A fogyasztói árak az idén februárban 1 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. Londoni elemzők februárra 3 százalék alatti inflációt vártak.
Kilenc világsztár már biztos fellépője az idei heineken balaton soundnak július 9-12 között. Moby, Kraftwerk, Underworld, Thievery Corporation, Röyksopp, Erick Morillo, Carl Cox, Richie Hawtin valamint David Guetta fellépése azt is sejteti, hogy a tavalyihoz hasonlóan most is elfogyhatnak - már a kapunyitás előtt - a jegyek. És ez még nem minden: a szervezők további sztárokat is ígérnek a -…
Tovább tart a forint fokozatos erősödése, nem kizárt a 300 forintos küszöb tartós átlépése sem, a kereskedők szerint egyelőre sikeresnek tekinthető a jegybanki intervenció. Az euró árfolyama szerdá...
Szemrevaló kertkönyv jelent meg 2009-ben a piacon Kis Biokert-Kalauz címen. Hasznos tanácsokat olvashatunk a biokertek kialakításához és fenntartásához.
A bruttó hazai termék (GDP) 2008. negyedik negyedévében 2,3 százalékkal csökkent az előző év utolsó három hónapjához képest, a naptárhatásoktól megtisztított adatok alapján pedig 2,5 százalékkal...
Újabb helyszíni tárgyalást tartanak szerdán Olaszliszkán, a 2006. október 16-án történt brutális bűncselekmény helyszínén. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság előtt folyó büntetőperben immár második alkalommal tartanak helyszíni tárgyalást a lincselés helyszínén, Olaszliszka főutcáján.
Romániában február hónap folyamán a fogyasztói árak éves szinten 6,9 százalékra emelkedett a januári 6,7 százalékról, holott az előzetes várakozások 6,5 százalékra történő csökkenésre számítottak. (ProfitLine.hu)
Mobilkód kampányt indított két mobilszolgáltató, valamint egy kiadóvállalat. László Ferenc telekommunikációs szakértő elmondta, a mobilkód egy olyan vonalkódra hasonlító grafika, amelyet a telefonnal lefényképezve az interneten keresztül a felhasználó plusz tartalmakat érhet el.
A Fidesz elnöke nem venné el a 13. havi nyugdíjat és ellenzi az ingatlanadó bevezetését is. Ha nem történik változás a gazdaságpolitikában, akkor a minimálbér megadóztatása elkerülhetetlen lesz - mondta Orbán Viktor a TV2 szerda reggeli műsorában.
Ismét Sztaricskai Tamást jelölte a Magyar Televízió (MTV) elnökévé a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöksége szerdán, az egyik testületi tag közlése szerint. A pályázó a...
A helyszínen életét vesztette egy 25 éves barcsi férfi, aki járművével egy árokba csapódott mára virradó éjjel a 68-as úton. A fiatalember halálát valószínűleg az okozta, hogy nem volt bekapcsolva a biztonsági öve, és az ütközés után kizuhant a járműből.
BUDAPEST — Az ország elleni alvilági hadüzenetként értékelték politikusok és rendőri vezetők az Aranykéz utcai, 1998. július 2-i robbantást. Mára ennél is többről van szó. A merénylet egyik kulcsfigurája, a februárban Prágából Budapestre hozott szlovák Jozef Rohác még 2000-ben egy szlovák oknyomozó riporternek titkosszolgálati háborúról írt.
A csúcshatású vízhajtók azon a helyen hatnak, ahol a legtöbb sót szívja vissza a vese. Ezen a helyen gátolják a nátrium és a klorid visszaszívódását, és így gyors, erőteljes, de rövid hatástartamuk miatt rövid ideig tartó vízhajtó hatást tudnak kifejteni. Hazánkban csak a furoszemid van forgalomban.
A Billa Románia, mely az ország legnagyobb élelmiszerbolt hálózata, további 10 új helyszínen tervez üzletet nyitni az idén, az országot elérő gazdasági válság ellenére - írja a Ziarul Financiar. ...
Közzétette a a Központi Statisztikai Hivatal a legfrissebb inflációs adatsorát, amiből meglepő eredmények derültek ki. Legalábbis, ami az idényáras élelmiszerek árát illeti....
A Szolnok megyei bíróság nagytermében egy 2006. december 22-én, Jásztelken történt csoportos verekedés ügyét tárgyalta az ítélkezés. A karácsonyi „hagyományőrző” romabálon késekkel, szamurájkarddal, viperával, székekkel, asztallábakkal és egyéb ütő-, vágó- és szúrófegyverekkel vettek elégtételt egymáson a felek.
Az osztrákok szerint nem kérdés, hogy megépüljön-e a Heiligenkreuzba (Rábakeresztúrra) tervezett hulladékégető, a kérdés az, hogy a két ország, illetve a térség hogyan tudja kihasználni annak...
Régóta ismert tény, hogy a nagy mennyiségű sófogyasztás emeli a vérnyomást, és hogy a sószegény diétának vérnyomáscsökkentő hatása van. Ennek az oka, hogy a nagy mennyiségű ionok sok vizet "kötnek" magukhoz.
64%-kal esett a tavalyi évben a Lufthansa nettó profitja, miután a globális gazdasági problémák következtében az év végén visszaesett a forgalom. A menedzsment becslései szerint az idei évben tovább...
A betétekre vonatkozó akciós ajánlatok a zárolással kapcsolatos rémhírek terjesztése ellenére is megmozgatták az ügyfeleket. A szakértők szerint jelenleg sokan azok közül is ezt a megtakarítási formát választják, akik korábban a pénz fialtatásának más módját részesítették előnyben....
A rákbeteg valóságshow-hős, Jade Goodynak meg vannak számlálva a napjai, a szörnyű betegség lassan felemészti testét, s most egyik szeme világát is elveszítette. Az angol Big Brother győztese hiába kérleli orvosait, nem akarják hazaengedni, hogy gyermekeivel lehessen.
A rendőrök, a magas státuszúak és a büntetést elkerülni vágyók - egy felmérés szerint Magyarországon ők a legkorruptabbak. A Corvinus Egyetem kutatása érdekes eredményeket is hozott, a többi mellett azt, hogy választási évben lényegesen kevesebbszer számol be a sajtó korrupciós ügyekről, mint máskor. Az inforadio.hu a tanulmányt összegezte.
Hozzávalók: 4 tojásból piskóta 2 kis vagy 1 nagy pohár tejföl 3 dl tejszín 10 evőkanál porcukor 2 nagy citrom leve és héja 1 dl víz 1 evőkanál zselatin 1 csomag citromos gyümölcszselatin
Nem kapták meg februári járandóságukat eddig a diósgyőri kohászok, miközben a hivatalos fizetésnap minden hónap tizedike - írta az Észak-Magyarország szerdán.
Hozzávalók: A tésztához: 30 dkg liszt 1 csomag sütőpor 10 dkg cukor 1 csomag vaníliás cukor 15 dkg túró 7 evőkanál olaj 7 evőkanál tej csipet só A tetejére: 2,5 dl tej 1 csomag fázés nélküli vaníliás pudingpor 15 dk g tejföl Gyümölcs: 1 nagy alma 1 nagy őszibarack 1-2 szem szilva néhány szem meggy stb. 6 evőkanál gyümölcslevár A tepsi kikenéséhez: margarin
Elfogadhatatlan, hogy a Malév tulajdonosai halogatják a döntést a cégcsoport jövőjéről, miközben a dolgozók második hónapja nem jutnak idejében a fizetésükhöz - áll a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet közleményében, amely szerint mára kiderült, a privatizáció katasztrofális eredményekhez vezetett - az államnak azért is be kell avatkoznia, hogy a légitársaság megingása ne rántsa magával a…
Szerda délelőtt az euró árfolyama rövid ideig 300 forint alatt volt, 299,55 forintig csökkent. Fél tízkor 300,16 forint az euró árfolyama a kedd délutáni 304,12 forint után.
Újból Sztaricskai Tamást jelölte az MTV elnökének a pártdelegáltakból álló kuratórium, a nagykuratóriumtól azonban most sem kapta meg a kétharmados támogatást. Az újabb, hatodik pályázat kiírásáról később döntenek.
Súlyos agyrázkódással kórházba került Mocsai Tamás (30), a német TBV Lemgo magyar válogatott kézilabdázója kedd este. A játékos a Göppingen elleni, idegenbeli bajnoki mérkőzésen egy ütközés után a padlóra esve ütötte be a fejét.
Megzsarolták, munkahelyéről kirúgatták azt a fiatal lányt, aki nem vállalt újabb szerepet egy szado mazo filmbe. Júlia óvónői nyolcvanezer forintos fizetéséből nem tudott kijönni, ezért jelentkezett egy forgatásra. A filmben ötven vesszőcsapást kellett elviselnie, ami máig is látszik a testén - írja a Borsod Online.
A volt fideszes önkormányzati képviselőt brutális körülmények között, lakásában gyilkolták meg 2007 húsvétján; a gyilkosság elkövetésével fiát vádolják
Már második napja emelkedett a hongkongi részvénypiac szerdán, főképp a bankszektor vezetésével, a Citigroup felől érkező hírek, és a HSBC Holdings Plc. javuló bevételei következtében. A Hang Seng index 236,61 ponttal, 2 százalékkal 11,930.66 pontra emelkedett, ezzel két nap alatt 5,2 százalékot ért el. (ProfitLine.hu)
A kelet-európai régió országait elkerüli az államcsőd és miután véget ér a globális pénzügyi válság gyorsan talpra állnk - véli az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke. Thomas Mirow...
A hajnali mozdulatlanság után a forint árfolyama komolyabb szárnyalásba kezdett, melynek következtében a jegyzések a 300-as szint alatt is megforultak. A hazai fizetőeszköz piacára így a 9-kor megjelent pocsék GDP-adat nem tudott hatást gyakorolni, a forint a régiós devizákkal együtt mozog. Legutóbb múlt hét elején járt hasonló szinteken a forint kurzusa....