2009. március 10. kedd

márc. 10
6:45
Megkezdődött a dél-koreai–amerikai hadgyakorlat (Kripto Akadémia)
Megkezdődött hétfőn Dél-Koreában a helyi katonaság és az amerikai haderő közös hadgyakorlata. Már a hadgyakorlat terve is heves reakciót váltott ki a kommunista Észak-Korea részéről, Phenjan előbb bejelentette, hogy a „katonai provokációra” válaszul teljes harckészültségbe helyezte haderejét, majd közölte: háborús cselekedetnek fogja tekinteni s azonnal megtorolja kilőni tervezett ballisztikus…
márc. 10
6:45
Nissan NP300 pickupok a MOL flottában (hirado.hu)
Az 1 085 kg-os hasznos teherbírású NP300 Pickup egy erős, de egyben takarékos Euro 4-es besorolású 2.5 literes közvetlen befecskendezésű dízelmotorral rendelkezik
márc. 10
6:45
Egy kis kosz nem árt? (WebBeteg)
Ha egy anyukát megkérdezünk arról, a gyerekek miért szednek fel mindent a földről, és teszik azt a szájukba, általában azt a választ kapjuk, hogy a kicsik így fedezik fel a világot. Pedig a látás, hallás, tapintás és szaglás sokkal jobban segítenek a dolgok meghatározásában.
márc. 10
6:47
Csak színjáték volt Betancourt kiszabadítása? (Kripto Akadémia)
Megrendezett volt az Ingrid Betancourt volt kolumbiai elnökjelölt kiszabadulását eredményező tavaly nyári látványos túszmentő akció - állította egy francia diplomata kedden megjelent nyilatkozatában.
márc. 10
6:47
Sólyom arany, Szili ezüst, Orbán bronz (hirado.hu)
A két legnépszerűbb politikus két közjogi méltóság: Sólyom László köztársasági és Szili Katalin házelnök. Mögöttük a tabella alsó fokán Orbán Viktor áll
márc. 10
6:54
Kiadják Ophélie holttestét (BorsOnline)
A Bors megtudta: Ophélie Bretnacher holttestét 48 órán belül kiadják a családnak. A pontos időpontot – a lány apja kérésére– nem hozzák nyilvánosságra, sőt a kiadásáról is csupán néhány személy tud. A fiatal lány halálának körülményei ugyanakkor továbbra is tisztázatlanok. Lapunk úgy értesült, hogy a rendőrök az utolsó, toxikológiai vizsgálat eredményét is megkapták, amely tisztázta: Ophélie…
márc. 10
6:56
Nicolas Cage-re rákattantak a magyar pincérlányok (BorsOnline)
Nicolas Cage az elmúlt két hónapban Magyarországon forgatta új filmje, a Season Of Witch egyes jeleneteit. Az Oscar-díjas sztár kínosan ügyelt arra, hogy ittléte során ne készüljenek róla fényképek, néhányszor mégis engedett szigorából. Így tett akkor is, amikor egy budapesti középkori étteremben járt családjával, még a közös fotózásra is kapható volt a szexis személyzet hölgytagjaival.
márc. 10
7:00
Románia is uniós pénzügyi segítséget kér (Infostart)
Pénzügyi segítségről kezd tárgyalásokat várhatóan Romániával az Európai Unió - jelentette be Joaquín Almunia, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse. Bukarest ugyanazon együttműködés iránt érdeklődik, amelyet az EU Magyarországgal és Lettországgal valósított meg - fogalmazott a biztos, hozzátéve, hogy Bukarest sürgette a tárgyalások megkezdését.
márc. 10
7:03
Milliós útravaló a Hiller-tárcától (HírTV)
Nemcsak a fegyelmi eljárás alá vont Borovszky Tímea esélyegyenlőségi főigazgató, de több (volt) munkatársa is érintett lehet az oktatási tárcánál kirobbant korrupciós botrányban.
márc. 10
7:03
Helyhiány a csúcsra járatott bölcsődékben (hirado.hu)
Több az igénylő, mint amennyi férőhely van. Pedig a bölcsődék így is 127 százalékos kihasználtsággal működnek
márc. 10
7:05
Gripen-vásárló lehet Horvátország és Szlovákia is (hirado.hu)
A közös légtérvédelem nemcsak jó üzletet jelentene Magyarországnak, hanem szélesebb katonai együttműködést is
márc. 10
7:07
Hunvaldnak három hónappal hosszabb lehet (hirado.hu)
Március 12-én jár le az erzsébetvárosi ingatlanpanamában érintett szocialista polgármester előzetes letartóztatása, az ügyészség három hónappal hosszabbítana, a Fővárosi Bíróságnak csütörtökig kell döntenie
márc. 10
7:09
A Ford február havi magyarországi eredményei (hirado.hu)
A Ford Közép- és Kelet-Európai Értékesítő Kft. 2009. február hónapjában 15,84%-os rekord piaci részesedést elérve 1339 gépjárművet értékesített Magyarországon
márc. 10
7:12
Reggeli tornával kezdett a forint (Privátbankár)
A forint kis mértékben erősödött az euróhoz és a dollárhoz képest kedden kora reggel. Röviddel 6 óra előtt az euró 309,56 forintot ért a hétfő késő esti 310,35 forint után (-0,25 százalék). A dollár 2...
márc. 10
7:12
Fiala: Liptai alkalmatlan! (BorsOnline)
Fiala János megorrolt a Mokka stábjára, mert tegnap reggel vele is hirdették a műsort, noha igazából meg se hívták. Ráadásul Liptai Claudia megbízhatatlan embernek állította be, ezért a rádiós legszívesebben az egész stábot eltiltaná a televíziós munkától.
márc. 10
7:14
Japán pénzeli az afgán rendőröket (Privátbankár)
Japán állja az afgán rendőrök fizetését a következő fél évben - közölték japán kormányzati tisztségviselők hétfőn Washingtonban. A szigetország az augusztus végi afganisztáni elnökválasztásig terjedő ...
márc. 10
7:14
Nevettek T. Helga feljelentésén (BorsOnline)
T. Helga rágalmazási és becsületsértési feljelentésének hallatán jót nevetett a romániai Gazeta Sporturilor című sportnapilap főszerkesztője. Az újságban múlt szombaton oknyomozó riport jelent meg Marian Cozma meggyilkolásával kapcsolatban. A Bors megtalálta azt a két riportert, akik magyarországi oknyomozásuk során úgy értesültek: Cozma megölésére készültek, és nem szerencsétlen véletlen volt,…
márc. 10
7:16
Hihetetlen: Magyarország lett az olcsó szomszéd (Privátbankár)
Egyre több szlovén és horvát vásárló fordul meg Nagykanizsán, elsősorban a nemzetközi üzletláncok boltjaiban, ahol az euró és a horvát kuna árfolyamváltozása miatt a tavalyinál harmadával olcsóbban vásárolnak a külföldiek - tapasztalják az MTI által megkérdezett eladók és vevők.
márc. 10
7:18
Bölcsődét keres? Már elkésett! (Infostart)
A szülők hosszú sorokra számíthatnak a bölcsődék előtt - írja mai számában a Népszabadság. Ugyanis heteken belül elkezdődnek a bölcsődei felvételik, az azonban, aki most kezd keresgélni helyet a gyermekének, biztosan elkésett.
márc. 10
7:21
A forint erősödött az euróhoz képest kora reggel (Gondola)
A forint erősödött az euróhoz és a dollárhoz képest kedden kora reggel. Röviddel 6 óra előtt az euró 309,56 forintot ért a hétfő késő esti 310,35 forint után (-0,25 százalék). A szakértők azzal...
márc. 10
7:21
Két kamion és egy kisbusz ütközött (Blikk)
Egy kamion árokba borult, amikor összeütközött egy kisbusszal és egy másik hajnalban a 43-as főúton, Szeged és Deszk között. Az érintett szakaszon teljes útzár mellett folyik a mentés és a helyszínelés, de valószínűleg a műszaki mentés idejére is marad a lezárás, miután az egyik kamiont vissza kell állítani az útra.
márc. 10
7:21
Nyárig rács mögött lesznek Hunvaldék (HírTV)
További három hónappal hosszabbítsa meg a bíróság Hunvald György, Erzsébetváros MSZP-s polgármesterének, fővárosi képviselőnek előzetes letartóztatását – ezt kezdeményezte a Központi Nyomozó Főügyészség az úgynevezett ingatlanpanama ügyében indított büntetőeljárásban.
márc. 10
7:21
Dalai Láma: Kína szerint minden tibeti akasztófára való (Kripto Akadémia)
Kegyetlen megtorlás folyik a tibetiek ellen a kínai hatóságok részéről a tavalyi tüntetések miatt - jelentette ki a dalai láma a tibeti felkelés 50. évfordulóján rendezett keddi ünnepségen, száműzetésben élő kormányának indiai székhelyén.
márc. 10
7:21
Bevásárolna az MT-vezér (hirado.hu)
Elsősorban a hazai informatika-szolgáltatási piacon terjeszkedne a Magyar Telekom
márc. 10
7:21
Ma is a forint lesz a sztár? (ProfitLine)
A forint erősödött az euróhoz és a dollárhoz képest kedden kora reggel. (ProfitLine.hu)
márc. 10
7:23
Románia is uniós pénzügyi segítséget kér (Gondola)
Pénzügyi segítségről kezd tárgyalásokat várhatóan Romániával az Európai Unió - jelentette be hétfő este Brüsszelben Joaquín Almunia, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse. - Románia érdeklődik...
márc. 10
7:25
Népszabadság: 10-15 ezer bölcsődei férőhely hiányzik (Gondola)
A szükségesnél 10-15 ezerrel kevesebb bölcsődei férőhely van, miközben a kihasználtság 127 százalékos - írja a Népszabadság. Heteken belül kezdődnek a bölcsődei felvételik, de aki csak most kezd...
márc. 10
7:27
Rendőrgyilkosság történt Észak-Írországban (Gondola)
Rendőrgyilkosság történt hétfő éjjel Észak-Írországban, alig két nappal azután, hogy szélsőséges republikánus fegyveresek két brit katonát megöltek a tartományban. A rendőrtisztet az északír...
márc. 10
7:30
Egyre rosszabb a helyzet: bekopogtattak a románok is (Privátbankár)
Pénzügyi segítségről kezd tárgyalásokat várhatóan Romániával az Európai Unió - jelentette be Brüsszelben az Európai Bizottság pénzügyi felelőse
márc. 10
7:30
Tinilány videózta le a brutális megalázást (BorsOnline)
Borzalmasan összevert és megalázott egy fiatal fiút két kamasz a zalalövői vasútállomáson, miközben a lánytársuk mobiltelefonjával rögzítette a kínzást. V. Cintia a felvétel közben hangosan bíztatta társait, a két fiú, K. Zoltán és Gino becenévre hallgató társa pedig felváltva ütötte, rugdosta és leköpte az áldozat testét és fejét. Végül a megtört fiút kínzói cipőtalpuk nyalogatására…
márc. 10
7:32
Elbukott kormánybuktatás: nem áll meg az élet (Privátbankár)
Az élet megy tovább - mondta Bokros Lajos arra a felvetésre, hogy a pártok nyilatkozatai alapján nem kapna többséget egy konstruktív bizalmatlansági indítvány szavazásakor
márc. 10
7:39
Magyar Nemzet: Gripen vásárló lehet Horvátország és Szlovákia is (Gondola)
Horvátország és Szlovákia is beléphet a Gripen vadászgépek vásárlói közé, amelyhez jó alapot nyújthatnak a Magyarországon már meglévő katonai kiszolgálóbázisok - írja a Magyar Nemzet. A lap...
márc. 10
7:39
Drogot és prostit reklámoztak a rádióban (Blikk)
Bezártak egy rádióállomást Floridában, mert kábítószert és prostituáltakat reklámozott adásaiban. A floridai Street Heat nevű kalózrádió bűnbandák megbízásából élőben sugározta, hogy hol lehet kapni drogot meg belevaló lányokat.
márc. 10
7:39
Már a víz az úr az országban (Blikk)
MAGYARORSZÁG – A víz az úr több helyen az országban. A duzzadó folyók miatt víz alatt van két útszakasz is!
márc. 10
7:39
Rendőrt gyilkoltak Írországban (hirado.hu)
A gyilkosság áldozatául esett rendőr egy kéttagú járőr tagjaként érkezett a település iskolájához, ahová valamely incidens miatt hívták ki a rendőrséget
márc. 10
7:39
Befektetnél? Vigyázz az örvényekkel! (Portfolio)
A kétség az úr a befektetéseink jövőjét illetően, akár külföldre, akár a hazai piacokra tekintünk. A Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők sem kimondottan optimizmusukról tettek tanúbizonyságot...
márc. 10
7:41
Világgazdaság: bevásárolna a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója (Gondola)
Cégvásárlásra Magyarországon most megfelelő az időzítés - állítja a Világgazdaságnak adott interjúban Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója. Elsősorban a hazai...
márc. 10
7:41
Összeütközött két teherhajó Japán mellett (Blikk)
Tizenhat tengerész elveszett hajnalban, amikor összeütközött két teherhajó Japán keleti partjainál. A tengeri karambolban egy panamai és egy dél-koreai hajó járt szerencsétlenül, utóbbi megsérült, de tudta folytatni útját, míg a koreai egyes források szerint elsüllyedt.
márc. 10
7:41
Elgázolták a zebrán a rendőrség KRESZ-javaslatát (hirado.hu)
A bírói gyakorlatot ültette volna át a KRESZ-be a rendőrség, miszerint a gyalogátkelőhelyek előtt az autósoknak 30 km/h-s sebességre kellett volna lassítani
márc. 10
7:43
Összeütközött két teherhajó a japán partoknál, tizenhat matróz eltűnt (Gondola)
Összeütközött két teherhajó kedd hajnalban Japán keleti partjainál; a baleset következtében nyoma veszett tizenhat tengerésznek - közölte a japán parti őrség. Egy dél-koreai és egy panamai...
márc. 10
7:43
Budapest Ausztria piacvezető utazási magazinjában (hirado.hu)
A kulturális érdeklődésű olvasók a közelgő Budapesti Tavaszi Fesztiválra kaptak invitálást
márc. 10
7:45
Csalnak a táppénzzel a magyarok, vagy sem? (Piac és Profit)
Egy multi személyzeti munkatársa és a munkajogász tapasztalatai azt mutatják, hogy a dolgozók táppénzre menekülnek az elbocsátások elől, az Országos Egészség Pénztár (OEP) azonban cáfol. Az adatok szerint igaz, hogy az esetek száma 2008-ban emelkedett az előző évhez képest, de még mindig elmarad a 2006-os adatoktól.
márc. 10
7:45
Kilép az MDF frakcióból Csáky András, miközben pártja konstruktív bizalmatlansági indítványt nyújt be Gyurcsány Ferenc ellen és kormányfőnek ajánlja Bokros… (hirado.hu)
márc. 10
7:47
Újabb lépés a mesterséges életforma felé az "épített" sejt (hirado.hu)
Az üzenetvivő riboszóma a DNS genetikai instrukcióit juttatja el a sejtek riboszómáihoz
márc. 10
7:48
Titokzatos jótevő segített 50 millióval Zuschlagnak (BorsOnline)
Zuschlag titokzatos 50 milliója, a kecskeméti ügyészek ellen folytatott titkos adatgyűjtés és a börtönben talált Zuschlag telefon(ok) miatt volt kisebb szópárbaj tegnap kora reggel a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
márc. 10
7:48
Cafeteria: tippek szabályzatíráshoz és tipikus hibák (Adózóna)
A Cafeteria típusú juttatási rendszer folyamatos "karbantartást" igényel, hiszen a juttatástípusonként eltérő adó- és köztehervonzatok folyamatosan változnak. Ezért lényeges és fontos, hogy a szabályzatot az adózás szempontjából minden évben felülvizsgálnia a munkáltatónak. Hogyan lássunk neki és milyen hibákat ne kövessünk el?
márc. 10
7:54
Nyelv- és speciális tudással rendelkező tanárokat keresnek (HR Portál)
Az oktatás kitörési pontjairól, valamint az átalakuló tanárképzésről és a tanárok karrierlehetőségeiről is szó esett március 6-án, a Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok által idén első ízben megrendezett Kapcsolatok Napján.
márc. 10
7:56
Folytatódik a mentorprogram (HR Portál)
A Katapult Mentorprogram egykori vezetője és munkatársai örömmel üdvözlik Hiller István oktatási és kulturális miniszter azon intézkedését, mellyel sikerült megoldania a Mentorprogram ügyét - tájékoztatta a Mentorprogram az Edupress-t.
márc. 10
7:57
Válságban gyorsul a kilakoltatás (HírTV)
Az eddigi egy év helyett akár hat hónap alatt is kalapács alá kerülhetnek a fizetésre képtelen adósok vagyontárgyai, így a hitelek fedezetéül szolgáló ingatlanok is.
márc. 10
7:57
Magyar-orosz kormányközi konzultáció lesz ma Moszkvában (Gondola)
Magyar-orosz kormányközi konzultációt tart kedden Moszkvában Gyurcsány Ferenc magyar és Vlagyimir Putyin orosz kormányfő. A tárgyalásokon mindkét részről elsősorban a gazdasági, az...

Keresés