Hétfőn jelent meg a magyar kutatás-fejlesztési és innovációs támogatások forrástérképe, amely tartalmazza a 2009-2010-re szóló pályázati lehetőségeket, tudta meg a Világgazdaság.
Azok a gyerekek, akik boldogtalan családban nőnek fel, és még a tanárok is szerencsétlennek nevezik őket, nagy valószínűség szerint betegesek lesznek felnőttkorukban - derült ki egy átfogó brit kutatásból.
Több mint egymilliárd forintnyi áfacsalás gyanúja miatt vettek őrizetbe négy embert a pénzügyőrök - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága
SZENTPÉTERVÁR — Sokan nem értették, hogy Huszti Szabolcs (25) miért igazolt egy hónappal ezelőtt a német Hannover focicsapatától az orosz Zenit Szentpétervár együtteséhez.
Több mint egymilliárd forintnyi áfacsalás gyanúja miatt vettek őrizetbe négy embert a pénzügyőrök - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) az MTI-vel. Az ügy hátteréről annyit közöltek, hogy magyar állampolgárok az Európai Unióból vásároltak számítástechnikai eszközöket, amelyeket hamis okmányokkal szállítottak Magyarországra, és úgy értékesítették belföldi kereskedőknek,…
Hiteltelennek, önellentmondásokkal telinek mondta Lados István vallomását Zuschlag János kedden, az ellene és tizenöt társával szemben folyó perben a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
A kínai gazdaság az idei év első felében helyre fog állni - közölte a kínai központi bank alelnöke, Su Ning a mai napon a kínai törvényhozás tanácsadó testületének éves ülésén. (ProfitLine.hu)
Durvuló képet mutatnak a légszennyezettségi adatok Magyarországon. A levegőben mért szálló por mennyisége Kazincbarcika és Miskolc környékén már kedd reggel az egészségügyi határérték felett volt. Nem sokkal jobb a helyzet Várpalota, Pécs és Sopron környékén sem. Ha kicsivel is, de Budapesten is eléri a kritikus szintet a szennyezettség.
Észtország ipari termelése közel 15 éve nem látott mértékben csökkent januárban, mely csak megerősíti a balti állam gazdaságának mélyülő recesszióját. (ProfitLine.hu)
Rendőrök és polgárőrök ügyeltek a rendre a pacsai általános iskola környékén az elmúlt héten, miután egy házaspár megfenyegetette az intézmény alsótagozatos igazgatóhelyettesét - írta keddi...
Több mint egymilliárd forintnyi áfacsalás gyanúja miatt vettek őrizetbe négy embert a pénzügyőrök - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP). A közlemény szerint az adócsalás...
Az izraeli vezetők várhatóan az amerikai-iráni kapcsolatfelvétellel szembeni fenntartásaikról és feltételeikről is tájékoztatják majd a kedden Jeruzsálemben tárgyaló amerikai külügyminisztert - írta a...
Sárvár a jövőben kialakítandó térségi rehabilitációs központja számára keres kommunikációs partnert – írja a Közbeszerzési Értesítő. A megbízás keretösszege nettó 15 millió forint.
A pirostéglás kis iskola amerikaiak számos nemzedékét látta felnőni 1911-ben történt megnyitása óta. Nem biztos azonban, hogy a Virginia szövetségi állambeli Middleburg általános iskolája túléli a gazdasági válságot, amelynek következtében a költségvetési megszorítások miatt számos önkormányzat iskolák bezárására kényszerül.
A hétfői hat éves mélypont elérése, és az amerikai piacok mélyrepülése után enyhe emelkedéssel nyitottak az európai piacok, 20 perccel a kereskedés kezdete után a válogatott európai részvények FTSEurofirst 300 indexe 0,7 százalékos növekedéssel 687,23 ponton állt. (ProfitLine.hu)
A transzferár-nyilvántartások ellenőrzési gyakorlata Az elmúlt év tanácsadói tapasztalatai szerint két eltérő ellenőrzési módszert is alkalmaz az APEH a határon átívelő ügyletekben alkalmazott ár,...
Ha elvesztetted az állásod, még nem történt tragédia. Fogd fel úgy, hogy itt a lehetőség, hogy új életet kezdj. Menj el külföldre utazni, vagy ha nincs pénzed, vállalj állást egy egzotikus országban működő alapítványnál. Esetleg ülj vissza az iskolapadba....
Felmentették a munkavégzés alól Ted Satort, az Alba Volán jégkorongcsapatának vezetőedzőjét - jelentette be kedden id. Ocskay Gábor szakosztály-igazgató.
Nem fogadja el Bokros Lajost az MDF európai listavezetőjének a párt Csongrád megyei választmánya. A Délmagyarországnak nyilatkozó megyei elnök szerint a volt pénzügyminiszter jelölése a demokrata fórum értékrendjének teljes feladásával egyenlő.
Többéves szünet után ismét elkezdett a Pick az Egyesült Államokba szállítani, miután a forint gyengülése kapcsán már megérte úgy módosítani a technológiát, hogy a termékek az ottani szabályoknak is...
Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) hallatán általában mindenki csak a bérajánlásra gondol, pedig a munka világát érintő összes kérdéssel foglalkozik (munkavédelem, sztrájkszabályozás stb.). A legnehezebben természetesen a bér-, illetve adókérdésekben állapodnak meg a felek, szemben például a munkaszüneti napok körüli munkanapok áthelyezésével, ami rendszerint sosem képezi komolyabb vita…
Wimereux-i otthonában 108 éves korában elhunyt a legidősebb francia férfi. Joseph Malahieude 1900. október 4-én született, építészként sokat tett szülővárosa, a La Manche-csatorna partján fekvő...
Elfogadta a parlament a munkájukat elvesztők lakáscélú hitelére vonatkozó állami garanciáról törvényt hétfőn.A törvény értelmében áthidaló kölcsönt kaphat a banktól az az álláskereső, aki 2008....
A CIB kommunikációs osztálya cáfolja a portfolio.hu értesülését, miszerint a korábbi 360 fő után most újabb 200 alkalmazott elküldését tervezi a tulajdonos. Thomas Spurny személyében új vezérigazgató áll a szervezet élére, aki a távozó Török Lászlónál keményebben nyúlhat a témához.
A humán-erőforrással foglalkozók egyik legnagyobb problémája, hogy nem tudnak számokat rendelni a legtöbb "mérhetetlennek gondolt" attitűd és képesség mellé. A bér és annak járulékos költségei könnyen kimutathatóak, de nehéz mérni azt, hogy a szervezeti kultúra szempontjából mi áll útjában egy adott vállalat hatékonyságának, és hogyan lehet fejleszteni a vállalati kultúrát a gazdasági…
Termelése visszafogásával, költségei csökkentésével, beruházásai elhalasztásával, 130 fős leépítéssel, négynapos munkahéttel válaszol a Dunaferr Zrt. megromlott működési körülményeire - mondta a Világgazdaságnak Valerij Naumenko, a cég vezérigazgatója.
Leáll a termelés április végétől a zalaegerszegi Goldsun Hűtőipari Zrt.-nél, 50 dolgozó munkaviszonyát szüntetik meg csoportos létszámleépítéssel, értesült a Világgazdaság.
A Volkswagen konszern nem újítja meg több országban dolgozó 16 500 alkalmi munkavállalója szerződését - mondta a cég vezérigazgatója, Martin Winterkorn a Spiegelnek.
Recesszióba került a tavalyi utolsó negyedévben a svájci gazdaság, amely 0,3 százalékkal gyengült negyedéves szinten. A harmadik negyedévben 0,1 százalék volt a GDP csökkenése. A tavalyi utolsó neg...
Napokkal a Rote Armee Fraktion (RAF, jelentése Vörös Hadsereg Frakció) tevékenységét feldolgozó Baader-Meinhof csoport című film megjelenése előtt hétfőn Budapesten járt a terrorszervezet első generációjának tagja, Astrid Proll, valamint a korszak specialistájának számító történész, Anette Vowinckel.
A Nemzetközi Valutaalap nagyobb és rugalmasabb hiteleket nyújtana a bajba került feltörekvő piaci országok számára egyik sürgősségi hitelprogramjának keretében - értesült a Bloomberg. A...
A munkáltatónak kötelessége lenne hazaküldeni beteg dolgozóját, és ha ezt nem teszi meg, kártérítést követelhetne a munkahelyen megfertőződő munkatárs....
A büntető reklámszlogen bizonyára sokaknak ismerős, ahogy a Traubit akarunk! felkiáltás is. Szerencsére azonban nem csak a régi idők reklámjai maradtak fenn az utókornak, hanem a "szőlőízű szénsavas üdítőitalok" is megtalálhatóak a boltok polcain - rendkívüli választékban.
Négynapos munkahétre tér át a Dunaferr annak érdekében, hogy ne kényszerüljön elbocsátásokra. A tavaly rekordévet záró cég néhány hónap leforgása alatt veszteségessé vált. Áprilistól négynapos...
Indonéziában 119-re emelkedett a madárinfluenzában elhalálozott betegek száma, miután februárban négyen is meghaltak a vírus okozta kórban - közölte kedden az országos madárinfluenza-bizottság....
Recesszióba került a tavalyi utolsó negyedévben a svájci gazdaság, amely 0,3 százalékkal gyengült negyedéves szinten. A harmadik negyedévben 0,1 százalék volt a GDP csökkenése. A tavalyi utolsó...
Szakértők szerint százezer, az Egyesült Államokban vezető pozícióban alkalmazott kínai és indiai szakember térhet vissza hazájába az elkövetkező öt év során, mert jobb feltételekkel tudnak munkát találni a fejlődő országokban, mint Amerikában.
Akár halálos kimenetelű májkárosodást is okozhat a Fortodol elnevezésű étrend-kiegészítőben lévő nimesulid - mondta az InfoRádiónak Szeitzné Szabó Mária, a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal főigazgatója. Hozzátette, a termékből csak Dániába, Finnországba, Norvégiába és Svédországba szállítottak, ám az interneten keresztül Magyarországról is megrendelhető.
Veszélyes, nem engedélyezett szert találtak az élelmiszer-biztonsági ellenőrök egy étrend-kiegészítőben, ezért a lakosságot fokozott óvatosságra hívták fel.
A 2009-es jogszabályváltozások alapján az Adózóna frissítette kalkulátorait és az alkalmazásukhoz szükséges útmutatókat. A bérek, bérköltségek, illetve a béren kívüli juttatások kiszámítására számoljon a bér, cafeteria, illetve az ekho-kalkulátorainkkal.
Kína, a bizalom növelése érdekében várhatóan kétszeresére növelheti 4000 milliárd jüanos gazdaságélénkítő csomagot az ezen a héten megkezdődött Nemzeti Népi Kongresszus ülésén - közölte a Standard Chartered Bank Plc. (ProfitLine.hu)
Egy michigeni nő, akinek két méhe van, ikreknek adott életet, úgy, hogy azok más-más méhből születtek. Sarah Reinfelder gyermekei hét héttel korábban, császármetszéssel jöttek a világra, a Marquette kórházban.