Az új miniszterelnök nem tör politikai babérokra, nem Lendvai Ildikót vagy Orbán Viktort tekinti ellenfelének, hanem a válságot. Bajnai Gordon a Gyurcsány Ferenc elleni bizalmatlansági indítvány, és megválasztása előtti szavazás előtt a parlament előtt azt mondta: célja a munkahelyek megőrzése, a forint megvédése. Programját részletesen még nem ismertette, csupán minisztereit sorolta fel. A…
Hiroshi Sasaoka a hamburgi székhelyű Sharp Electronics Europe új vezérigazgatója. Sasaoka Toshiyuki Tajimát követi, aki a Sharp Europe tanácsadójaként tér vissza Japánba - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
A bevételek szintjén a piaci prognózistól kismértékben elmaradó eredményről számolhatott be a Johnson & Johnson percekkel ezelőtt közzétett első negyedéves gyorsjelentésében, az egy részvényre jutó...
Elég régóta tart már a vita arról, érdemes-e dolgozni a nyugdíjas kor elérése után is. A gazdasági válság okozta munkahely-hiány ugyanakkor csak erősítette a társadalom ellenérzését az időskori munkavállalókkal szemben....
Teherautóval hatvan élő libát hoztak a Magyar Gárda tagjai a Civil Összefogás Fórum nagygyűlésére kedd délután, majd a libákat a kordon által lezárt területen elengedték. A libák a Néprajzi Múzeum és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium előtti üres területen sétálnak.
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke vette át a Parlamentnél tüntető Civil Összefogás Fórum (CÖF) petícióját kedden az Országház északi kapujánál felállított kordonnál. A CÖF képviseletében Fricz Tamás...
Aki az új kormányt nem támogatja, az ország ellen vétkezik – mondta el parlamenti beszédében Gyurcsány Ferenc leköszönő miniszterelnök. A politikus szerint hazánk szociális piacgazdasággá vált. Gyurcsány úgy véli, adósa maradt az országnak.
Képviselői eskütétellel megkezdte munkáját kedden kora délután az Országgyűlés. A parlament nap folyamán dönt a Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel szembeni bizalmatlansági indítványról és az új miniszterelnök, Bajnai Gordon megválasztásáról.
Magyarországon ma nem az probléma, hogy meg kell birkózni a gazdasági válság kihívásaival, azzal az ország meg fog birkózni - közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök parlamenti beszédében kedden. A...
A tervezett megszorítások miatt tüntetnek majd a vasutasok is. A VDSZSZ által május elejére tervezett általános munkabeszüntetésről 15 óra után közöl részleteket a szakszervezet. Gaskó István, a szakszervezet elnöke az MNO-nak abszurditásnak nevezte azt, hogy a Reformszövetség 86 milliárd forintot tudna megtakarítani a MÁV-nál.
Elbocsátja összesen 701 dolgozóját a Saab svéd autógyár, amelyet anyavállalatához, az amerikai General Motorshoz (GM) hasonlóan csőd fenyeget. A mintegy 4 ezer főt foglalkoztató, fizetésképtelen...
A 4-es metró alagútjának továbbépítésére szólította fel kedden a Főpolgármesteri Kabinet az alagutat fúró Bamco konzorciumot - közölte John Emese SZDSZ-frakcióvezető a testület ülését követően az...
Több ezer ember jelent meg a Kossuth téren a Civil Összefogás Fórum keddi demonstrációján – jelentette az MNO helyszíni tudósítója. Az április 5-i megmozdulással ellentétben ezúttal roham- és kutyás rendőrök biztosították a helyszínt. Tizenegy tüntetőt előállítottak a rendőrök. Morvai szónokolt.
Április végén megkezdődik a ferihegyi repülőtér 2/A és 2/B terminálját összekötő Égi Udvar (SkyCourt) új terminál építése, ezért április 16-ól várhatóan 2010-ig személygépkocsival nem lehet behajtani ...
Az új kormány tagjai kinevezésüket követően 15 százalékkal kevesebbet fognak keresni, mint elődeik - jelentette be Bajnai Gordon kormányfőjelölt parlamenti beszédében kedden.
Az Egyesült Államokban a kisvállalatok körében készült felmérés alapján márciusban továbbra is 35 éves mélyponton maradt az üzleti bizalom. A National Federation of Independent Business (NFIB) által készített legfrissebb felmérés alapján az üzleti optimizmus 1,6 ponttal 81 pontra csökkent márciusban. (ProfitLine.hu)
Családi Márkák néven új márkacsaládokat vezet be a Tesco Magyarországon, jelentették be ma Budaörsön. A több száz termékből álló új márkák jó minőséget kínálnak kiváló áron, reagálva a háztartások egyre nehezebb helyzetére és az ezzel összefüggő vásárlói árérzékenységre....
A rendelkezésre álló egy éves időkeret miatt nem kormányprogramnak, hanem válságkezelő tervnek kell tekinteni az általam napokon belül bejelentendő, fájdalmas intézkedéscsomagot - jelentette ki a...
Az egészségügyi termékeket gyártó Johnson & Johnson ma közzétett első negyedéves eredménye 2,5 százalékos nyereségcsökkenést tartalmaz a világszerte visszaeső értékesítések miatt. (ProfitLine.hu)
A szerződésbontás előtti utolsó szakaszába érkezett a metróvita az alagútfúró Bamco és a BKV között: a kivitelező cég keddi levelében hivatalosan is felfüggesztette a munkát. Bejelentették, hogy nem...
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) tartózkodni fog a konstruktív bizalmatlansági indítvány keddi szavazásán, de az MDF-es képviselők bent lesznek az ülésteremben, és a vitában is részt vesznek -...
Lopással gyanúsított meg két locsolkodó fiút egy miskolci férfi, aki ezután úgy megverte a gyerekek apját, hogy az nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A 37 éves erőszakkal, valamint fenyegetéssel arra kényszerítette a két fiú apját, hogy adja vissza neki az arany nyakláncát, feltételezése szerint ugyanis a sértett gyerekei vitték el az ékszert, amikor locsolkodni voltak otthonában.
Megválasztották miniszterelnöknek Bajnai Gordont, miután kedden szavaztak a parlamentben a konstruktív bizalmatlansági indítványról. A parlament 204 igen szavazattal, 8 tartózkodással, nem szavazatok nélkül - a fideszes képviselők bár a teremben voltak, de nem szavaztak - fogadta el az indítványt.
A konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal a parlamenti többség pontot tesz a politikai válság végére, csak így lehet úrrá lenni a gazdasági és a szociális válságon - mondta Bajnai Gordon...
Leszakadt egy iskolásokkal teli függőhíd Peruban, az Andok hegységben; a gyerekek és tanáraik nyolcvanméteres szakadékba zuhantak, kilencen meghaltak, és hetvenen megsérültek. Walter Antayhua polgármester egy rádióállomásnak elmondta, hogy egy gyaloghíd szakadt le.
Nem kapott többséget a kampányidőszak lerövidítését célzó, a Fidesz és a KDNP frakcióvezetői által benyújtott indítvány az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának keddi ülésén. Navracsics Tibor és...
Nemzetközi jellegű felsőoktatási intézmények működési feltételeiről nyújtottak be önálló törvényjavaslatot szabaddemokrata és szocialista képviselők. A javaslat szerint nemzetközi jellegű felsőoktatási intézmény az lehetne, amelyben külföldi a beiratkozott hallgatók, illetve oktatók legalább 30 százaléka éves szinten - tájékoztatta a javaslatról Magyar Bálint SZDSZ-es képviselő az MTI-t.
A Népszabadság értesülése szerint több száz hallgatót veszítettek az intézmények a finanszírozási formák közti átjárhatóság miatt. A felsőoktatási törvényben 2007 óta szerepel, hogy azok az államilag támogatott hallgatók, akik nem teljesítik az előírt kreditmennyiség legalább felét két féléven át, költségtérítésesként kell folytassák tanulmányaikat. A napilap szerint azonban ennek anyagi…
Leszakadt egy iskolásokkal teli függőhíd helyi idő szerint hétfő este Peruban, az Andok hegységben; a gyerekek és tanáraik nyolcvanméteres szakadékba zuhantak, kilencen meghaltak, és hetvenen megsérültek.
Magyarországon ma nem az probléma, hogy meg kell birkózni a gazdasági válság kihívásaival, azzal az ország meg fog birkózni - közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök parlamenti beszédében kedden.
A szezonálisan kiigazított adatok alapján az amerikai kiskereskedelmi értékesítés 1,1 százalékkal 344,4 milliárd dollárra csökkent havi szinten, míg 9,4 százalékkal maradt el a 2008 márciusitól. Az előzetes elemzői várakozások havi szinten 0,3 százalékos emelkedésre számítottak. (ProfitLine.hu)
A szerződésbontás előtti utolsó szakaszába érkezett a metróvita az alagútfúró Bamco és a BKV között: a kivitelező cég hivatalosan is felfüggesztette a munkát - írja az Index. A Banco bejelentette...
Főleg kisboltoknál vagy benzinkutaknál "bevett gyakorlat", hogy lopások esetén a munkáltató felszólítja a dolgozókat a hiányzó összeg összedobására, különben elbocsátja mindegyikőjüket. Sajnos ilyenkor a bíróság sem ad sok esélyt nekik, a bűncselekmény ugyanis nehezen bizonyítható, anélkül viszont a munkavállalókra hárul a felelősség - árulta el Sipos Márta munkajogász a HR Portálnak....
A konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal a parlamenti többség pontot tesz a politikai válság végére, csak így lehet úrrá lenni a gazdasági és a szociális válságon - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt keddi parlamenti beszédében.
Adósa maradtam Magyarországnak - mondta Gyurcsány Ferenc az utolsó, miniszterelnökként tett parlamenti felszólalásában. A leköszönő kormányfő leginkább azért elégedetlen magával, mert nem tudta...
A 2006-ban elindított CSR Hungary évi konferenciasorozat szakmai színvonala, sajtóvisszhangja pozitív folyamatokat generált. Ma már a konferencia az év legnagyobb c(s)r fóruma, ahol cégvezető, kommunikációs vezető, kutató, hallgató cserélheti ki tapasztalatait - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
A Ferencváros egygólos vereséget szenvedett az Albert-stadionban a REAC vegyes csapatától. Az Üllői úti zöld-fehér együttesben azok a játékosok szerepeltek, akik az utolsó időszakban ilyen-olyan okok miatt többet pihentek.
Drágulnak az üres adathordozók, így például az USB-portok és a pendrive-ok április 15-től, illetve azok a mobiltelefonok, amelyek kapacitása meghaladja a 64 megabitet; eddig az időpontig kell...
Nem politizálni akarok, hanem dolgozni, az ajtóm nyitva áll, nincs az a személyemet érő támadás, amely becsukatná; a személyem sokadlagos, az ország érdeke az első - fogalmazott Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt parlamenti beszédében kedden.
A munkaerő- és ingatlanpiaci folyamatok gyengülése miatt márciusban tovább csökkent a kiskereskedelmi forgalom az USA-ban. A -1.1 százalékos érték jókora negatív meglepetést okozott, mivel az elemzők...
Több mint félmilliárd forint áfát „felejtettek el” befizetni azok a csalók, akikre a múlt héten csapott le a Vám- és Pénzügyőrség. A gyanú szerint 2006-2009 között összesen több mint ezer, az unió más országaiból Magyarországra hozott kocsi eladása után nem fizették ki a forgalmi adót.
Hat tárca élére új szakértő miniszterek csatlakoznak a kormányhoz, hatan pedig folytatják a megkezdett munkát - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt parlamenti felszólalásában. Az új...