Az új magyar miniszterelnök, Bajnai Gordon, mivel korlátozott politikai ambíciói vannak, a gyengélkedő gazdaság rendbetételére koncentrálhat - írta szerdán a Forbes amerikai pénzügyi magazin - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A fair trade vagy másképpen méltányos kereskedelem egyelőre gyerekcipőben jár Magyarországon. Többnyire anyagi forrással alig rendelkező civil szervezetek népszerűsítik, amelyek ritkán nyúlnak hagyományos marketingeszközökhöz. Pedig a fogyasztói igény kezd kialakulni.
Az illatszerboltok polcain egymás után sorakoznak a különböző elnevezésű, illatú és összetételű kozmetikumok. Használatuk során sokan bőrproblémákkal küzdenek, ezért kipróbálják az érzékeny bőrre javasolt termékeket is. A hypo-, bio-, és natúr kozmetikumok útvesztőjében valóban nehéz kiigazodnunk.
Délutánra elfogyott a forint ereje, a kedvezőtlen nemzetközi hírek hatására, így az eurót 291 forinton jegyezték szerdán délután háromnegyed ötkor a bankközi kereskedelemben, szemben a kedd délután, az új kormányfő megválasztását követően elért 287,50 forintos árfolyammal. (ProfitLine.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 91,12 pontos, 0,74 százalékos csökkenéssel, 12.212,09 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 0,42 százalékkal 10.650 forintra erősödött, az OTP részvények á...
Továbbra is az előrehozott választást tartja a jó megoldásnak Sólyom László köztársasági elnök, szavai szerint ugyanis a válságkezeléshez szükséges intézkedéseket egy szélesebb támogatással bíró kormány tudná végrehajtani. Az államfő, miután találkozott az új miniszterelnökkel, azt mondta: alapvetően egyetért Bajnai Gordon programjával. Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük a köztársasági…
Megnyílt szerdán a 13. budapesti szociális bolt, ezúttal a III. kerületben - közölte a Független Hírügynökséggel Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója. A most átadott üzlettel együtt a fővárosban és vidéken már összesen 20 szociális boltban juthatnak a vásárlók közvetlenül a termelőktől beszerzett termékekhez.
Nem tudta érdemben ellenőrizni az MIÉP gazdálkodását az Állami Számvevőszék, mert eltűntek a párt gazdálkodási dokumentumai - derül ki a HVG eheti számából. Ezért felszólították a számvevők a MIÉP elnökét, Csurka Istvánt, hogy szerezze be a hiányzó iratokat a párt 2005-2006. évi gazdálkodásáról.
A subprime-hitelekkel kövérre fújt ingatlanlufi kipukkanása után az elemzők rögtön azzal kezdtek el fenyegetőzni: a következő eldurranó piac a végtelenségig túlterhelt hitelkártya-piac lehet. A bankok most mindent megtesznek, hogy elkerüljék az összeomlást....
Fellendülést hozott a balatoni ingatlanpiacon a forintválság. Az ingatlanok ára forintban nem változott, euróban számolva azonban most 10-15 százalékkal olcsóbbak a házak, mint tavaly. A fellendülés rögtön a téli holtszezon után kezdődött.
A 2008. első negyedévi 40 726 darabbal szemben mindössze 27 229 új autó talált gazdára az idei első három hónapban. Az élen 3 998 darabbal a Suzuki áll, őket követi 3 420 új autóval az Opel és 2 804 eladással a Ford....
Az új magyar miniszterelnök, Bajnai Gordon, mivel korlátozott politikai ambíciói vannak, a gyengélkedő gazdaság rendbetételére koncentrálhat - írta a Forbes amerikai pénzügyi magazin. Miközben az...
Letartóztatták a legkeresettebb kolumbiai drogbárót. A Don Mario néven emlegetett Daniel Rendónt szerdán fogták el rendőrök Kolumbia északkeleti részén - közölték kormányzati források.
Nyolc nappal a pusztító erejű természeti csapás után a Richter-skála szerinti 4,1-es erősségű földmozgás rázta meg a katasztrófa sújtotta körzetet. A legújabb adatok szerint L'Aquilában a lakások 53 százaléka vált lakhatatlanná.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 91,12 pontos, 0,74 százalékos csökkenéssel, 12.212,09 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 0,42 százalékkal 10.650 forintra erősödött, az OTP...
Kissé gyengült a forint, az eurót 290,24 forinton jegyezték szerdán délután a bankközi kereskedelemben, szemben a kedd délután, az új kormányfő megválasztását követően elért 287,50 forintos árfolyamma...
Közel 1,5 milliárd forintos beruházással üzemet épít egy gépgyártásra szakosodott kft. Kaposváron. A legalább száz embernek munkát adó beruházásról Lakics László, a Lakics Gépgyártó Kft. tulajdonosa é...
Ideiglenes átadási letartóztatásba helyezte szerdán a Fővárosi Bíróság Irina Belenykaját, a Franciaországból elrabolt hároméves kislány orosz állampolgárságú anyját, akit Magyarországon vettek őrizetbe a hétvégén. Egy moszkvai ügyvéd ugyanakkor szeretné elérni, hogy a nőt ne adják ki a francia hatóságoknak.
Enyhíthetik a recesszió hatásait a Szlovákiából érkező bevásárlóturisták - állítják a határ menti kereskedők. A győri üzletek vásárlóinak 40 százaléka a határ túloldaláról érkezik.
A kezdeti állóvíz után délutánra kisebb csökkenés bontakozott ki a nyugat-európai és a régiós részvénypiacokon, mely elsősorban a vártnál rosszabb amerikai ipari termelési adatoknak volt betudható....
Az immár hagyománnyá vált Torkos Csütörtök akció mintájára idén először kerül megrendezésre a Borszerda a Magyar Bormarketing Kht. szervezésében. Az akció - amelynek kommunikációs partnere a Magyar Turizmus Zrt. - keretében április 29-én, a csatlakozó éttermekben fél áron kínálják a magyar bort és a pezsgőt, a főételek mellé pedig egy ajándék pohár bort kaphatnak a "jóra szomjazók". Az akcióhoz…
A változékony nemzetközi befektetői hangulat mellett is csak egy viszonylag szűk, mindössze 2 egységnyi sávban hullámzott ma a forint euróval szembeni árfolyama a bankközi piacon. Az állampapírok...
Támogatta Szabó Imre ismételt kinevezését a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) élére az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága szerdán, 11 igen szavazattal, 8 ellenszavazat mellett....
Legkevesebb tíz rendőr életét vesztette és 22 ember megsebesült szerdán egy öngyilkos merényletben az észak-iraki Kirkukban. A város déli részén elkövetett támadás célpontja egy konvoj volt, amelyben az észak-iraki olajipari infrastruktúra védelmére kirendelt rendőrök utaztak.
Kissé gyengült a forint, az eurót 290,24 forinton jegyezték szerdán délután a bankközi kereskedelemben, szemben a kedd délután, az új kormányfő megválasztását követően elért 287,50 forintos...
Egy francia fregatt elfogott szerdán tizenegy kalózt Kenya partjainak térségében - jelentette be a francia védelmi minisztérium. A Nivose fregatt az európai uniós Atalanta művelet keretében végez...
Tukacs István válságövezetekért felelős kormánybiztos nem érti a bankok óvatosságát. Szerinte a hitelezés még ott is megszűnt, ahol nincs baj, vigyáznak az MFB-hitellel is
Valaki úgy akart bosszút állni a bíróságon az angliai Bristolban, hogy fokhagymaolajat öntött a radiátorokba és a növényekre. A bűz elviselhetetlen volt, az emberek kimenekültek az utcára. A rendőrség már nyomon van a gyanúsítottat illetően.
Miniszterelnök már van, végleges kormányprogram még nincs. A tárcák várományosai a kérdésekre azt válaszolták a szakbizottságokban: várják meg a pénteki, de inkább a vasárnapi kormányülést. Az SZDSZ kampányfőnöke közben tudat alatt az előre hozott választásokra készül.
Letartóztatták a legkeresettebb kolumbiai drogbárót. A Don Mario néven emlegetett Daniel Rendónt szerdán fogták el rendőrök Kolumbia északkeleti részén - közölték kormányzati források. Rendón...
Anatolij Kucserena Budapesten szándékozik elérni, hogy a magyar hatóságok ne adják ki a francia apjától elrabolt francia-orosz kislány orosz édesanyját a francia hatóságoknak - jelentette be a...
Visszahúzódóban van az amerikai és így a világ gazdaságát sújtó válság - legalábbis így érzi Barack Obama. Az amerikai elnök számára az a biztató jel, hogy mérséklődik a visszaesés. Az óvatos optimizmus ellenére megismételte: nehéz évre kell számítani.
Az MSZP kifogásolja, hogy a Fidesz nem emeli fel szavát a jobboldali politikai erőszak, az alkotmányos rend elleni nyílt támadások láttán - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője. "Ma már nyilvánvaló, hogy a szervezett szélsőjobboldali erőszakos csoportok minden korábbinál súlyosabb eszközökkel veszélyeztetik a polgárok nyugalmát, az ország biztonságát, a demokráciát" - fogalmazott a kormánypárt…
Feltehetőleg egy hetekkel ezelőtt vízbe esett személyautó sofőrje lehetett az a férfi, akinek holttestét egy halastóban találták meg szerdán Somogy megyében.
A Forma 1 tulajdonosa egy Rijekához közeli szigetpárost nézett ki magának. Megvenné a másfélmilliárd forintba kerülő birtokot, de a törvények szerint nem lehet házat építeni a megvásárolt szigetekre, csak a régieket lehet felújítani, bővíteni. Kérdés, hogy egy magánrepülőtér valóban kolostorbővítésnek számít-e majd a horvát hatóságok szemében....
Szolidaritást vállal a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az április 30-ára akciót hirdető Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetével, a továbbiakról pénteken tárgyal - közölte Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke szerdán.
Az MSZP kifogásolja, hogy a Fidesz nem emeli fel szavát a jobboldali politikai erőszak, az alkotmányos rend elleni nyílt támadások láttán, és ahelyett, hogy a köztársaság és a közrend védelmére...
Környezetkárosítás miatt feljelentést tett Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer fideszes polgármestere, miután személyesen is meggyőződött arról, hogy illegális fakivágás történt a Hajógyári szigeten. A kerület vezetése lakossági bejelentés alapján értesült a kivágásokról, ezt követően a polgármester bejárást tartott a területen.
A Fidesz és a KDNP nem támogatja Oszkó Péter pénzügyminiszteri kinevezését, mert szerintük sem államigazgatási, sem válságkezelési gyakorlata nincs - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke a jelölt keddi bizottsági meghallgatása után. A költségvetési bizottság korábban 16 igen szavazattal 13 nem ellenében támogatta Oszkó kinevezését.
Az idei első negyedévben mintegy egyharmadával esett vissza az eladott új személygépkocsik és terepjárók száma a tavalyi év hasonló időszakához képest Magyarországon
A kormányválság növelte a Fidesz-szavazók lelkesedését, és elbizonytalanította a kormánypártiakat - röviden így foglalható össze a Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltté válását követő napokban készült Medián-felmérés eredménye, amelyet a HVG internetes kiadása közölt.
Kaká, Pato, Ronaldinho és Beckham is pályára lép Budapesten a magyar ligaválogatott és a Milan barátságos meccsén jövő szerdán - jelentette be Franco Baresi, az olasz klub elnöki nagykövete. Az egykori legendás védő elmondta, Kaká és Pato játékát kedveli leginkább.
Molotov-koktélt találtak a szigetszentmiklósi képviselő-testület szocialista frakcióvezetőjének üzleténél szerda reggel. A benzinnel töltött palackot nem gyújtották meg. Kedden a helyi MSZP-irodánál találtak hasonló palackot, de abban nem volt benzin.
A diákmunka nem egyszerűen pénzkereseti lehetőséget, hanem a fiatalok karrierjének megalapozását is jelentheti áprilistól, a második legnagyobb országos hálózattal rendelkező iskolaszövetkezet ugyanis útjára indította a Dolgozz a jövődön! programot, amelynek keretében a kiemelkedő diák munkavállalók Fürge Diák Karriercsomagot szerezhetnek munkaévük végén....
Szolidaritást vállal a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az április 30-ára akciót hirdető Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetével, a továbbiakról pénteken tárgyal - közölte Kerpen...
Augusztusban az eurót várhatóan 286 forintos árfolyamon jegyzik, a 12 havi infláció 3,7 százalékra emelkedik, miközben a jegybanki alapkamat 8,5 százalékra süllyed a jelenlegi 9,5 százalékról - áll...
Akik Molotov-koktéllal, újságból kiollózott betűkkel "írt levelekkel" fenyegetőznek, azok a demokráciában nem méltó eszközökkel akarják a kormányon lévő párt tagjainak véleményét...
A Transparency International Magyarország levélben hívta fel Bajnai Gordon figyelmét arra, hogy a gazdasági tárca várományosa által korábban vezetett cég kartellezési ügyben volt érintett; a szerveze...