Három napra házi őrizetbe helyezték vasárnap Lahor városában a pakisztáni ellenzék vezetőjét, volt kormányfőt, Navaz Sarifot - közölték pártjának tisztségviselői. Sarif a háza előtt összegyűlt tömeg előtt törvénytelennek nevezte a rendelkezést. Mindez nem sokkal azelőtt történt, hogy Sarif beszédet mondott volna egy tiltakozó nagygyűlésen, az úgynevezett "nagy menetelésen", amely Karacsiból indult…
Pakisztáni tálibok vasárnap felgyújtottak húsz teherautót, amelyeknek rakománya az Afganisztánban állomásozó nyugati erőknek szánt utánpótlás volt. Hónapok óta ez volt az első nagyobb támadás a...
Négy fiatalembert állított elő a rendőrség a budapesti Kossuth téren, a kordonokkal hermetikusan elszigetelt Parlament épülete előtt, miközben a megközelíthetetlen téren felvonták az állami zászlót.
Naponta hét óránál is kevesebbet alszanak a franciák: évről évre lecsippentenek néhány percet a napi alvásidőből, 50 év alatt a napi szundi másfél órával csökkent.
Hatalmas meglepetésre a másodikként rangsorolt volt világelső szerb Jelena Jankovic, és a harmadikként kiemelt orosz olimpiai bajnoknő, Jelena Gyementyjeva is kikapott a 4,5 millió dollár összdíjazású Indian Wells-i tenisztorna 2. fordulójában.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 161. évfordulója alkalmából katonai tiszteletadás mellett vasárnap délelőtt felvonták a Magyar Köztársaság lobogóját a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. Az ünnepi eseményen a közjogi méltóságokon kívül részt vettek a kormány tagjai, több parlamenti párt képviselője és a diplomáciai testület tagjai.
Naponta hét óránál is kevesebbet alszanak a franciák: évről évre lecsippentenek néhány percet a napi alvásidőből, 50 év alatt a napi szundi másfél órával csökkent. Ezeket a számokat az álommal és...
Négy férfit vezetett el a rendőrség a Kossuth téri központi ünnepség helyszínéről vasárnap délelőtt a fővárosban - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről. A férfiak - akik a kordonon belül álltak - folyamatosan üvöltöztek az ünnepi zászlófelvonás idején, szemtanúk szerint egyiküknél tojástartó doboz, másikuknál egy Sztálin-könyv volt.
Vasárnapra virradó éjszaka ismeretlen tettesek megrongálták Petőfi Sándor ungvári szobrát. Az Ukrajnai Magyarok Demokratikus Közössége az emlékmű mellett készül vasárnap délután megtartani központi március 15-i megemlékezését.
Hat ember sérült meg abban a közlekedési balesetben, amely vasárnap hajnalban történt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Encs belterületén, a Petőfi utca és a Bem utca sarkán - közölte a rendőrség az...
Hat ember sérült meg hajnalban egy közlekedési balesetben Encsen. A Petőfi utca és a Bem utca sarkán ütközött össze két autó öt óra körül, a sérültek közül egy ember állapota súlyos.
A miniszterelnök szerint a világgazdasági válság fenyegetésében meginogni látszik a szabadság, egyenlőség, testvériség "véráldozattal szentesített" európai egysége, pedig a közös problémákat csak közös erővel, egységes akarattal lehet megoldani.
Bécs, 2009. március 15., vasárnap (MTI/Reuters) - A nyersolaj ára tavaly július 11-én érte el a hordónkénti 147,27 dollárral csúcspontját, utána esni kezdett és decemberben a 32,4 dolláros mélypontra süllyedt. Azóta az árak valamennyire magukhoz tértek: jelenleg a hordónkénti 45 dolláros szint körül mozognak. (ProfitLine.hu)
Sajnos nemcsak hazánkban, de a többi fejlett országban is népbetegségnek számít a magas vérnyomás. Az alább felsorolt életmódtanácsok és táplálékkiegészítők bizonyítottan segítenek a magas vérnyomás megelőzésében és kezelésében.
A fehérorosz vezetés elleni szankciók felfüggesztésének sorsáról kell dönteniük hétfőn az európai uniós tagországok külügyminisztereinek, akik brüsszeli ülésükön egyúttal befejezik a hét második...
A férfiak - akik a kordonon belül álltak - folyamatosan kiabáltak az ünnepi zászlófelvonás idején, szemtanúk szerint egyiküknél tojástartó doboz, másikuknál egy Sztálin-könyv volt. Őket megbilincselve a rendőrségi rabomobilba ültették.
Európa népeinek ma nem kisebb kihívással kell szembenézniük, mint a másfél évszázaddal ezelőtti forradalmak hőseinek - írta Gyurcsány Ferenc a határon túli magyarságnak küldött üzenetében.
Tóba zuhant autójával - miután egy füves területen megcsúszott és kidöntött egy villanyoszlopot - egy 28 éves mezőhegyesi férfi két utasával szombat este.
Hat ember sérült meg hajnalban egy közlekedési balesetben Encsen. A Petőfi utca és a Bem utca sarkán ütközött össze két autó öt óra körül, a sérültek közül egy ember állapota súlyos.
Egy újabb, a Jukosz-ügyhöz és a TNK BP botrányhoz hasonló megdöbbentő történet látszik kibontakozni az orosz részvénypiacon, az Altimo nevű pénzügyi befektető ugyanis úgy tűnik, hogy egy szibériai...
Három napra házi őrizetbe helyezték vasárnap Lahor városában a pakisztáni ellenzék vezetőjét, volt kormányfőt, Navaz Sarifot - közölték pártjának tisztségviselői. Sarif a háza előtt összegyűlt tömeg előtt törvénytelennek nevezte a rendelkezést.
Kétszáznál is több labdarúgócsapat vesz részt a jövő hét végén abban a jótékony célú összeurópai akcióban, amelynek bevételét az éhezők, a szegénységben élők javára fordítják. A FAO (az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete) bejelentése szerint péntektől vasárnapig zajlik majd a nemes célú rendezvénysorozat, amelyet a „Profi futball az éhség ellen” jelszóval hirdettek meg, s amelynek nyomán…
Ketten némán kifeszítettek egy Felelős kormányt Budapesten feliratú transzparenst, míg másik két személy kiabált és Gyurcsány távozását követelte az ünnepélyes zászlófelvonás közben a dupla kordonnal és szigorú rendőri ellenőrzéssel védett Kossuth téren.
Több embert előállított a rendőrség a Kossuth téri központi ünnepség helyszínén délelőtt. Múzeumkertnél megjelent Budaházy és csapata, a Miniszterelnöki Hivatalnál radikálisok tüntettek, de nem volt nagyobb rendbontás, a szervezők mindenkit ellenőriznek az ünnepségek helyszínein. Demszky Gábor Petőfi szobránál tartott beszédében külön nyugalomra szólította fel a tüntetőket a „kordon túloldalán”.
Furcsa számítással büszkélkedhet Halo 3 című játéka kapcsán a Bungie nevű fejlesztőcég. A Bungie szerint a minap zajlott le az egymilliárdodik többjátékos játszma a 2007 őszén megjelent játékban, és a játékosok 64.109 évnyi időt töltöttek a Halo 3 sci-fi világában.
Hivatalosan átadta vasárnap reggel a csádi Abechében az ENSZ-erőknek csádi és közép-afrikai misszióját az európai békefenntartó egység, az Eufor. Az Eufor-katonák, akik egy éve szolgálnak a...
Hárman haltak meg egy közúti balesetben mára virradóan Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Egy kamion ütközött össze egy személyautóval a 32-es számú főúton, Jászfényszaru és Pusztamonostor között.
Az ELTE Múzeum körúti épületénél kordonnal és beengedő kapukkal várják a Nemzeti Múzeumnál lévő rendezvényre érkező látogatókat. A kordonon kívül 100-200 fő jelent meg, a fémdetektoros kapuknál civil ruhás, rendezői karszalagot viselők vizsgálják át a belépőket.
Forradalmat kell csinálni - jelentette ki Kósa Lajos vasárnap a Debrecen főterén, a Református Nagytemplom előtt rendezett, március 15-i ünnepségen. "Tanulnunk kell a hibákból, és forradalmat kell csinálni" - mondta a város fideszes polgármestere, hozzátéve, nem fegyverrel akar senki az alkotmányos rend ellen fellépni.
Forradalmat kell csinálni - jelentette ki Kósa Lajos vasárnap a Debrecen főterén, a Református Nagytemplom előtt rendezett, március 15-i ünnepségen. "Tanulnunk kell a hibákból, és forradalmat kell csinálni" - mondta a város fideszes polgármestere, hozzátéve, nem fegyverrel akar senki az alkotmányos rend ellen fellépni.
Nagyobb valószínűséggel kap szívinfarktust vagy agyvérzést saját öregsége idején az, aki az időskort, az idős embereket fiatalként rossznak látja, mint az, akinek fiatalemberként minderről pozitívabb volt a véleménye. Amerikai kutatók három évtizedes vizsgálatának eredményeit a Psychological Science szaklap márciusi száma közölte.
Sokan az utcán töltötték a szombatról vasárnapra virradó éjszakát Miskolcon több, főként romák lakta városrészben, mert elterjedt a híre, hogy szkinhedek akarják megtámadni őket - írja az eszakhirnok.hu.