Elfogtak egy férfit a rendőrök, aki az MTI csütörtöki információi szerint összefüggésbe hozható azzal a január elején történt bűncselekménnyel, amikor a MOM Park egyik kávézójának kirakatába...
Vannak olyan tipikus reakciók, amelyek arra utalnak, hogy valamilyen zavar támadt a szervezetben. Ilyenek például a belső hatalmi harcok, ha a legjobb kollegák átmennek a konkurenciához, vagy ha jelentős piacokat veszít a cég. Ezek a helyzetek később könnyen vállalaton belüli érdekellentétekhez vezethetnek, a válság pedig csak felerősíti a konfliktusokat. A rutinos megoldások, a kivárás, a…
Hiába lenne Surányi György a miniszterelnök, a Miniszterelnöki Hivatal és a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium élén is MSZP-s politikusok, Kiss Péter, illetve Veres János állnának - értesült az Index MSZP-s forrásokból. A portfilio.hu értesülése szerint a szocialista frakció ebben az esetben tudná támogatni Surányit. Az SZDSZ ugyanakkor korábban már világossá tette, egy szakértői…
Romlott a német fogyasztói hangulatindex, a GfK piackutató intézet 2 ezer háztartás körében végzett felmérése szerint az index értéke áprilisra 2,4 pontra csökkent a felülvizsgált márciusi 2,5 pontról. (ProfitLine.hu)
Tavaly a világ legjobban kereső fedezeti alapkezelői közül mindössze négy főnek sikerült egymilliárd dollár felett keresnie. A negyedik nem más, mint Soros György....
Csökkenő negyedik negyedéves eredményről számolt be az osztrák Raiffeisen bankcsoport, mely a közép-és kelet-európai térség egyik legnagyobb hitelezőjének számít, emellett romlott a tőkeellátottsági mutatója is a csütörtökön közzétett adatok alapján. (ProfitLine.hu)
Az évközi biztosítóváltás lehetősége, valamint a központi kártörténeti nyilvántartás létrehozatala jóval rendezettebb piaci körülményeket biztosít majd az autósok számára
Lassan több a kifogás, mint a hazai tévécsatornák száma. A panaszáradat ellenére azonban továbbra is naponta átlagosan négy és fél órát töltünk a képdoboz előtt. A médiaszociológus szerint egyszerű a válasz az ellentmondásra: bár sokszor bosszantó a műsor, a többség nem tud jobbat a tévénél.
Fiktív gabonaügyletekkel és az azokat "igazoló" hamis számlák készítésével 690 millió forintnyi adó megfizetését kerülték el egy kft. vezetői - tájékoztatta Németh Gabriella, az APEH Dél-alföldi Regio...
Az Ecostat prognózisa szerint az idén 4,1 százalékkal csökken, jövőre 0,1 százalékkal nő a bruttó hazai termék (GDP), miközben az éves infláció 2009-ben 3,4 százalékra, jövőre 2,8 százalékra...
Pokolgépes merényletben megsebesült a szomáli belügyminiszter, Abdukadir Ali Omar. A csütörtökön Mogadishuban végrehajtott terrorcselekményben a miniszter egyik testőre és két civil életét vesztette - közölték hivatalos forrásból.
Önként jelentkező: szerepet vállalna az új kormányban Veres János, ha az új miniszterelnök felkéri. A pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, az MSZP elfogadja, ha az új kormányprogram az egyensúly javítása érdekében többet vállal a Gyurcsány Ferenc által meghirdetettnél.
Március elején osztják ki jövőre az Oscar-díjakat, hogy a ceremónia ne essen egybe a februári téli olimpiával. Jövőre a téli olimpiát a kanadai Vancouverben rendezik meg február 12. és 28. között,...
Időzített bombának nevezte a magyar nyugdíjrendszert a The Wall Street Journal. A gazdasági lap szerint a nyugdíjrendszer Magyarország gazdasági bajainak egyik gyökere: mivel a nyugdíjalapba való befizetések nem fedezik a juttatásokat, csak idő kérdése, hogy mikor omlik össze a rendszer.
Gazdag bankvezér, elismert jegybankelnök és nemzetközileg is jegyzett közgazdász - ezek jellemzik Surányi Györgyöt, akit Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelöltjei közül a legesélyesebbnek tartanak számon. Valójában Surányi György mindig is közel volt a tűzhöz, sőt válsághelyzeteknek is volt már részese a Bokros-csomag illetve a CW Bank tőkevesztése idején.
Magyarország és Lettország után Románia az Európai Unió harmadik tagállama, amely hitel-megállapodást köt a Nemzetközi Valutaalappal. Az ország két év alatt húszmilliárd eurót kap, viszont többek közt tartania kell az inflációs célt és meg kell reformálnia a nyugdíjrendszert.
Pokolgépes merényletben megsebesült a szomáli belügyminiszter, Abdukadir Ali Omar; a csütörtökön Mogadishuban végrehajtott terrorcselekményben a miniszter egyik testőre és két civil életét vesztette - közölték hivatalos forrásból.
Az amerikai börzék pluszban zárták a tegnapi napot és az ázsiai indexek is felfelé vették az irányt a ma reggeli kereskedés során, Európában azonban a főbb indexek vegyes teljesítményt mutatnak. A...
A magyar fiatalok és munkáltatók fejében úgy fest, a tanulás és a munka nem fér meg egymás mellett, erre utal legalábbis egy nemzetközi összehasonló elemzés....
Surányi György, akit az MSZP és SZDSZ is támogatott volna, nem tekinthető miniszterelnök-jelöltnek - a Népszabadság internetes kiadásának nyilatkozva azt mondta: ez szerdai nyilatkozatából egyértelműen következik. A volt jegybankelnök szerdán azt mondta: csak akkor lesz miniszterelnök, ha az összes párt támogatja valamelyest. A Fidesz azonban előrehozott választást akar, így nem támogatja a…
Megerősítette a Standard and Poor’s (S&P) a Magyar Telekom lengyel szektortársának, a TPSA-nak a hitelminősítését és kilátásait pozitívra módosította. A minősítő a cég üzletmenetét...
Csak 2010 második felében vagy 2011-ben léphet hatályba az a törvény, amely a természetes személyek adósságrendezési eljárásáról rendelkezne, a törvényről ugyanis a kormány támogatása esetén is csak...
Eladta a magyarországi Hospinvest egészségügyi szolgáltató cégben meglévő érdekeltségét a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD). Az átalakuló kelet-európai gazdaságok finanszírozás...
Csak néhány hete költözött össze hárommillió dolláros manhattani luxuslakásába Jessica Biel és Justin Timberlake, máris gyűlnek a viharfelhők az álompár felett. Justin ugyanis egyre nehezebben viseli barátnője őrült féltékenységét. A néhány hónapja még tökéletes harmóniában élő párnak nem tett jót az összeköltözés, olyannyira nem hogy sokak szerint közel a szakítás.
A mai délután mozgalmasnak ígérkezik: fél háromkor két makrogazdasági adat érkezik a tengerentúlról, később pedig Timothy Geitner pénzügyminiszter tart beszédet a Kongresszus előtt arról, hogy milyen...
A válsággal és az ebből adódó bizonytalansággal terhes világgazdasági és politikai környezetben a következő években a hazai gazdaságnak is jelentős kihívásokkal kell szembenéznie. A kereslet...
Egy törvénymódosítási javaslat azt szorgalmazza, hogy a rektorok mellett a rektorhelyettesek, dékánok és a főigazgatók mandátumát is meg lehessen harmadszor is hosszabbítani a felsőoktatási intézményekben. A legutóbbi törvénymódosítás szerint ez csak a rektorokra érvényes, most azonban kiterjesztenék a kört. A javaslatot támogatta a parlament szakbizottságának kormánypárti többsége keddi ülésén -…
Fiktív gabonaügyletekkel és az azokat "igazoló" hamis számlák készítésével 690 millió forintnyi adó megfizetését kerülték el egy kft. vezetői - közölte az APEH Dél-alföldi Regionális...
Thakszin Sinavatra volt miniszterelnök hagyományosan vörös inget viselő hívei az alig három hónapja hivatalba lépett Veddzsadzsiva Abhiszit politikája ellen tiltakoztak. A kormányszékhely épületének környékére 6 ezer katonát és 2 ezer rendőrt vezényeltek ki.
Alig több mint két hónap és eljön a társasági adóbevallás ideje, de még mindig vannak olyan vállalkozások, akik nincsenek tisztában minden tudnivalóval. Az alábbiakban összefoglaljuk a társasági adóbevallás kitöltésénél előforduló tipikus hibákat.
Eladta a magyarországi Hospinvest egészségügyi szolgáltató cégben meglévő érdekeltségét a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD). Kollányi Gábor, a a HospInvest elnöke szerint nem...
Visszahívta csütörtöki ülésén a Fővárosi Közgyűlés Hunvald Györgyöt két fővárosi bizottsági tagságából. A kiemelt fejlesztések bizottságában Andó Sándor, a városfejlesztési és városképvédelmi bizottságban Egerfai József váltja az előzetes letartóztatásban lévő szocialista politikust.