Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat második számú vezetője szerint Barack Obama elnök hivatalba lépésével sem változott az Egyesült Államok hozzáállása a muzulmánokhoz. "Az új elnök, Obama...
Gyorsított eljárással ítélt börtönbüntetésre a bíróság három fatolvajt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A múlt hét második felében, Ózd környékén fogták el a bandát, és mivel nem először akadtak rendőrkézre, ezért őrizetbe is vették őket.
Az egyik vezető londoni gazdaságelemző ház, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) szerint a brit pénzügyi szolgáltató szektornál az előzetes várakozásoknál kevesebb elbocsátásra lesz szükség, miután a csökkentett alapkamat és a kormányzati intézkedések visszaállítják a pénzpiacokba vetett bizalmat. (ProfitLine.hu)
Az euró egyhónapos mélypontjára esett a hétfő reggeli kereskedésben a dollárral szemben. Kereskedők a közös európai valuta hétfői gyengélkedését az Európai Központi Bank elkövetkező lépéseivel...
A hullámzó árfolyam kiszámíthatatlanná teszi a tervezést az agráriumban, a magyar mezőgazdaságban családok ezrei lehetetlenülhetnek el. A gyenge forint leginkább az állattenyésztőknek káros....
Hétfőn hivatalosan is megalakul Bajnai György Gordon nevével fémjelzett legújabb kormány, függetlenül attól, hogy Vahl Tamás visszalépett a gazdasági miniszteri jelöltségtől. A frissen kinevezett miniszterek az ülés elején leteszik esküjüket.
Lefegyverezték hétfőn a túszejtő jamaicai férfit, aki vasárnap késő este kerítette hatalmába egy kanadai légitársaság repülőgépét a jamaicai Montego Bay város repülőterén. A túszok sértetlenül kiszabadultak - közölte a helyi rendőrség szóvivője.
A tokiói értéktőzsde fő mutatója hétfőn nagyrészt veszteségben volt, kellemetlen vállalati hírek és előrejelzések miatt, csak a nap végére küzdötte magát kissé az előző záróértéke fölé az acélgyártók vezetésével, miután a Nomura Holdings semlegesről vételre ajánlotta az iparági részvényeket. A Nikkei 225 index 7,17 pontos, 0,19 százalékos nyereséggel 8924,75 ponton zárt. A Topix index 0,3…
Az elmúlt napok 80%-os emelkedését követően a korábbi semlegesről eladásra minősítette le az OTP részvényeit a UBS mai dátumozású elemzésében. A hazai bank részvényeire Daniele Brupbacher elemző 1...
Folyamatosan szigorítják a bankok a lakáscélú kölcsönök feltételeit, ráadásul a kormány júliustól eltörli az önerőként is felhasználható szocpolt is. A legmerészebb hitelintézet még a menekülési érték 85 százalékáig finanszírozza ugyan a lakásokat, a legóvatosabb azonban devizahitelnél már csak a hitelbiztosíték 55 százalékáig ad kölcsön....
A péntek késő délutáni forintgyengülés nyomán kialakult szintekről indult ma a kereskedés a forintpiacon, azaz érdemben nem reagált pozitívan a piac a tegnap bejelentett magyar kormányzati...
Hamarosan véget érhet az újabb metróbotrány, a legvalószínűbb végkifejlet szerint, a BKV néhány milliárd forintot elismer a Bamco követeléséből. A fúrópajzsok államosítása több tízmilliárd forintos...
Összesen 4.5%-kal esett vissza az idei év első két és fél hónapjában a magyar áramfogyasztás, az E.On és az Elmű-Émász páros pedig 10%-os visszaesést tapasztalt. Az idei év első két és fél...
Előzetes megállapodásra jutottak a hollywoodi filmstúdiók az amerikai televíziós és filmszínészek legnagyobb szakszervezetével az új kollektív szerződésről, véget vetve ezzel kilenc hónapon át tartó keserű vitájuknak és elhárítva egy lehetséges színészsztrájk veszélyét.
Az MTI becslése szerint mintegy háromezren, a szervezők szerint több ezren vettek részt szombaton a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) által szervezett demonstráción a Kossuth téren.
Szexpartikról, politika gyűlések utáni orgiákról és számos vezető brit politikusról ír könyvében Natalie Rowe, aki memoárjával rendkívül nehéz perceket szerzett a Konzervatív Pártnak és vezetőjének, David Cameronnak. A 45 éves prostituált 334 millió forintnak megfelelő fontot zsebelt be a mintegy kétszáz oldalas pikáns visszaemlékezésért.
Túszul ejtett légi utasokat egy férfi a jamaicai Montego Bay városban lévő repülőtéren - jelentette hétfőn egy helyi rádió. Az akcióban eldördült egy lövés, de állítólag senki nem sérült meg....
PÜSPÖKLADÁNY — Pokoli kínok között lelhette volna halálát Czekmaiszer Istvánné (72), pedig csak egy üveg palackozott ásványvízzel akarta a szomját oltani egy hosszú vonatút során szombat délelőtt.
Bajnai szavai már tükrözik az elitek jogos félelmét – jelentette ki az MNO-nak Bogár László, aki szerint a vasárnap bejelentett megszorító csomag immár keményen belemart a középrétegekbe is. Ők azonban sokkal inkább konfliktusképesek, mint a már eddig is kifosztott társadalmi rétegek.
A két éve kipattant amerikai ingatlanpiaci válságból tavaly világméretű pénzügyi válsággá dagadt eseménysorozat gyors hazai begyűrűzése a legtöbb magyar vállalatvezetőt nem érte váratlanul. A puszta túlélés valamint a jó ügyfelek és munkatársak megtartásának rövidtávú tűzoltó feladatain túl a vállalkozások számára már világosan kirajzolódnak a pénzügyi tisztítótűz utáni világ körvonalai is,…
Három hét alatt három család jelentkezett a veszprémi gyámhivatalnál: a szülők anyagi okokra hivatkozva kérték gyermekük állami gondoskodásba vételét. Bár a kérés törvénybe ütköző, sok más alternatíva nem létezik....
Többek között az utóbbi évek legsikeresebb holland filmjét, több díjnyertes alkotást, valamint felkavaró dokumentumfilmeket vetítenek a Holland Filmhétvége keretében a budapesti Kino-ban csütörtöktől.
Kevesebb elbocsátásra kerülhet sor idén a brit pénzügyi szolgáltató szektorban, mint arra korábban számítani lehetett, ugyanis a kormány bankmentő intézkedései és a kamatvágások úgy tűnik,...
„Gyermekvédelmi szakemberek számolnak azzal, hogy lesznek a válságnak gyermekáldozatai, ám megjelenésüket az intézményekben egy-másfél év múlva várják” - írja a Népszabadság. A mélyszegénység mélységei meg fognak nyílni…
A februári módosított japán gazdasági élettel kapcsolatos előrejelző indikátor 75,0 pontos értéket hozott a januárban közzétett érték még 75,2 ponton állt. (OT/www.globalfx.hu)
Idén 25 százalékra nőne az áfa felső kulcsa, de belépne egy 18 százalékos, kedvezményes, átmeneti kulcs - közölte Bajnai Gordon miniszterelnök. A kabinet jövőre bevezetné az "összbruttósítást", 2010-ben az szja alsó kulcsának sávhatárát 4-5 millió forintra emelné a kulcsok csökkentése mellett.
Tartásról eladásra minősítette le a MOL részvényeit pénteki dátummal megjelent elemzésében az ING, mely célárát változatlanul 9,600 Ft-on tartotta. Az ING elemzője negatívan ítéli meg a Surgut...
A mauritániai parti őrség kimentett a vízből 109 afrikai illegális bevándorlót, akik a Kanári-szigetek felé tartottak, ám csónakjuk meghibásodott a mauritániai partoknál. A menekültek 110-en indultak útnak, de egyikük életét vesztette, mielőtt a mentőalakulatok a segítségükre siettek volna. Ketten kórházba kerültek, állapotuk már stabilizálódott.
Bár Amerika pénteken is emelkedni tudott, a Bajnai- csomag értelmezése, valamint az OTP ma reggeli leminősítése várhatóan csökkenést eredményez a hazai parketten a nyitást követően. A délután...
Az Európai Központi Bank fontolgatja a további kamatcsökkentés mellett a hagyományos monetáris politikai eszköztáron kívüli eszközök bevetését - nyilatkozta a bank elnöke a Nikkeinek. Jean-Claude...
Új, a korábbinál hatékonyabb munkarendet alkalmaz a nyári útüzemeltetés során mától a Magyar Közút Nonprofit Zrt - olvasható a cég szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. A közlemény szerint a ...
Jean-Michel André, a Magyarországon megtalált francia-orosz állampolgárságú kislány francia apja "békekötést" ajánl a Budapesten fogva tartott Irina Belenykajának: visszavonja a közös gyermekük elrablása miatt tett feljelentést, amennyiben az orosz anya "nyilvánosan bocsánatot kér".
Ma délután 14:00-kor dönt a Magyar Nemzeti Bank a magyar alapkamattal kapcsolatban. Az elemzők szerint nem változik az alapkamat. Délután 16:00-kor teszik majd közzé az USA-ban a gazdasági élettel kapcsolatos márciusi előrejelző indikátort (előrejelzés: -0,2 %, előző érték: -0,4 %). Ma 15:00-kor és 16:00-kor is beszédet tart Charles Evans a Chicagói Federal Reserva Bank elnöke. (Odor…
A horvát külügyminisztérium arra utasította a hétvégén az ország chilei nagykövetét, hogy kövesse figyelemmel a bolíviai fejleményeket, miután olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint két...
A szomáliai kalózok váltságdíj ellenében szabadon engedték a múlt héten hatalmukba kerített togói teherhajót. Az ötezer tonnás Sea Horse üres volt elrablásakor, éppen azért tartott valamely kikötőbe, hogy élelmiszerrel töltsék fel.
A Kormányszóvivői Iroda közleménye szerint Bajnai Gordon miniszterelnök a mai napon megküldi javaslatát a köztársasági elnöknek a minisztériumok államtitkárainak kinevezésére. A kormányfő a tárcák mellett a Miniszterelnöki Hivatal még ki nem nevezett államtitkárainak személyére is javaslatot tesz. A miniszterelnök elvárása, hogy az államtitkárok a parlamenti munkában és a parlamenti…