Nem vár csodát a csütörtöki londoni nemzetközi pénzügyi csúcstalálkozótól José Manuel Durao Barroso, az Európai Parlament elnöke, de konkrét eredményekre számít a résztvevőktől. Brüsszelben tartott...
Jelentősen korlátozná az átmenő forgalmat Rogán Antal (Fidesz), az V. kerület polgármestere a városrész bizonyos - központi - területein miután befejeződik a hamarosan induló mintegy 5,5 milliárd forintos, utcákat és tereket érintő fejlesztés - közölte az önkormányzat.
Több hónapos kényszerszabadság után visszatért az építőtelepre az észak-erdélyi autópálya munkásainak egy része, így folytatódik az útépítés, a román hatóságok azonban továbbra is a Bechtel...
A "Mol-ügylet" miatt a külügyi bizottság rendkívüli ülését hívta össze Németh Zsolt, a testület fideszes elnöke, aki szerint feltételezhető, hogy a magyar állam tevékeny hozzájárulásával...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 178,47 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel, 11.071,85 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 2,32 százalékkal 10.355 forintra erősödött, az OTP részvények á...
Gyurcsány Ferenc és az MSZP népszerűségvesztése a 2006-os országgyűlési választások után, a választási ígéretekkel ellentétes intézkedések bejelentése óta gyakorlatilag folyamatos. A kormányfő azóta többször is átalakította kabinetét és tavaly megvált koalíciós partnerétől, az SZDSZ-től is. A kisebbségi kormányt a gazdasági válság tovább gyengítette és mára az MSZP elveszítette szavazótáborának…
A "Mol-ügylet" miatt a külügyi bizottság rendkívüli ülését hívta össze Németh Zsolt, a testület fideszes elnöke, aki szerint feltételezhető, hogy a magyar állam tevékeny hozzájárulásával játsszák át orosz kézre a stratégiai jelentőségű magyar vállalatot.
Franciaország hajlandó megnégyszerezni az Afganisztánnak nyújtandó segélyt, de további katonákat nem küld az ottani nemzetközi erők kötelékébe - közölte kedden a párizsi külügyminisztérium szóvivője.
A tegnapi napon az amerikai tőzsdéken kialakult negatív hangulatnak ma már nyoma sem volt Európában és ma a tengerentúli piacok is felfelé korrigálnak. A BUX 1.6%-os pluszban zárta a negyedév utolsó...
Magyarországon a megtakarítási formák élén továbbra is a legbiztonságosabb instrumentumok - bankbetétek, állampapírok - állnak. A probléma nem az, hogy az emberek nem vállalnak kockázatot, hanem hogy nem is ismerik annak előnyeit és hátrányait....
A Legfelsőbb Bíróságon (LB) nincs hatalmi harc - mondta az MTI-nek kedden a testület új vezetője, Kozma György, aki közjogi feladatokat nem kíván ellátni, csupán a napi munka zavartalanságát akarja biztosítani.
Életre szóló inspirációt és motivációt ad a külföldi ösztöndíj a karrierépítésben. Ezt a következtetést vonhatjuk le egy magyar építőmérnök amerikai ösztöndíjából, aki Hawaii szigetén a saját bőrén érezte, milyen a 13. emeleten éjszaka átélni egy erős földrengést. Bagó Zoltán építőmérnöki diplomával a kézben a Magyar-Amerikai Vállalkozási Ösztöndíj Alap (HAESF) ösztöndíját nyerte el, most…
A japán Suzuki Motor Corporation bejelentette, hogy áprilisban gyáranként eltérően több napra leállítják a termelést a drámai kereslet visszaesés következtében. A belföldi üzemek dolgozói 2-8 napos kényszerszünetre számíthatnak. Az esztergomi gyár az anyavállalathoz hasonlóan szintén visszafogja a termelést....
A harmadik futamtól lehet tartalékmotorja Talmácsi Gábornak. Az új, magyar csapatban versenyző gyorsasági motoros világbajnok szponzorálását a kihátráló magyar cégek helyett két spanyol cég vállalta magára.
Az olasz püspöki konferencia pénzalapot hozott létre a gazdasági válságtól sújtott családok segítésére. Megállapodott az olasz bankszövetséggel, hogy a bankok havi 500 eurós áthidaló hitellel...
Az amerikaiak túlnyomó többsége úgy érzi, hogy Barack Obama elnök jól fogja képviselni az Egyesült Államokat a világban - derült ki a CNN/Opinion Research felméréséből. Tíz megkérdezettből...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 178,47 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel, 11.071,85 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 2,32 százalékkal 10.355 forintra erősödött, az OTP...
A Legfelsőbb Bíróságon (LB) nincs hatalmi harc - mondta a testület új vezetője, Kozma György, aki közjogi feladatokat nem kíván ellátni, csupán a napi munka zavartalanságát akarja biztosítani....
2010 végéig keres médiaügynökséget a Magyar Posta, a teljes keretösszeg nettó 630 millió forint. 800 milliós forgalom kell, referenciák és internetkapcsolat, a pályázati rendszer a nagy ügynökségeknek kedvez.
Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy újabb pénzbehajtó akciót indít Gyurcsány Ferenc kormánya a Kikelet fogyasztóvédelmi ellenőrzés ürügyén - reagált Koszorús László, a Fidesz szakpolitikusa arra a keddi bejelentésre, hogy április 1-jén újraindul a Kikelet elnevezésű fogyasztóvédelmi ellenőrzés.
Csődvédelmet kért autókereskedelemmel foglalkozó részlegére a Csiki-Bege cégcsoport szombaton, miután az elmúlt három hónapban nem sikerült rendezni a vállalat likviditási helyzetét - jelentette be...
A jövőben minden testületi ülésen lemondásra szólítja fel a helyi Fidesz Dombóvár vesztegetésen ért szocialista polgármesterét. A nyomozók a tanúmeghallgatásoknál és a bizonyítékok beszerzésénél tartanak. Szabó Loránd magánügynek tekinti a történteket.
A tegnapi napon az amerikai tőzsdéken kialakult negatív hangulatnak ma már nyoma sem volt Európában és a tengerentúli piacok is felfelé korrigálnak. A BUX 1,6 százalékos pluszban zárta a negyedév utolsó napját, amellyel felülteljesítőnek számít a régióban.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) kedden arra kérte tagországait, hogy a szerdai világbajnoki selejtezők előtt egyperces gyászszünettel emlékezzenek a vasárnapi, elefántcsontparti tragédiára....
Az Országgyűlés által elfogadott elvi hozzájárulás a paksi atomerőmű bővítéséhez jelentős mérföldkő Magyarország középtávú energia-stratégiájának megvalósításában - közölte Molnár Csaba közlekedési és energiaügyi miniszter.
Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy újabb pénzbehajtó akciót indít Gyurcsány Ferenc kormánya a Kikelet fogyasztóvédelmi ellenőrzés ürügyén - reagált Koszorús László, a Fidesz szakpolitikusa...
A forint árfolyama kezdetben gyengült, majd részben korrigált a bankközi devizapiacon hétfőn. A későbbiekben viszonylag tartós sávon belül éles árfolyamingadozás várható. Az eurót 301,41 forinton j...
Harmincmilliós alapot hozott létre az újpesti háziorvosok támogatására a kerület képviselő-testülete - tájékoztatta a IV. kerületi önkormányzat kedden az MTI-t.
Nem reagált érdemben a magyar szuverén adósságra köthető határidős biztosítási ügyletek (CDS) árjegyzése a keddi londoni kereskedésben arra, hogy aznap a Moody's Investors Service hitelminősítő egy fokozattal az elsőrendű "A" sávból a közepes befektetői "Baa1" szintre rontotta a magyar adóskockázati besorolást. A magyar CDS-jegyzés a hónap egészét tekintve még javult is - tudósít az MTI.…
A régiós devizák mozgásához hasonlóan a forint is erősödni tudott, napon belül 1%-ot meghaladó gyarapodást tudott felmutatni a keddi kereskedésben. A Moody’s hitelminősítő cég déli lépése sem...
"Kemény és szenvedélyes" vitát követően állapodtak meg a kongresszus előkészítésének menetében és annak politikai és emberi normáiban az MSZP országos és megyei vezetői keddi megbeszélésükön - közölte Lendvai Ildikó, a jelölőbizottság elnöke és Boldvai László, az értekezletet levezető elnök.
A francia rendőrség kedden könnygázt vetett be több ezer demonstráló megfékezésére Chatellerault városában, ahol a francia köztársasági elnök a gazdasági válságkezelésről beszélt. Előadását a városi kongresszusi központban tartotta, mialatt az épületet több ezer demonstráló vette körül.
Magyarország tavaly végéig valamennyi, ún. mennyiségi és strukturális teljesítménykritériumot teljesített a tavaly ősszel lehívott IMF-hitelkeretért cserébe, és egyúttal bizonyos jövőbeli...
Hatástalanok maradtak vagy éppen ellentétes hatást váltottak ki a kormány eddigi válságkezelő intézkedései, amelyek jelentős részét a Bajnai Gordon vezette gazdasági tárca dolgozta ki, mondta az egyik nemzetközi követeléskezelő cég magyarországi vezetője.
Kissé erősödött a forint kedden a bankközi devizapiacon, az euró árfolyama délután fél ötkor 308,50 forint volt a hétfői 311,51 forint után. Kora reggel 309,50 forinton is kötöttek üzleteket, majd...
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) honlapján kedden közzétette a magyar hitelszerződés első felülvizsgálatáról szóló szakértői jelentést, amelyet a pénzintézet igazgatótanácsa múlt héten fogadott el
Bajnai Gordon havi egy forint fizetésért lesz kormányfő - erősítették meg a politikus környezetéből az MTI-nek több internetes portál keddi értesülését.
Az MSZP hétfői frakcióülésén voltak olyan állásfoglalások, hogy Gyurcsány Ferencnek meg kellene gondolnia, valóban távozik-e az MSZP elnöki posztjáról. (ProfitLine.hu)
Töretlenül nő a Facebook népszerűsége, már önmagában is több látogatót vonz, mint legnagyobb riválisai. Egyes számítások szerint napi egymillió új tag regisztrálja magát az oldalon....
A Fidesz álláspontja nem változott a kettős állampolgárság ügyében - mondta kérdésre válaszolva kedden Németh Zsolt, az ellenzéki párt külügyi kabinetvezetője.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) honlapján kedden közzétette a magyar hitelszerződés első felülvizsgálatáról szóló szakértői jelentést, amelyet a pénzintézet igazgatótanácsa múlt héten fogadott el. Az...
"Kemény és szenvedélyes" vitát követően állapodtak meg a kongresszus előkészítésének menetében és annak politikai és emberi normáiban az MSZP országos és megyei vezetői keddi...
A kormány, ahogyan eddig sem, ezután sem támogatja, ha bárki ellenséges szándékkal próbál befolyást szerezni magyar stratégiai ágazatokban - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő arra reagálva, hogy a ...
Bajnai Gordon havi 1 forint fizetésért lesz kormányfő - erősítették meg a politikus környezetéből az MTI-nek több internetes portál keddi értesülését. Az MTI úgy tudja, a gazdasági miniszter ezt előre...
Az MSZP elnökségének tagjai szombaton írásos felhatalmazást adtak arra, hogy ellenőrizzék telefonforgalmukat - közölte Burány Sándor budapesti MSZP elnök az MTI érdeklődésére.
Visszalépett, így nem indul az idei júniusi európai parlamenti (EP) választásokon Mohácsi Viktória, aki az SZDSZ színeiben képviseli Magyarországot a brüsszeli döntéshozó testületben.
Észak-Korea kihívó magatartásának újabb példája, hogy rakétaindítást készít elő. Japánnak minden jogalapja megvan arra, hogy megvédje területét - jelentette ki kedden hágai sajtótájékoztatóján az amerikai külügyminiszter.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) honlapján kedden közzétette a magyar hitelszerződés első felülvizsgálatáról szóló szakértői jelentést, amelyet a pénzintézet igazgatótanácsa múlt héten fogadott el. (ProfitLine.hu)