A kormány a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosításával a nyugdíjkorhatár emelésére tesz javaslatot - mondta Korózs Lajos szociális államtitkár kedden a parlamentben.
Soha nem elég belőle, mindig jó lenne még folytatni egy kicsit, és szinte sosincs rá idő - az alvás az életünknek az a fontos része, ami nagyon jól tud esni, és ha huzamosabb ideig túl kevés jut belőle vagy elmarad, akkor bizony súlyos zavart idéz elő a szervezetben. Mint minden fontos dologról, erről is számos mítosz és szóbeszéd terjed el, ezek igazságtartalmának jártunk most utána.
Újabb gazdaságélénkítő csomagot jelenthet be ma a japán miniszterelnök - értesült a japán média. Taro Aso előreláthatólag a délutáni órákban ismerteti, hogy a kormány milyen további intézkedésekkel...
A válság által generált humánpolitikai feszültségek arra ösztökélik a személyzeti tanácsadó cégeket, hogy új módszereket, megoldásokat találjanak. Bár válságkezelési koncepció valamennyi ágazatban létezik, sok vállalatnál nem tudják, hogyan fogjanak a szervezet átalakításába, milyen állami pályázati lehetőségekkel éljenek. Ebben kíván segíteni a munkerő-kölcsönzéssel foglalkozó Humán Rent is,…
Nicolas Sarkozy francia elnök azzal fenyegetőzik, hogy zátonyra futtatja a londoni G20-csúcstalálkozót - írja a The Times online kiadása. A háttérben a pénzügyi rendszer jövőbeni szabályozásával...
Bajnai Gordon kormányfőként öt minisztérium - pénzügyi, gazdasági, szociális, igazságügyi és a kancellária - élére külső személyt állítana és visszaállítaná a közigazgatási államtitkári posztot lapértesülések szerint.
Hét ember, köztük négy rendőr életét vesztette kedden az észak-iraki Moszulban, amikor egy öngyilkos merénylő robbanószerrel megrakott teherautójával egy rendőrőrsnek hajtott. A terrortámadásnak...
Rogán Antal V. kerületi polgármester nem kapja meg az Egészségügyi Minisztérium előtti parkolóhelyek után visszamenőleg követelt közterület-használati díjat – számolt be a mai Népszava és a Népszabadság.
Megállapodtak az Európai Unió intézményei a távközlési ágazat reformjáról, amelynek célja a verseny növelése, a fogyasztók jobb és olcsóbb kiszolgálása - közölték uniós források kedden. Az...
A nehéz munkaerőpiaci helyzet egyre több nőt visz arra az Egyesült Államokban, hogy akár az ország másik végébe költözve sztriptíz bárokban táncoljanak, korhatáros filmekben vállaljanak szerepet,...
A kormány a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosításával a nyugdíjkorhatár emelésére tesz javaslatot - mondta Korózs Lajos szociális államtitkár a parlamentben. A javaslat szeri...
A távvezetékek építésekor csak azokat a növényeket kell eltávolítani, amelyek ágai elérhetik a magasban húzódó kábeleket, így kigyulladhatnak, halálos sérüléseket okozva az arra járóknak, vagy éppen lángra lobbanthatják az egész vidéket. A homoktövis azonban nem nő 3-4 méternél magasabbra, így esélye sincs, hogy elérje a 10-12 méter magasban húzódó vezetékeket, mégis kivágták őket.
Folytatja hétfőn megkezdett, félpályás útlezárás melletti demonstrációját a Magyar Gárda Mozgalom kedden Szarvasnál - közölte a szervezet Békés megyei vezetője az MTI-vel.
Rendkívüli állapotokat hirdetett ki kedden a Fülöp-szigeteki Jolo sziget tartományi kormányzója, miután lejárt a Nemzetközi Vöröskereszt (ICRC) munkatársának kivégzésével fenyegetőző terroristák ultimátuma.
Márciusban ismét meredeken emelkedett a német munkanélküliek száma a hivatalos adatok alapján. A Szövetségi Munkaügyi Hivatal tájékoztatása szerint a szezonálisan kiigazított adatok alapján a munkanélküliek száma 69,000 fővel 3,4 millióra emelkedett. (ProfitLine.hu)
A hétvégén közel húszezer brit internetező hitelkártya-adataira lehetett rákeresni a Google segítségével. Az adatokat eltávolították, a vizsgálat jelenleg is folyik....
Nemrég lerakták a Gödöllői Innovációs és Logisztikai Park (GIP) Szolgáltató Központjának alapkövét. A több mint másfél milliárd forintos beruházással 2009 júliusára megvalósuló létesítmény elsősorban...
A kormány a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosításával a nyugdíjkorhatár emelésére tesz javaslatot - mondta Korózs Lajos szociális államtitkár kedden a parlamentben.
Veres János pénzügyminiszter nem folytatott Bajnai Gordon kormányfő-jelölttel semmilyen személyes feladatvállalásra vonatkozó megbeszélést - tudósított az MTI. (ProfitLine.hu)
Ismét támadás ért egy fiatal tanárnőt, ezúttal a Pest megyei Valkón. A bűncselekmény még a múlt csütörtökön reggel történt, de a rendőrség csak öt nap után adott róla tájékoztatást.
Szigorú határidőt szabott az amerikai elnök a General Motorsnak és a Chryslernek hétfőn. Barack Obama a két bajban lévő detroiti autógyár értésére adta, hogy újabb segély csak akkor lehet, ha a kijelölt határidőig előállnak megfelelő újjáépítési tervekkel.
Azok a kismamák, akik alaposan mosnak fogat, csökkenthetik a fatális kimenetelű szülési komplikációk veszélyét és megakadályozzák, hogy az újszülött fertőzést kapjon - állítják brit kutatók.
A háztartások nettó hitelfelvétele februárban csökkent az előző hónaphoz képest, a forinthiteleknél minimális mértékű nettó hiteltörlesztés, a devizahiteleknél pedig - már több hónapja közel azonos...
Gyémánttal teli zsebű dzsekit hagyott el valaki az utcán Olaszországban. A dzsekit egy nő találta meg az észak-olasz Savona városában, majd értesítette a rendőrséget, mert azt hitte, hogy az átlátszó zacskókban kábítószer van.
Folytatja hétfőn megkezdett, félpályás útlezárás melletti demonstrációját a Magyar Gárda Mozgalom kedden Szarvasnál - közölte a szervezet Békés megyei vezetője az MTI-vel. Tóth Zoltán elmondta: a...
A kormány a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosításával a nyugdíjkorhatár emelésére tesz javaslatot - mondta Korózs Lajos szociális államtitkár kedden a parlamentben. A...
Bolsevik módszerek az MSZP-ben, keresi a fecsegőt a pártvezetés. A kormányközeli Népszabadság értesülése szerint bekérették az elnökségi tagok szombati mobilhíváslistáját, hogy kiderüljön, ki szivárogtatta ki idő előtt Gyurcsány Ferenc lemondásának hírét.
Húsz évvel a berlini fal leomlása után még mindig nagy a nosztalgia a "régi jó" NDK iránt - derült ki egy átfogó felmérésből. A keletnémetek 40 százaléka határozottan jónak tartaná, ha egy újabb lehetőséget adnának a valódi szocializmus megvalósításának.
A munka/magánélet egyensúlyára manapság egyre több vállalat figyel, sőt néhányuk már választható cafeteria-elemként extra szabadságot is felajánl dolgozóinak. A Hewitt felmérése szerint azonban 2008-ban csökkent az e juttatást alkalmazó vállalatok száma, pedig nagymértékben növelheti a motivációt és a cég iránti elkötelezettséget - már ha valóban erre van szüksége az adott dolgozónak, hiszen a…
A tegnapi esés után erősödéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok kedd reggel. Az elmúlt napok csökkenése után a befektetők óvatos optimizmusának köszönhetően emelkedtek a jegyzések, mely főként a csütörtökön tartandó G20-as találkozóhoz fűzött reményeket tükrözik. (ProfitLine.hu)
Az érfalakat ellazító hatású, terhességnél alkalmazott hormon csökkentheti az akut szívelégtelenség tüneteit és javíthatja a túlélést - állítják amerikai kutatók a Lancet című orvosi folyóirat vasárnapi számában megjelent tanulmányukban.
Alaptalannak véli Tordai Péter, a KBC Securities elemzője azon piaci véleményeket, melyek szerint a Surgutneftegas a piacon vásárolna további MOL részvényeket azzal a céllal, hogy biztosítsa blokkoló...
A tavaly ősszel indult Wabard Biztosító eleget tett a PSZÁF határozatának és rendkívüli közgyűlése elfogadta a biztosító új pénzügyi tervét. A tulajdonosok az előírtnál nagyobb mértékben emelik a társaság szavatolótőkéjét, így a biztosítottak által okozott károk rendezésére a korábbinál is nagyobb a garancia....
A Vatera.hu, áprilisban az R70 irodaházba költözik, ahol közel 800 négyzetméterre írt alá bérleti szerződést. A Vatera.hu, a hazai elektronikus kereskedelem egyik legfontosabb szereplője a...
Autós üldözés után fogták el a rendőrök egy balszerencsés betörőbanda tagjait Tatabányán. A dunántúli megyeszékhely egyenruhásai hajnalban egy lakossági bejelentésre siettek a város egyik kisboltjához.
Betüsszentette magát egy házba egy ember az Egyesült Államokban. A 25 éves férfit a hapci teljesen elvakította, ezért elvesztette uralmát járműve felett és belehajtott az útmenti ház sarkába.
Veres János pénzügyminiszter nem folytatott Bajnai Gordon kormányfő-jelölttel semmilyen személyes feladatvállalásra vonatkozó megbeszélést. Ezt Veres János mondta el kedden újságíróknak, amikor...
A magyarországi vállalkozások körében jelentősen nőtt azon vállalatvezetők aránya, akik úgy gondolják, hogy cégük hitelkérelmét elutasítanák egy esetleges hitelbírálat során. Emellett azok a cégek is pesszimistábbak, akik bíznak a sikeres hitelkérelemben