Elutasította a Roman Polanski elleni vádak megszüntetését egy kaliforniai fellebbviteli bíróság hétfőn. A liliomtiprással vádolt filmrendező ügyvédei eljárási hibákra hivatkozva nyújtották be kérelmüket.
Valószínűleg belső embertől került a nyilvánosságra az őszödi beszéd, mivel a frakció ülését nem hallgatták le – számolt be a köztévé híradója hétfő este. Demeter Ervin szerint válaszolni kell arra az alapvető kérdésre, hogy használták-e „pártpolitikai manipulációra” a Nemzetbiztonsági Hivatalt.
A Philips Kft. több mint 30 dolgozónak mondott fel novemberben és decemberben, csaknem 300 kölcsönzött dolgozó pedig nem kapott szerződéshosszabbítást a székesfehérvári gyárban – közölte a társaságnál működő VIDEO Szakszervezet titkára hétfőn. Káprai Attila hozzátette, tudomása szerint további elbocsátások várhatóak.
Londonban három repülőteret is lezártak az este a havazás miatt; a zárlat több budapesti járatot is érintett. Nagy-Britanniában múlt hét óta szinte folyamatosak a fennakadások a közúti, a légi és a vasúti forgalomban.
A meteorológiai előrejelzések ónos eső érkezését jósolják a ma esti, holnap hajnali órákra. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. sószóró járművei hamarosan megkezdik a megelőző szórást. Egyúttal a közútkezelő kéri a közlekedők együttműködését: ónos eső esetén csak akkor keljenek útra, ha halaszthatatlan dolguk van. A biztonságos téli közlekedésben az útviszonyok mellett jelentős szerepet játszik a…
A határidős arany jegyzése 1100 dollár alatt zárt hétfőn, amire november 6-ika óta nem volt példa. Az aranyár gyengülését a dollár erősödése okozta, valamint a kamatemelésről szóló spekulációk.
A Balamuthia mandrillaris elnevezésű, a talajban élő ritka parazita agyvelőgyulladást okoz embernél, lovaknál, kutyáknál, juhoknál. A fertőzés belégzéssel történhet, de előfordul, hogy egy kézen lévő vágáson keresztül jut az amőba a véráramba.
Azt nevezzük coarctatio aortaenak, amikor a szívből eredő nagy ütőér- más néven az aorta- bizonyos szakaszán az ér keresztmetszete hosszabb vagy rövidebb szakaszon beszűkül.
A házi őrizetben is folytatja munkáját Roman Polanski, aki Ghost című filmje vágási munkálatainak vége felé jár - számolt be az egyik svájci hetilap. A Le Matin Dimanche Bernard-Henri Levy francia...
Miniszteri szinten folytatódtak hétfőn Brüsszelben az EU-horvát, illetve az EU-török tárgyalások a két érintett ország uniós csatlakozásáról. Horvát relációban lezárták a szolgáltatásnyújtás...
Meghalt egy tatabányai hajléktalan, mert a szervezete kihűlt a rendkívüli hidegben - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság. A 35 éves férfit egy ház kapujában találták. Az egyik...
Négy fegyvert, köztük két duplacsövű sörétes puskát használtak a romagyilkosságok elkövetői, a fegyvereken több gyanúsított DNS-ét is megtalálták - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda. A közlemény...
Négy fővárosi aluljáróban építettek ki kamerarendszert, amelynek központi fogadóállomását hétfőn adták át a VIII. kerületi Mosonyi utcában. A 150 millió forintos beruházást Demszky Gábor...
Tulajdonképpen Sólyom László köztársasági elnök mellett állt ki hétfő esti közleményében a Költségvetési Tanács, amikor több ponton keresztül sorolta, hol sértett törvényt a Pénzügyminisztérium a...
A tél a könnyed, friss nyáriak helyett az édesebb, karakteresebb, teltebb illatok időszaka. Simon Zsuzsa illatszakértő segítségével most bemutatjuk az évszak slágereit.
BUDAPEST - Anyu, mi lesz az ebéd? Menjünk már, nagyon éhes vagyok! - unszolta édesanyját vidáman Juhász Zsófi (12), legszívesebben még a zárójelentést is a kórházban hagyta volna, amikor tegnap egy hónap után végre elhagyhatta a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetet.
BUDAPEST - Ahogy a szurkolók, úgy a sportújságírók által az év csapatának megválasztott U20-as fociválogatott tagjai, Szekeres Adrián (20), Megyeri Balázs (19) és Tóth Bence (20) is nagyon várják már a karácsonyt.
WASHINGTON - „Szépen csillog a folyosó, Emilio!" - mondta a kora reggel érkező Barack Obama az egyik fehér házi takarítónak, akit az amerikai fiatalok népszerű, „öklözős" köszöntésével üdvözölt.
MAGYARORSZÁG - Pályázhatna az ország legvakmerőbb menedzsere címre Mártha Imre (34), a Magyar Villamos Művek ( M V M ) vezérigazgatója: a ringben méretteti meg magát.
Korábbi tanulmányok alapján a CDC úgy becsülte, hogy 150 gyerekből egynél fordulhat elő az autizmus, a 2006-os vizsgálat teljes körű elemzése azonban ennél gyakoribbnak mutatja.
BUDAPEST - Lehajtott fejjel, de rezzenéstelen arccal állt tegnap a bíróság elé Z. Dávid (21), akit azzal gyanúsítanak, hogy agyonlőtte volt barátnőjét, D. Bernadettet (†16).
Csak a családok kisebb része engedheti meg magának, hogy egy összegben kifizesse a drága karácsonyi ajándékokat közvetlenül karácsony előtt. Vannak azonban olyan termék/szolgáltatások is, amelyről elsőre nem is gondolná az ember, hogy hitelre is meg lehet vásárolni....
Akár már ma dönthet a képernyő elsötétítéséről és a munkabeszüntetésről az MTV sztrájkbizottsága, ha a menedzsmenttel folytatott egyeztetés ismét eredménytelen lesz. A testület egyebek mellett a reálbérek szinten tartását, az elbocsátási terv visszavonását, valamint a műsortervhez igazodó létszám- és bérgazdálkodási tervet követel. Bajnai Gordon kormányfőtől pedig levélben kérték, biztosítsa a…
Fölháborító, de nem meglepő Pálinkás József akadémiai elnök döntése, ahogyan minden szabállyal és szokással ellentétben kierőszakolta a kutatóintézeti igazgatók kinevezését. Mondhatnánk egyéni szeszélyei szerint, amiben van is igazság, meg nem is. Annyiban igaz, hogy az elnök úr szeszélyei minden esetben egybeesnek annak a politikai irányzatnak (pontosabban fogalmazva, pártnak) az ízlésével, amely…
Kölcsönösen nemzet- és társadalomellenességgel vádolta egymást az MDF és a Jobbik miniszterelnök-jelöltje. Bokros Lajos nyilvános vitára szóló meghívásában a többi között azt fejtette ki, hogy a Jobbik szegénységbe és szolgaságba taszítaná az embereket. Erre válaszul Vona Gábor – aki csak később lenne hajlandó vitázni – azt írta, az MDF a magyar közélet legbizarrabb pártjává vált. Egyelőre…
Szeretnénk egy saját virágot a szemünk fényének. De féltjük. Nem is a növényt, amit majd gondozni fog, hanem őt magát. Nehogy mérgező legyen, jól tűrje a gyermekkéztől érkező "stresszt" gyorsan nőjön, és virágozzon is ha lehet. Csak a gyermekünk sikerélménye miatt... Milyen virágot válasszunk hát neki?
Bár vannak, akik sürgetnék, nincs sok esély arra, hogy még a jelenlegi Országgyűlés válassza meg Sólyom László köztársasági elnök utódját. A jelöltek sem tolonganak: a parlamenti pártok egyelőre nem jelöltek államfőt, inkább a tavaszi választásra készülnek. A kérdés idő előtti felvetése ráadásul sokat árthat az államfői poszt legitimitásának. A Jobbik mindenesetre már bejelentette: Morvai…