2009. december 30. szerda

dec. 30
15:43
Török Zsoltot “fejlevágással” fenyegették meg a fórumozók - szeretné, ha a Fidesz elhatárolódna (Gondola)
Török Zsolt szívesen retteg a szélsőjobboldali veszélytől, és szívesen illeti minősíthetetlen jelzőkkel politikai ellenfeleit. Mai közleménye, amelyben arról olvashatunk, hogy fórumozók – akikről senki sem tudja kik – fenyegették meg, munkásságának egyik mélypontja.
dec. 30
15:44
Elemzői reakciók Londonból a folyó fizetési mérlegadatokra (ProfitLine)
Egyensúlyba kerülhet az idén a magyar folyó fizetési egyenleg - jósolták londoni feltörekvő piaci elemzők a vártnál sokkal nagyobb többletet mutató harmadik negyedévi mérlegadatok szerdai ismertetése után.
dec. 30
15:46
Az OTP elemzője is reagált a folyófizetési mérleg adataira (ProfitLine)
A harmadik negyedévben keletkezett 698 millió euró folyó fizetési mérlegtöbblet pozitívan értékelhető, 2009 egészében nulla körüli folyó fizetési mérleg eredmény várható, s emellett a külfölddel szemben fennálló finanszírozási képesség GDP arányosan 1,3-1,8 százalékos többletet mutathat - mondta Kondora Szilárd az OTP Bank makroelemzője szerdán az MTI kérdésére.
dec. 30
15:48
Azért az év utolsó hetében is vitték az OTP kötvényeit (ProfitLine)
Nem panaszkodhat az OTP, igazán sikeresnek volt mondható az OTP 2010/XXI 002 sorozatú, 5,5 százalékos fix kamatozású kötvények jegyzése, ennek során a befektetők összesen 4.399.390.000 forint névértékben jegyeztek kötvényt - olvasható a BÉT honlapján.
dec. 30
15:54
Óriási meglepetés jött az USA-ból! - Javultak a feldolgozóipari kilátások (Portfolio)
A várt csökkenéssel ellentétben nagyot ugrott az amerikai feldolgozóipari vállalatok bizalmát jelző chicagói beszerzési menedzser index: értéke ugyanis 56.1 pontról 60 pontra emelkedett decemberben. ...
dec. 30
15:54
Nem Gyurcsány ellenlábasai állnak az őszödi beszéd mögött (ATV)
Az NBH-jelentés legfőbb megállapítása, hogy törvénysértés nem történt.
dec. 30
15:57
Védtelenné váltak a digitáls könyvek (Privátbankár)
Egy izraeli hackernek sikerült feltörnie a Kindle elektronikusköny-olvasóra szánt dokumentumok másolásvédelmi (DRM) kódját, lehetővé téve az Amazontól vásárolt elektronikuskönyvek PDF-formátumban való...
dec. 30
15:57
Stratégiai Szövetség: nem érkezett meg a kórházak hatmilliárdos támogatása (Gondola)
Nem érkezett meg az egészségügyi intézményekhez az a hatmilliárd forintos többlettámogatás, amelyről még októberben egyezett meg a szaktárca a szakmai szervezetekkel - közölte a Stratégiai...
dec. 30
15:57
Megölte az asszonyt, majd magával is végzett (HírTV)
Az eddigi vizsgálatok alapján vélhetően megölte a feleségét, majd magával is végzett az a dédestapolcsányi férfi, akit az asszonnyal együtt még december közepén kezdtek keresni. Holttestüket végül karácsonykor találták meg, és mostanra elkészült az igazságügyi orvosszakértői jelentés is az ügyben.
dec. 30
15:59
Nem egyformán ártalmasak a gyorséttermi menük (Gondola)
Azoknál az amerikai nőknél, akik rendszeresen hamburgert vagy olajban sült csirkét fogyasztottak, jóval nagyobb eséllyel alakult ki 2-es típusú diabétesz, mint azoknál, akik más típusú gyorsételt...
dec. 30
16:00
Ismeretlen csótányalfajt találtak amerikai diákok (Infostart)
Vélhetően új csótányalfajra bukkant két manhattani középiskolás a kezük ügyébe került DNS-minták elemzése közben - jelentette az amerikai National Public Radio hírportálja.
dec. 30
16:03
Egyre többen szomjaznak kultúrára - Rekordszámú látogató a múzeumi nagyrendezvényeken (Spa Trend Online)
Együttesen több mint 600 ezer látogatót vonzottak az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) múzeumi nagyrendezvényei, a Múzeumok Éjszakája, a Múzeumok Őszi Fesztiválja és az idén első alkalommal megszervezett Múzeumok Őszi Éjszakája.
dec. 30
16:03
A túlevést hormon váltja ki (WebBeteg)
Az étkezés a végéhez ért, az éhség rég eltűnt (talán nem is volt), ám az emberek többsége nem áll meg, tizenkilencre lapot húz, és akkor is képtelen lemondani a desszertről, amikor maga is érzi, hogy degeszre ette magát. A jelenségért nem mi, hanem egy hormonunk a felelős – mondhatnánk széttárt kezekkel…
dec. 30
16:12
Sztrájkra készülnek a Volán-dolgozók (Infostart)
Sztrájkot helyezett kilátásba a jövő év januárjára a valamennyi Volán társaság alkalmazottját képviselő Volán Szakszervezetek Együttműködési Fóruma.
dec. 30
16:12
Egyensúlyba kerülhet az idén a magyar folyó mérleg (ATV)
Ezt jósolták londoni elemzők a vártnál sokkal nagyobb többletet mutató III. negyedévi adatok után.
dec. 30
16:14
Csepeli kettős gyilkosság: Demét más bűncselekménnyel is meggyanúsították (ATV)
Gyanús pénzügyi tételekkel hozták összefüggésbe az iskola volt gazdasági igazgatóját.
dec. 30
16:15
Digitalizálták a diafilmeket (Privátbankár)
Digitális formában elevenednek meg több nemzedék kedvencei, a diafilmmesék. Tíz dobozban öt-öt történet jelenik meg, a lemezek kétféleképp is használhatók: a képeket léptetni lehet, mit valaha a diafi...
dec. 30
16:15
Fico: Ha a szlovák és a magyar fél értelmesen fog viselkedni, csökkenteni lehet a kilengéseket (Infostart)
Robert Fico bízik abban, hogy a szlovák és a magyar fél a jövő évben értelmesen fog viselkedni, s ezzel képes lesz a minimumra csökkenteni az esetleges kilengéseket a kétoldalú kapcsolatokban.
dec. 30
16:15
Újabb bűncselekménnyel gyanúsítják a kiugrott szocialistát (HírTV)
Az előzetes letartóztatás két hónapos meghosszabbításáról döntött a Fővárosi Bíróság szerdán a csepeli kettős gyilkosság gyanúsítottainál. Egyikük, Deme Gábor előzetesben maradt, és újabb bűncselekménnyel is meggyanúsították, még kedden, ügyvédje távollétében.
dec. 30
16:21
Fico bízik a magyar-szlovák viszony javulásában (Kripto Akadémia)
Robert Fico bízik abban, hogy a szlovák és a magyar fél a jövő évben értelmesen fog viselkedni, s ezzel képes lesz a minimumra csökkenteni az esetleges kilengéseket a kétoldalú kapcsolatokban.
dec. 30
16:21
DVD-re költöznek a kultikus diafilmmesék (Spa Trend Online)
Digitális formában elevenednek meg több nemzedék kedvencei, a diafilmmesék. Tíz dobozban öt-öt történet jelenik meg, a lemezek kétféleképp is használhatók: a képeket léptetni lehet, mit valaha a diafilmeket, de pereghetnek folyamatosan is.
dec. 30
16:23
Legyűrték az Avatart a mókusok (Spa Trend Online)
Az Alvin és a mókusok folytatása jobban érdekelte a briteket, mint James Cameron Avatar című szuperprodukciója.
dec. 30
16:30
120 kilós malacok zavarták a rendet a brit autópályán (ATV)
Mindkét irányban járhatatlan volt a Londontól északra található út, amíg elszállították a malacokat.
dec. 30
16:33
A Volánnál is sztrájkolhatnak január elején (Privátbankár)
Sztrájkot helyezett kilátásba januárra a valamennyi Volán társaság alkalmazottját képviselő Volán Szakszervezetek Együttműködési Fóruma
dec. 30
16:33
Alsógatyában fogták el a háztetőn didergő csalót (HírTV)
Összesen hat elfogatóparancs volt érvényben egy férfi ellen, akit szerda reggel egy szál alsógatyában fogtak el a rendőrök egy háztetőn, Debrecenben. A bíróság és a Debreceni Rendőrkapitányság is kereste őt, csalás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - tájékoztatott Vezendi Jánosné, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
dec. 30
16:42
600 ezren a múzeumok nagyobb rendezvényein (Infostart)
Összesen több mint 600 ezren látogattak el az Oktatási és Kulturális Minisztérium idei múzeumi nagy rendezvényeire - közölte a tárca.
dec. 30
16:48
USA - Fékezhetetlennek tűnik a Chicago PMI (ProfitLine)
Újra csak a várakozásokat meghaladó mértékben emelkedett október és november után decemberben az üzleti aktivitás a chicagói régióban, mely annak jele, hogy a gazdasági helyreállás állandósulhat a jövő évben is.
dec. 30
16:48
Csökkennek az amerikai olajkészletek (Portfolio)
Percekkel tette közzé az amerikai EÛIA a múlt heti olajkészletek alakulását. Ezek szerint a nyersolajkészletek 1.5 millió hordóval estek, a benzinkészletek 300 ezer hordóval csökkentek, a...
dec. 30
16:48
Csökken a lakásvásárlási illeték: vége a céges trükközésnek! (Pénzcentrum)
Január elsejétől a korábbi 10%-ról 4%-ra csökken a visszterhes vagyonátruházási illeték általános mértéke, amely az ingatlan, az ingó, valamint a vagyoni értékű jog megszerzése után fizetendő, amennyiben a szerzésre ellenérték fejében kerül sor....
dec. 30
16:48
Újabb balhé? Kamera előtt alázta saját hazáját Pákó (ATV)
A nigériai énekes összefoglalta az országokat érintő különbségeket.
dec. 30
16:50
Folytatódott az amerikai piacok mérséklődése (ProfitLine)
Csökkenéssel nyitottak a New York-i részvénypiacok szerdán. Azonban a Chicago PMI ismertetése után - mely ismét a várakozásokat meghaladó mértékben emelkedett - mérsékelt erősödésnek indultak a piacok.
dec. 30
16:50
Az Egyesült Államokon akartak bosszút állni a merénylettel + videó (ATV)
Egy jemeni Al-Kaida csoport vállalta magára a felelősséget a detroiti repülőgép robbantás kísérletért.
dec. 30
16:51
Év végi hangulatban a devizapiac (Privátbankár)
Alig változott a forint árfolyama szerdán: az eurót délután négy órakor 271,82 forinton jegyezték a kedd délutáni 271,88 forint után. A dollár jegyzése 190,13 forint 1,4290 dolláros euró árfolyam...
dec. 30
16:51
Nem fenékig tejfel a „világ legjobb állása” (HírTV)
Túlélte egy medúza csípését az a 34 éves férfi, aki még nyáron nyerte el a „világ legjobb állását” Ausztráliában. Ben Southallt néhány nappal azelőtt érte a baleset, hogy befejezte volna munkáját a Nagy-korallzátonynál.
dec. 30
16:51
Két év után kiszabadult egy brit túsz Irakban (Gondola)
Több mint két évi fogság után kiszabadult egy brit túsz Irakban - közölte a brit külügyminisztérium. Peter Moore-t, aki információ-technológiai tanácsadóként dolgozott, 2007 májusában rabolták el...
dec. 30
16:52
USA - Csökkenő olajkészletről érkezett jelentés (ProfitLine)
Az Egyesült Államokban a kereskedelmi olajtartalék a múlt hét folyamán 1,5 millió hordóval, 0,5 százalékkal 326 millió hordóra csökkent az EIA által ma közzétett adatok szerint. Az elemzői várakozások 1,7 millió hordós csökkenésre számítottak a múlt heti 4,9 millió hordós emelkedés után.
dec. 30
16:53
Nagy erőkkel keresik a salgótarjáni pénzváltót kirabló férfit (Gondola)
Nagy erőkkel keresi a rendőrség azt a férfit, aki szerda délelőtt kirabolt egy pénzváltót Salgótarjánban – áll a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében, amelyet az MTI-nek...
dec. 30
16:55
Sztrájkra készülnek a Volán-dolgozók (Gondola)
Sztrájkot helyezett kilátásba a jövő év januárjára a valamennyi Volán társaság alkalmazottját képviselő Volán Szakszervezetek Együttműködési Fóruma. Hoffmann Antal, a szakszervezeti fórum...
dec. 30
16:57
Fontosak az MSZP-nek a nyugdíjasok (Alternatív Energia)
Az MSZP számára az egyik legfontosabb társadalmi csoport a nyugdíjasok közössége - mondta Mesterházy Attila, a párt alelnöke, miniszterelnök-jelöltje szerdán Budapesten, miután megbeszélést folytatott Schmuck Andorral, a Tisztelet Társasága elnökével.
dec. 30
16:57
Két év után szabadult egy brit túsz Irakban (Kripto Akadémia)
Több mint két évi fogság után kiszabadult egy brit túsz Irakban - közölte szerdán a brit külügyminisztérium.
dec. 30
16:57
Fico: csökkenteni lehet a kilengéseket a szlovák-magyar kapcsolatokban (Gondola)
Robert Fico bízik abban, hogy a szlovák és a magyar fél a jövő évben értelmesen fog viselkedni, s ezzel képes lesz a minimumra csökkenteni az esetleges kilengéseket a kétoldalú kapcsolatokban. A...
dec. 30
17:06
Tényleg hat a ginko biloba? (WebBeteg)
Az adatok elemzésekor a kutatók nem találtak összefüggést a ginkgo biloba szedése és a szellemi hanyatlást jelző tünetek változása, például az emlékezetromlás, a figyelem zavara vagy a nyelvi készségek rosszabbodása között.
dec. 30
17:06
Érdekes "mozgások" a forint piacán (Portfolio)
A szerdai kereskedésben sem voltak nagy kilengések a forint piacán, miután a két ünnep közötti likviditáshiányos helyzetben minimális az érdeklődés. A hazai fizetőeszköz kurzusának mozgása viszont...
dec. 30
17:06
Családi biznisz volt a rakétaárulás (ATV)
A rendőrök fokozott ellenőrzéseket tartottak Gárdonyban, ekkor igazoltatták a siófoki családot.
dec. 30
17:09
A PSG is bejelentkezett Dzsudzsákért (HírTV)
Dzsudzsákot a PSG is vinné. A francia L'Equipe értesülése szerint a Real Madrid mellett a Paris Saint-Germain is érdeklődik Dzsudzsák Balázs iránt.
dec. 30
17:09
Szudán megszavazta a népszavazási törvényt Abyei régió hovatartozásáról (Gondola)
A szudáni parlament szerdán jóváhagyta azt a népszavazási törvényt, amely lehetőséget teremt arra, hogy a déli országrész elszakadásáról 2011-re kiírt referendummal egy időben az olajban gazdag...
dec. 30
17:11
Januártól megnehezítik a színesfémtolvajok életét (HírTV)
Péntektől - január 1-jétől - hatályos a fémhulladékok kereskedelmét szigorító törvény. A főleg színesfémlopások elszaporodása miatt megalkotott rendelkezést már a nyáron kihirdették, de a végrehajtási szabályokat a december 16-i kormányülésen véglegesítették. Ezen jelölték ki Fémkereskedelmi hatóságnak a Vám- és Pénzügyőrséget.
dec. 30
17:11
BUX: -0,66 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 142,82 pontos, 0,66 százalékos csökkenéssel, 21.427,51 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 1,73 százalékkal 17.580 forintra csökkent, az OTP 0,36...
dec. 30
17:13
Petárdaárusokat fogtak el Gárdonyban (Gondola)
Összesen 1800 darab petárdát, valamint több mint száz, illegálisan árusított pirotechnikai terméket foglaltak le a gárdonyi rendőrök szerda délben egy siófoki asszonytól és fiától, akik az egyik...
dec. 30
17:21
Csend és nyugalom a forintpiacon (ProfitLine)
Alig változott a forint árfolyama szerdán: az eurót délután háromnegyed ötkor 272,32 forinton jegyezték a kedd délutáni 271,88 forint után.

Keresés