20%-kal eshet vissza a magyar ipar egyik legnagyobb képviselőjének, a Videotonnak bevétele 2009-ben a menedzsment tervei szerint, de adózás előtti profitban 50% feletti lehet a visszaesés. A...
A februárban fizetésképtelenné vált magánszemélyek száma megközelítette a százezret az Egyesült Államokban, ami 29 %-kal magasabb, mint egy évvel korábban és 11 %-kal több mint az előző hónapban....
A magyar kölcsön is profitot termel a Nemzetközi Valutaalapnak, amely a gazdasági válság hatásainak enyhítésére nyújtott hitelek miatt nem lesz veszteséges jövőre. Hazánk többek között Pakisztánnal és Fehéroroszországgal együtt szorult kölcsönre.
Éppen itt lenne az ideje, hogy programok helyett konkrét, érdemi intézkedések szülessenek - mutatott rá Jakab István fideszes országgyűlési képviselő napirend előtti felszólalásában kedden a Parlamentben.
A Nemzeti Statisztikai Hivatal (ONS) tájékoztatása szerint a feldolgozóipar éves szinten 12,8 százalékkal csökkent, a visszaesés minden szektort érintett. (ProfitLine.hu)
Soha nem látott mértékű államkötvény-kibocsátást bonyolít le a héten az amerikai pénzügyminisztérium. A tervek szerint ma 34 milliárd dollár értékben értékesít 3 éves államkötvényeket, a holnapi 10...
Orbán Viktor beszédének volt két fontos gondolata, amire érdemes figyelni. Figyelni nemcsak a középosztálynak és a leszakadó rétegeknek, hanem az olyan vadkapitalistáknak is, mint amilyenek az ideiglenesen még itt állomásozó kormány tagságát alkotják.
Folyamatosan nő a mobiltelefon-előfizetések száma, ugyanakkor vezetékes telefont egyre kevesebben használnak. A Központi Statisztikai Hivatal most közzétett adatai szerint a tavalyi év végén 100 emberre 122 mobil- és körülbelül 31 vezetékes előfizetés jutott.
Két rangadót hoz a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének keddi játéknapja. A spanyol Real Madrid az angol Liverpool vendégeként igyekszik ledolgozni Madridban összeszedett egygólos hátrányát, Torinóban pedig a Juventus próbál hasonló hátrányból fordítani az angol Chelsea ellen.
Vizsgálatra kéri a katonai ügyészséget az ombudsman azzal összefüggésben, hogy egy fogvatartott alapos gyanú szerint annak következtében halt meg, hogy a börtön személyzete bántalmazta - közölte az...
Önkritikát gyakorolva az általa megítélt 11-es hárításáért könyörgött a kapusnak a játékvezető egy belga élvonalbeli labdarúgó-mérkőzésen – legalábbis ezt állítja a hálóőr. A Gent és a Tubize szombati bajnokiján Peter Vervecken azután ítélt büntetőt a hazaiaknak, hogy meglátása szerint a vendégek kapusa, Nicolas Ardouin szabálytalanul támadta az egyik genti csatárt.
Vizsgálatra kéri a katonai ügyészséget az ombudsman azzal összefüggésben, hogy egy fogvatartott alapos gyanú szerint annak következtében halt meg, hogy a börtön személyzete bántalmazta.
A francia ipari termelés januárban rekord mértékben zuhant a mélyülő recesszió és a munkanélküliség emelkedése miatt jelentősen visszaeső igények hatására. (ProfitLine.hu)
A Google internetes vállalatbirodalom letiltotta a brit YouTube felhasználók elől a zenei klipeket, miután megszakadtak a tárgyalások a közös zenei jogkezelő szervezettel.
Közös afganisztáni stratégia kialakítására szólította kedden a NATO-tagországokat Joe Biden amerikai alelnök. A szövetségesek állandó nagyköveteinek brüsszeli találkozóján felszólalva Biden arra...
Spanyolországban bukkant föl nemrégiben egy Baranyában meggyűrűzött énekes rigó. A Sumonyban megjelölt madár a spanyolországi Guadamurban bukkant fel, a két helység egymástól 1921 kilométerre fekszik, tehát a madárnak ennyit legalább kellett repülnie, hogy célba érjen.
John Woo produkciós cége filmet készít a rendező 1992-ben forgatott Hard Boiled című akciófilmje nyomán született videojátékból. A tervről Woo üzlettársa, Terence Chang producer számolt be kedden....
Valószínűleg kergemarhakórral fertőződött meg egy hatvanéves asszony Észak-Csehországban - közölte a Prima kereskedelmi televízió. Az idős nőt a teplicei kórházban ápolják.
Bokros Lajos szerepe az MDF-ben elfogadhatatlan – mondta Boross Péter az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában. A politikus az MSZP-SZDSZ-MDF koalíció ötletét elfogadhatatlannak nevezte,és azt mondta, ha az események arrafelé haladnak, meg kell állítani.
A Google internetes vállalatbirodalom letiltotta a brit YouTube felhasználók elől a zenei klipeket, miután megszakadtak a tárgyalások a közös zenei jogkezelő szervezettel.
Újra divat lesz a válltömés– derült ki a milánói divathét bemutatóiból. A tervezők állítják: a hangsúlyos nőiesség és a határozott, erős váll lesz a trendi.
Előre terveznek és van elképzelésük a jövőről a csimpánzoknak. Bizonyíték erre Santino, a svédországi Furuvik Állatkert egyik emberszabásúja, amely kifejezetten azért gyűjtögette a köveket, hogy aztán a látogatókat hajigálja meg velük.
Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese a Privátbankárnak elmondta: a nemzetközi hitelkeretünk eddig lehívott összegének nagyobb része a Magyar Nemzeti Banknál elhelyezett betétben van, kisebb részét (2 milliárd eurót) elköltötte az ország
Hozzávalók: 3 tojás fél börge liszt fél bögre kristálycukor 1 csomag sütőpor 2 pohár joghurt 3 evőkanál kakaó 2 evőkanál méz 15 dkg margarin 2 tábla étcsoki (ha belga, akkor különösen jó :))
Egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság annak, aki érdemi információval segíti a Tiszabőről eltűnt csecsemő utáni nyomozást.
A legtöbb korrupt ember az önkormányzatoknál és a rendőrségen dolgozik, a legkevesebb a bíróságokon. A korrupció Magyarországon intézményesülni látszik, azaz már szervezetek is létrejönnek abból a célból, hogy kiszolgálják azt - derült ki egy kutatásból, melyet az InfoRádió közölt.
A Carl Zeiss optikai és elektronikai cég mintegy 1300 dolgozóját érintően rövidített munkaidőre áll át a kereslet visszaesése miatt. Így elkerüli a létszámcsökkentést.
Nem az MDF-ben, hanem az MSZP-ben gondolkodtak elsőként a Bokros–Gyurcsány-cserén - erősítette meg a Horn-kormány egykori pénzügyminisztere. Közben Boross Péter már Dávid Ibolya pozícióját is megkérdőjelezi az MDF-ben.
Csontokra és ruhafoszlányokra bukkantak az állítólagos kurd tömegsírok után kutató hatóságok Törökország délkeleti részén. A kutatást a múlt hónapban rendelte el egy helyi ügyész, hogy végére...
A reklámszakmáról az ügyfelektől tanulta a legtöbbet Herendi Gábor rendező, a reklám- és játékfilmekkel foglalkozó Skyfilm vezetője - erről a Kreatív márciusi portréinterjújában nyilatkozik a filmes szakember. Interjúrészlet és werkfilm.
Egy debreceni rendőrt vettek őrizetbe hétfőn. A tiszt ellen vagyon elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a helyi nyomozó ügyészség.
Nem változott meg a budapesti választmány véleménye arról, hogy a párt elnöksége Bokros Lajost jelölte a párt EP-listájának élére - mondta Porkoláb Mátyás, a budapesti választmány elnöke kedden. A politikus Boross Péter volt miniszterelnök hétfői felvetésére, a párt rendkívüli országos gyűlésének összehívására is reagált: kifejtve, mi lehet a feltétele egy ilyen kezdeményezésnek.
Az Államadósság Kezelő Központ által mára kitűzött 3 hónapos (D090617) diszkontkincstárjegy-aukción az értékesítésre meghirdetett 40 milliárd forintnyi mennyiségre 110.26 milliárd forintnyi ajánlat...
A Környezet és Energia Operatív Program keretében ma öt és a héten még várhatóan két új uniós pályázatot hirdetett meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. A pályázati kiírások környezetbarát energetikai fejlesztések megvalósulását támogatják összesen 34 milliárd forint értékben....
Tavaly folytatódott az Audi rekordmenetelése, immár a tizenharmadik egymást követő évben adtak el rekord mennyiséget a Volkswagen luxusmárkájából. Az idén azonban fennállásának legnehezebb évére...