A Forma–1 világbajnoki címvédője, Lewis Hamilton nem ideges alkat, hiszen lelkesen áradozik az új McLarenről, miközben az autó az eddigi teszteken, Jerezben és Barcelonában rendre gyengén teljesített, sőt többnyire a mezőny végén kullogott. A wokingi istálló rajongói ugyanakkor kezdenek kétségbe esni.
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének második négy mérkőzését játsszák szerda este: a két rangadón olasz és angol csapat találkozik. Kedden az első olasz-angol csatát megnyerte a Chelsea.
A hagyományos élelmiszerüzletek száma 1400-zal csökkent tavaly, jórészt a vásárlási szokások változásának következtében – állaz ACNielsen Piackutató Kft.-nak az MTI-hez ma eljuttatott elemzésében.
Ismét sikertelenül zárult a Magyar Televízió (MTV) elnöki posztjára kiírt pályázat. Sztaricskai Tamásra 17-en szavaztak igennel, ugyanennyien nemmel, egy voks pedig érvénytelen volt. A jelöltnek a voksok kétharmadát, jelen esetben 24 szavazatot kellett volna megszereznie, hogy elfoglalhassa a tavaly március óta üres posztot. Még nem döntöttek az újabb pályázat kiírásáról.
A volt jegybankelnök tragikusnak nevezte a jelenlegi gyenge forintárfolyamot, szerinte az MNB összevissza beszél. Az Aegon Alapkezelő vezetője szerint az IMF-csomag csak átmenetileg járult hozzá a stabilizációhoz.
A mai nap is az emelkedésről szól a részvénypiacokon, persze közel sem akkora a lendület, mint tegnap. Európa jelenleg 2% körüli pluszban tartózkodik, köszönhetően a pénzügyi szektor újabb...
Az Európai Gazdasági Térség (EGT) és Norvég Finanszírozási Mechanizmus támogatásával közel 550 millió forint értékben 29 projekt támogatásával megkezdődhetnek a magyar-ukrán határon átnyúló együttműködési fejlesztések. Az együttműködésről szóló szerződéseket egy konferencia keretében ma írták alá....
A településen fokozott a rendőri jelenlét: kutyások és számos felfegyverkezett egyenruhás biztosítja a helyszínt. Nagyon szigorú biztonsági intézkedések mellett lehet csak bejutni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei községbe.
A tavaly október óta folyamatosan gyengülő forint, a magas forint alapkamat és a magas kockázati prémiumok miatt egyre több háztartás számára jelenthet problémát a hitelek törlesztése. A törlesztési gondokkal küszködők számára akár több megoldás létezik, ha időben fordulnak hiteltanácsadóhoz - derül ki az Otthon Centrum Hitel Center összeállításából.
A hagyományos élelmiszerüzletek száma 1.400-zal csökkent tavaly, jórészt a vásárlási szokások változásának következtében - állaz ACNielsen Piackutató Kft.-nak az MTI-hez szerdán eljuttatott elemzésébe...
A reggeli forinterősödés nyomán az állampapírok másodlagos piacán is tovább jöttek lefelé a hozamok - fejtette ki egy állampapírkereskedő a szerdai mozgások kapcsán, aki egyúttal megjegyezte, hogy...
GE Hungary Zrt. ma bejelentette, hogy Kereskedelem és Ipar divíziója 4 napos munkahétre áll át a tervek szerint. GE Hungary Zrt. Kereskedelem és Ipar üzletága ma bejelentette, hogy megállapodtak a...
Főként a gazdasági válság hatására egy év múlva akár 10-15 százalékkal is csökkenhet a felvételizők száma, főleg a költségtérítéses képzésre jelentkezők körében - mondta az InfoRádiónak a Budapesti Műszaki Főiskola kancellárja. Gáti József szerint a folyamat elkerülése érdekében változtatni kellene a nappali, a levelezős és esti képzésben résztvevők létszámán.
Predrag Mijatovics állásába kerülhet a Real Madrid keddi lebőgése a Liverpool ellen - értesült a Marca című spanyol újság. A spanyol klub kedden 4-0-ra kikapott az angol együttestől, összesítésben pedig 5-0-ás eredménnyel búcsúzott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjétől.
Számos európai országban szigorítják a fegyvertartást szabályozó törvényeket. Jellemző tendencia, hogy a korlátozásokat iskolai mészárlások, véres bandaháborúk vagy lőfegyverhasználattal összefüggő más, súlyos bűncselekmények hatására vezetik be.
Az idén nem változnak az szja kulcsok, a 18 százalékos kulcshoz tartozó sávhatár azonban visszamenőleg január elsejétől 1,7 millióról 1,9 millióra, 2010-től pedig 3 millióra nő - ismertette Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára a kormány által elfogadott adómódosítási javaslatokat szerdán kormányszóvivői tájékoztatón.
Másodfokú készültség van érvényben Karcag és Kisújszállás közelében, míg első fokú készültséget tartanak fenn a hevesi, a tiszasülyi, a tiszaroffi, a törökszentmiklósi és a Körös-zugi szakaszokon
Az AXA Nyugdíjpénztár magánnyugdíjpénztári ágazatának klasszikus portfóliója 2008-ban 6,26%-os, kiegyensúlyozott portfóliója -5,43%-os, míg növekedési portfóliója -14,46%-os nettó hozamot produkált a...
Ne higgyünk a sztereotípiáknak: az idősek éppúgy vágynak az új élményekre, mint a fiatalok és semmilyen problémát nem jelent a többségüknek megtanulni az internet és a legújabb kütyük használatát. Sőt, vágynak is rájuk, hiszen új csatornákon kommunikálhatnak ismerősökkel, rokonokkal....
Tökéletes művégtagot kapott Mosha a háromlábú indiai elefánt. A hároméves thaiföldi állat 2006-ban, taposóaknára lépve veszítette el jobb mellső lábát, és emiatt lehetetlenné vált számára a dzsungel-élet.
Bortermelő lesz Sting; a világhírű brit rockzenész Toszkánában vásárolt birtokán állít elő borokat, amelyekből az első palackok szeptemberben kerülnek piacra. Az 58 éves zenész egy 2002-es árverésen tett szert a toszkánai Chianti közelében fekvő 200 hektáros birtokra, amelynek terméséből szeptemberben 30 ezer palack bor kerül a piacra.
Az MDF hiteltelennek tartja, hogy Bokros Lajos EP-listavezetői pozíciója kapcsán éppen Stumpf István próbálja kioktatni őket a konzervativizmusról. A Herényi Károly elnökhelyettes által jegyzett szerdai közleményben az MDF egyrészt szóvá teszi Orbán Viktor egykori kancelláriaminiszterének pártállami múltját, másrészt felidézi, hogy 2006-ban maga Stumpf mondta Bokros Lajosról, hogy ő az az ember,…
A javaslatok idei és jövő évi hatása, valamint az októbertől elindított, 800 milliárd forintos hatású intézkedésekkel az összhatás 1.500 milliárd forint, ami nem nevezhető "puhának"
Az amerikai stratégai olajkészletek 700,000 hordóval 351.3 millió hordóra emelkedtek a múlt héten az előző heti adatokhoz képest. A finomítók napi kitermelése átlagosan napi 14.1 millió hordó olaj volt. A finomítói kapacitás 82.7 százalékos volt. (ProfitLine.hu)
A kisebbségi magyar kormány tavaly ősz óta az egyelőre sikertelen bankmentő csomaggal, egy erőtlen adócsomaggal, a megkötött IMF-programmal, illetve egy kérdéses hatékonyságú közép-európai...
A Fidesz-KDNP Népjóléti Kabinetje 65 millió forint többlettámogatást szeretne a fogyatékkal élők és a nagycsaládosok támogatására - jelentette be szerdán a kabinet vezetője. Soltész Miklós szerint ennek forrását a Miniszterelnöki Hivatal kommunikációs költségeiből lehetne átcsoportosítani. A költségvetési törvény módosításáról szóló javaslatot szerdán nyújtják be az ellenzéki párt képviselői.
Súlyos betegség következtében, 87 éves korában elhunyt Kőváry György (Georg Kövary) magyar származású jeles kabarészerző, konferanszié, író, újságíró és műfordító.
Hazai forrásokból 16 milliárd, uniós pénzekből 70 milliárd forintot fordítható ebben az évben munkahelyek megőrzésére és új munkahelyek teremtésére - közölte Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszt...
Határozottan cáfolta Keller László, hogy a kormány felpuhította volna az adómódosítási javaslatokat. Az MTI tudósítása szerint a kormányszóvivői tájékoztatón a Pénzügyminisztérium államtitkára...
A floridai Cape Canaveralben az utolsó előkészületeket végzik a Discovery űrsikló startja előtt, közölte szerdán az űrközpont. Az indítás helyi idő szerint szerdán este, magyar idő szerint csütörtök hajnalban 3 óra 20 perckor lesz.
A március végi kongresszus első napjának estéjén választják meg az MSZP elnökét - mondta Lamperth Mónika, a kongresszus ügyrendi bizottságának elnöke szerdán. A jelöltek nem a helyszínen, hanem egy előre kiküldött DVD-n mutatkoznak be a párt legfelső döntéshozó testülete tagjainak.
Soha nem látott pesszimizmus érzékelhető a fogyasztói termékeket előállító vállalatok és a kiskereskedelmi cégek elsőszámú vezetői körében - mutat rá a PricewaterhouseCoopers Globális Vezérigazgatói...