Lövés ért egy házat szerdán a Baranya megyei Oldon, nem sérült meg senki - értesült az MTI. Egyelőre nem tudni, hogy célzott vagy vétlen lövés, esetleg egy vadász puskájából kilőtt és gellert kapott lövedék érte az épületet.
"Valószínű, hogy az épületet vétlen lövés vagy célt tévesztett lövedék érte. A lövedék az ablakon hatolt be a ház szobájába, és egy szentkép sarkát érintve a falban állt meg" - közölte aZsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Egy embercsempészettel foglalkozó bűnszövetkezet kilenc tagját fogták el Kárpátalján a csapi határőregység katonái a rendőrség munkatársaival karöltve. Az ukrán állampolgárokból álló banda afganisztáni és szomáliai menekülteket juttatott át Ukrajnából az Európai Unió Kárpátaljával szomszédos tagországainak területére.
A Medián áprilisi közvélemény-kutatása szerint soha nem látott fölényre tett szert a biztos szavazók körében a Fidesz, amely egy most vasárnapi választáson 70 százalékos eredményt érne el - ismertette a hvg.hu szerdán.
Április 14. és május 15. között országos UV tesztet tart a Magyar Látszerész Szövetség, amelynek elnöke az InfoRádiónak elmondta: tavaly a napszemüvegek UV védelmét ellenőrizték, idén pedig a lakosság dioptriás szemüvegének, illetve kontaktlencséjének UV tesztjére végzik el az ország több pontján.
A szociális tárca előzetes számításai szerint a gyed és a gyes időtartamának lerövidítése után a kismamák fele mehet vissza dolgozni, 20-30 százalékuk viszont segélyezett lesz - közölte Herczog László szociális és munkaügyi miniszterjelölt a szociális és családügyi bizottság ülésén.
A Medián legfrissebb, áprilisi közvélemény-kutatása szerint soha nem látott fölényre tett szert a biztos szavazók körében a Fidesz, amely egy most vasárnapi választáson 70 százalékos eredményt érne el - ismertette a hvg.hu szerdán. A HVG megbízásából készült felmérés szerint az MSZP támogatottsága a biztos szavazók körében 18 százalékon áll. Az MDF-nek és az SZDSZ-nek 2, a Jobbiknak pedig 4…
A Fed 12 körzetének közös jelentése, a Bézs Könyv szerint az Egyesült Államokban csökkent a gazdaság aktivitása márciusban és április elején is, de a zsugorodás üteme lassult, olyan jelzések közepette, hogy recesszió a végéhez közeledhet. (ProfitLine.hu)
Kismértékű csökkenéssel, 49.25 dolláron zárta az olaj árfolyama a mai napot, a fekete arany piacán a ma közétett készletadatok befolyásolták elsősorban a hangulatot. 0.16 dolláros, vagyis 0.3%-os...
Továbbra is az előrehozott választásokat tartaná jobb megoldásnak az államfő, de kész együttműködni az új kormánnyal. Továbbra is Ficsor Ádámot jelöli a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős tárca nélküli miniszteri posztra a kormányfő. A Medián felmérése szerint minden eddiginél nagyobbra növelte előnyét az MSZP-vel szemben a Fidesz.
A Medián legfrissebb, áprilisi közvélemény-kutatása szerint soha nem látott fölényre tett szert a biztos szavazók körében a Fidesz, amely egy most vasárnapi választáson 70 százalékos eredményt érne el.
Az idén húszéves Game Boy elképesztően népszerű volt a maga korában, több mint százmilliót adtak el belőle. Ahogyan sokan azt hiszik, hogy a Jeep az nem egy márka, hanem a terepjáró szinonimája, úgy azonosították milliók a konzolt a Nintendóval.
A francia "videóhumorista", Rémi Gaillard egyre veszélyesebb poénokat talál ki. Legújabb filmjében öt marcona jégkorongozóval kezd ki, bolondos alpinistának öltözve.
A vártnál nagyobb mértékű amerikai olajkészlet bővülés eredményeképp csökkenéssel zárta a napot a kőolaj világpiaci ára. A délután ismertetett adatok szerint a múlt hét folyamán a kőolajkészletek 5,6 millió hordóval emelkedtek, mely több mint a duplája az elemzők által vártnak. (ProfitLine.hu)
Még idén a parlament elé kerülhet egy hazai klímatörvény-tervezet – derült ki a Magyar Természetvédők Szövetsége által meghirdetett Éghajlat riadó elnevezésű kampány nyitóeseményén.
Győrben április 25. és május 3. között rendezik meg a 19. Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Fesztivált. Az idei filmes versenyprogram változást hozott az előző évekhez képest: idén egész estés játékfilmek is voltak az 1334 nevező film között az animációs, kisjáték-, kísérleti és dokumentumfilmek mellett. A több mint 70 országból érkezett filmből az előzsűri 67 filmet válogatott be a…
Egy 33 éves nő betegedett meg Egyiptomban a madárinfluenza következtében - jelentette be szerdán az afrikai állam egészségügyi minisztériuma. Egyiptomban ez a 64. regisztrált esete annak, hogy a madárinfluenza vírusa embert fertőzött meg.
A kedden miniszterelnökké választott Bajnai Gordont az MSZP megyei elnökei győzték meg, hogy elvállalja a kormányfői posztot - olvasható a Népszabadság online által szerda este közzétett interjúelőzetesben, amelyben Bajnai Gordon arról is beszélt, hogy már nem sokáig akart kormánytag maradni.