2008. október 6. és november 6. között készült kutatás az EU kommunikációs főhatóságának megbízásából: 1.002 válaszadó magyar véleménye alapján a magyar lakosság 74 százaléka nem bízik a kormányában. Viszont a magyarok 46 százaléka bizalommal van helyi önkormányzata iránt, és a magyarok 51 százaléka megbízik az EU politikájában.
Kezdetét vette egy újabb bika piac, és továbbra is hihetetlen jó vételekkel kecsegtetnek egyes részvénypiacok a Templeton vezetője, Mark Möbius szerint. A híres befektetési guru továbbra is kitart...
Nem tartja alkotmányosan aggályosnak a köztársasági elnök, hogy az MSZP konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal választana új kormányfőt. Sólyom László erről Varsóban nyilatkozott.
A gyászoló család és színészkollégák jelenlétében a New York állambeli Millbrookban helyezték örök nyugalomra Natasha Richardsont. Koltai Lajos, akinek Este című filmjében az egyik főszereplőt...
Évekig tartó sikertelen kísérletek után a görög állam a Marfin befektetői csoportnak (MIG) adta el az Olympic Airlines légitársaságot. A vételi megállapodást hétfőn írták alá Athénban.
A globális válság közepette az idén a világ fejlett régióinak munkavállalói többségükben nem számítanak fizetésemelésre. Az Egyesült Államokban és Európában végzett felmérés szerint a megkérdezetteknek mintegy kétharmada mondta azt, hogy az idén valószínűleg nem számolhat ilyesmivel.
Hatan megsérültek, amikor összeütközött három személyautó hétfő délután Budapesten - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-t. Egy személyautó hátulról nekiment...
Nagy elánnal kezdték a hetet az amerikai részvényindexek, a Dow a 7,600 pontos, erősebb ellenállást jelentő szinteket is bőven átvitte 7%-os pluszt felmutatva. A bad bank koncepció részletei kapcsán...
Büszkeség, de egyben felelősség is - reagált Mészáros Tamás azokra a sajtóhírekre, amelyek szerint felmerült a neve a lehetséges miniszterelnök-jelöltek között. A Budapesti Corvinus Egyetem rektora...
Széles körű társadalmi és politikai összefogást sürgetett az Országgyűlésben az új kormány mielőbbi megalakulása érdekében a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc napirend előtti felszólalásában azt mondta: a konstruktív bizalmatlansági indítványt két hét múlva benyújtják, és az Országgyűlés várhatóan már április 14-én szavazhat az új miniszterelnökről.
Annak ellenére, hogy csapaterősítéseket küld Afganisztánba és szövetségeseitől is ezt várja, az új amerikai elnök stratégiát dolgoz ki az országból való távozásra. Barack Obama most elismerte, hogy egyedül katonai jelenlét nem jelenthet megoldást.
Az egész igazságszolgáltatást lejáratta Gyurcsány Ferenc, amikor kongresszusi beszédében azt állította hogy a harmadik hatalmi ág képviselői, a bírák és ügyészek a Fidesz érdekei szerint hoznak döntéseket - állítja Tersztyánszkyné Vasadi Éva volt alkotmánybíró.
Az osztrák fél vizsgálja felül a heiligenkreuzi szemétégető megépítésére vonatkozó tervet, vegye figyelembe a magyar szempontokat, és állítsa le a projektet - szólította fel Ausztriát Schöpflin...
Minden korábbinál súlyosabb gazdasági visszaesést jósoltak hétfőn Németországban egyes bankok, illetve gazdasági kutatóintézetek. A visszaesés eszerint a kormány által korábban jelzett 2,6 - 3...
Az optimista globális trendbe illeszkedett a BÉT mozgása hétfőn, a hétvégi belpolitikai események legfeljebb a kereskedés első félórájában okoztak némi bizonytalanságot. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 83,80 pontos, 0,78 százalékos emelkedéssel, 10.802,81 ponton zárt hétfőn. (ProfitLine.hu)
Budapest, 2009. március 23., hétfő (MTI) - Sok valótlanságot állított az a pécsi egyéni vállalkozó, akinek nyugtaadásra vonatkozó ellenőrzése a napokban bejárta a sajtót - állítja az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), amely részletesen ismerteti a történteket, miután az ügyben felmentést kapott az adótitok alól. (ProfitLine.hu)
RÁBA Járműipari Holding Nyrt. ("RÁBA Nyrt.") tájékoztatása szerint 2009. április 23-án délelőtt 10 óra 30 perckor évi rendes közgyűlést tart a RÁBA Nyrt. Kereskedelmi Központjában (Hotel Konferencia, Győr, Apor Vilmos püspök tere 3.) - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
A világ tőzsdéi bizakodva fogadták az amerikai kormány tervét arra, hogyan ösztönözzék a bankokat a hitelezés újraindítására. A úgynevezett "toxikus tartozások" felvásárlásához az amerikai kormány 500 milliárd dollárral járul hozzá.
Nem volt hiábavaló a március eleji magyar pénzügyi és banki javaslatcsomag, annak egyre több elemét veszi át az Európai Unió - mondta Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti delegációjának...
Vasútépítési munkálatok kezdődtek hétfőn a Sárvár-Celldömölk vonalon, emiatt egészen április negyedikéig vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat a két állomás között. Az építkezés a közúton közlekedőket is érinti: a celldömölki vasúti aluljárót - a Pápa felé vezető úton - teljes szélességben lezárták. A gyalogos aluljáró viszont továbbra is használható.
Oroszország hozzálát az EU államaihoz fűződő kapcsolatainak felülvizsgálatához, ha az energia ügyében nem veszik figyelembe érdekeit, de ezt Moszkva szeretné elkerülni - jelentette ki Vlagyimir...
A magyar nemzeti ünnep alkalmával például olyan mértékben sértettek politikai szabadságjogokat Budapesten, ami minden tagállamban azonnali felháborodást-rendőrfőnök leváltását vonná maga után: az ünnepségek környékét totálisan lezárták, mint annak idején a diktatúrákban - mondta Gál Kinga néppárti képviselő napirend előtti felszólalásában az Európai Parlamentben.
Viktória svéd trónörökösnő június 19-én lép házasságra Daniel Westlinggel - jelentette be a svéd királyi ház. A 31 éves Viktória és a 35 éves Daniel Westling, egy konditerem tulajdonosa a múlt hónapban jelentette be eljegyzését.
Az egyre népszerűtlenebb Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lemondási szándéka ügyes politikai húzásnak bizonyulhat, annak ellenére, hogy az arról szóló bejelentés Magyarország egyre növekvő...
A történet világos: egy pár száz méterre a magyar határtól egy Heiligenkreuz nevű faluban, egy osztrák cég egy óriási kapacitású hulladékégetőnek a megépítését szorgalmazza. ...
A pénzpiacok számára a legelfogadhatóbb egy technokrata miniszterelnök-jelölt lenne, mint például Bokros Lajos vagy Surányi György, mert a nevük garancia arra, hogy felelős gazdaságpolitikát folytat az új kormány - mondta a Portfolio.hu elemzője. Madár István szerint csak az a jelölt lehet sikeres, akit a mögötte álló pártok is támogatnak. A Fitch Ratings elemzésében úgy vélekedett, hogy az idő…
A magyar nemzeti ünnep alkalmával olyan mértékben sértettek politikai szabadságjogokat Budapesten, amely minden tagállamban azonnali felháborodást, rendőrfőnök-leváltást vonna maga után - mondta...
Fedett pályás világcsúcsot dobott a világ-és olimpiai bajnok észt diszkoszvető, Gerd Kanter a svédországi Växjöban. A versenyző 69,59 cm-t ért el IFK svéd atlétikai klub által rendezett fedett pályás versenyen.
A fizetési meghagyások kibocsátását a jövőben nem bíróság, hanem közjegyző végezné - közölte Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten. Ez azért lenne...
Öngyilkosságot követett el az Üvegbura című regényéről ismert kultikus irodalmi figura, Sylvia Plath költőnő fia, 46 évvel édesanyja és napra pontosan 40 évvel mostohaanyja öngyilkossága után.
Viktória svéd trónörökösnő június 19-én lép házasságra Daniel Westlinggel - jelentette be hétfőn a svéd királyi ház. A 31 éves Viktória és a 35 éves Daniel Westling, egy konditerem tulajdonosa a...
Kétezerkétszáz éves bronzszobor akadt az Égei-tengeren egy görög halász hálójába - jelentette be hétfőn a görög kulturális minisztérium. A leletre Kósz és Kálimnosz között akadtak. A halász a...
A Renault Franciaországba telepíti a Clio II modell gyártását Szlovéniából. A francia kormány 400 új munkahelyet vár a lépéstől, miközben Nicolas Sarkozy megnyugtatta a szlovénokat, hogy egyetlen munkahely sem fog náluk megszűnni.
Mexikóban milliós jutalmakat tűztek ki a hatóságok hétfőn a legnagyobb drogkartellek vezéreinek a fejére. Az ügyészség a hivatalos közlönyben közzétette a kokainnal és más kábítószerekkel...
A fővárosi önkormányzat benyújtott 531 milliárd forintos költségvetés-tervezetéhez 2,1 milliárd forintos módosítást, belső átcsoportosítást terjeszt elő a fővárosi MSZP-SZDSZ-koalíció - nyilatkozta...
A részvénypiaci rali közepette az olaj árfolyama is emelkedni tudott a mai kereskedésben, azonban a kockázatvállalási hajlandóság visszatérésének egyik nagy vesztese talán az arany piaca lehet. Az...
A kőolajból meggazdagodott arab emírség, Abu Dzabi közel kétmillió eurót fektet be a Mercedes gépkocsikat gyártó Daimler autógyárba. A lépésre egy olyan időpontban kerül sor, amikor a Daimler is komoly anyagi nehézségekkel küzd, mert márkái iránt erősen visszaesett a kereslet.
Maradjanak meg az Európában jelenleg érvényben lévő tejkvóták - javasolták hétfőn a németek és a franciák Brüsszelben arra hivatkozva, hogy az ágazat a csökkenő árak miatt a túlélésért küzd. Az Európai Bizottság agrárbiztosa nem támogatja az ötletet.
Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát egy kurd temetésen a bizonytalanságáról ismert, vegyes etnikumú iraki Dijala tartományban. A legújabb rendőri jelentések legalább 25 halottról és 50 sebesültről számolnak be.
Az Európai Unió támogatását kéri Szerbia a hitelek átütemezéséről nyugati bankokkal folytatandó tárgyalásain, illetve a pénzügyi válság elleni jövő évi kormányfellépéshez. Bozidar Djelic...
Az első vizsgálatok szerint a kulcscsont-törést szenvedett Lance Armstrong a Spanyolországban zajló Castilla-León országúti kerékpáros körversenyen. A hétszeres Tour de France győztes amerikai kerékpáros az első szakasz vége előtt 20 kilométerrel bukott és kórházba került.
Az Európai Unió intézményeinek támogatását kérte Tőkés László ahhoz, hogy védjék meg Verespatakot az ott tervbe vett aranybánya létesítésétől. A jelek szerint a román kormány a beruházás átmeneti...
Minden tagállamnak magának kell döntenie arról, engedélyezi-e vagy sem a génmódosított szervezeteket (GMO) a saját területén - hangsúlyozta napirend előtti felszólalásában Hegyi Gyula szocialista...
Az Országgyűlés többsége nem tartja alkotmányosan aggályosnak, hogy testüregvizsgálat jár a miniszterelnök távozását követelő tüntetőknek. A szocialisták elfogadták a rendészeti miniszter válaszát, amelyet a parlamenti emberi jogi bizottsága fideszes elnökének interpellációjára adott. Az MSZP-vel szavazott Kuncze Gábor, aki a 2006-os véres tömegoszlatás után, még az SZDSZ elnökeként, a véresre…
A szocialista párt háromfős, a miniszterelnök-jelöltről tárgyaló delegációjának egyik tagja szerint akár kedden létrejöhet egy találkozó az MSZP és az MDF között; Simon Gábor választmányi elnök...