Vasárnap este 11 órára összesítették Szomodón az időközi választáson leadott szavazatokat. Ezek alapján a Komárom-Esztergom megyei településen Cellár Józsefet választották meg új polgármesternek.
Kínai rendfenntartó erők körülzártak egy tibeti buddhista kolostort, miután az ottani szerzetesek felvonulást tartottak, tiltakozásul a kínai uralom ellen - közölték hétfőn Tibet-párti nem kormányzati szervezetek. Az eset vasárnap történt a Tibettel szomszédos Szecsuan (Sichuan) tartományban, Apa (Aba) körzetben, ott, ahol két nappal korábban egy szerzetes felgyújtotta magát.
Rendezvényszervezésre, médiavásárlásra és BTL-feladatokra keres partnert a HM Zrínyi Kommunikációs Szolgáltató Kht – írja a Közbeszerzési Értesítő. A feladatokra nettó 300 millió forintot szánnak, ettől plusz 50 százalékkal eltérhetnek.
A belföldi ipari termelői árak januárban havi szinten 0,9 százalékkal, míg éves szinten 4.4 százalékkal emelkedtek. Az ipari exportértékesítés árai pedig az év első hónapjában havi szinten 4,3 százalékkal, éves szinten pedig 6,0 százalékkal emelkedtek. Az összesített ipari termelő árváltozás havi szinten 3,0 százalékos, éve szinten 5,3 százalékos emelkedést mutatott. (ProfitLine.hu)
A merevedési zavarok háttere, a társuló betegségek, az erektilis diszfunkció társadalmi hatásai ismertek. Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően terápiás lehetőségek széles tárháza áll az arra szorulók rendelkezésére.
Bár a Reformszövetség a miniszterelnöknél jóval drasztikusabb intézkedéseket indítványozott, jó irányuk ellenére még ezek a lépések sem elegendőek a gazdaság stabilizálásához és a kilábaláshoz -...
Az újabb bevételi forrásokat kereső törvényhozók azt tervezik, megemelik a pornóújságok, a sztriptízbárok és más, erotikus jellegű szolgáltatások adótartalmát. Ráadásul újfajta járulékokat is kivetnének....
Megölték hétfőn hajnalban Joao Bernardo Vieira Bissau-Guinea-i elnököt - közölte a nyugat-afrikai ország hadseregének egyik vezetője. Vieirával néhány órával azután végeztek fellázadt katonák, hogy pokolgépes merénylet áldozata lett a hadsereg vezérkari főnöke.
Részvénykibocsátást hajt végre a legnagyobb európai bank a HSBC, mely során 12,5 milliárd fontnyi bevételre számít, amelyet a pénzügyi egyensúlyának a helyreállítása kíván felhasználni. (ProfitLine.hu)
Az amerikai részvényindexek pénteken 12 éves mélypontra estek, ma reggel pedig Ázsia is elhagyta magát így a BUX 2.1%-os esése egyáltalán nem mondható meglepőnek. A hazai részvényindexet az OTP húzza...
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének közgyűlése Papp Lajost, az Eurorisk Biztosítási Alkusz Kft. ügyvezető igazgatóját választotta meg újabb három évre a szövetség elnökének. Papp Lajos első hároméves elnökségi ciklusa legnagyobb eredményének azt tartja, hogy miközben a szövetség jelentős eredményeket ért el a szakmai érdekvédelem területén, a biztosítási szolgáltatásokat…
Zságer Balázs együttese, a Zagar lesz a Depeche Mode előzenekara június 23-án a Puskás Ferenc stadionban. A koncertet szervező Live Nation Hungary tájékoztatása szerint "a magyar zenei élet...
Az OTP Bank Nyrt. a 2008. május 30-án bejelentett program keretében február 27-én 500.000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 1.592 forintos átlagáron - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn. ...
Ötödik hónapja zuhan a GKI konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke, februárban új történelmi mélypontra, mínusz 68,5 pontra csökkent a mutató a januári mínusz 66,1 pontról. A...
A kecskeméti Széchenyi-városi varjútelep múlt csütörtöki vízágyúzása nagy vihart kavart a természetbarát emberek körében. A sajtóhírekre érkező reakciók nagy többsége elítéli a beavatkozást. Ugyanakkor érthető, hogy a lakosság közvetlenül érintett része mielőbbi beavatkozást sürgetett.
Az OTP Bank Nyrt. a 2008. május 30-án bejelentett program keretében február 27-én 500.000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 1.592 forintos átlagáron - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján...
Székelyföldet márkanévként kellene használni a sepsiszentgyörgyi polgármester, Antal Árpád szerint. A román turisztikai miniszter úgy vélekedik, eddig nem használták ki a területben rejlő turisztikai potenciált.
Éjfélig tartott február 28-án a budapesti Papp László Arénában az FSPU Hungary K-1 gálája. A főmérkőzést a horvát Mladen Brestovac, a K-1 Maxot Vörös Roland nyerte, superfight meccsen győzött a fehérorosz Alekszej Ignasov és Bárdosi Sándor is.
Megölték hajnalban Joao Bernardo Vieirát, Bissau-Guinea elnökét. Az afrikai ország vezetőjével néhány órával azután végeztek fellázadt katonák, hogy pokolgépes merénylet áldozata lett a hadsereg vezérkari főnöke. A főváros, Bissau több kerületében lövöldözés és rakétatámadások hangja hallatszódott reggel szemtanúk szerint.
„Hogy mindez miért van így? A válaszom a régi mondás: Oroszországot lehet szeretni vagy gyűlölni, de Oroszországot megérteni nem lehet. Hát, ez sem változott!”
A moszkvai üzletemberek egyre gyakrabban különféle mágusokat és varázslókat hívnak segítségül, amikor a mélyülő válságban már nem segít a leépítés vagy más banális megoldás, és a pszichológusok szerint a varázslatok akár segíthetnek is.
Gyógyító hatású molekulák fölfedezése és állatkísérletes vizsgálata is éveket igényel, de az első, emberen történő megfigyelésektől a forgalomba kerülés engedélyének megadásával az új készítmény átlag további kilenc év múlva jelenhet meg a patikában.
1500 forintra csökkentette a Morgan Stanley OTP Bankra vonatkozó célárfolyamát, alulsúlyozás minősítés mellett. Az amerikai befektetési banki szerint a régiós banki profitok meredek csökkenése...
Az amerikai és európai adóhatóság újult erővel igyekeznek utolérni az adócsalókat, ami, ha nem is vet véget a titkos svájci bankszámlák évszázados történetének, de mindenképpen beárnyékolja az alpesi ország legendás iparágát....
A cégtulajdonosok kíváncsian figyelik a vállalkozásuk alakulását, van aki az ügyei miatt szorong, de olyan szerencsések is akadnak, akik bankszámlájuk gyarapodását ünnepelhetik. Az asztrológus számításai alapján több jegy szülöttje a következő napokban találja meg azt a munkatársat, akivel jelentős sikereket érhet el, de olyanok is lesznek, akik a hivatalos utat megkerülve jutnak plusz…
Lapinformációk szerint megéri megszabadulni a cégautóktól. Ezt sok vállalkozás is felismerte, nem véletlen, hogy tömegével kerülnek ki a cégekből az eddig a tulajdonukban lévő személygépkocsik.
Megölték hétfőn hajnalban Joao Bernardo Vieira Bissau-Guinea-i elnököt - közölte a nyugat-afrikai ország hadseregének egyik vezetője. Vieirával néhány órával azután végeztek fellázadt katonák, hogy...
Megölték hétfőn hajnalban Bissau-Guinea elnökét - közölte a nyugat-afrikai ország hadseregének egyik vezetője. Joao Bernardo Vieirával néhány órával azután végeztek fellázadt katonák, hogy...
A moszkvai üzletemberek egyre gyakrabban különféle mágusokat és varázslókat hívnak segítségül, amikor a mélyülő válságban már nem segít a leépítés vagy más banális megoldás, és a pszichológusok...
Drámai visszaesés tapasztalható a hazai autóértékesítésben. Sokan jórészt készpénzzel fizetnek, ezért sok szalonban nem tudják teljesíteni a bankokkal szemben vállalt hitelkihelyezés-minimumot. Több helyen már most leépítések vannak, de a neheze csak ezután jön.
Az amerikai állam megint harmincmilliárd dolláros mentőövet dob az AIG-nak. A szövetségi jegybank, a Fed emellett átalakítja az előző mentőcsomagot is, így a biztosítótársaság összesen 38 milliárd dollár hitelt tud majd visszafizetni.
Az első független magyar miniszterelnök, gróf Batthyány Lajos dédunokája nem csupán származása miatt volt különleges alakja a 20. századi magyar festészetnek. Művein életre kel az arisztokraták kevesek előtt feltáruló, de sokak által irigyelt élete. Molnos Péter művészettörténész
Bűnösnek találta, de elmeállapotára hivatkozva nem tartotta felelősségre vonhatónak egy helyi zsidó férfi gyilkosát hétfőn az illetékes jemeni bíróság; az áldozat családja fellebbez a határozat ellen.