Több mint tíz embert állítottak elő a rendőrök a Pest megyei Érden csütörtökre virradó éjszaka, miután két csoport egy vita után dulakodni kezdett egymással - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Három istálló, a Ferrari, a Renault és a Red Bull hivatalos tiltakozást nyújtott be a Toyota, a Williams és a Brawn GP által használt hátsó légterelők, azaz diffúzorok miatt az idei Formula-1-es szezon nyitófutama, a vasárnapi Ausztrál Nagydíj előtt.
Az E.On Hungária szervezeti átalakítása után új, egységes kommunikációs szervezetet hozott létre a társaság, melyen belül Kutas István látja el a teljes vállalatcsoport médiakapcsolati és pr- vezetőjének feladatait.
A menedzsmentjogokról szóló vita áll a hátterében Matyi Dezső döntésének, miszerint visszalépett a Zsolnay megvásárlásától - tudta meg a Világgazdaság. A cég új tulajdonosa ezért az Alexandra Kiadó...
Továbbra is "kétpólusú" hazánkban a ruházati piac, hiszen magas az igény mind az olcsóbb márkázatlan, mind a drágább, márkás termékek iránt. Tavaly egy család átlagosan 108,5 ezer forintot költött ruhaneműre és lábbelire, nagyobb részét felsőruházati termékekre. 2008-ban az általános ruházati üzletek fejlődtek, a vásárlók azonban az olcsóbb csatornákat sem hagyták el: tovább növekedett a használt…
Ukrajnában is piacra kíván lépni a most tíz országban működő IKO Kábeltévé. Enyedi András ügyvezető szerint nagyon bátor, aki ma általános adót akar indítani.
Szlovákiában 17 napja vezették be az un. roncsprémiumot és az erre félrerakott összeg már el is fogyott - csütörtökig még lesznek kifizetések, és aztán?
Újraindulhat a szörpgyártás Pölöskén. A múlt héten még úgy volt, hogy a Zala megyei üzemet felszámolják, a tulajdonos pedig azt mondta a dolgozóknak, hogy keressenek másik munkahelyet.
Alig változott a forint árfolyama, az euróval csütörtökön reggel 300,11 forinton kereskedtek a budapesti bankközi piacon a szerdai 299,07 forint után. A svájci frank árfolyama 196,86 forint;...
Állatorvosok lelőtték az utolsó három delfint abból a csapatból, amely másodszor is partra vetette magát Ausztrália távoli partjainál, mert úgy ítélték meg, hogy már nem maradt remény megmentésükre.
A pozsonyi Új Szó szerint az előre hozott választás az egyetlen megoldás. A szerző úgy véli, hogy ezzel csak a bizonytalan politikai helyzet rendeződne Magyarországon, a gazdaság helyzete aligha.
Eladta a magyarországi Hospinvest egészségügyi szolgáltató cégben meglévő érdekeltségét a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD). Az átalakuló kelet-európai gazdaságok...
Szabálytalanság miatt feljelentette a Brawn, a Williams és a Toyota csapatot három másik Forma–1-es istálló a hétvégi Ausztrál nagydíj előtt - jelentették be csütörtök délelőtt a szervezők. A három feljelentő, a Ferrari, a Red Bull és a Renault szerint illegális elemet építettek be a három gyanús autóba.
Az MDF segítségével visszahívta a szakbizottságokból a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciója a közgyűlés csütörtöki ülésén az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald Györgyöt. A Steiner Pál...
Tölgyessy Péter politikai elemző szerint 1956 óta nem volt olyan nehéz helyzetben a magyar baloldal, mint most. A szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy tavaly ilyenkor előrehozott választások esetén az MSZP még jó eséllyel elkerülhette volna a kétharmados vereséget.
Az MDF segítségével visszahívta a szakbizottságokból a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciója a közgyűlés csütörtöki ülésén az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald Györgyöt. A Steiner Pál MSZP-frakcióvezető által jegyzett indítványt az MSZP-SZDSZ-MDF támogatta, a Fidesz-KDNP nem vett részt a szavazásban.
Elfogyott a roncsprémiumra szánt összeg Szlovákiában. Az újabb pénzekről várhatóan a jövő héten dönt a válságtanács, illetve a szlovák kormány - közölték Pozsonyban.
A Köztársasági Elnöki Hivatal közleménye szerint a választásokat az Európai Unió által meghatározott időtartamon belüli napra kell kitűzni. Az államfő egy nappal a határidő letelte előtt írta ki a voksolást
A hongkongi részvénypiac 11 hetes csúcsára emelkedett, miután a legfrissebb amerikai gazdasági makroadatok ismét csak az optimizmust erősítették. Lelkesítette a befektetőket az is, hogy a város leggazdagabb embere kijelentette, hogy itt az idő a részvény vásárlására. A Hang Seng index 3.6 százalékkal 14,108.98 pontra emelkedett.(ProfitLine.hu)
A nyitás óta lefelé menetelnek az európai részvényindexek, már csak a DAX tartózkodik pluszban, a német index kismértékű, 0.2%-os emelkedést mutat. A francia CAC-40 0.4%-kal, a brit FTSE-100 pedig 0...
Mint arról a múlt héten beszámoltunk az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság is megkezdte az ellenőrzéseket. A vizsgálatok leginkább a biztosítottak érdekeit szolgálják, a hatályos jogszabályi előírások alapján segítik a nyugdíjbiztosítási adatok nyilvántartásba vételét, a nyugdíjjogosultsághoz, valamint a nyugellátások, a nyugdíjbiztosítás igazgatási szerveinek hatáskörébe utalt más…
Június 7-ére írta ki a magyarországi európai parlamenti választásokat Sólyom László köztársasági elnök - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH)csütörtökön az MTI-vel. A közleményben azt írják: a választásokat az Európai Unió által meghatározott időtartamon belüli napra kell kitűzni.
Eladta a magyarországi Hospinvest egészségügyi szolgáltató cégben két éve vásárolt érdekeltségét a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) - tájékoztat az MTI. (ProfitLine.hu)
Június 7-ére írta ki a magyarországi európai parlamenti választásokat Sólyom László köztársasági elnök - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH). A közleményben azt írják: a választásokat az Eu...
Gyermekéleteket lehet menteni a pneumococcus elleni védőoltással. Igaz, 2 éves kor alatt ingyen jár a vakcina, de 2 év fölött már nem jár a támogatás, pedig legalább annyira fontos, hogy megkapják a gyerekek az oltást. Dr. Kádár Ferenc gyermekorvos szerint túl kevesen oltatják be 2 és 5 év közötti gyermeküket.
Újraélesztés defibrillátorral címmel szervezett tanfolyamot a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara munkatársainak március 25-én Veszprémben. A hirtelen szívhalál megakadályozásához gyors és szakszerű beavatkozásra van szükség, amit technikai eszközökkel segíthetnek a hozzáértők. A karon ezért a közelmúltban helyezték üzembe a városban egyetlen, nyilvánosan elérhető defibrillátor készüléket, a…
Nicole Kidman is játszik Woody Allen következő filmjében - értesült a Variety filmes szaklap. A 41 éves Oscar-díjas színésznő jeles szereplőgárdához csatlakozott: Antonio Banderas, Josh Brolin,...
Bokréta ünnepet tartottak Budapesten a XII. kerületi Tamási Áron Általános és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnáziumban március 25-én. A projekt megvalósítása 2008. januárjában kezdődött, a komplex felújításra és infrastrukturális fejlesztésre az intézmény több mint 240 millió forintot uniós támogatást nyert.
Június 7-ére írta ki a magyarországi európai parlamenti választásokat Sólyom László köztársasági elnök - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH)csütörtökön az MTI-vel. A közleményben azt...
Az iparilag fejlett országokban minden harmadik-negyedik felnőttnek magas a vérnyomása, de szerencsére ennyien nem küszködnek szinte állandó, kínzó fejfájással. A vérnyomás-emelkedés és a fejfájás közötti összefüggést amerikai kutatók foglalták össze az Emergency Medicine legújabb számában.
Hangfelvétel bizonyíthatja, hogy halála előtt megverték azt a rabot, aki rejtélyes körülmények között halt meg, miután a kaposvári börtönből kórházba szállították.
Bugár Béla szerint a szlovákiai elnökválasztás második fordulójában a magyaroknak minél nagyobb számban kell az urnákhoz járulniuk, mert passzivitásuk Ivan Gasparovic jelenlegi elnöknek kedvez, aki...
Újraszámolja a Reformszövetség az SZDSZ közreműködésével a jó másfél hónapja bemutatott csomagját, értesült a Világgazdaság. A lap szerint a tervezett megszorítások mértéke emelkedhet.
A kirekesztésnek a legocsmányabb módját gyakorolták: kirekesztették az igazságot a politikából. Ezzel a hazugságot emelték hatalomra. Azóta is ott tartják, pedig már szinte rájuk dől, mint annak idején borult le a Sztálin-szobor. „Elküldtek a …csába, valljuk be”. De azért még egy évig maguk fölé emelték a reformtébolyodott hazugságrémet.
Sólyom László köztársasági elnök 2009. június 7-ére, vasárnapra tűzte ki az Európai Parlament tagjainak választását - olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtöki közleményében.
Hozzávalók: A palacsintához: 2 tojás 20 kg liszt 3 dl tej 1,5 dl szódavíz csipet só 1 evőkanál cukor 2 evőkanál olaj A sütéshez: olaj, A töltelékhez: 1 csomag vaníliás pudingpor 1 csomag eper pudingpor 1 l tej 10 dkg cukor 30 dkg eper
Tóbiás József frakcióigazgató szerint példátlan, hogy a köztársasági elnök ilyen módon avatkozott be a pártok közötti csatározásokba. A Fidesz szerint az MSZP durva támadást intézett az államfő ellen.
A jogszabály szerint az államfőnek a választást megelőző 72. napig - március 27-éig - kellett kiírnia annak időpontját. Az államfő egy nappal a határidő letelte előtt írta ki a voksolást.
A brit kiskereskedelmi értékesítés éves szintű bővülése februárban 13 év óta a legalacsonyabb ütemet nyújtotta a növekvő munkanélküliség és a mélyülő recesszió következtében. (ProfitLine.hu)