2009. március 21. szombat

márc. 21
9:52
Recept: Ranch öntet (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 pohár majonéz 1/2 pohár tejföl 1 evőkanál fokhagymapor 1 evőkanál kapor 1 evőkanál petrezselyem 1 kávéskanál hagymapor ízlés szerint tej ízlés szerint só
márc. 21
10:00
Kiszivárgott az MSZP kongresszusának titkos határozattervezete (Gondola)
Kiszivárgott az MSZP szombaton kezdődő kongresszusának határozattervezete, amely az elkövetkező időszak terveire vonatkozik. A Népszabadság és az InfoRádió honlapján is elolvasható szöveg szerint...
márc. 21
10:00
Gyurcsány bizalmatlansági indítványt kezdeményez maga ellen (Blikk)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bizalmatlansági indítványt kezdeményez maga ellen az Országgyűlésben. A miniszterelnök szombaton reggel ezt már közölte is az MSZP elnökségével - értesült az MTI a kormányfő környezetéből.
márc. 21
10:03
Hiller István új cölöpöket verne az MSZP elnökségével (Alternatív Energia)
Új pártvezetést választ ma délután az MSZP tisztújító kongresszusa. Hiller István alelnöknek állítólag nem lesz könnyű dolga, ha újrázni akar. A fővárosi küldöttek a hírek szerint támogatják a kultuszminisztert, aki zárt ülésen védi "gyermekét", az MSZP korábban "Haza és haladás" címen futó alapérték-programot. Ugyanakkor két fiatal kihívója, Mesterházy Attila frakcióvezető-helyettes és Ujhelyi…
márc. 21
10:03
Még a gyógyszereidet is kiválttatják, csak dolgozz! (Pénzcentrum)
Mostanában a legkevésbé sem arról szólnak a hírek, hogy mekkora bónuszt, vagy milyen széles repertoárt felvonultató béren kívüli juttatásokat adnak a munkáltatók, helyette inkább különféle költségcsökkentésekben gondolkodnak. Néhány cég azonban "kárpótlásra" is gondol, igaz csak a megmaradt dolgozók számára....
márc. 21
10:06
Recept: Bazsalikomos paradicsomleves rizzsel (Mindmegette)
Hozzávalók: 3 dl sűrített paradicsom 2 l víz 1 fej vöröshagyma 1 evőkanál liszt 2 db húsleveskocka őrölt bors só bazsalikom cukor (vagy édesítőszer) 1 marék rizs tejszín olaj
márc. 21
10:06
Lecsaptak az amerikai hadsereg rendszerébe behatoló román hackerre (Infostart)
Évekkel az amerikai védelmi minisztérium rendszere elleni támadás után fogták el a ma 23 éves román hackert, aki akár 12 év börtönt is kaphat.
márc. 21
10:15
Rügypattanáskor indul az almafa-lisztharmat fertőzése (Édenkert)
Az almafélék lisztharmat gombája a fertőzött levelek megjelenésével megkezdte fertőzését, a védekezést meg kell kezdeni.
márc. 21
10:18
Vádat emelnek a szombathelyi gyilkos szülők ellen (BorsOnline)
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség az egyéves szombathelyi kisfiú meggyilkolásának ügyében. Márkot saját szülei, Szabolcs és Mónika ölték meg, mert attól féltek, rossz anyagi körülményeik miatt nem tudják felnevelni. Ezután öngyilkosságot kíséreltek meg, de életben maradtak
márc. 21
10:18
Gyurcsány már nem köti arányszámokhoz megválasztását (HírTV)
Várhatóan ma ismét összezár az MSZP kongresszusa és megerősítik pártelnöki székében Gyurcsány Ferencet. A posztra ő az egyedüli jelölt, de gyengülését mutatja, hogy sajtóinformációk szerint most nem köti különböző arányszámokhoz megválasztását.
márc. 21
10:18
Írógép Weimarból? (Gondola)
A „weimari írógép” beolvasztásától nem kell tartani, de itt az ideje, hogy végre múzeumba kerüljön, mert ott a helye. Az MSZP nagy lehetősége volt, hogy felváltsa valami korszerűbb masinával, de úgy tűnik, ezt a történelmi esélyt elmulasztotta.
márc. 21
10:21
Gyurcsány pártelnök maradt, de új kormányfőt javasol (Metropol)
A miniszterelnök bizalmatlansági indítványt kezdeményez maga ellen az Országgyűlésben, a parlament április 14-én szavazhat az indítványról. Az MSZP kongresszusa nagy többséggel újraválasztotta Gyurcsány Ferencet pártelnökké. Tudósítónk szerint Gyurcsány már pénteken, Brüsszelben búcsúzott. Frissítve: 17:12
márc. 21
10:21
A következő parlamenti ülésen leválthatják Gyurcsányt!? (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bizalmatlansági indítványt kezdeményez maga ellen az Országgyűlésben.
márc. 21
10:21
Lehallgatták az osztrák védelmi stratégiát? (Kripto Akadémia)
Poloskát találtak az osztrák szövetségi védelmi miniszter, Norbert Darabos hivatalában, egy telefonkészülékben.
márc. 21
10:21
Tovább pusztít a válság - Már a legnagyobbak is veszélyben (Portfolio)
A csőd lehetőségét is meglebegtette az egyik legnagyobb nemzetközi ingatlan-tanácsadó. A DTZ profit warningot tett közzé, amelyben arra figyelmeztet, hogy 2009 áprilisának végén záruló üzleti évében...
márc. 21
10:23
Gyurcsány nélkül lesz válság kezelés? (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bizalmatlansági indítványt kezdeményez maga ellen az Országgyűlésben. A miniszterelnök szombaton reggel ezt már közölte is az MSZP elnökségével - értesült az MTI a kormányfő környezetéből.
márc. 21
10:24
Vizet prédikál kongresszusán az MSZP (Infostart)
Az MSZP ma kezdődő Kongresszusának titkos, ám kiszivárgó határozattervezete szerint a párt által legfontosabbnak tartott célok: szakértői kormányzás, legyen kisebb, 199 fős parlament, legyen feleannyi önkormányzati képviselő, és legyen mielőbb euró. A dokumentum szerint a magyar gazdaság versenyképességének alapja a termőföld és a víz. Az MSZP fontosnak tartja a szélsőjobb elleni fellépést, és a…
márc. 21
10:24
Miért akarja a Chelsea sztárja felbosszantani a nagybátyját? (Infostart)
Nem vár könnyű hétvége a Premier League élcsapataira. A Manchester United a Fulhamnél vendégeskedik, a Chelsea a Tottenhamnél, az Arsenal a Newcastle-nél vizitál. Egyedül a Liverpool játszik otthon, a negyedik helyért kapaszkodó Aston Villa ellen.
márc. 21
10:26
Gyurcsány bizalmatlansági indítványt kezdeményez maga ellen (Infostart)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bizalmatlansági indítványt kezdeményez maga ellen az Országgyűlésben. A miniszterelnök szombaton reggel ezt már közölte is az MSZP elnökségével. Az értesülés a kormányfő környezetéből származik. Az MTI úgy tudja, hogy a miniszterelnök azzal indokolta döntését, hogy így az MSZP a többi párttal egyeztetve találhat majd egy külső személyt a hatékony válságkezeléshez.…
márc. 21
10:30
Fejfájás gyerekeknél - mi okozhatja? (WebBeteg)
A gyerekkori fejfájás hátterében számos ok állhat. Lehet éhség, kialvatlanság, stressz, lehet fülgyulladás, láz, agyhártyagyulladás, fejsérülés, vérszegénység, egyes gyógyszerek is fejfájást provokálhatnak stb. Egyszerű vírusfertőzés is indulhat fejfájással.
márc. 21
10:36
Gyurcsány bizalmatlansági indítványt kezdeményez maga ellen (Gondola)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bizalmatlansági indítványt kezdeményez maga ellen az Országgyűlésben. A miniszterelnök szombaton reggel ezt már közölte is az MSZP elnökségével - értesült az MTI a...
márc. 21
10:36
Ketten meghaltak, 16-an megsérültek egy lőszerraktártűzben (Blikk)
Ketten meghaltak, tizenhatan pedig megsérültek, amikor tűz ütött ki egy kazahsztáni lőszerraktárban - jelentette az Interfax hírügynökség. A dél-kazahsztáni Arisz várostól 2 kilométerre található támaszpont lőszerraktárában még pénteken csaptak fel a lángok, a tüzet több robbanás is követette.
márc. 21
10:36
Ki a szélsőséges? (HírTV)
Demszky Gábor szerint nem a hatalom felelős azért, hogy a nemzeti ünnepek immár nem háborítatlanok. Az egykori demokratikus ellenzéki politikus megérti a rendőrség fellépését is, mert szerinte anélkül „szétverték volna a várost”.
márc. 21
10:36
Roddick legyőzte Djokovicot, Ivanovic címet védhet (Metropol)
Az első négy kiemelt közül csupán a szerb Novak Djokovic (3.) nem tudta beverekedni magát a férfiak elődöntőjébe, miután pénteken kikapott az amerikai Andy Roddicktól a 9 millió dollár összdíjazású Indian Wells-i tenisztornán.
márc. 21
10:38
Lapinformációk szerint a korábbinál kevesebben támogathatják Gyurcsányt (Gondola)
Lapinformációk szerint a korábbinál kevesebben támogathatják szombaton Gyurcsány Ferenc elnöki újraválasztását az MSZP tisztújító kongresszusán, pozíciója azonban nincs veszélyben. A szombati...
márc. 21
10:38
Nem engednek a sarcból (HírTV)
Nem egyeznek a kereskedők és a termelők a viszonyukat rendezni hivatott élelmiszer-termékpálya-kódex zsebre menő kérdéseiben.
márc. 21
10:39
Gyurcsány gyakorlatilag lemondott? (Alternatív Energia)
A tervekkel ellentétben zárt helyett nyílt üléssel kezdődött meg az MSZP tisztújító kongresszusa szombaton Budapesten, a SYMA-csarnokban.
márc. 21
10:39
Kudarcot vallott Obama politikája (Kripto Akadémia)
Irán legfőbb vallási és politikai vezetője szombaton kijelentette, hogy nem lát változást az országával szembeni amerikai politikában, elutasítva Barack Obama amerikai elnök előző napi kezdeményezését.
márc. 21
10:40
Észak-Korea megerősítette két amerikai újságíró őrizetbe vételét (Gondola)
Észak-Koreában szombaton bejelentették, hogy a hatóságok őrizetbe vettek két amerikai újságírót, akik a kínai határon keresztül illegálisan az ország területére léptek .A dél-koreai média és...
márc. 21
10:40
Halálra gázolta a 22 éves fiatalt (HírTV)
Meghalt az a 22 éves fiatalember, akit péntek este gázoltak el a 68-os úton. A fiatalember a Somogy megyei Szenyér és Mesztegnyő között az úttest szélén sétált, amikor egy kocsi elütötte. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
márc. 21
10:41
Mit nem mondott el Gőgös a vidékről? +video (Alternatív Energia)
Új pártvezetést választ ma délután az MSZP tisztújító kongresszusa. Gőgös Zoltán, az agrártárca államtitkára a legesélyesebb arra, hogy új arcként bekerüljön a testületbe. Ezért azonban igen kemény csatát kell megvívnia, mert sokszoros a túljentkezés. A győzelemben segítheti őt, hogy az MSZP ma vitathatatlanul legnépszerűbb politikusa, Gráf József kampányol mellette, aki saját elnökségi helyét…
márc. 21
10:42
MNB, forint - és a spekulánsok (Gondola)
Soha nem látott mélységekbe csúszott a forint árfolyama az elmúlt hetekben. Sokan nem értik, miért vagyunk ennyire kiszolgáltatva a devizapiac kénye-kedvének. Tényleg nem tud többet tenni a jegybank? - Ezeket a kérdéseket boncolgatja a Heti Válasz elemzése.
márc. 21
10:42
Gyurcsány a távozását készíti elő? (Infostart)
A tervekkel ellentétben zárt helyett nyílt üléssel kezdődött meg az MSZP tisztújító kongresszusa szombaton Budapesten, a SYMA-csarnokban. Gyurcsány Ferenc bizalmatlansági indítványt kezdeményez maga ellen az Országgyűlésben. A kormányfő indokolta döntését, hogy így az MSZP a többi párttal egyeztetve találhat majd egy külső személyt a válságkezeléshez.
márc. 21
10:42
Volt náci lágerőrt toloncoltak ki Amerikából (Infostart)
Ausztriába toloncolt egy volt náci lágerőrt az Egyesült Államok. A 83 éves egykori SS-katona egy németországi és egy lengyelországi koncentrációs táborban teljesített szolgálatot, és 1964 óta amerikai állampolgár volt. Washington szerint azonban részt vett 8 ezer ember megölésében.
márc. 21
10:54
Gondoskodó ház feledékeny öregeknek (Gondola)
Idős, romló emlékezőtehetségű embereknek terveztek házat az angliai Bath egyetemének kutatói. Olyan házat, lakást kínálnak nekik, ahol biztonságosabban élhetnek akkor is, amikor egyedül maradnak. A...
márc. 21
10:54
Köszönetet várna a dulakodó (HírTV)
A Magyar Nemzetnek sikerült beazonosítania azt a nőt, aki március 15-én a Kossuth téri állami zászlófelvonás idején inzultálta a miniszterelnök távozását követelő Rosdy Tamás jogászt és Hernády Zsolt történészt.
márc. 21
10:56
Irán legfőbb vezetője elutasította Obama kezdeményezését (Gondola)
Irán legfőbb vallási és politikai vezetője szombaton kijelentette, hogy nem lát változást az országával szembeni amerikai politikában, elutasítva Barack Obama amerikai elnök előző napi...
márc. 21
10:58
Megkezdődött az MSZP válságkongresszusa (Gondola)
Tisztújító kongresszusnak is mondják, de a jelekből ítélve a válságkongresszus kifejezés sokkal találóbb arra, amit a Syma Csarnokban folytat ma és holnap a Magyar Szocialista Párt. Gyurcsány taktikázása egyre cikkcakkosabbnak tűnik föl.
márc. 21
11:12
Keleti Györgyi nekiment Bódi Sylviéknek (BorsOnline)
Ma este új résszel jelentkezik a TV2 botrányműsora a 10!, amelyben ezúttal a sztárok feneke lesz terítéken. A megmondó emberek közt új arcok is felbukkannak, például Csősz Bogi és Keleti Györgyi. Az utóbbi nem fukarkodik a beszólásokkal, szinte minden szépségnek beszól, Bogi pedig kivétel nélkül helyesel.
márc. 21
11:12
Félmillió óvszert osztanak ki nagyhét alatt a turistáknak (Blikk)
A nicaraguai egészségügyi minisztérium 500 ezer óvszert oszt ki a nagyhét alkalmából a tengerparti üdülőhelyeket elözönlő hazai és külföldi turistáknak az AIDS terjedésének megakadályozására. Az óvszerek többséget nagycsütörtökön és nagypénteken osztják ki, a hatóság szerint ugyanis ezeken a napokon fogyasztják a legtöbb alkoholt és létesítik a legtöbb szexuális kapcsolatot.
márc. 21
11:15
Nem nyomoz a rendőrség a Provident ellen (Metropol)
A rendőrség elutasította az uzsora elleni harcot hirdető Mali Zoltán drávapiski polgármester feljelentését, és nem nyomoz a Provident Zrt. ellen.
márc. 21
11:16
Válságok akkor és most - mikor lesz már vége a jelenleginek? (Portfolio)
A kedvezőbb feltételek bekövetkezése esetén a válság nagy valószínűséggel 2010 harmadik-negyedik negyedévében érhet véget - derül ki a Nemzetközi Valutaalap héten megjelent friss anyagából....
márc. 21
11:18
"Nyugat-Európában újjáéledőben van a zsidóellenesség" (Infostart)
Az Amerikai Zsidó Tanács osztályvezetője szerint az antiszemitizmus még évtizedekig az életünk része lesz. Andrew Baker rabbi az InfoRádiónak azt mondta, a gazdasági válság és a romló életkörülmények táptalajt adhatnak a zsidóellenességnek.
márc. 21
11:20
Gyurcsány: "Keressék az új miniszterelnököt!" (Infostart)
A pozitív változásoknak én vagyok az akadálya - jelentette ki Gyurcsány Ferenc az MSZP Kongresszusán. Új miniszterelnökre és új kormányra van szükség - mondta. Bízza meg a kongresszus a párt vezetőségét az új miniszterelnök személyének kiválasztásával. Javaslom, hogy két hét múlva, egy rendkívüli kongresszuson jelöljünk új miniszterelnököt - jelentette ki Gyurcsány Ferenc.
márc. 21
11:30
A Magyarok Szövetsége zászlóbontása a Hősök terén (Gondola)
Mintegy kétezer ember gyűlt össze a Magyarok Szövetsége zászlóbontásának kezdetére szombat délelőtt a fővárosi Hősök terén. A szervezők a tavasz első napján "Tavaszi ébredés" jelszóval...
márc. 21
11:30
Dávid Ibolya trükkjébe bujtatott ultimátum (+videó) (HírTV)
Az MDF elnöke után a miniszterelnök kezdeményez maga ellen konstruktív bizalmatlansági indítványt. Ezt Gyurcsány Ferenc az MSZP tisztújító kongresszusán jelentette be, a kezdeményezést előzetesen egyeztette a szocialista párt leköszönő elnökségével.
márc. 21
11:33
"Az örökégő kályhába is be kell néha dobni a kokszot" (Spa Trend Online)
Psota Irén neve fogalom a hazai színházi életben. Nincs olyan díj, amit ne kapott volna meg. Kétszeres Kossuth-díjas, a Nemzet Színésze. Emlékezetes színházi és filmszerepek sokasága köthető hozzá. A közönség mostanában is találkozhat vele, hiszen a nagysikerű Psota! Psota! Psota! című önálló estjét még mindig rendszeresen játssza a Madách Stúdióban. A Madách Színház Tolnay Szalonjában…
márc. 21
11:33
Gyurcsány: "közveszélyes álomba ringattuk magunkat" (Alternatív Energia)
Magyarország és a magyar baloldal 2009-ben az elmúlt hét évben elért eredmények ellenére minden eddiginél nagyobb nehézségekkel néz szembe - Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke a párt budapesti tisztújító kongresszusán.
márc. 21
11:35
Ki lehet Gyurcsány utóda a miniszterelnöki székben? (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bizalmatlansági indítványt kezdeményez maga ellen az Országgyűlésben. A miniszterelnök szombaton reggel ezt már közölte is az MSZP elnökségével - értesült az MTI a kormányfő környezetéből.
márc. 21
11:37
Nem merült fel az uzsora gyanúja a Providentnél (Alternatív Energia)
A rendőrség elutasította az uzsora elleni harcot hirdető Mali Zoltán drávapiski polgármester feljelentését, és nem nyomoz a Provident Zrt. ellen.

Keresés