viszont nem...
A Fidesz szerint nem tarthatók a jövő évi költségvetés számai. Navracsics Tibor frakcióvezető a tájékoztatóján azt mondta, már a jegybank sem látja reálisnak a kőbe vésett 3,8 százalékos hiánycélt.
Mindkét nem élvezi a tévézést és azt, ha csak úgy lóghat otthon. A férfiakat ugyanakkor több negatívum éri napközben - derült ki az, Új-Dél-Walesi Egyetem kutatásából.
Nemes Nagy Ágneshez kapcsolódó két kiadványt is bemutattak kedden Budapesten: válogatott műfordításait a Ráció Kiadó, egy hangoskönyvet pedig a Kossuth Kiadó-Mojzer Kiadó jelentetett meg tőle.
Warvasovszky Tihamér (MSZP) azért mondott nemet a 2010-es költségvetésre, mert meggyőződése, hogy az nem csak az önkormányzatokra, hanem az őt megválasztó fehérváriakra is nagy terheket ró. A...
Újabb korrupciógyanús ügy Terézvárosban. A Budapesti Nyomozó Ügyészség jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.
Warvasovszky Tihamér (MSZP) azért mondott nemet a 2010-es költségvetésre, mert meggyőződése, hogy az nem csak az önkormányzatokra, hanem az őt megválasztó fehérváriakra is nagy terheket ró.
Ellenmondásokat látnak a bolíviai és írországi szakértői jelentések között a Rózsa Flores Eduardo vezette állítólagos terrorista csoport kapcsolatai ügyében Írországban tájékozódó bolíviai...
Oroszország lemaradt a katonai fókák kiképzésében az Egyesült Államok mögött – állítja egy tudós, aki az állatokat titkos küldetésekre képzi az észak-oroszországi Murmanszkban. Gennagyij Matyisovval az Izvesztyia napilap keddi számában jelent meg interjú.
A Híd párt alelnöke szerint továbbra is sok a bizonytalanság a szlovákiai államnyelvtörvény körül, s nem tudni, milyen jogi háttere van a jogszabály végrehajtási utasításainak elveiről szóló...
Vágó László és Tinesz Mihály, akiknek alakulata 2006. október 23-án a legkirívóbb bűncselekmények sorozatát követte el a korábbi MSZP-s országgyűlési képviselő cégénél, az Expol Kft.-nél kapott munkát – értesült a hírTV Célpont című műsorában.
2009 első tizenegy hónapját vizsgálva a Ford 9204 új autó regisztrációjával 13,7%-os piaci részesedéssel vezet a magyarországi személyautó- és haszongépjármű piacon