A Magyar Nemzet beszámolója szerint egyelőre két következménye van annak, hogy a titkosszolgálat feljelentést tett az UD Zrt. munkatársai ellen: Dávid Ibolya MDF-elnöki posztját a párton belüli ellenfeleinek kizárásával megerősítették, a vagyonvédelmi cég pedig csődbe jutott.
Jövő hétfőtől, március 16-tól nem látható a Hír Televízió adása abban a 170 ezer háztartásban, amely a FiberNet nevű cégtől rendelte meg a kábeltévé-szolgáltatást.
Kilenc embert lelőtt, majd önmaga ellen fordította fegyverét egy ámokfutó helyi idő szerint kedden az Egyesült Államokban két alabamai kisvárosban. Az illető - akinek személyazonosságát nem fedték...
Gyilkosságért kivégeztek két halálra ítéltet helyi idő szerint kedden az Egyesült Államokban, egyiküket már 22 éve halálra ítélték. A 34 éves James Edward Martinezt 2000-ben tartóztatták le, és 2002-ben ítélték halálra, mert alapos előkészítés után több lövéssel meggyilkolta volt barátnőjét és annak akkori barátját.
Habsburg György az MDF EP listáján szereplő jelölt a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy Bokros Lajos egy kiváló válságkezelő menedzser és szükség van a véleményére.
A rendőri felszólításnak ellenszegülő, menekülő terepjáróra lőttek rendőrök a főváros III. kerületében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese. Kedd este 22 óra körül a...
2012-re állhat helyre a hazai médiapiacon a válság előtti környezet, azaz a korábbi növekedés, fogyasztásbővülés, és akkorra szűnnek meg a mostani ingadozások
Egyelőre nem találták meg a rendőrök azt a két férfit, akiknek az autójára többször is rálőttek kedd este az egyenruhások Óbudán - mondta szerdán kora reggel Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Lezuhant Hondurasban egy kokaint szállító kisrepülőgép kedden, miközben az amerikai kábítószer-ellenes ügynökség (DEA) helikopterei elől menekült. Nagyjából egy tonna kokain lehetett a gépen, de a baleset után csak 100 kilogrammot találtak meg, a többi elégett.
Sikeresen befejeződött kedden a Nemzetközi Űrállomás űrhajósainak 120. űrsétája. Michael Fincke amerikai asztronauta és Jurij Loncsakov orosz fedélzeti mérnök csaknem öt órát töltött a világűrben...
Kilenc embert lelőtt, majd öngyilkos lett egy ámokfutó az Egyesült Államokban. A férfi két alabamai kisvárosban vérengzett helyi idő szerint kedden. A jelek arra utalnak, találomra választotta ki áldozatait a mészáros.
Zöldszervezetek és szakértők attól tartanak, hogy az új román kormány a ciántechnológián alapuló verespataki bányaberuházás engedélyezésének folytatásáról dönt márciusban - írja Kolozsvárról...
A munkaerő-piaci egyensúlyzavarok mellett a válság is leszűkítette a pályakezdők álláskeresési lehetőségeit, arról nem is beszélve, hogy már az állásbörzék sem a régi fényükben tündökölnek. Az ELTE például nemrég jelentette be, hogy érdeklődés hiányában elmarad a rendezvénye, de az ország két legpatinásabb felsőoktatási intézménye, a BME-nél és a Corvinus Egyetemnél is 25-30 százalékkal kevesebb…
Robert. J. Harist, azaz Haris Róbert amerikai üzletembert egy demokrata párti csoportosulás szívesen látná az Egyesült Államok budapesti nagyköveteként - írja a Magyar Hírlap. Obamához úgy...
Kelet-Európa legtöbb országa a súlyos recesszió ellenére sincs rosszabb állapotban, mint Nyugat-Európa, és valószínűtlen a pénzügyi-gazdasági összeomlás
A Magyar Nemzet több napja tartó adatgyűjtése során újabb furcsa szerződésekre bukkant az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) esélyegyenlőségi főigazgatója körül kirobbant korrupciógyanús ügyben.
Elsősorban a kis cégeknek éri meg elgondolkodni azon, hogy az új cégautóadó alól érdemes-e kibújniuk vagy sem - veti fel a kérdést a Napi gazdaság. A 2009-től érvényes új szabályozás szerint a...
Dávid Ibolya az MDF elnöke a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy egy nagyon mély válság lett úrrá az országban, és a kormány 4 hónapja képtelen bármit is tenni.
Jelentősen csökkent Kína külkereskedelmi többlete, miután februárban rekord mértékben esett az export mértéke, mely további nyomást jelenthet a kormányzat számára, hogy ösztönözze a belföldi fogyasztást. (ProfitLine.hu)
A MOL bejelentette, hogy tegnap kézhez vette a cégbíróság bejegyző végzését, mely a 2008. évi rendes közgyűlés határozatai alapján bejegyezte Hernádi Zsolt, Mosonyi György valamint Dr. Horváth Gábor...
A NATO-nak kulcsszerepe van a biztonság megőrzésében és kiszélesítésében, különösen a jelenlegi globális pénzügyi-gazdasági válságban, amely a biztonságérzet jelentős romlását hozza magával -...
A vállalkozói szektor 30 napon túli késedelmes hitelállománya forintban mérve tavaly közel 60 százalékkal növekedett, s az év végére elérte a 640 milliárd forintot
A leghíresebb vámpíréhoz, Drakuláéhoz hasonlóan éles fogazatú, apró termetű új halfajt fedeztek fel egy észak-burmai patakban - közölték brit zoológusok. A mindössze 17 milliméter hosszúságú, a pontyalakúak rendjébe tartozó halacskát Danionella draculának nevezték el.
Ma fut neki ötödször a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége, hogy jelöltet állítson a közszolgálati médium elnöki posztjára; ha ez sikerül, a társadalmi delegáltakkal kiegészült...
Próbatemetést rendezett magának egy 73 éves férfi Romániában, hogy ellenőrizze, minden terve szerint alakul-e majd az igazin, és hogy könnyebb legyen majd a szervezés a családjának. A nem elhunyt...
BUDAPEST – Férjként és feleségként léptek be tegnap délután 14 órakor a bíróság épületébe, s két különálló, szabad emberként távoztak onnan 14.27-kor. Dévényi Tibor (60) és párja, Kathy (43) 22 éves kapcsolatnak tett pontot a végére szűk fél óra alatt.
Július helyett januártól visszamenőleg változna a személyi jövedelemadó 18 százalékos alsó sávhatára. Az MTI úgy tudja, a kormány módosította a korábban bejelentett adóterveit.
Sorra térnek vissza a korábbi vendégmunkások Romániába, akiknek az iskolába beiratkozó gyerekei új kihívást jelentenek a helyi oktatásnak. A legtöbben Olaszországból és Spanyolországból érkeznek haza.
A gazdasági válság idején döntött az utóbbi idők egyik legnagyobb számítógép-beszerzéséről az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. Csaknem félmilliárd forint értékben vásároltak 1859 asztali számítógépet és monitort.
A Sanoma Budapest arra számít, hogy 2012-re állhat helyre a hazai médiapiacon a válság előtti környezet, azaz a korábbi növekedés, fogyasztásbővülés, és szűnnek meg a mostani ingadozások -...
A nadrágjába dugott fagylaltot egy bolti szarka az Egyesült Államokban. A 65 éves férfi ráadásul feltételesen volt szabadlábon a lopás idején, ezért a lebukás után felajánlotta összes pénzét, 69 dollárt (12 ezer forint), ha futni hagyja a boltos, de nem járt sikerrel.
Életveszélyesen megfenyegették a zalalövői cigány önkormányzat elnökét és a kisváros roma lakosságát kedden egy romáknak tulajdonított esetért. A YouTube-on is látható az a felvétel, amin fiatalok alázzák egy társukat. Kiderült, nem romák voltak - adja hírül a delmagyar.hu internetes portál.
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint 2008. május 30–i közleményében bejelentett program keretében 2009. március 10-én 96.560 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 1.649,-forint/darab átlagáron az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Az amerikai tőzsdék szárnyalása Ázsiának is befűtött, az irányadó részvényindexek közül a japán Nikkei 225 4.6, a dél-koreai KOSPI 3.2, hongkongi Hang Seng pedig 2.1%-kal értékelődöt fel. A kína...
Legkevesebb kilenc embert ölt meg egy ámokfutó az amerikai Alabama államban. A fegyveres férfi két kisvárosban gyilkolt, majd önmagával is végzett. Egy házban öt embert ölt meg, köztük egy gyermeket. Egyes hírek szerint a meggyilkolt személyek a rokonai voltak.
Vádat emeltek kedden Bernie Madoff, minden idők legnagyobb Wall Street-i szélhámosa ellen, aki ügyvédei szerint még a héten bűnösnek fogja vallani magát. Élete hátralevő részét így börtönben...
Szárnyaltak a japán részvények szerdán, miután a Citigroup bejelentette, hogy az idei év első két hónapja nyereséges volt, ez felerősítette azon spekulációkat, mely szerint a globális pénzügyi rendszerek még az idei évben helyreállhatnak. A Nikkei225 index 4,6 százalék (321,14 pont) erősödéssel 7376,12 ponton fejezte be a napot. A Topix index 18.78 pontot, 2.7 százalékot emelkedve 722.28 ponton…
Az OTP Bank a 2008. május 30-i közleményében bejelentett program keretében 2009. március 10-én 96,560 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 1,649 forint/darab átlagáron az OTP Bank, mint befektetési...
Hat héten belül a legnagyobb mértékű, 4,6 százalékos emelkedéssel zárt a tokiói értéktőzsde fő mutatója, miután kedden még 26 éves mélyponton zárt. Ennél jelentősebb volt a szárnyalás New Yorkban, ahol a tőzsde november óta nem tapasztalt erősödéssel zárt.
Hat héten belül a legnagyobb mértékű, 4,6 százalékos emelkedéssel zárt a tokiói értéktőzsde fő mutatója, miután kedden még 26 éves mélyponton zárt. Az emelkedést - mint mindenütt a világ tőzsdéin - az...
Az amerikaiak 53 százaléka úgy véli, hogy az Egyesült Államok gazdaságán az elkövetkező néhány évben a 30-as évekbelihez hasonló depresszió lehet úrrá - derült ki a Rasmussen intézet friss...
Megállapodtak az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei keddi brüsszeli találkozójukon a kedvezményes áfa alkalmazásának egységesítéséről - jelentette be Kovács László, az Európai Bizottság ad...
Az idén második alkalommal megrendezett online kupon akció, a Tavaszi Kupon Napok ugyan még csak a félidőnél tart, máris rekordot döntött. Az akció első három napja alatt több mint 3000 kupont töltött...