2009. december 4. péntek

dec. 4
19:21
Alapkőletétel és sztrájk a Louvre-ban (Gondola)
Az észak-franciaországi Lens-ban Frédéric Mitterand kulturális miniszter pénteken jelképesen letette a Louvre 2012-ben megnyíló új részlegének alapkövét. Ezalatt Párizsban egyre nagyobb mérteket...
dec. 4
19:21
Indonéziában leégett egy szórakozóhely (Metropol)
Leégett egy karaoke-klub Indonézia Medan nevű városában és az első jelentések szerint legalább húszan életüket vesztették.
dec. 4
19:21
Kilép egy képviselő az MSZP-ből! (Alternatív Energia)
Warvasovszky Tihamér a jövőben nem kíván pártszínekben politizálni az Országgyűlésben, s nem az MSZP képviselőjelöltjeként indul az országgyűlési választásokon. Székesfehérvár polgármestere ezt pénteken közölte.
dec. 4
19:21
Furcsaság: Szinte helyet cseréltek a fiú belső szervei (WebBeteg)
Tizenhat éves korában vették észre az orvosok, hogy egy kelet-ukrajnai fiú belső szervei csaknem helyet cseréltek. A korábban epehólyag-probléma diagnózisával kezelt Zsenyának hiányzott a rekeszizma. A donyecki orvosok háromórás műtéttel szüntették meg a születési rendellenességet.
dec. 4
19:23
Warvasovszky Tihamér nem akar pártszínekben politizálni (Gondola)
Warvasovszky Tihamér a jövőben nem kíván pártszínekben politizálni az Országgyűlésben, és nem az MSZP képviselőjelöltjeként indul az országgyűlési választásokon. Székesfehérvár polgármestere ezt...
dec. 4
19:25
Szili nem lesz rajta az országos listán (Gondola)
Nagyjából tízórás egyeztetés után elkészítette az MSZP elnöksége a párt országos listájára vonatkozó javaslatát, amelyet szombaton vitat meg a választmány. A két meglepetés, hogy Szili Katalin saját kérésére nem szerepel a listán, Szilvásy György volt titokminiszter viszont rajta van, a 75. helyen.
dec. 4
19:30
Geoana a "szociális" Romániát, Basescu a "románok országát" hirdeti (hirado.hu)
Vasárnap tartják az elnökválasztás második fordulóját
dec. 4
19:30
Jóváteszi hibáját a T-Mobile + videó (ATV)
A díjmentes percek felhasználásáról később tájékoztatnak.
dec. 4
19:39
Indonéziában leégett egy szórakozóhely, sokan meghaltak (Gondola)
Leégett egy karaoke-klub Indonézia Medan nevű városában és az első jelentések szerint legalább húszan életüket vesztették. Medan Szumátra északi részén, a Malaka-szoros partján fekszik. A tűz egy...
dec. 4
19:39
Logisztikai csapatokat küldünk Afganisztánba (Metropol)
Magyarország azt vállalta, hogy több lépcsőben, a jövő év folyamán mintegy 200 fővel növeli meg az afganisztáni szövetséges haderők kötelékében szolgáló csapatai létszámát - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök magyar újságíróknak pénteken Washingtonban.
dec. 4
19:39
Bajnai: elsősorban logisztikai csapatokat küldünk Afganisztánba (Alternatív Energia)
Magyarország azt vállalta, hogy több lépcsőben, a jövő év folyamán mintegy 200 fővel növeli meg az afganisztáni szövetséges haderők kötelékében szolgáló csapatai létszámát - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök magyar újságíróknak pénteken Washingtonban.
dec. 4
19:41
Bajnai: a csapaterősítési felajánláshoz nem kell módosítani a költségvetésen (Alternatív Energia)
Nem kell módosítani a költségvetésen ahhoz, hogy Magyarország több lépcsőben növelje az afganisztáni kontingens létszámát - közölte Bajnai Gordon. Kifejtette: "felmértük ezt az elmúlt egy hétben", a többletként megjelenő igényt a kormány a költségvetés tartalékából biztosítja.
dec. 4
19:48
30 milliós bírság az EMFESZ-nek (hirado.hu)
A vállalat vezérigazgatója azt mondta befizetik a kirótt bírságot, és az előírt határidőn belül pótolják mulasztásukat
dec. 4
19:57
A dolgozó internetezik, a munkaadó figyel (Infostart)
Egy friss amerikai felmérés szerint sok munkavállaló böngészget, illetve intézi privát ügyeit az interneten munkaidőben. Érdemes azonban óvatosnak lenniük, mert a munkaadók figyelnek, és reagálnak, ha szükséges.
dec. 4
19:57
Bombamerénylettel fenyegetett a futball-vb helyszínén (HírTV)
Elfogtak egy külföldi újságírót Dél-Afrikában, aki bombamerénylettel fenyegetett a labdarúgó-világbajnokság helyszínén. A rendőrség szerint egy akkreditált újságíró azt állította, hogy táskájában robbanószerkezet van.
dec. 4
19:57
Hétnapos egyeztetés kezdődött Ferihegyen (Gondola)
Kevesebb mint huszonnégy órával a sztrájkbejelentést követően tárgyalóasztalhoz ültek a Budapest Airport (BA) képviselői a munkabeszüntetést kezdeményező Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet...
dec. 4
19:59
Két hónapon át vizsgálják a pécsi ámokfutó elmeállapotát (HírTV)
Két hónapig vizsgálják a pécsi ámokfutó elmeállapotát. Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet ezután ad ki írásos szakvéleményt, ami alapján eldől, hogy G. Ákos visszahelyezhető-e a fogdába.
dec. 4
20:06
Már 111 halálos áldozata van az újinfluenzának Franciaországban (hirado.hu)
A héten 19-en vesztették életüket a H1N1 miatt
dec. 4
20:06
Itt egy újabb zöldenergia alap (Portfolio)
Újabb zöldenergiával foglalkozó kockázati és magántőke alap állt fel, nem is akármekkora méretben. A zöldenergiára fókuszáló Hudson Clean Energy Partners bejelentette, hogy felállította első...
dec. 4
20:15
Beszökött a haláltáborba, hogy tanúskodhasson (Infostart)
Először számolt be az átélt borzalmakról az a brit katona, aki hadifogoly létére kétszer is becsempészte magát az auschwitzi náci haláltáborba, hogy szemtanúként szólhasson a gázkamrákról és mindarról, amit látott.
dec. 4
20:15
Új vírus: már több mint száz halálos áldozat Franciaországban (Gondola)
Franciaországban 111-re emelkedett az H1N1-vírus halálos áldozatainak száma, miután a héten 19-en vesztették életüket az új típusú influenza miatt. A francia egészségügyi intézet (INVS) pénteki...
dec. 4
20:15
Legalább húszan meghaltak a karaokebárban (HírTV)
Legkevesebb húszan meghaltak, amikor tűz pusztított egy karaokebárban az indonéziai Medanban - közölték helyi illetékesek. A tűzoltók egy óra alatt oltották el a lángokat, de többen bennragadtak az épületben.
dec. 4
20:15
Dél-Afrika-Mexikó nyitómérkőzés lesz (Metropol)
A pénteki, fokvárosi sorsoláson eldőlt, hogy a házigazda dél-afrikai csapat a mexikói együttessel találkozik a jövő évi labdarúgó-világbajnokság június 11-i nyitómérkőzésén.
dec. 4
20:15
Íme a magyar tudomány prímája! (Alternatív Energia)
Magyar tudomány Prima Primissima-díjasa az idén Ranschburg Jenő.
dec. 4
20:17
Az olimpiai bajnok büntetésének súlyosbítását kérték (HírTV)
Az első fokon kiszabott ötéves szabadságvesztés súlyosbítását kérte a vádhatóság a szökésben levő Farkas Péter olimpiai bajnokra az ellene, testvére és harmadik társa ellen kábítószer-termesztés miatt indult büntetőügyben a Fővárosi Bíróságon.
dec. 4
20:17
Íme az oktatás prímája! (Alternatív Energia)
Magyar oktatás és köznevelés Prima Primissima-díjasa az idén Horn Péter.
dec. 4
20:19
Íme az építőművészet prímája! (Alternatív Energia)
Magyar építészet és építőművészet Prima Primissima-díjasa az idén Skardelli György.
dec. 4
20:24
A rossz álom - Az orvos válaszol (WebBeteg)
"Kislányom 3 éves elalvás előtt mindig mesélünk neki kb. 2 órára rá sírva "ébred". Kiabál szinte alig ismer meg minket, szemei kimerednek, teste remeg, ez kb.5-10 percig tart. Nem tudja elmondani mit álmodott. Kérdésem az lenne, hogy ez egy természetes velejárója a gyermekkori fejlődésnek, vagy érdemes-e inkább orvoshoz fordulni?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
dec. 4
20:33
A futballvilágbajnokság teljes programja (Infostart)
A Dél-Afrika-Mexikó mérkőzéssel kezdődik a labdarúgó-világbajnokság 2010. június 11-én. Egy hónap múlva avatnak győztest.
dec. 4
20:33
Összeütközött két komp a Níluson, legalább nyolcvanan eltűntek (Gondola)
Összeütközött Egyiptomban két komp a Níluson, s az első jelentések szerint mintegy nyolcvan ember eltűnt. A katasztrófa Kairótól északra, a Földközi-tengerhez közel fekvő Rasíd városnál történt. A...
dec. 4
20:33
Nem élte túl a műtétet a sziámi ikerpár (HírTV)
Nem élte túl az elválasztása érdekében végrehajtott pénteki műtétet a csütörtökön Pozsonyban született sziámi ikerpár.
dec. 4
20:33
Íme a sajtó prímája! (Alternatív Energia)
Magyar sajtó Prima Primissima-díjasa az idén Schäffer Erzsébet.
dec. 4
20:35
Két Vasas-meccs is bundagyanús (HírTV)
Két Vasas-meccs is bundagyanús az UEFA monitoringrendszere szerint. Az augusztus 15-i kecskeméti találkozón 5-1-re kaptak ki az angyalföldiek, november 7-én pedig a Zalaegerszegtől szenvedtek 4-1-es vereséget.
dec. 4
20:35
A népművészeti díj... (Alternatív Energia)
Magyar népművészet és közművelődés idei Prima Primissima-díjasa a Nemzeti Táncszínház.
dec. 4
20:37
A zeneművészet prímája itt! (Alternatív Energia)
A Magyar zeneművészet idei Prima Primissima-díjasa ifj. Sánta Ferenc.
dec. 4
20:39
Íme a sport prímája! (Alternatív Energia)
A Magyar sport idei Prima Primissima-díjasa Grosics Gyula.
dec. 4
20:41
A színház- és filmművészet prímája itt! (Alternatív Energia)
A magyar színház- és filmművészet Prima Primissima-díjasa az idén Haumann Péter.
dec. 4
20:42
Természeti csapás Brazíliában (hirado.hu)
Legalább húszan meghaltak az esőzések következtében
dec. 4
20:42
200 katonát ígért Joe Bidennek Bajnai (ATV)
Eddig 330 katonánk állomásozott a háborús térségben.
dec. 4
20:43
A Prima Primissima közönségdíjasa... (Alternatív Energia)
A Prima Primissima díjátadáson a közönségdíjat Sárközy Tamás kapta.
dec. 4
20:51
„Teátrális lenyúlás” - Mire költötték a felújításra szánt állami pénzeket? (HírTV)
Már a VPOP is vizsgálja, hogy mire költötték a fehérvári színház felújítására szánt állami pénzeket. A kormány még az előző ciklusban 3,5 milliárd forintnyi támogatást biztosított az épület rekonstrukciójára.
dec. 4
20:51
Áldozatokat követeltek Brazíliában az esőzések (Gondola)
Legalább húsz ember vesztette életét Brazília déli részén az esőzések által okozott földcsuszamlásokban. A medrükből kilépett folyók szintje helyenként a háztetőkig értek, a természeti csapás...
dec. 4
20:51
Áldozatokat követelt Brazíliában az esőzés (Metropol)
Legalább húsz ember vesztette életét Brazília déli részén az esőzések által okozott földcsuszamlásokban. A medrükből kilépett folyók szintje helyenként a háztetőkig értek, a természeti csapás miatt ezrek váltak hajléktalanná pénteken.
dec. 4
20:51
Kétszáz fővel bővül a magyar kontingens (Metropol)
Magyarország csatlakozik az Egyesült Államok afganisztáni csapaterősítési stratégiájához, jövőre mintegy 200 fővel növeli a szövetséges haderők kötelékében szolgáló csapatai létszámát - jelentette be Bajnai Gordon pénteken a washingtoni Fehér Házban.
dec. 4
21:00
Húszan eltűntek az egyiptomi kompkatasztrófában (hirado.hu)
A mentők eddig három holttestet gyűjtöttek össze
dec. 4
21:03
30 millió bírságot akasztott a MEH az EMFESZ nyakába (ProfitLine)
Kötelezettségszegés miatt 30 millió forintra bírságolta az EMFESZ Első Magyar Földgáz- és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t a Magyar Energia Hivatal (MEH) - közölte a hivatal honlapján pénteken.
dec. 4
21:05
T-Mobile - Kárpótlást kapnak az ügyfelek a kellemetlenségekért (ProfitLine)
Pénteken hívásindítási problémák voltak a Magyar Telekom mobilhálózatában - elsősorban a hálózaton belül -, ami csak délutánra szűnt meg. Az MTI által megkérdezett vállalkozásoknál, a mentőknél és a tűzoltóknál, valamint a közszolgálati sajtónál nem okozott nagyobb problémát a leállás, inkább az egyéni előfizetőknél járt kényelmetlenséggel az üzemzavar. Az előfizetőket 10 lebeszélhető perccel…
dec. 4
21:09
Ne költsünk pénzt a klímaváltozás elleni harcra? (Infostart)
A kanadaiak többsége a bolygó sorsát alapjaiban meghatározó válságként értékeli az éghajlatváltozást. Sokan ugyanakkor úgy vélik, a klímaváltozás elleni küzdelemre költött pénzt célszerűbb lenne az egészségügyi ellátás javítására vagy az államadósság törlesztésére fordítani - derült ki egy kutatásból.
dec. 4
21:09
A braziloknak és az argentinoknak nem kedvezett a szerencse (HírTV)
Kisorsolták a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság csoportbeosztását péntek este Fokvárosban. A címvédő olasz válogatott könnyűnek mondható csoportba került, a braziloknak és az argentinoknak viszont nem kedvezett a szerencse, ők erős ellenfeleket kaptak.
dec. 4
21:09
Czeizel Endre: mi Magyarországon megőrültünk! (Interjú) (Alternatív Energia)
Öreg orvoskollégái is felhívták Czeizel Endrét és azt kérdezték: hogyan vállalhatott személyes felelősséget azért, hogy az influenza elleni oltás a magzatokban nem okoz rendellenességet. Az orvosgenetikus erre azt válaszolta, ez éppen ellenreakció kívánt lenni arra, hogy mostanában gyakran bújnak ki az orvosok a felelősségvállalás alól. Czeizelt elkeseríti az is, hogy most, amikor vészhelyzet van…

Keresés