Az európaiak és az amerikaiak nagy többsége megveti az üzleti vezetőket, túlfizetettnek tartja őket, és visszavenné tőlük a nagyvonalú nyugdíj- és prémiumjuttatásokat, ha az adott cég állami tőkejuttatásra szorult - ez derül ki a Financial Times kedden közölt átfogó felméréséből - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Hatszázalékos gazdasági visszaesést jósoltak Magyarországnak a CNBC amerikai hírtelevízió rangos gazdasági műsorában. A CNBC az utóbbi hetekben több műsorában is foglalkozott hazánk romló pénzügyi-gazdasági kilátásaival.
Késő délután ismét megkezdte a rendőrség a tüntetők kiszorítását a Vértanúk teréről, a Nádor utca és a Vécsey utca irányába, a demonstrálókat a rendőrség felszólította, hogy távozzanak a Bajcsy-Zsilinszky út felé. Késő délután a Sándor-palota előtt kezdett gyülekezni a tüntető tömeg.
Letartóztatott egy embert a tajvani rendőrség, mert szórta az utcán a pénzt. Az 55 éves férfi egy taxiból dobált ki 1 millió tajvani dollárnyi (6,6 millió forint) bankjegyet, amivel nem kis dugót és káoszt okozott Tajcsung városának egy zsúfolt negyedében.
Felállt a rendőrsorfal a Vértanúk terén és a Szalay utcánál, az embereket az Alkotmány utca felé szorítják - jelentették az MTI helyszínen tartózkodó tudósítói kedden. A rendőrség háromszor szólította fel a tömeget, hogy hagyja el a Kossuth teret az Alkotmány utca irányába.
A magyar állam 170 milliárd forint hitelt folyósít a Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) annak érdekében, hogy fenntartsa, illetve bővítse hitelezési tevékenységét - közölte a Pénzügyminisztérium. A megá...
A magyarországi informatika egyik meghatározó személyiségének tartják Vahl Tamást, a Bajnai kormány leendő gazdasági miniszterét, aki a Nav N Go navigációs szoftvercég igazgatói posztját cseréli fel a miniszteri bársonyszékre.
Lefestették és festékkel töltött tojással dobálták meg három helyi pártiroda épületének falát ismeretlenek keddre virradóan Nyíregyházán - közölte az MTI-vel a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A magyar állam 170 milliárd forint hitelt folyósít a Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) annak érdekében, hogy fenntartsa, illetve bővítse hitelezési tevékenységét - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) kedden - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Lejárt az a 90 forgalmazási napos határidő, amit az ingatlan alapok működésének fenntartása és a befektetések értékének védelme érdekében a visszaváltási megbízások elszámolására és kifizetésére a...
A tengerentúli közlekedésbiztonsági intézet szervezésében kisautókkal és középkategóriás modellekkel szimuláltak baleseteket 65 kilométer per órás sebesség mellett. A kétszemélyes Smart egy Mercedes C-osztállyal, a Yaris egy Toyota Camryval nézett farkasszemet a törésteszten. A végeredmény elgondolkodtató!...
A magyar állam 170 milliárd forint hitelt folyósít a Magyar Fejlesztési Banknak (MFB)annak érdekében, hogy fenntartsa, illetve bővítse hitelezési tevékenységét - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) kedden.
A dél-amerikaiak heves vérmérsékletéről tett tanúbizonyságot egy brazil edző vasárnap. A tréner a csapat dirigálása helyett előbb az ellenfél egyik játékosát, majd a bírót „dorgálta meg”.
Megindult a csődvédelmi eljárás előkészítése a General Motors számára. Az amerikai elnök május utolsó napjáig adott haladékot az autógyárnak a teljes szerkezeti átalakításra. Ha a vezetőség erre továbbra sem hajlandó, az állam csődbe viszi a GM-et, hogy utána az alapjaitól építhessék fel újra a céget. Az autógyártó részvényei mélyrepülésbe kezdtek.
Néhány tüntetőt előállítottak a rendőrök Budapesten, a Kossuth tér Alkotmány utca felőli részén kedd kora délután - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója.
Molotov-koktélt találtak a szigetszentmiklósi MSZP-iroda előtt kedden délelőtt - közölte Jószai Attila, a Kis-Duna menti MSZP-szervezet elnöke az MTI-vel.
Az SZDSZ ügyvivő testülete 7:4 arányban támogatta azt, hogy a szabad demokraták frakciója a keddi parlamenti ülésen megszavazza a konstruktív bizalmatlansági indítványt, illetve Bajnai Gordon szakértő...
A Fidesz és a KDNP képviselői nem nyomnak gombot a konstruktív bizalmatlansági indítvány keddi szavazásán, de bent lesznek az ülésteremben, és a vitában is részt vesznek - jelentette be Navracsics Tib...
Bűnösnek találta Phil Spectort (69) egy Los Angeles-i esküdtszék hétfőn. A legendás amerikai zenei producert barátnője, Lana Clarkson (†41) évekkel ezelőtti megölésével vádolják.
A Fidesz és a KDNP képviselői nem nyomnak gombot a konstruktív bizalmatlansági indítvány keddi szavazásán, de bent lesznek az ülésteremben, és a vitában is részt vesznek - jelentette be Navracsics Tibor frakcióvezető a két párt frakcióülése után újságíróknak. Tartózkodni fognak a szavazáson az MDF immár független képviselői is.
Az SZDSZ ügyvivő testülete 7:4 arányban támogatta azt, hogy a szabad demokraták frakciója a keddi parlamenti ülésen megszavazza a konstruktív bizalmatlansági indítványt, illetve Bajnai Gordon szakértői válságkezelő programját és a kormánytagok névsorát - közölte a két testület ülését követően Fodor Gábor.
Európához hasonlóan a régióban is mérsékelt emelkedéssel kezdődik a hét, pedig az amerikai határidős indexek nem mutatnak határozott irányt. A bankszektor vezette erősödés az osztrák tőzsdén mostanra...
Már a felnőtt netezők több mint héttizede tagja valamelyik közösségi oldalnak, közel egyharmada pedig kisebb-nagyobb rendszerességgel néz online tévét vagy hallgat rádiót a világhálón keresztül- többek között ez derült ki a KutatóCentrum és a MASMI Hungary Piackutató Intézet közös felméréséből, melyben a 18-64 évesek internetezési szokásait vizsgálták....
Kedden tárgyalják a Forma-1-es diffúzorbotrányt. Az első két futamot megnyerő Brawn GP, a Toyota és a Williams autói ellen több csapat is óvást nyújtott be, mert szabálytalannak vélik a trió autóinak hátulján a diffúzort.
A magyar állam 170 milliárd forint hitelt folyósít a Magyar Fejlesztési Banknak (MFB)annak érdekében, hogy fenntartsa, illetve bővítse hitelezési tevékenységét - közölte a Pénzügyminisztérium (PM)...
Jövedéki Szabályozás 2009 címmel áprilisban ismét közös adókonferenciát rendez a HVG adózási portálja, az Adózóna és partnere, a Conforg. Ezúttal a 2009-es jövedéki szabályozás tudnivalóiról számolnak be a szakértő előadók, s egyben a várható változásokat is bemutatják a résztvevőknek. Az alkalmazás lehetőségei, változatai és következményei a konferencia témái.
Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt a konfliktushelyzetek kezelésében nagy gyakorlatot szerzett, kiváló embert jelöl szociális és munkaügyi miniszternek - mondta Szűcs Erika, a távozó szociális és munkaügyi miniszter kedden Budapesten újságíróknak. Sajtóhírek szerint a tárca várományosa Herczog László.
Molotov-koktélt találtak a szigetszentmiklósi MSZP-iroda előtt kedden délelőtt - közölte Jószai Attila, a Kis-Duna menti MSZP-szervezet elnöke az MTI-vel. Az iroda ablakát betörték, de a...
A Fidesz és a KDNP képviselői nem nyomnak gombot a konstruktív bizalmatlansági indítvány keddi szavazásán, de bent lesznek az ülésteremben, és a vitában is részt vesznek - jelentette be Navracsics Tibor frakcióvezető a két párt frakcióülése után újságíróknak.
Az Obama-kormány és európai szövetségesei azt fontolgatják, hogy lemondanak a fő követelésről, amelyet Washington szabott Iránnak az atomprogramjáról folytatandó tárgyalások megkezdéséhez - írta...
A Fidesz és a KDNP képviselői nem nyomnak gombot a konstruktív bizalmatlansági indítvány keddi szavazásán, de bent lesznek az ülésteremben, és a vitában is részt vesznek - jelentette be Navracsics Tibor frakcióvezető a két párt frakcióülése után újságíróknak.
Az SZDSZ ügyvivő testülete 7:4 arányban támogatta azt, hogy a szabad demokraták frakciója a keddi parlamenti ülésen megszavazza a konstruktív bizalmatlansági indítványt, illetve Bajnai Gordon...
Bajnai Gordonnak egyszerre kell szembenéznie az idő szűkösségével, a szocialista párton belüli esetleges elégedetlenkedőkkel, Gyurcsány Ferenccel, az SZDSZ megosztottságával és a megszorító programja végrehajtása miatt várható társadalmi és szakszervezeti tiltakozással - összegezte elemzésében a Nézőpont Intézet.
A felnőtt magyar lakosság több mint fele nem tud olyan intézkedést említeni, amely Horváth Ágnes - volt egészségügyi miniszter - nevéhez köthető – derül ki a Szinapszis Kft. a WEBBeteg.hu egészségportál kérésére készített felméréséből.
Elbocsátja összesen 701 dolgozóját a Saab svéd autógyár, amelyet anyavállalatához, az amerikai General Motorshoz (GM) hasonlóan csőd fenyeget. A mintegy 4 ezer főt foglalkoztató, fizetésképtelen tá...
Sólyom László köztársasági elnök kedden a Sándor-palotában fogadta Gyurcsány Ferenc távozó miniszterelnököt - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) az MTI-t.
Adósa maradtam Magyarországnak - mondta Gyurcsány Ferenc az utolsó, miniszterelnökként tett parlamenti felszólalásában. A leköszönő kormányfő leginkább azért elégedetlen magával, mert nem tudta megértetni: nem elég csak várni, hogy jobbra forduljon az ország helyzete, azért tenni is kell. A leköszönő kormányfő gyilkos víziókat is vázolt.
Egyre aggasztóbb jelentések látnak napvilágot Németországban a gazdasági helyzetről. A kormány ugyan már két, egymást követő segélyprogrammal igyekezett a válságot tompítani, eddig azonban még alig látható fény az alagút végén. A Süddeutsche Zeitung című újság értesülése szerint a kancellár vezetésével a jövő héten újabb gazdasági csúcsértekezletet tartanak a konjunktúra élénkítése céljából.
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke vette át a Parlamentnél tüntető Civil Összefogás Fórum (CÖF) petícióját kedden az Országház északi kapujánál felállított kordonnál.
Amíg biztosítható a stabil parlamenti többség, addig a szakértői kormány jobb alternatíva, mint az előrehozott választások -mondta Bajnai Gordon a parlamentben
Összeverekedett egy pincérrel, majd meghalt Bali szigetén egy ausztráliai férfi, aki nászútra érkezett a szigetre. Az indonéziai rendőrség keddi közleménye szerint a 22 éves ausztrál fiatalember részeg volt az incidens idején, majd a verekedés napját követő reggelen nem ébredt fel többé a szállodája szobájában.
Az Országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága keddi ülésén határozati javaslatot terjesztett a Ház elé a képviselői költségtérítésről szóló népszavazás elrendeléséről. A...
Bérgyilkosokkal ölette meg lányát egy muzulmán azeri férfi; az oroszországi Szentpéterváron élő apa azért ítélte halálra 21 éves lányát, mert miniszoknyát viselt. A fiatal lányt március 8-án rabolták el Szentpétervár utcáin, majd a külvárosba vitték, és kétszer fejbe lőtték.
Sólyom László köztársasági elnök kedden a Sándor-palotában fogadta Gyurcsány Ferenc távozó miniszterelnököt - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) az MTI-t. A KEH közleményében...
A Fidesz és a KDNP képviselői nem nyomnak gombot a konstruktív bizalmatlansági indítvány keddi szavazásán, de bent lesznek az ülésteremben, és a vitában is részt vesznek - jelentette be Navracsics...
A Bajnai-kormány politikai aknamezőn kezdi meg tevékenységét, szűk mozgástérrel. A leendő miniszterelnöknek egyszerre kell szembenéznie az idő szűkösségével, a szocialista párton belüli esetleges elégedetlenkedőkkel, Gyurcsány Ferenccel, az SZDSZ megosztottságával és a megszorító programja végrehajtása miatt várható társadalmi és szakszervezeti tiltakozással. A Nézőpont Intézet számba veszi…
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) tartózkodni fog a konstruktív bizalmatlansági indítvány keddi szavazásán, de az MDF-es képviselők bent lesznek az ülésteremben, és a vitában is részt vesznek - tájékozta...
Magyarországon ma nem az a probléma, hogy meg kell birkózni a gazdasági válság kihívásaival, hanem hogy kettészakadt az ország politikai közössége - mondta Gyurcsány