Nem lehet 30 milliárd forintot kivonni az egészségügyből a Fidesz szerint - jelentette ki Mikola István, az ellenzéki párt szakpolitikusa keddi sajtótájékoztatóján. A kormányszóvivő szerint a politikus nyilatkozata sokkal inkább saját, pártbéli helyezkedéséről szól, mint szakmai kérdésekről. Kökény Mihály (MSZP) szerint az egészségügyi költségvetésnek is alkalmazkodni kell a gazdasági válsághoz.
Leállhat a 4-es metró építése, s félbe maradhat az egész beruházás. Az építő Bamco konzorcium ugyanis ultimátumot adott a BKV-nak, ha április 12-ig nem teszik meg a megfelelő lépéseket a Bamco által...
Császár Antal az MTI-nek azt mondta, nem tárgyalt az MDF-fel és Herényi Károllyal sem, bár a megszűnőben lévő MDF-frakció vezetője kedden az InfoRádiónak azt nyilatkozta, hogy nagy vonalakban már egyeztettek az együttműködésről.
Császár Antal az MTI-nek azt mondta, nem tárgyalt az MDF-fel és Herényi Károllyal sem, bár a megszűnőben lévő MDF-frakció vezetője kedden azt nyilatkozta, hogy nagy vonalakban már egyeztettek az együttműködésről.
"Középsős a legkisebb gyerekem, egyre többet foglalkozom a gondolattal, hogy iskolát keressek neki. A játszótéren, zeneoviban, baráti körben teljesen ellentmondó véleményeket hallok. Van, aki beadja a legközebbi átlagos iskolába a gyerekét, és meg van elégedve, más kiveszi onnan, hogy a város másik végére hordja egy alternatívba, ahol a hervadásnak indult palánta kivirágzik...Segítenétek, hogy mi…
A reformpedagógia szerint egy hatéves gyermek elsősorban érző lény, akit emóciói révén, személyisége egészénél fogva lehet csak megszólítani. Egyéb esetben - az iskolai tananyag a hagyományos módon tanítva, a tanár elmond, felolvas vagy felolvastat a tankönyvből, a diák befogad, memorizál, beszámol, majd elfelejt - jórészt nyom nélkül hagyja el egy egészséges gyermek intellektusát és…
Magyarországon a szülőknek egyelőre törvényben (az 1993. évi LXXIX. számú közoktatási törvényben) biztosított joga a szabad iskolaválasztás. Eszerint nem vagy kénytelen a körzetileg illetékes iskolába járatni a gyerekedet - szabadon választhatsz állami, egyházi és alapítványi iskolák közül.
A Music Television Magyarország Networks (MTVMN) megtalálta az eddig megbízott munkatárssal működő digitális részleg új vezetőjét. A társaság Donáth Fruzsinát nevezte ki a divízió élére.
Aki szeptemberben megy iskolába, annak most, áprilisban kell beiratkoznia. Tavaly márciusban készítettünk egy összeállítást iskolamelléklet címmel. Most felfrissítjük ezt, kiemelünk néhány témát, és a fővárosi iskolákból kerületi bontásban közzéteszünk egy válogatást. Nem szerepel minden iskola a listánkon, inkább csak érzékeltetni szeretnénk, hogy akárcsak az óvodák esetében, itt is milyen…
Mennyiben érinti a kis- és közép-vállalkozások tőketranzakciót a források beszűkülése? Erről kérdeztük Alpek Istvánt, az AD Capital Kft. ügyvezetőjét (x)
Potencianövelő kenyeret dobott piacra a napokban egy kelet-ukrajnai kenyérgyár. A vállalat pékségében egy titkosított recept alapján készült gyógynövénykeveréket kevernek a kenyértésztába.
Enyhítette a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) fellebbviteli tanácsa kedden Momcilo Krajisnik büntetését, hét évvel csökkentve a volt boszniai szerb parlamenti elnökre emberiesség elleni bűnök...
Barack Obama amerikai elnök népszerűsége 60 százalék alá esett, mert sokan nem értenek egyet gazdasági válságkezelő lépéseivel – állapította meg a Pew közvélemény-kutató intézet kedden. Az amerikai elnök támogatottsága februárban még 64 százalékos volt, most öt százalékkal csökkent, ezzel egyidejűleg 17-ről 26 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik nem értenek egyet tevékenységével.
Császár Antal az MTI-nek azt mondta, nem tárgyalt az MDF-fel és Herényi Károllyal sem, bár a megszűnőben lévő MDF-frakció vezetője kedden azt nyilatkozta, hogy nagy vonalakban már egyeztettek az együttműködésről.
Barack Obama amerikai elnök népszerűsége 60 százalék alá esett, sokan nem értenek egyet gazdasági válságkezelő lépéseivel - állapította meg a Pew közvélemény-kutató intézet kedden.
Az idei év nagy durranása a Twitter lehet a webkettes alkalmazások terén, annak ellenére, hogy a 140 karakteres üzenetek közzétételén kívül semmire nem alkalmas oldal továbbra is megosztja a netezőket, hogy akkor ez most oltári nagy hülyeség, vagy tényleg sokat rejtő kommunikációs csatorna....
A Forsense közvélemény-kutatása szerint az emberek 78 százaléka napi rendszerességgel, 18 százaléka ennél ritkábban, 4 százaléka pedig soha sem néz közéleti, politikai hírműsort. A hírműsorok népszerűsége nem független a nézők iskolázottságától, életkorától és pártpreferenciájától. Az RTL Klub híradója és a Tények a TV2-n főként a kevésbé iskolázottak között népszerű.
Sólyom László köztársasági elnök romániai látogatása a Magyarország és Románia közötti stratégiai együttműködés fontos eleme, amely erősíti a partneri viszonyt, ennek megkérdőjelezése a kapcsolatok fejlesztése ellen hat, ezért elfogadhatatlan - olvasható a Külügyminisztérium nyilatkozatában, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez.
A napközben felgyülemlett feszültség, a problémák alvásunkra is kihatnak. Aki egész éjjel nyugtalanul forgolódik, annál előfordulhat, hogy fogait összeszorítja, csikorgatja. Dr. Sándor Zsuzsa fogorvos főorvos és dr. Nagy Csilla fogorvos elárulja, mi a megoldás!
Rejtő Jenő életét, korát, személyes használati tárgyait és műveinek első kiadásait is bemutatta a Magyar Zsidó Múzeum kedden este nyíló új kiállítása. A Petőfi Irodalmi Múzeum közreműködésével megvalósult tárlaton bemutatják Varsányi Ferenc rajzfilmrendező az író életéről készített animációs dokumentumfilmjét is.
Évente 8-9 millió ember betegszik meg világszerte tuberkulózisban, és a kór 2 millió emberéletet követel minden esztendőben. Hozzávetőlegesen 2 milliárd (!) fertőzött ember lehet, de éppen a fent említett nehézségek miatt ez a szám csak becsülhető. A fejlett országok egyre magasabb színvonalú egészségügyi ellátásának köszönhetően napról napra eredményesebben kezelhető.
Egy szép napon Lovasi András felfedezte magában a szunnyadó riffelős szólógitárost, vásárolt egy hathúros hangszert, a fáma szerint érzülete kitartott egy Kispál-koncertig, ahol is a hajdani tagok, Ózdi Rezső és Bräutigam Gábor a koncert nosztalgia blokkjában léptek fel, ahol is rájöttek: jó azért együtt zenélni.
Barack Obama amerikai elnök népszerűsége 60 százalék alá esett, sokan nem értenek egyet gazdasági válságkezelő lépéseivel - állapította meg a Pew közvélemény-kutató intézet kedden. Obama...
Kaposvár az ország egyik legolcsóbb városa – mondta Szita Károly, a somogyi megyeszékhely polgármestere kedden a városházán tartott sajtótájékoztatóján. A polgármester tájékoztatása szerint Kaposvár a megyei jogú városok sorában Békéscsaba után a második legolcsóbb a víz- és csatornadíjak tekintetében.
A Fidesz kezdeményezi, hogy az Országgyűlés emberi jogi bizottsága tűzze napirendre a március 15-i rendőri fellépések ügyét, mert világos választ várnak arra: miért van szükség emberi jogokat sértő tevékenységre - közölte Balog Zoltán, a testület fideszes elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
A Challenges című francia gazdasági magazin szerint a tíz leggazdagabb francia vagyona 37 milliárd euróval apadt 2008 nyara óta. A legjelentősebb francia vagyonok a lap becslése szerinte átlagosan 25-35 százalékukat veszítették el tavaly nyár óta. (ProfitLine.hu)
A legtöbb internetező természetesnek veszi, hogy a neten olcsóbban vásárolhat a webáruházakban. A kényelem és gyorsaság mellé kockázat is társulhat azonban
Két, fiatalkorúakkal kapcsolatos bűntényt tárt fel a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gyermek- és ifjúságvédelmi osztálya: az egyik ügyben tiltott pornográf felvételek birtoklása, a másikban...
Nem akarok belemenni az összeesküvés-elméletekbe, de felvetődtek olyan gondolatok is, hogy a válságot bizonyos mértékben tudatosan elhúzzák azért, mert ez fantasztikus lehetőség a tulajdon újrafelosztására - mondta Robert Fico kedden Pozsonyban egy gazdasági konferencián - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Barack Obama amerikai elnök népszerűsége 60 százalék alá esett, sokan nem értenek egyet gazdasági válságkezelő lépéseivel - állapította meg a Pew közvélemény-kutató intézet kedden. Obama támogatot...
Borat megtréfálta az alabamai Nemzeti Gárdát: beengedték a bázisukra, egyenruhába bújhatott és részt vehetett egy kisebb kiképzésen is. Azt hitték, német dokumentumfilmet akar készíteni, holott...
Hatóság és a közvélemény tudatos félrevezetése, valamint uszítás miatt feljelentik a Hír TV Riasztás című műsorának készítőit az enyingi benzinkútnál február közepén történt bűncselekmény...
Az európai műhold mai fellövésével és magyar kutatók részvételével új távlatok nyílnak Európa számára stratégiailag fontos területeken, például kőolaj- és gáztartalékaink feltérképezésében vagy a klímaváltozás megértésében - mondta el Barsiné Pataky Etelka, európai parlamenti képviselő, a GALILEO űrprogram korábbi jelentéstevője.
Hétfő este ülésezett a Fidesz Baranya Megyei Választmánya. A 80 éves korában elhunyt Aszódi Pál helyére végül dr. Hoppál Pétert javasolták az Országgyűlésbe. Elsőként dr. Páva Zsoltot kérte fel a Választmány, de a Fidesz-civil összefogás polgármester-jelöltje a Parlament helyett inkább Pécset választotta.
Megállapodott a Google az Európai Sajtófotó Ügynökséggel a tagszervezetek, köztük a magyar MTI híreinek és képeinek felhasználásáról. A hírügynökségek a hirdetési bevételből részesednek cserébe.
Áprilistól új vezérigazgatója lesz a Pannonnak Anders Jensen svéd menedzser személyében. Drozdy Győző, a távközlési cég vezérigazgató-helyettese elmondta: arra számítanak, hogy az új vezetővel is megőrzi a társaság a dinamikus szerepét a piacon, többek között új szolgáltatások bevezetésével.
A szlovák kormányfő felszólította országa diplomatáit és vállalkozóit, hogy védjék meg a szlovák állami vagyont. - Nem akarok belemenni az összeesküvés-elméletekbe, de felvetődtek olyan gondolat...
Az Egészségbiztosítási Alap már érzi a gazdasági válságot. Az év első két hónapjában 9 milliárd forinttal volt kevesebb a járulékbevétel a tervezettnél - mondta az egészségügyi miniszter az Országgyűlés szakbizottságában.
Egységes fellépésre szólította fel az Európai Uniót a gazdasági válság ellen a német kancellár és a francia államfő. Angela Merkel és Nicolas Sarkozy az EU következő, rendkívüli csúcstalálkozója...
Kilenc év börtönre ítélt a bíróság a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszkban egy férfit, aki a kutyájával halálra maratta haragosát, és életveszélyesen összeharapdáltatta az áldozat barátját. Az ukrán belügyminisztérium jelentése szerint az országban ez az első eset, amikor börtönbüntetést szabtak ki valakire, amiért a kutyája embert harapdált össze - írta keddi online kiadásában a Szegodnya című…
Hatóság és a közvélemény tudatos félrevezetése, valamint uszítás miatt feljelentik a Hír TV Riasztás című műsorának készítőit az enyingi benzinkútnál február közepén történt bűncselekmény tudósítása miatt - jelentette be sajtótájékoztatón Budapesten Mohácsi Viktória európai parlamenti képviselő (SZDSZ) és ifj. Bogdán János, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) szóvivője .
Egyes londoni elemzők szerint a várakozásoknál nagyobb méretű IMF csomagra lesz szüksége Romániának, ugyanis az előzetes adatok szerint Az eddigi nyilatkozatokból valószínűsíthetőnél nagyobb IMF-csomagra lehet szüksége Romániának, ugyanis a jelenleg elhangzott összegek mindössze csak az idei évre lennének elegendők. (ProfitLine.hu)
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében megerősítik a 4. számú főút két szakaszának burkolatát. A hajdú-bihar megyei szakasz támogatási szerződését ma, a nyírbogdányi szakaszét pedig a múlt héten írták alá. A két, több mint 8,9 milliárd forint összköltségvetésű projekt 2010 őszére készül el....
A Reformszövetség szerint nem elég csak a kiadásokat csökkenteni, az újraelosztás jelenlegi 50,5 százalékos szintjét 2013-ra 42,1 százalékra kellene lenyomni
A 80 éves korában elhunyt Aszódi Pál helyére dr. Hoppál Pétert javasolta az Országgyűlésbe a Fidesz Baranya Megyei Választmánya - hangzott el a párt kedden tartott sajtótájékoztatóján.