2009. március 28. szombat

márc. 28
11:12
Nem indult vizsgálat a mexikói kormányt bíráló Manu Chao ügyében (Gondola)
Tagadja a mexikói kormány, hogy vizsgálatot indított volna az ország politikusait bíráló világhírű énekes, Manu Chao kijelentései kapcsán; az eljárás hírére az előadó lemondta guadalajarai...
márc. 28
11:21
Magyar delegáció – eddig és ezután (Metropol)
Kettővel kevesebb képviselőnk ül majd az Európai Parlamentben. Erről nem, ám személyükről szavazhatunk. Magyarázatok az EP-választáshoz.
márc. 28
11:21
Megöltek hat iszlamista harcost (Kripto Akadémia)
Hat iszlamista harcost öltek meg Algériában a hadseregnek az Algírtől 50 kilométerre délre fekvő Blida körzetében végrehajtott akciója során - közölte a szombati algériai sajtó.
márc. 28
11:21
Fidesz: bárki kerül a miniszterelnöki székbe, gyenge lesz a kormány (Alternatív Energia)
Bárki kerül a miniszterelnöki székbe, csak gyenge kormány alakulhat - jelentette ki Varga Mihály, a Fidesz alelnöke pártjának szombati konferenciáján.
márc. 28
11:21
Karzai üdvözli az új amerikai stratégiát (hirado.hu)
Obama pénteken mutatta be az új átfogó stratégiát, melynek fő célja, hogy felszámolják az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat afganisztáni és pakisztáni csoportjait
márc. 28
11:22
Megszületett a Monetary győztese (Portfolio)
Negyedik alkalommal rendezett országos középiskolai vetélkedőt a Magyar Nemzeti Bank. A "Monetary - közgazdálkodj okosan" elnevezésű megmérettetésre idén 278 csapat jelentkezett. A háromfordulós -...
márc. 28
11:23
Feloszlatnák a képviselő-testületüket (Alternatív Energia)
Az önkormányzati miniszterhez fordult panasszal 306 balatonvilágosi lakos, levélben kérve a helyi képviselő-testület feloszlatását a megyeváltásról szóló népszavazás meghiúsítása miatt - tájékoztatta Fekete Barnabás, a település független polgármestere szombaton az MTI-t.
márc. 28
11:23
Óriási vita alakult ki az elnökségi ülésén - Budapestre rendelték az MSZP megyei elnökeit (hirado.hu)
A Népszabadság Online információi szerint az elnökségi ülésen Gyurcsány Ferenc felajánlotta, hogy lemond a pártelnöki posztról Gráf József agrárminiszter javára
márc. 28
11:24
A befektetők elkerülik a Tátrai Tigrist is (Privátbankár)
Szlovákiában a globális pénzügyi válság miatt az idén a vártnál jóval kevesebb lesz a közvetlen külföldi tőkebefektetés, mint amire korábban számítottak - közölték a pénzügyminisztériumban. A tárca ki...
márc. 28
11:27
Soros György fél Magyarországra jönni (HírTV)
Bizonytalan időre elhalasztotta a hó végére tervezett magyarországi látogatását Soros György, akinek egyik alapítványát a napokban közel félmilliárd forintra bírságolta a pénzügyi felügyelet, mert az OTP részvényei ellen indított támadást tavaly október 9-én.
márc. 28
11:29
Gráf József válthatja Gyurcsányt? (+videó) (HírTV)
Meg nem erősített információk szerint Gráf József lehet Gyurcsány Ferenc utódja a miniszterelnöki székben és a pártelnöki poszton – mondta el a hírTV tudósítója, aki az MSZP székházánál tartózkodik. Gráf a hírTV-ből tudta meg, hogy a neve fölmerüt az elnökségi ülésen és a televíziónak elmondta, nem tartja magát alkalmasnak a posztra.
márc. 28
11:30
Meghalt az árokba csúszott autó vezetője Balatonszabadiban (Gondola)
A helyszínen meghalt annak személyautónak a vezetője, amely áttért a szemközti sávba, majd az árokba csapódott szombaton Balatonszabadiban - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság. A járművet...
márc. 28
11:30
Algából nyernének energiát Velencében (Blikk)
Elektromos energia termelésére kívánják használni a velencei kikötőben képződő algát, amely így az óváros villamosenergia-szükségletének akár a felét biztosíthatná. A La Repubblica című lap szerint egy, az amerikai Solena Group által szabadalmaztatott ötletről van szó, amelyet Olaszországban az Enalg társaság és a velencei kikötő fejlesztene tovább.
márc. 28
11:30
Orosz győzelem született jégtáncban (Metropol)
Az Európa-bajnok Okszana Domnyina, Makszim Sabalin kettős győzött a műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokságon.
márc. 28
11:30
Hogyan kerüljük el az óraátállítás miatti stresszt? (WebBeteg)
Vasárnap hajnalban kezdődik a nyári időszámítás, 2-kor 3-ra állítjuk az órákat. Hogy ez ésszerű és valóban gazdaságos megoldás-e napjainkban, erősen vitatott - minden esetre tény, hogy biológiai óránkat megzavarja és sokunk számára kritikus megterhelést jelent az átállás. Ilyenkor nem csak az órát, a szervezetünket is át kell állítani!
márc. 28
11:39
Bajnai lehet a legújabb jelölt (Infostart)
Az Index értesülései szerint MSZP elnöksége és a megyei elnökök megállapodtak abban, hogy Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztert jelölik kormányfőjelöltnek. Gyurcsány Ferenc azóta bejelentette: lemondott a pártelnöki tisztségről. A Fidesz szerint a szocialisták nem csak saját magukat, hanem egész Magyarországot lejáratják és nevetségessé teszik a jelölés körüli hercehurcával.
márc. 28
11:39
Korlátlan mennyiségű művér őssejtekből? (Metropol)
Egy három éven át tartó kísérlet hivatott kideríteni, hogy elegendő mennyiségű mesterséges vért lehet-e előállítani vérátömlesztés céljából embrionális őssejtekből.
márc. 28
11:39
Azonnali hatállyal Budapestre rendelték a megyei MSZP-elnököket (Metropol)
Reggel óta tart az MSZP országos elnökségének kormányfőjelölő ülése. Szombat délután négy órára a fővárosba rendelték az MSZP megyei elnökeit is.
márc. 28
11:40
Különös sír: összefont karral feküdt közös koporsóban két gyerek (hirado.hu)
A Felgyő-Űrmös tanyánál végzett ásatáson eddig 65 objektum került elő, amelyek többsége - gödrök, árkok, házak - az Árpád-korra keltezhetőek
márc. 28
11:40
Egy hete tart a kormányválság - Mit mondanak a piaci elemzők? (Portfolio)
Egy hete húzódik Magyarországon a kormányválság, Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett "legyen új kormány és kormányfő" forgatókönyv még nem zárult le, sorra repkednek a lehetséges jelöltek nevei,...
márc. 28
11:42
Medvegyev nem üzletel a rakétapajzzsal (Privátbankár)
Nincs szó arról, hogy az amerikai rakétapajzselemek kelet-európai telepítése - illetve az arról való lemondás - és az iráni nukleáris fegyverek kérdése valamiféle csereüzlet tárgyát képezné Oroszorszá...
márc. 28
11:42
Glatz levelet írt Gyurcsánynak (hirado.hu)
Az akadémia volt elnöke levélben kérte Gyurcsányt, hogy vegyék le őt a kormányfőjelöltek listájáról
márc. 28
11:44
Gráffal helyettesítik Gyurcsányt a pártban és a kormányban? (Privátbankár)
A Népszabadság Online információi szerint a jelenleg is zajló MSZP elnökségi ülésen Gyurcsány Ferenc felajánlotta, hogy lemond a pártelnöki posztról Gráf József agrárminiszter javára. Az internetes új...
márc. 28
11:45
Varga: Meg kell újítani az államot (HírTV)
Varga Mihály szerint bárki is lesz az ország miniszterelnöke, ha az eddig használt, régi megoldásokat alkalmazza a válságkezelésre, gyengének bizonyul majd az újonnan felálló világrend kihívásaival szemben. Ezt a Fidesz alelnöke a párt „Felelősséggel a környezetünkért” című konferenciájának szombati megnyitóján mondta Budapesten.
márc. 28
11:48
Délutánra a fővárosba rendelték az MSZP megyei elnökeit (Gondola)
Szombat délután négy órára a fővárosba rendelték az MSZP megyei elnökeit - értesült szocialista forrásokból az MTI. A Népszabadság Online információi szerint a jelenleg is zajló MSZP elnökségi...
márc. 28
11:48
Budapesti drogkereskedőket fogott el a rendőrség (Blikk)
Eljárást indított négy drogkereskedő ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság, miután nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le egy XV. kerületi, Kőrakás parkban lévő lakásban - közölte szombaton honlapján a rendőrség.
márc. 28
11:48
Éveken át kerestek egy nem létező sorozatgyilkost (Metropol)
A német rendőrség másfél évtizede, egy 1993-as eset óta nagy erőkkel keresett egy titokzatos gyilkost, a „heilbronni fantomot”, akinek DNS-mintáját három országban, mintegy 40 helyszínen – éttermi betöréseknél, de még egy rendőrnő meggyilkolásánál is – megtalálták. A rejtély nyitja egy kínos tévedés.
márc. 28
11:50
Föld órája: kialudtak a fények Új-Zélandon (Gondola)
Az Új-Zéland partjaitól 800 kilométerre fekvő Chatham-szigeteken helyi idő szerint 20 óra 30 perckor kialudtak a fények, ezzel megkezdődött a világméretekben második alkalommal meghirdetett Föld...
márc. 28
11:52
Kórházba szállították Csehországban a dán külügyminisztert (Gondola)
Kórházba szállították szombaton a csehországi Hluboká nad Vltavou városában Per Stig Moller dán külügyminisztert, miután rosszul lett egy európai uniós tanácskozás előtt. A Ceské Budejovice-i...
márc. 28
11:57
Kár a koncertért (Kreatív Online)
Bugyuta dallamból nem lehet sokat kihozni, ahogy ebből a reklám ötletből sem. Az üzenet mégis működhet – írja Maros András, a Laboratory Ideas megbízott kreatívigazgató-helyettese a Boci csoki filmjéről.
márc. 28
11:57
Gráf mint pártelnök és miniszterelnök? (Alternatív Energia)
Gráf József egyelőre nem hallott arról, hogy a neve bármilyen módon felmerült volna a szombat délelőtti MSZP elnökségi ülésen. Mint fogalmazott: meglepi, hogy szóba került a neve.
márc. 28
11:57
Kórházba szállították a dán külügyminisztert (Kripto Akadémia)
Kórházba szállították szombaton a csehországi Hluboká nad Vltavou városában Per Stig Moller dán külügyminisztert, miután rosszul lett egy európai uniós tanácskozás előtt.
márc. 28
11:57
Hatályon kívül az APEH pszichikai vizsgálata (Adózóna)
Hatályon kívül helyezi az adatvédelmi biztos a Pénzügyminisztérium azon rendeletének egyes pontjait, amely az APEH-nél közszolgálati jogviszony létesítését megelőző pszichikai alkalmassági vizsgálatokról szól.
márc. 28
11:58
Boldog születésnapot! - 70 éves a vakítóan kék szemű színész! (hirado.hu)
A spagetti-westernek hőse Terence Hill vasárnap ünnepli születésnapját
márc. 28
11:59
A Tisza-tóra is koncentrál a Magyar Turizmus (Kreatív Online)
Előszezoni forgalomélénkítő kampány indul a Tisza-tavi üdülések népszerűsítésére. A Magyar Turizmus logót és arculatot terveztetett a május 14-i Tisza-tó Napja rendezvénynek.
márc. 28
12:00
Salgótarján is elköszönhet egy nagy üzemétől (Privátbankár)
Bezárják az URSA Salgótarjáni Üveggyapot Zrt.-t, a döntés 120 dolgozó munkahelyének megszűnését jelenti - mondta Sarlós Gábor, a cég kommunikációs vezetője az MTI-nek szombaton. Sarlós Gábor közölt...
márc. 28
12:00
Kórházba szállították a külügyminisztert (hirado.hu)
A dán külügyminiszter rosszul lett egy európai uniós tanácskozás előtt
márc. 28
12:00
Négymillióra hajt Szabó Győző (Blikk)
Szabó Győzőnek jól jön a színjátszói véna, hiszen versenyzőnek állt
márc. 28
12:02
Két magyar meghalt Ausztriában (hirado.hu)
Egy közlekedési balesetben hunyt el a két magyar férfi Miklóshalmánál
márc. 28
12:03
Luxusautókat gyújtottak fel Athénban (HírTV)
Jaguárokat gyújtottak fel ismeretlen támadók a görög fővárosban. A gyújtogatók beverték egy luxusautókat árusító üzlet ablakait és több járművet megrongáltak. A támadásban senki sem sérült meg.
márc. 28
12:06
Két magyar halt meg egy ausztriai közlekedési balesetben (Gondola)
Ausztriában szombat hajnalban két magyar férfi vesztette életét egy közlekedési balesetben Miklóshalmánál (Nickelsdorf). A magyar személygépkocsi 27 éves vezetője a Magyarország felé vezető,...
márc. 28
12:08
Bemutatták a Fidesz környezetvédelmi stratégiáját (Gondola)
Zöld Széchenyi-tervet, zöld beruházásokat finanszírozó hitelintézetet és az egyoldalú energiafüggőség csökkentését javasolták a Fidesz környezetvédelmi stratégiáját bemutató szombati konferencián....
márc. 28
12:10
Bezárják az üveggyapotgyárat Salgótarjánban (Gondola)
Bezárják az URSA Salgótarjáni Üveggyapot Zrt.-t, a döntés 120 dolgozó munkahelyének megszűnését jelenti - mondta a cég kommunikációs vezetője az MTI-nek szombaton. Sarlós Gábor közölte: április...
márc. 28
12:12
Álproblémán rágódik az MSZP elnöksége? – Gondola kommentár és javaslat (Gondola)
Sajtóhírek szerint az új kormányfő személyén különböznek össze az MSZP most zajló elnökségi ülésén. Képtelenek beletörődni a ténybe, hogy a történelem túllépett rajtuk. Szerkesztőségünk mindenesetre ajánl egy minden szempontból MSZP-kompatibilis jelöltet.
márc. 28
12:14
Program: Ha tudni akarja, hogy mit fognak csinálni Orbánék! + videó (Gondola)
Orbán Viktor tegnap beszédet mondott a Jövőkép című kötet bemutatóján. A könyv azon gondolatokat gyűjti egybe, amelyek mentén a Fidesz kormányozni fog. Hogyan lesz erős a magyar állam? Hogyan kell a válságot kezelni? Mit kezdjünk a jogos védelem kérdésével? Hallgassa meg a válaszokat!
márc. 28
12:15
A válság külföldre kergeti a magyar fiatalokat (Infostart)
A válság egyre jobban érződik a magyarországi munkaerőpiacon, és ennek hatására sok fiatal próbál külföldön állást vállalni. A legtöbben az Európai Unió országait, jellemzően Nyugat-Európát célozzák meg, és többnyire a vendéglátásban, az egészségügyben és az informatikai területeken próbálnak szerencsét. A fiatal nők számára közkedvelt lehetőség a bentlakásos gyermekfelügyelet.
márc. 28
12:16
Négy autó ütközött a 8-as főúton (hirado.hu)
A balesetben ketten súlyosan, négyen pedig könnyebben megsérültek
márc. 28
12:16
Keresik az Opel megmentőjét (Portfolio)
A General Motors a Commerzbankot kérte fel tanácsadónak annak érdekében, hogy találjon egy befektetőt az Opel számára - írja a Bloomberg meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. Mint ismeretes, az...
márc. 28
12:16
Utcára kerülhetnek a lakáslízingesek (Pénzcentrum)
A törlesztőrészleteit fizetni nem tudó, bizonyos támogatási feltételeknek megfelelő adóst a bank áthidaló hitellel segíti ki, amiért az állam garanciát vállal. A lízing itt is hátrányba kerül, mert a segítség a lakáslízingeseket nem érinti....
márc. 28
12:16
Nem indult vizsgálat Manu Chao ügyében (Metropol)
Tagadja a mexikói kormány, hogy vizsgálatot indított volna az ország politikusait bíráló világhírű énekes, Manu Chao kijelentései kapcsán; az eljárás hírére az előadó lemondta guadalajarai koncertjét.

Keresés