Az Autó Mirai, az Autó Óbuda és Fehérvár, az Autó Budaörs és a Nippon Kft. Győrben a 2008-as évben összesen 998 darab Mazdát adott el, forgalmuk elérte a 6,3 milliárd forintot
Pénzügyi fogyaztóvédelemre szükség van, de nem olyanra, amilyet a pénzügyi tárca és a felügyelet kidolgozott - állítja az AXA csoport országigazgatója. Szekeres Tibor új alapokon nyugvó, valódi önszabályozó rendszert javasol.
Azt gondolnánk, hogy az Egyesült Államokban építik a legnagyobb házakat, ám egy felmérésből kiderült, hogy az ausztrálok megelőzték az otthonok méretében az amerikaiakat.
73.500 forint lesz jövőre a minimálbér. Újabb halálos áldozatot követelt Magyarországon az új influenza. Átszállított egy guantánamói foglyot Magyarországra az amerikai kormány.
Késsel támad rá egy családi veszekedésnél békítően fellépő rendőrre egy fiatal férfi Mindszenten. A rendőr fegyverével térítette jobb belátásra a támadót – értesült a HavariaPress.
Idén 70 éves a magyarországi véradás szervezés. Egy emberöltő alatt sok százezren, talán millióan adták vérüket önként, ismeretlen emberek, rászorulók megsegítésére.
Ismerik a svédek jótékony kis manóját, Tomtét? Egész évben ott sertepertél nemcsak a svéd háztartások, de az összes skandináv gyerek körül is. Teljesíti kívánságaikat, s ez fokozottan igaz a karácsonyi időszakra.
Ahhoz, hogy szervezetünk felvehesse a harcot a kórokozókkal szemben, fontos, hogy rendszeresen, kellő mennyiségben gondoskodjunk ehhez tápanyagokról és folyadékról.
Ahogy öregszenek Európa nemzetei, úgy válik még égetőbbé a csontritkulás kérdése. Az oszteoporózis olyan „néma járvány”, amit gyakran már csak a súlyos következmények, a törések után ismernek föl.
"Páromat mostanában nem érdekli különösebben semmi, sodródik a mindennapokkal, állitólag nincsenek céljai. Anyagilag teljesen leégett alig van munkája. Ezt a helyzetet gyakran alkoholba öli. Azt kérdezgeti, hogy elmegyek-e majd a temetésére? Hogyan segítsek rajta?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Huszonötmillió olcsó kínai mobiltelefont tiltottak le az indiai hatóságok, akik a hívások lenyomozhatósága miatt döntöttek az IMEI-szám nélküli készülékek mobilhálózatokból való kizárása mellett.
Idén is elindította a Magyar Baptista Szeretetszolgálat a cipősdoboz-akcióját. A karitatív szervezet országszerte közel 100 gyűjtőponton várja a cipősdobozba összegyűjtött ajándékokat, melyeket karácsonyra eljuttatnak a rászoruló gyerekeknek.
Nem tette lehetővé az Új Magyar Gárda "székely szakaszának" felvonulását kedden Kolozsváron a román rendőrség, amely rendőrautókon vitte el a tüntetni akarókat.
A legújabb műszaki fejlesztésekért leginkább a férfiak vannak oda, és az általános nézet szerint ők jobban is értenek ezek használatához. Egy friss kutatás eredménye azonban rácáfolt erre a vélekedésre, és azt állapította meg, hogy a gyengébbik nem képviselői fogékonyabbak az új eszközök használatának elsajátítására, mint társuk.
Eltér István a Magyar Építész Kamara elnöke, a Magyar Környezettudatos Építés Egyesület tagja a világban már mindenhol jelen van a környezettudatos gondoskodás, nálunk még sok a tennivaló.
Stabilizálódnak az amerikai autóértékesítések, novemberben a nagy amerikai autógyártók közül csak a Chrysler eladásai csökkentek jelentősebb mértékben az előző év azonos időszakához viszonyítva. A...
Személyes megkereséssel és aktív internetes jelenléttel a politika iránt közömbös emberek érdeklődését is fel lehet kelteni a szavazás iránt – mondta Barack Obama kampányfőnöke, aki egy budapesti konferencián tartott előadást. David Plouffe a hírTV-nek adott interjújában azt mondta: büszke arra, hogy Obama nem folytatott lejárató kampányt, mégis nyert.
Böjte Csaba nagyszalontai árvaházának céljait kívánja segíteni az a jótékonysági tombola, amely a Pintér Aukciósház háromnapos karácsonyi árveréséhez kapcsolódik december 4-én.
Pályázati pénzből vett szkenner segítségével megkezdődött a Székely Nemzeti Múzeum fényképgyűjteményének digitalizálása. 300 fotó már elérhető az intézmény honlapján.
Saját módszerével találta magát szemben az az iraki újságíró, aki tavaly egy bagdadi sajtótájékoztatón George Bush akkori amerikai elnök felé hajította cipőjét.
Huszonötmillió olcsó kínai mobiltelefont tiltottak le az indiai hatóságok, akik a hívások lenyomozhatósága miatt döntöttek az IMEI-szám nélküli készülékek mobilhálózatokból való kizárása mellett.
Eredeti Tiziano-festményt fedeztek fel ukrán és orosz képszakértők az Odesszai Nyugati és Keleti Művészetek Múzeumában, ahol az igen értékes képet korábban ismeretlen művész alkotásaként állították ki.
Szibériai kis tigris érkezett Németországból a veszprémi állatkertbe. A kis tigrisnek még nincs neve, az állatkert munkatársai várják a látogatók javaslatait.
Közös nyilatkozatban határolódott el Kassa megye elöljárója és a kassai Thália Színház igazgatója azoktól a Duna Televízióban elhangzott kijelentésektől, miszerint ha a színház által augusztusban indított gyűjtés során nem sikerül többletforrásokat találni a Thália működtetésére, a szlovák hatóságok megpróbálják megszüntetni a kulturális intézményt.
Saját fegyverével agyonlőtte magát az a rendőr, akinek holttestét kedden délután találták meg a X. kerület egyik erdős részén – értesült a HavariaPress.
Az Egyesült Államok kormánya kedden hivatalosan bejelentette, hogy átszállított egy guantánamói foglyot Magyarországra; Juhász Gábor titokminiszter azt közölte: a hét éven át raboskodó férfi érkezését és majdani tartózkodási helyét nem hozzák nyilvánosságra a fogoly és az ország biztonsága érdekében.
Franciaország nem küld több katonát Afganisztánba - jelentette ki kedden Pierre Lellouche Európai-ügyi francia államtitkár, a köztársasági elnök korábbi afganisztáni különmegbízottja.
Tavaly 19 ezer új esetet regisztráltak, ami 7,3 százalékos növekedést jelent 2007-hez képest. Az idén csupán az első hónapban 10 ezer volt az új fertőzések száma, szemben az előző év első felének 9.400-as adatával.
A mákos süti és az almadzsem után az egyik kedvenc levesünket szolgálnám fel kedves Olvasóimnak. Elismerem, enyhén fonák a menüsorrend, de hát én vagyok a Pistuc. :) Lénk alapanyaga egy csodálatos fűszerzöldség, a fokhagyma, melyért családunk minden tagja egyként rajong.
A nagykállói járóbeteg-ellátó intézményt végleg megszüntette, míg a tiszalöki működését határozatlan időre felfüggesztette december 1-jével a megyei önkormányzat által alapított Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. - mondta a lapnak Obbágy Veronika térségi tüdőgyógyász vezető főorvos.
Készítsünk együtt, egyszerű, gyors, tartós és nagyon dekoratív asztali díszeket az ünnepekre! Megmutatjuk az idei év legtrendibb karácsonyi dekorációit!