Halálra gázoltak egy gyalogost Vásárosnaménynál szombaton késő este. A nőt egy autó ütötte el a 41-es számú főúton, a helyszínelés idejére az utat lezárták a forgalom elől.
Ha a politikusok betartható, kikényszeríthető és a jelenleginél nagyobb nyilvánosságot biztosító választási törvényeket alkotnak meg, akkor elősegítik a politika jobb megítélését. Hosszabb távon tehát a politikusok érdekeltek a párt-és kampányfinanszírozási szabályok módosításában.
Valószínűleg megtalálták szombaton annak a helikopternek a roncsait az Atlanti-óceánban, amely két nappal korábban kényszerleszállást hajtott végre és elsüllyedt 18 emberrel a fedélzetén. A kanadai Új-Foundland és Labrador tartomány székvárosától, St.
Bár csupán hét hét telt el beiktatása óta, Barack Obama máris kényes témában kénytelen dönteni: biztosítson-e a kormány egészségbiztosítást a közalkalmazottak azonos nemű partnereinek.
Titkos találkozóra került sor az izraeli média szerint Benjámin Netanjahu kijelölt kormányfő, a jobboldali Likud vezetője és Cipi Livni, a centrista Kadima párt irányítója között egy lehetséges koalíciós kormány létrehozásának jegyében.
Három ember vesztette életét, amikor frontálisan ütközött egymással egy személyautó és kamion a 32-es főúton - értesült a HavariaPress. A végzetes baleset szombaton éjszaka történt a főút Jász-Nagykun-Szolnok megyei szakaszán, Pusztamonostor külterületén.
A pakisztáni rendőrség vasárnap házi őrizetbe helyezte Nawaz Sharif ellenzéki politikust, megakadályozandó, hogy csatlakozni tudjon egy tüntetéshez. Sharif egy nappal korábban közölte, hogy csatlakozni fog az ügyvédek és ellenzékiek menetéhez. A tüntetést a kormányzat betiltotta, és több mint ezer embert tartóztattak le.
Közúti balesetben hárman meghaltak vasárnapra virradóan Jász-Nagykun-Szolnok megyében - közölte az MTI-vel az Országos Mentőszolgálat ügyeletese. Összeütközött egy kamion és egy személygépkocsi a...
Ketten megsérültek, amikor kidöntött egy oszlopot, majd egy tóban kötött ki egy ittasan vezető mezőhegyesi férfi autója szombat este Szegeden. A 28 éves fiatalember Szeged egyik külső városrészében száguldozott járművével, amikor a kocsi egy fékezés után lerepült az útról.
Állandóan újrahasznosít egy születésnapi üdvözlőlapot két fivér az Egyesült Államokban: 1973 óta küldözgetik egymásnak oda-vissza, de mindig hozzáírva. A fivérek ifjabbika immár 62 éves, bátyja 68....
Evo Morales bolíviai elnök arra kérte az ország nagybirtokosait egy helyi idő szerint szombati ünnepi beszédében, hogy önként mondjanak le vagyonuk egy részéről a szegény indián lakosság javára....
Négy tonna csokit evett meg eddig élete során egy brit hölgy, igaz, volt rá ideje: immár 100 éves. A néni heti adagja jelenleg 30 rúd tejcsoki. Peggy Griffithsnek hívják, Abbotshamben él. Becslés...
Az amerikai származású énekesnő és dalszövegíró Judy Collins (eredeti nevén: Judith Marjorie Collins) az idei évben ünnepli a 70. születésnapját. Talán ennek a szép kerek az évfordulónak az "előszele", hogy az amerikai lemezcég a Wildflower Records a közelmúltban egy feldolgozás albumot jelentetett meg.
A vasárnap szép lesz, szeles, napos, zúgó. A tűzé. A hétfő hétfő. A hét első munkanapja. Álmos és fáradtlábú. Túlélhető. A magyar nem akar semmit, beverni se akar, söprögetni sem, lőni sem és mártíriumot sem. Úszógumi után kotorgál –, rozsda eszi, nem ragyog. A magyart nem éri el semmi sugárzás, nem érez és nem bizsereg. Fején szemét, fülét, orrát száját betakaró nehézfém sisak. Lenyomja a fejét.
A Nemzeti Múzeum kertje ritkán jut eszünkbe, ha zöldre, fák közé vágyunk. Milyen kár! Platánokba ivódott történelem: árnyas padok, napsütötte lépcsősor...
A Kossuth téren, a Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával kezdődtek meg vasránap a nemzeti ünnep megemlékezései. A zászlófelvonáson részt vett a miniszterelnök, a köztársasági elnök és az Országgyűlés elnöke is, majd megkoszorúzták a Kossuth Emlékművet.
Szinte hermetikusan lezárták a Parlamentet és környékét vasárnap reggel a március 15-i ünnepségekre. Autóval az Országházat meg sem lehet közelíteni, sem a Kossuth tér felől, sem pedig a környező utcákból. A kordonoknál mindenhol rendőrök várakoznak.
Szigorítani akarja a fegyvertartást a winnendeni, 16 halálos áldozattal járó mészárlás után Angela Merkel német kancellár. A kormányfő a német közrádiónak adott, vasárnap elhangzó interjúban leszögezte: valószínűleg nem lehet megakadályozni teljesen az ilyen vérfürdőket, de a tragédia egyik tanulsága, hogy különösen szigorúan kell ellenőrizni a fegyvertartást, hogy be kell tartani az erre…
Fehér festékkel öntötték le mára virradóra ismeretlen tettesek Petőfi Sándor szobrát Ungváron. A megrongált szobornál délután megemlékezést tartanak a forradalom és szabadságharc tiszteletére.
Eddig 430 gépkocsit szállított el a rendőrség a fővárosban a nemzeti ünnephez kapcsolódó rendezvények miatt lezárt területekről - közölte honlapján a rendőrség vasárnap, nem sokkal reggel kilenc...
Ungváron vasárnap virradóra ismeretlen tettesek fehér festékkel öntötték le Petőfi Sándor szobrát. Az Ukrajnai Magyarok Demokratikus Szövetsége (UMDSZ) feljelentést tett az ügyben.
Eddig 430 gépkocsit szállított el a rendőrség a fővárosban a nemzeti ünnephez kapcsolódó rendezvények miatt lezárt területekről - tette közzé honlapján a rendőrség.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX az elmúlt héten 27 ponttal, 0,28 százalékkal csökkent, 9.852 ponton zárt pénteken. Az index hétfő kivételével a hét többi napján tízezer pont alatt zárt. (ProfitLine.hu)
A héten esett 26 centiméter hónak köszönhetően ismét lehet síelni Bánkúton, vasárnap kilenc órától három felvonót működtetnek. A bükki sícentrumban a pályákat 26 centi vastagságú hó borítja, vasárnap a B, a D és a G jelzésű felvonó működik.
Ungváron vasárnap virradóra ismeretlen tettesek fehér festékkel öntötték le Petőfi Sándor szobrát. Az Ukrajnai Magyarok Demokratikus Szövetsége (UMDSZ) feljelentést tett az ügyben. A magyar nemzet...
A winnendeni, 16 halálos áldozattal járó mészárlás után Angela Merkel német kancellár azt javasolta, szigorúan kellene ellenőrizni a fegyvertartást, illetve váratlan ellenőrzéseket kellene tartani.
Eddig 430 gépkocsit szállított el a rendőrség a fővárosban a nemzeti ünnephez kapcsolódó rendezvények miatt lezárt területekről - közölte honlapján a rendőrség vasárnap nem sokkal reggel kilenc óra előtt.
Vissza kell térni 1989 szelleméhez - jelentette ki Demszky Gábor főpolgármester a március 15-i ünnepi beszédében. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 161. évfordulója alkalmából katonai tiszteletadás mellett délelőtt felvonták a Magyar Köztársaság lobogóját a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. Véget ért az ünnepi műsor a Nemzeti Múzeumnál is, ahol a rendőrök kordonnal vették körül a…
Szigorítani akarja a fegyvertartást a német kancellár a szerdai, 16 halálos áldozattal járó iskolai mészárlás után. Angela Merkel a német közszolgálati rádióban azt mondta: a jövőben fokozottan, rajtaütésszerűen is ellenőrzik, hogy betartják-e a fegyvertartásra vonatkozó szabályokat.
Az Amerikai International Group biztosítótársaság, amely e hónapban jelentette be negyedik negyedévi 61,7 milliárd dolláros veszteségét, dollár tízmilliókat kitevő jutalmakat fizet ki vezetőinek....
Egy buldózerre bukkantak trágyázás közben az Egyesült Államokban. Az erőgépet bő tíz éve lopták el Texasban, most egy gyepmunkás köszönhetően került elő.
Európa népeinek ma nem kisebb kihívással kell szembenézniük, mint a másfél évszázaddal ezelőtti forradalmak hőseinek - írta Gyurcsány Ferenc a határon túli magyarságnak küldött üzenetében. A miniszterelnök szerint a világgazdasági válság fenyegetésében meginogni látszik a szabadság, egyenlőség, testvériség "véráldozattal szentesített" európai egysége, pedig a közös problémákat csak közös erővel,…
Úgy tűnik, a U2 zenekar az építőipar válságának legújabb áldozata: lehet, hogy sohasem épül fel a legmagasabb ír épületnek tervezett torony, amiben a banda tagjainak is komoly érdekeltsége volt....
Megkezdődtek a március 15-i állami ünnepségek a fővárosi Kossuth téren vasárnap délelőtt. A forradalom és szabadságharc 161. évfordulójának alkalmából rendezett megemlékezések nyitó akkordjaként felvonták a Magyar Köztársaság lobogóját.
Európa népeinek ma nem kisebb kihívással kell szembenézniük, mint a másfél évszázaddal ezelőtti forradalmak hőseinek - írta Gyurcsány Ferenc a határon túli magyarságnak küldött üzenetében. A...
Szigorítani akarja a fegyvertartást a winnendeni, 16 halálos áldozattal járó mészárlás után Angela Merkel német kancellár. A kormányfő a német közrádiónak adott, vasárnap elhangzó interjúban leszögezte: valószínűleg nem lehet megakadályozni teljesen az ilyen vérfürdőket, de a tragédia egyik tanulsága, hogy különösen szigorúan kell ellenőrizni a fegyvertartást, hogy be kell tartani az erre…