2009. március 28. szombat

márc. 28
15:00
A sótlan ételtől mi is sótlanok leszünk (Privátbankár)
A sós étel boldoggá és elégedetté tesz. Szinte antidepresszánsként hat, legalábbis a patkányokon végzett kísérletek tanúsága szerint
márc. 28
15:03
Hónapok óta nevelgették a drognövényeket (HírTV)
Közel 150 tő indiai kendert találtak a rendőrök egy áporkai házban, a két termesztőt, egy budapesti férfit és egy nőt, elfogták.
márc. 28
15:05
Sólyom elhalasztotta útját a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkba (HírTV)
Sólyom László köztársasági elnök a belpolitikai helyzetre tekintettel vasárnaptól keddig tervezett látogatását a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban és illetékességi területén egy későbbi időpontra halasztotta - tájékoztatott közleményben a Köztársasági Elnöki Hivatal.
márc. 28
15:06
Letartóztatták a MOM Parknál történt autófelgyújtás gyanúsítottjait (Gondola)
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részt vettek a MOM Park bevásárlóközpontnál egy étterem kirakatába hajtott autó...
márc. 28
15:06
Halálos baleset Hatvanban (Blikk)
Egy ember meghalt, amikor autójával oszlopnak csapódott szombaton Hatvan belterületén. A férfi előzés közben ütközött neki egy útszéli oszlopnak és a helyszínen életét vesztette.
márc. 28
15:06
Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás (Blikk)
200 gigawattnyi áramot spórolunk az óraátállítással.
márc. 28
15:08
Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás (Gondola)
Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, ekkor Magyarországon, az európai gyakorlatnak megfelelően, hajnali 2 órakor 3 órára igazítják az órák mutatóit. A nyári időszámítás október utolsó vasárnapján...
márc. 28
15:15
Két EP-képviselővel számol Dávid Ibolya (Alternatív Energia)
Két biztos képviselői hellyel számol az MDF az európai parlamenti választásokon - mondta Dávid Ibolya pártelnök az MTI kérdésére az MDF kampánynyitóján szombaton Budapesten.
márc. 28
15:16
Már nem is meglepő: újabb bankcsőd Amerikában - ez most drága volt (Portfolio)
Ismét csődbe ment egy regionális bank az Egyesült Államokban: ezúttal a Georgiában lévő, atlantai székhelyű Omni National Bank az érintett - közölte a FDIC, a szövetségi betétbiztosító társaság. Az...
márc. 28
15:16
Ne felejtse el előreállítani az órákat! (Pénzcentrum)
Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, az órákat hajnali 2-kor 3-ra kell átállítani. Elvileg energiát takarítunk meg az átállással, a gyakorlatban azonban nem biztos, hogy tényleg megéri az óratekergetés....
márc. 28
15:17
Gyurcsány a pártelnökségről is lemond (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc szerint nem válhat ketté a miniszterelnöki és az MSZP elnöki pozíció - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője a párt országos elnöksége ülésének szünetében újságíróknak.
márc. 28
15:18
Gyurcsány már pártelnök sem akar lenni (Privátbankár)
Gyurcsány Ferenc szerint nem válhat ketté a miniszterelnöki és az MSZP elnöki pozíció - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője a párt országos elnöksége ülésének szünetében újságíróknak. Nyakó István ...
márc. 28
15:21
Káosz uralkodik az MSZP-székházban (+videó) (HírTV)
Gyurcsány Ferenc lemondana a pártelnökségről, ha a szocialisták párton belülről választanának új kormányfőt. Az elnökség azonban egyelőre ragaszkodik Gyurcsány Ferenchez. A tudósítások szerint káosz uralkodik a párt székházában. Az Index úgy tudja, Bajnai Gordon és Kiss Péter a legesélyesebbek a miniszterelnök-jelöltségre.
márc. 28
15:24
Gyurcsány: nem válhat ketté a miniszterelnöki és a pártelnöki pozíció (Gondola)
Gyurcsány Ferenc szerint nem válhat ketté a miniszterelnöki és az MSZP elnöki pozíció - mondta az MSZP szóvivője a párt országos elnöksége ülésének szünetében. Nyakó István közölte, hogy Gyurcsány...
márc. 28
15:33
Kikből nem lett eddig miniszterelnök? (Infostart)
Gyurcsány Ferenc múlt hét szombaton jelentette be, hogy lemond a miniszterelnöki posztról, ha az MSZP talál helyette egy másik személyt, aki elvállalja az ország vezetését. A váratlan bejelentés percétől kezdve már számtalan név merült fel - komolyan és komolytalanul. Az inforadio.hu összegyűjtötte, eddig milyen nevek röppentek fel és kik nem lettek miniszterelnökök.
márc. 28
15:33
Sólyom nem megy (Alternatív Energia)
Az államfő "a belpolitikai helyzetre tekintettel" elhalasztja a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban tervezett látogatását, de vasárnap az államfő felkeresi Bakonyszücsön a Daganatos Betegek Rehabilitációs és Lelki Otthonát - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal szombaton közleményben az MTI-t.
márc. 28
15:35
Halálos baleset Hatvanban (Infostart)
Egy ember meghalt, amikor autójával oszlopnak csapódott szombaton Hatvan belterületén - közölte a rendőrség.
márc. 28
15:35
Glatz a jelöltlistán se akar lenni! (Alternatív Energia)
Glatz Ferenc már a hét közepén azt kérte levélben Gyurcsány Ferenctől, hogy vegyék le nevét a kormányfőjelöltek listájáról.
márc. 28
15:37
Bemutatták a Fidesz környezetvédelmi stratégiáját (Infostart)
Zöld Széchenyi-tervet, zöld beruházásokat finanszírozó hitelintézetet és az egyoldalú energiafüggőség csökkentését javasolták a Fidesz környezetvédelmi stratégiáját bemutató konferencián.
márc. 28
15:39
Szörnyethalt az árokba borult autóban (HírTV)
Egy ember szörnyethalt, mikor autójával árokba hajtott Balatonszabadin. Szombaton délelőtt történt a baleset Balatonszabadi belterületén, melyben egy 66 éves nagyberényi férfi vesztette életét.
márc. 28
15:42
Tömegdemonstrációval kezdődött a tiltakozás hete a londoni G20-csúcs előtt (Gondola)
Évek óta nem látott méretű tömegdemonstrációval kezdődött szombaton Londonban az a több napos tiltakozássorozat, amelyet számtalan csoport szervez a húsz legnagyobb fejlett és fejlődő gazdaság...
márc. 28
15:44
Nem szabad lassítani a nyugat-balkáni országok európai integrációját (Gondola)
Az Európai Unió (EU) külügyminiszterei úgy vélik, hogy a nyugat-balkáni országok európai integrációját a gazdasági válság idején sem szabad lassítani - közölte a cseh tárcavezető....
márc. 28
15:46
Kikötött az ISS-en a Szojuz, fedélzetén Charles Simonyival (Gondola)
A Szojuz TMA-14 űrhajó, fedélzetén a magyar származású amerikai űrturistával, Charles Simonyival, szombaton megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). A Szojuz közép-európai idő szerint 14:05-kor...
márc. 28
15:48
Glatz azt kérte, vegyék le a kormányfőjelöltek listájáról (Gondola)
Glatz Ferenc már a hét közepén azt kérte levélben Gyurcsány Ferenctől, hogy vegyék le nevét a kormányfőjelöltek listájáról. Az akadémia volt elnöke az MTI-nek azt nyilatkozta: ezt a levelet...
márc. 28
15:51
Kettős állampolgárságot ígért Orbán Viktor (Infostart)
Kettős állampolgárságot ígért a határon túli magyaroknak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ungvári jubileumi közgyűlésén a Fidesz elnöke.
márc. 28
15:51
"Szóba sem kerül annak a megfontolása sem, hogy én ezt az ajánlatot elfogadjam" (Alternatív Energia)
Nem vállalja a miniszterelnök-jelöltséget Bokros Lajos. A Horn-kormány pénzügyminisztere, akit az SZDSZ javasolt kormányfőjelöltnek, ezt szombaton Budapesten jelentette be az MDF európai parlamenti kampánynyitó rendezvényén.
márc. 28
15:57
Vasárnap hajnaltól nyári időszámítás (HírTV)
Egy órával kevesebbet alhatunk szombatról vasárnapra virradóra, vasárnap kezdődik ugyanis a nyári időszámítás. Az órákat hajnal kettőkor kell előreigazítani reggel három órára.
márc. 28
16:00
Csehországban októberben lesz a képviselőházi választás (Gondola)
A két legnagyobb cseh párt elnöke állítólag megegyezett abban, hogy októberben előrehozott képviselőházi választást tartanak. Erről Jirí Paroubek, az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD)...
márc. 28
16:02
Házi őrizetben az olaszliszkai emberölés nyolcadrendű vádlottja (Gondola)
Megszűnt az előzetes letartóztatása, és így szombattól házi őrizetbe került az olaszliszkai emberölés nyolcadrendű vádlottja - mondta a Borsod megyei bíróság szóvivője. A bíróság megállapította,...
márc. 28
16:04
Az államfő elhalasztja a Balaton-felvidékre tervezett útját (Gondola)
Az államfő "a belpolitikai helyzetre tekintettel" elhalasztja a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban tervezett látogatását, de vasárnap az államfő felkeresi Bakonyszücsön a Daganatos Betegek...
márc. 28
16:09
Csehország októberben választ (Infostart)
A két legnagyobb cseh párt elnöke megegyezett abban, hogy októberben előrehozott képviselőházi választást tartanak - erről Jirí Paroubek, az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnöke tájékoztatta a sajtót.
márc. 28
16:10
Jön a Holtak Kormánya, óriási a rendőri készültség (Portfolio)
Évek óta nem látott méretű tömegdemonstrációval kezdődött szombaton Londonban az a több napos tiltakozássorozat, amelyet számtalan csoport szervez a húsz legnagyobb fejlett és fejlődő gazdaság (G20)...
márc. 28
16:18
Jobbik: előre hozott választás kell! (Gondola)
Előre hozott választásra van szükség, amely igazságtételt jelent az ország számára - jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke a párt rendezvényén a fővárosi Kossuth Lajos...
márc. 28
16:18
Három halott egy csehországi ralin (Blikk)
Három szurkoló életét vesztette egy csehországi raliversenyen, amikor az egyik pilóta autójával a nézők közé hajtott. A szlovák Lukas Lapdavsky a szombati második gyorsasági szakaszon, Stramberk közelében, az egyik kanyarban csúszott le az útról.
márc. 28
16:18
Látott már ilyen vacak utat? (Blikk)
MAGYARORSZÁG — Katasztrofális! Az utak kétharmadán teljesen lepusztult a burkolat a Magyar Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ adatai szerint.
márc. 28
16:20
Több tízezren tüntettek Németországban a globalizáció ellen (Gondola)
Több tízezren tüntettek Berlinben, Frankfurtban és néhány más német városban szombaton a kormány válságkezelő politikája és a globalizáció ellen. A jövő heti londoni G20-csoport csúcstalálkozója...
márc. 28
16:27
Íme mi következik, ha a Jobbik hatalomra kerül (Alternatív Energia)
Előre hozott választásra van szükség, amely igazságtételt jelent az ország számára - jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke szombaton a párt rendezvényén a fővárosi Kossuth Lajos téren.
márc. 28
16:27
Több tízezren tüntettek Németországban (Kripto Akadémia)
Több tízezren tüntettek Berlinben, Frankfurtban és néhány más német városban szombaton a kormány válságkezelő politikája és a globalizáció ellen.
márc. 28
16:33
„A régi pénzügyi rendszer halott” (HírTV)
A globális pénzügyi rendszer halott - állítják pénzügyi szakértők az április 2-ára tervezett G20-as csúcstalálkozó előtt. A világ 20 legnagyobb gazdaságának vezetői április 2-án találkoznak Londonban, ahol akár olyan indítványok is elhangozhatnak, hogy fosszák meg a dollárt vezető szerepétől. A találkozó előtt többen azt sem zárják ki, hogy a házigazda Nagy-Britannia is IMF-kölcsönre szorul.
márc. 28
16:36
Simonyiék kikötöttek a Nemzetközi Űrállomáson (Blikk)
A Szojuz TMA-14 űrhajó, fedélzetén a magyar származású amerikai űrturistával, Charles Simonyival, szombaton megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). A Szojuz közép-európai idő szerint 14:05-kor dokkolt az űrállomáson - jelentette a RIA-Novosztyi orosz hírügynökség.
márc. 28
16:45
Fodornak nincs mondanivalója (Infostart)
Nem kívánta kommentálni a miniszterelnök-jelölés körül kialakult helyzetet Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke szombat délután. Kóka János frakcióvezető szerint Magyarországnak megoldásra van szüksége, mert a válság egyre mélyül.
márc. 28
16:46
Baj van! - Száguldani kezdett a benzin ára (Portfolio)
Egy hét alatt forintban mérve tegnap délutánig 11%-kal emelkedett a benzin tőzsdei ára, miközben a gázolaj piacán 9%-os növekedés volt megfigyelhető. A Portfolio.hu szerint ez az elmúlt hét drágulása...
márc. 28
16:47
Újra dokkolt Charles Simonyi (Infostart)
Kikötött a Szojuz TMA-14-es űrhajó, fedélzetén Charles Simonyival a Nemzetközi Űrállomáson. A magyar származású amerikai üzletember eddig az egyetlen űrturista, aki kétszer jár a bázison.
márc. 28
16:51
Rakétavetővel ment dolgozni (HírTV)
Autója csomagtartójában egy szovjet rakétavetővel állított be munkahelyére, az oroszlányi erőműbe egy férfi.
márc. 28
16:53
Apja és bátyja is erőszakolta a kislányt (HírTV)
Kilenc éves kora óta erőszakolta saját lányát egy most 64 éves torinói férfi. A vérfertőző viszony 25 éven keresztül tartott. Az iskola korai elhagyására kényszerített lány már 1994-ben jelentette az esetet a hatóságoknak, amelyek azonban nem vették komolyan az ügyet.
márc. 28
16:54
Merkel: nem tudunk többet gazdaságélénkítésre költeni (Gondola)
Németország nem tud többet gazdaságélénkítésre fordítani, mert már most is a növekedés serkentésére legtöbbet költő országok között van, és komoly közadósságot halmozott fel, mondta szombaton...
márc. 28
16:54
Bélám nem vállalja (Blikk)
Nem számít, politikusba, hírességbe vagy akár járókelőbe botlik: Bélámnak van véleménye, és el is mondja! A Blikk „megmondóemberét” Lehoczki Károly álmodta meg. A rajzfigura pimaszul, udvariasan vitatkozik.
márc. 28
17:03
Az új színháztörvénnyel már nem lehet csalni (Infostart)
Biztonságosabbá és igazságosabbá teheti az új színháztörvény a színházak támogatását - mondta Márta István az InfoRadió Aréna című műsorában. Az Új Színház igazgatója hozzátette, korábban több önkormányzat csalt akkor, amikor a színházakra fordított összegeket vallották be, az új törvény mellett már erre sem lesz lehetőség.
márc. 28
17:03
Tízezrek tüntettek a globalizáció ellen (Infostart)
Berlinben, Frankfurtban és több más német városban is demonstrációkat tartottak a kormány válságkezelő politikája és a globalizáció ellen. Londonban évek óta nem látott méretű tüntetés volt.
márc. 28
17:03
Továbbra is hibátlan a Fradi (Infostart)
A listavezető Ferencváros 2-1-re nyert a BKV Előre ellen a labdarúgó NB II Keleti csoportjában.

Keresés