Webkamerán nézte végig egy floridai nő, amint kirabolják a házát. Jeanne Thomas 40 kilométerrel az otthonától ült munkahelyi irodájában, és munka közben néha-néha rápillantott házának webkameráira. Így volt kénytelen végignézni, amint kirabolják a házat.
Őssejtek transzplantációjával sikerült elérni, hogy az 1-es típusú diabéteszes pácienseknek akár négy évig nem kellett inzulint fecskendezniük maguknak - közölték amerikai kutatók.
Középpárttá küzdötte le magát az MSZP a kormányfőváltással, a Fidesz pedig 70 százalékos eredményt érne el egy hétvégi választáson - foglalja össze az Index a legfrissebb közvéleménykutatási...
Amnesztiát javasolt szerdán az április 7-i chisinaui zavargások részvevői számára Vladimir Voronin moldovai elnök. Indítványozta az ez ügyben indított összes büntetőeljárás leállítását, kivéve az...
Kilencvenöt éves korában elhunyt Peter Rogers, az angol Folytassa-filmek producere - jelentette be a Pinewood Studios. A filmest rövid betegség után kedden délután buckinghamshire-i otthonában érte a halál.
27 embert vettek őrizetbe Lengyelország több városában kedd éjszaka pénzhamisítás vádjával - közölte szerdán a lengyel rendőrség. Az összehangolt akcióban csaknem 300 ügynök, illetve rendőr vett részt.
Az amerikai gazdaság helyzete tovább romlott március folyamán és április elején, de néhány régióban a GDP csökkenésének mértéke lassult - közli a Fed legfrissebb gazdasági helyzetjelentésében. "A...
Ügyfél-azonosítók megszerzésére irányuló phishing (adathalász) támadáskísérlet érte az MKB Bankot, amelyet a pénzintézet sikeresen kezelt, így az incidensből sem az ügyfeleknek, sem a banknak nem származott kára - tudta meg az MTI az MKB Bank sajtóosztályán. A hitelintézet közölte: az esetről időben és részletesen tájékoztatta ügyfeleit annak érdekében, hogy az esetleges jövőbeni próbálkozások se…
Itt a tavasz, egyre több kerti mulatságot tartanak az emberek. A kerti grillpartin fontos kérdés a biztonság. Dr. Brent King, a houstoni Texasi Egyetem egyik tanára szerint például gyakori hiba, hogy a széntüzelésű grillsütőt túlságosan sok gyúlékony folyadékkal próbálják meg begyújtani, így a tűz hirtelen fellángol.
A világ legjobb játékosa címet védő Cristiano Ronaldo a titulusához méltó, fantasztikus lövéssel nyerte meg a címvédőnek a Bajnokok Ligája portói negyeddöntő-visszavágóját. Az Arsenal simán, 3-0-ra nyert a Villarreal ellen. A két angol klub továbbjutott, s egymás ellen játszik az elődöntőben.
Kikezdheti az amerikai Chrysler és az olasz FIAT autógyár tervezett partnerségét az előbbi 6,8 milliárd dolláros biztosított adóssága - írta a szerdai USA Today. A szövetségi kormányzat május 1-ig adott haladékot a Chryslernek, hogy megszülessen a megállapodás, különben a kormány nem nyújt további hitelt, és jöhet a csődvédelem. (ProfitLine.hu)
A Fidesz nem támogatja a médiaszabályozásról szóló törvényjavaslat benyújtását. Az ellenzéki párt szerint a tervezet egyes területeket, így például a kiskorúak és a fiatalkorúak védelmét nem megfelelő mélységben szabályozza.
Az MKB Bank sajtóosztálya arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a bankot ügyfél-azonosítók megszerzésére irányuló phishing (adathalász) támadáskísérlet érte, melyet sikeresen hárított. (ProfitLine.hu)
Az Európai Parlament brüsszeli épületeit ezentúl 15, magyar művészektől származó festmény és szobor is díszíti - jelentette be szerdán Fazakas Szabolcs (MSZP), az EP e célra létrehozott...
Az RFV Nyrt. Igazgatóságának tájékoztatása szerint a 2008. december 31. napjára vonatkozó időszaki beszámolójában foglaltakhoz képest a társaság auditált beszámolója szerinti, 288,658,000 forint összegű adózott eredménye jelentős eltérést mutat - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Lövés ért egy házat szerdán a Baranya megyei Oldon, nem sérült meg senki - értesült az MTI. Egyelőre nem tudni, hogy célzott vagy vétlen lövés, esetleg egy vadász puskájából kilőtt és gellert...
Kétmillió forint közigazgatási bírság megfizetésére kötelezte egy szlovák tehergépjármű üzembentartóját a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, mert a kamiont vezető két sofőr megsértette a vezetési- és pihenőidőre vonatkozó szabályokat. Egy közúti ellenőrzés során vizsgálták meg a külföldi rendszámú kamiont, illetve ellenőrizték annak két sofőrjét is.
Lövés ért egy házat szerdán a Baranya megyei Oldon, nem sérült meg senki - értesült az MTI. Egyelőre nem tudni, hogy célzott vagy vétlen lövés, esetleg egy vadász puskájából kilőtt és gellert kapott lövedék érte az épületet.
Egy embercsempészettel foglalkozó bűnszövetkezet kilenc tagját fogták el Kárpátalján a csapi határőregység katonái a rendőrség munkatársaival karöltve. Az ukrán állampolgárokból álló banda afganisztáni és szomáliai menekülteket juttatott át Ukrajnából az Európai Unió Kárpátaljával szomszédos tagországainak területére.
A Medián áprilisi közvélemény-kutatása szerint soha nem látott fölényre tett szert a biztos szavazók körében a Fidesz, amely egy most vasárnapi választáson 70 százalékos eredményt érne el - ismertette a hvg.hu szerdán.
Április 14. és május 15. között országos UV tesztet tart a Magyar Látszerész Szövetség, amelynek elnöke az InfoRádiónak elmondta: tavaly a napszemüvegek UV védelmét ellenőrizték, idén pedig a lakosság dioptriás szemüvegének, illetve kontaktlencséjének UV tesztjére végzik el az ország több pontján.
A szociális tárca előzetes számításai szerint a gyed és a gyes időtartamának lerövidítése után a kismamák fele mehet vissza dolgozni, 20-30 százalékuk viszont segélyezett lesz - közölte Herczog László szociális és munkaügyi miniszterjelölt a szociális és családügyi bizottság ülésén.
A Medián legfrissebb, áprilisi közvélemény-kutatása szerint soha nem látott fölényre tett szert a biztos szavazók körében a Fidesz, amely egy most vasárnapi választáson 70 százalékos eredményt érne el - ismertette a hvg.hu szerdán. A HVG megbízásából készült felmérés szerint az MSZP támogatottsága a biztos szavazók körében 18 százalékon áll. Az MDF-nek és az SZDSZ-nek 2, a Jobbiknak pedig 4…
A Fed 12 körzetének közös jelentése, a Bézs Könyv szerint az Egyesült Államokban csökkent a gazdaság aktivitása márciusban és április elején is, de a zsugorodás üteme lassult, olyan jelzések közepette, hogy recesszió a végéhez közeledhet. (ProfitLine.hu)
Kismértékű csökkenéssel, 49.25 dolláron zárta az olaj árfolyama a mai napot, a fekete arany piacán a ma közétett készletadatok befolyásolták elsősorban a hangulatot. 0.16 dolláros, vagyis 0.3%-os...
Továbbra is az előrehozott választásokat tartaná jobb megoldásnak az államfő, de kész együttműködni az új kormánnyal. Továbbra is Ficsor Ádámot jelöli a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős tárca nélküli miniszteri posztra a kormányfő. A Medián felmérése szerint minden eddiginél nagyobbra növelte előnyét az MSZP-vel szemben a Fidesz.
A Medián legfrissebb, áprilisi közvélemény-kutatása szerint soha nem látott fölényre tett szert a biztos szavazók körében a Fidesz, amely egy most vasárnapi választáson 70 százalékos eredményt érne...
Elfogadta a Magyar Televízió (MTV) üzleti tervének főbb adatait a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöksége - közölte a szerdai tanácskozás után a testület vezetője az MTI-vel....
A francia "videóhumorista", Rémi Gaillard egyre veszélyesebb poénokat talál ki. Legújabb filmjében öt marcona jégkorongozóval kezd ki, bolondos alpinistának öltözve.
A vártnál nagyobb mértékű amerikai olajkészlet bővülés eredményeképp csökkenéssel zárta a napot a kőolaj világpiaci ára. A délután ismertetett adatok szerint a múlt hét folyamán a kőolajkészletek 5,6 millió hordóval emelkedtek, mely több mint a duplája az elemzők által vártnak. (ProfitLine.hu)
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter szerdán új intézkedéseket jelentett be, amelyek az Obama-kormányzatnak a kalózkodás felszámolását célzó diplomáciai erőfeszítései keretébe illeszkednek....
Megszületett az Európai Unió intézményei között annak a megállapodásnak a lényege, amelynek alapján a hitelminősítő intézeteket a jövőben bejegyzik és felügyelik Európában - jelentette be a téma...
Egy 33 éves nő betegedett meg Egyiptomban a madárinfluenza következtében - jelentette be szerdán az afrikai állam egészségügyi minisztériuma. Egyiptomban ez a 64. regisztrált esete annak, hogy a madárinfluenza vírusa embert fertőzött meg.
A kedden miniszterelnökké választott Bajnai Gordont az MSZP megyei elnökei győzték meg, hogy elvállalja a kormányfői posztot - olvasható a Népszabadság online által szerda este közzétett...
Tizenhat ember halálát okozta egy öngyilkos merénylet szerdán Pakisztán északnyugati részén, sokan megsérültek. A biztonsági erők egy ellenőrzőpontja volt az autóba rejtett pokolgéppel...
A kedden miniszterelnökké választott Bajnai Gordont az MSZP megyei elnökei győzték meg, hogy elvállalja a kormányfői posztot - olvasható a Népszabadság online által szerda este közzétett interjúelőzetesben, amelyben Bajnai Gordon arról is beszélt, hogy már nem sokáig akart kormánytag maradni.
A Medián legfrissebb, áprilisi közvélemény-kutatása szerint Bajnai Gordont, az új kormányfőt elutasítják, viszont soha nem látott fölényre tett szert Orbán Viktor és a Fidesz, amely egy most vasárnapi választáson 70 százalékos eredményt érne el - ismertette a hvg.hu.