Megtört a vezető indexek 6 hetes lendülete, és a tegnapi kereskedés során erős korrekció kezdett kibontakozni a világ tőzsdéin. Az elkövetkező napokban vélhetően a támaszok játsszák majd a főszerepet...
Szembe megy a magyar kormány a turizmusban alkalmazott nemzetközi gyakorlattal, hiszen amíg másutt programokkal, adócsökkentéssel serkentik a forgalmat, a Bajnai-csomag adóemeléssel, adókedvezmények eltörlésével nehezíti a piaci szereplők helyzetét. Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának elnöke ezen változtatna....
Miután kettétörte a a csokit egy holland fiatalember, melyet nagypénteken vett, megdöbbenve vette észre, hogy a keresztmetszete Jézus arcát rajzolja ki. Mások inkább Darth Vaderre gondoltak, de az is lehet, hogy csak gerillakampány az egész.
Más elfoglaltság után kell néznie a Piroskában szereplő farkasnak, a gyerekek már nem félnek tőle - írja egy tanulmányra hivatkozva az El Mundo című spanyol napilap. A fiatalok mostanában inkább a...
A márciusi német termelői árak havi szinten mérve 0,7 %-kal csökkentek. Éves szinten 0,5 % volt a visszaesés. Itt a közgazdászok csak 0,1 %-kal számoltak. (OT/www.globalfx.hu)
A tegnapi erőteljes amerikai esés következtében a nap elején a hazai tőzsde is kaphat egy komolyabb pofont, később aztán megnyugodhatnak a kedélyek és oldalazásba csaphatunk át - véli Ludányi Péter,...
Kedden kezdődik az adótörvények vitája a parlamentben. A javaslatot még a Gyurcsány-kabinet nyújtotta be, a Bajnai-kormány azt várhatóan módosító indítványokkal változtatja majd meg. Oszkó Péter pénzügyminiszter az áfaemelést is tartalmazó csomagot még nyár előtt elfogadtatná.
Obama arra kérte kabinetfőnökét, hogy 100 milliárd dollárral csökkentse a költségvetési kiadásokat. Bár a teljes büdzséhez képest az összeg nem túl nagy, a következő néhány hétben több mint 100...
Sokan tartanak attól: rossz fényt vet az emberre, ha felmondással veszíti el állását. Ez egyáltalán nincs így: s a HR-esek már korántsem tulajdonítanak akkora jelentőséget egy-egy állásváltozatás kiváltó okának, mint 15-20 évvel ezelőtt. A cégeknek ugyanakkor számos előírást kell betartaniuk - különösen ha csoportos leépítésre készülnek, áll a Népszabadságban.
Az egyik nagy amerikai bank elemzése szerint az ázsiai fedezeti alapok szenvedhetik meg a legjobban a válságot, hiszen a felmérés alapján gyakorlatilag minden második válaszadó nem újítaná meg a...
Az objektív adatokra épülő benchmarking szerepe, valamint a HR kontrolling népszerűsége folyamatosan nő a legfrissebb Országos HR Benchmark Felmérés alapján, mely ezúttal a DGS Global Research és az Ernst & Young együttműködésében készült el. Ennek oka, hogy a nem kizárólag végrehajtó tevékenységet folytató HR vezetők munkája egyre inkább üzleti fókuszúvá kell, hogy váljon.
Ha a dolgozókat a Bérgarancia Alapból fizetik ki, az mekkora összeg lehet egy ember esetén illetve van-e limitálva? Egy csődeljárás meddig tarthat egy munkáltatóval szemben? A passzív táppénz pontosan mit jelent, meddig tarthat, és milyen juttatások illetnek meg alatta? Az olvasók kérdéseire az Adózóna munkajogásza, Horváth Linda válaszol.
Nem kizárt, hogy a kormány jövőre megszünteti a jelenleg számolt minimálbért, és helyébe szektoronként specializált minimális járulékalapot ültet. A Napi Gazdaság szerint legalábbis erre enged következtetni a Bajnai-csomag egyik pontja, amely szerint a kormány jövőre a tevékenység értékéhez igazítaná a járulékalapot.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 37,33 pontos csökkenéssel, 12.286,03 ponton nyitott kedden. Ez a hétfői záró értékhez képest 0,30 százalékos gyengülést jelent. A csökkenés tovább folytatódott, majd a BUX átment pluszba.
A MÁV Zrt. vezetése visszautasítja azokat a korrupciós rágalmakat, amelyeket az egykori vasúti hivatal volt vezetője fejtett ki az egyik napilapban; a cég jogi lépéseket tesz Antal Dániellel szemben -...
Oszkó Péter szerint bevezethető az ingatlanadó, az ekho pedig akár már 2010-ben megszűnhet. A hétfőn esküt tett pénzügyminiszter újságíróknak úgy nyilatkozott: a parlament várhatóan két részletben tárgyalja majd az adócsomagot, először a 2009-es szabályokat, majd később a jövő évi átalakításokat veszik sorra.
Gyengül a forint a bankközi devizapiacon: reggel 299 forintot ért egy euró, jelenleg 302 forintnál jár az árfolyam. A kereskedők szerint a térségbeli devizák változatlanul a nemzetközi piaci hangul...
Csaknem ezer kilométert tesznek meg azok a gyalogos zarándokok, akik április 21-én indultak útnak Budapestről Csíksomlyóra. Az utat negyven nap alatt teszik majd meg, hogy május 30-án részt vegyenek a minden évben több százezer embert vonzó pünkösdi búcsún.
Amerikai radarvezérlésű gépágyúk vásárlását tervezi Izrael azoknak a rövid hatótávolságú rakétáknak és aknagránátoknak a leküzdésére, amelyeket palesztinok lőnek ki a Gázai övezetből izraeli...
Informatikusként és mérnökként három éves diplomával a kézben sem okoz majd gondot az elhelyezkedés megfelelő nyelvtudás birtokában, ám bölcsészként nehezebb lehet az álláshoz jutás. A Népszabadság annak kapcsán írt a friss diplomások elhelyezkedéséről, hogy idén jön ki az első "bolognai nemzedék" az egyetemekről, főiskolákról. Azok, akik alapdiplomájukat három évnyi tanulás után kapják kézhez.
Amerikai radarvezérlésű gépágyúk vásárlását tervezi Izrael azoknak a rövid hatótávolságú rakétáknak és aknagránátoknak a leküzdésére, amelyeket palesztinok lőnek ki a Gázai övezetből izraeli területre - írta keddi számában a Háárec című izraeli napilap.
A fertőszéplaki polgármester belső vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy miként kerültek a hivatalból különféle iratok, köztük lakcímbejelentő lapok, fénymásolt személyi igazolványok, 12 millió forintról szóló testületi határozat a fertőszentmiklósi illegális szemétlerakóba - írta a Kisalföld keddi száma.
A világ harmadik legnagyobb kiskereskedelmi áruházlánca, a Tesco, a világgazdasági visszaesés ellenére 10 százalékkal rekord szintre, 3.128 milliárd fontra emelkedő nyereséggel zárta a tavalyi évet. Az előzetes elemzői várakozások 3.04 milliárd fontos nyereségre számítottak. (ProfitLine.hu)
Az egy részvényre jutó nyereség szintjén a várakozásoknál magasabb eredményről számolt be az IBM tegnap, a piacok zárása után közzétett negyedéves gyorsjelentésében, a bevétel viszont valamelyest...
Május 1-jétől új orvosi receptek kerülnek bevezetésre, azonban a régiek továbbra is beválthatók lesznek. Ez még ugyan nem e-recept lesz, azonban a rajta található plusz vonalkód miatt gyorsabb lehet a patikai kiszolgálás....
A MÁV Zrt. vezetése visszautasítja azokat a korrupciós rágalmakat, amelyeket az egykori vasúti hivatal volt vezetője fejtett ki az egyik napilapban; a cég jogi lépéseket tesz Antal Dániellel...
A gödöllői Szent István Egyetem hallgatóinak, a városban és környékén, illetve az aszódi és a veresegyházi kistérségben élőknek is kínál állásokat és álláskeresést segítő szolgáltatásokat az egyetem sportcsarnokában csütörtökön megnyíló állásbörze.
A MÁV Zrt. vezetése visszautasítja azokat a korrupciós rágalmakat, amelyeket az egykori vasúti hivatal volt vezetője fejtett ki az egyik napilapban; a cég jogi lépéseket tesz Antal Dániellel szemben - közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
A Süddeutsche Zeitung kedden megszellőztetett információi szerint a német kabinet az eddigi 2,25 százalékos visszaesés helyett már 5 százalékossal számol idén, mely a második világháború utáni időszak legerőteljesebb recessziója lenne Németországban. (ProfitLine.hu)
A gyülekezési törvénynek megfelelően fel kellett volna oszlatnia a rendőrségnek a várbeli demonstrációt - állítja a Fidesz, mert minden demonstrációt fel kell oszlatni, amelyen mások emberi méltóságát, szabadságát sértik. Ezért vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi.
Nem lesz négynapos munkahét a közszférában - mondta a Népszabadságnak Simon Gábor munkaügyi államtitkár. A lap szerint korábban ez a verzió is szerepelt a tervek közt, de mégsem valósul meg.
Az év első két hónapjában 15 679 gyerek született, mely 3,7 százalékkal kevesebb, mint egy éve, míg a halálozások száma 23 257 volt, ami 1,4 százalékos emelkedést jelentett. Éves szinten a természetes fogyás 7578 fő volt, 920-szal több az egy évvel korábbinál. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám az időszak végén 10 millió 26 ezer fő volt - olvasható a KSH jelentésében.…
A nemzetközi tőzsdék hangulata egyelőre negatív, bár az ázsiai tőzsdék minimális pluszt tudtak elérni. A gyenge amerikai és ázsiai előjeleket figyelembe véve, valószínűsíthető, hogy tovább folytatódik a tegnapi korrekció. Az EUR/USD éjjel 1,2955-nél is járt ám reggelre ismét megszúrta az 1,29-es szintet, ahonnan jelenleg emelkedni kezdett. Rövid gyors longokkal, szűk stopokkal lehet esetleg…
Lapértesülések szerint nem jelentette be tulajdonszerzését a Molban az orosz Szurgutnyeftegaz a Magyar Energia Hivatalnál, így lehet, hogy a csütörtöki rendes közgyűlésen nem szavazhatnak, sőt, be sem mehetnek oda.
Haláleset történt az orosz nagykövetség Andrássy úti épületében keddre virradóra, a mentők csak annyit közöltek, egy halálesethez hívták ki őket a VI. kerületben. A rendőrség későbbre ígért tájékoztatást az esetről.
Az áfaemelés elviheti a várható júliusi gázárcsökkentést - nyilatkozták szakértők a Magyar Nemzetnek. A lap emlékeztet rá: a gáz importára kilenc hónapos csúszással követi az olajét, amely 35 százalékkal lett olcsóbb. A gyenge forint azonban mérsékelheti az árcsökkentést.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 37,33 pontos csökkenéssel, 12.286,03 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,30 százalékkal gyengült.
Haláleset történt az orosz nagykövetség Andrássy úti épületében keddre virradóra, a mentők csak annyit közöltek, egy halálesethez hívták ki őket a VI. kerületben. A rendőrség későbbre ígért tájékoztatást az esetről.
Haláleset történt az orosz nagykövetség Andrássy úti épületében keddre virradóra, a mentők csak annyit közöltek, egy halálesethez hívták ki őket a VI. kerületben. A rendőrség későbbre ígért tájékoztatást az esetről.
Kevesebb gyermek született és több ember halt meg az év első két hónapjában, mint tavaly ilyenkor; a népesség becsült lélekszáma február végén 10 millió 26 ezer volt - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-t.
A német szövetségi statisztikai hivatal keddi bejelentése szerint a termelői árindex (PPI) márciusban éves szinten 0,5 százalékkal csökkent, az előző hónapban mért rekord mértékű 0,9 százalékos emelkedés után. Egy évvel ezelőtt a PPI értéke 3,9 százalékos emelkedést mutatott. (ProfitLine.hu)
Májustól már csak elektronikusan lehet a cégek éves beszámolóit (mérlegeket, eredménykimutatásokat) beküldeni - az egyszerűsítést az új cégtörvényben határozták meg. Ha azonban több beszámolót küldenek be, mindegyik megjelenik, a beküldés sorrendjében....
Több hétig tartó, csaknem folyamatos süllyedés után tegnap újra intenzíven emelkedtek régió-szerte az egyes államok csődvalószínűségével kapcsolatos piaci árazások. A magyar állam következő 5...
Miközben a határokon innen és túl egyre aggasztóbb mértéket ölt a munkanélküliség, Debrecenben, a Határ úti ipari park több pontján is toronydaruk magasodnak: a 16,4 hektáros, korszerű...
Szomáliai kalózok elengedtek kedden egy több mint öt hónapja elrabolt Fülöp-szigeteki tartályhajót 23 fős legénységével együtt - jelentette be a hajótulajdonos cég.
Obama az amerikai kongresszusnak azt javasolta, hogy az USA 100 milliárd dollárral támogassa a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelkeretét, mely hitel formájában történne meg. (ProfitLine.hu)
A tegnapi amerikai zuhanás egyelőre csak kisebb csökkenést indukált a hazai parketten a nyitást követően, a BUX 0.7%-kal került lejjebb. A legfőbb kérdés most az, hogy a korrekció folytatását, vagy...
Múltkori cikkünkben kiveséztük, milyen jogi lépéseket tehet a vállalat, ha a munkavállaló kárt okoz neki. Ezúttal éppen ellenkezőleg, a munkavállaló kártérítési lehetőségeit firtatjuk, amennyiben munkaviszonyával kapcsolatban kárt okoz számára a munkáltató - legyen szó a munkahelyre bevitt tárgyairól, testi épségéről vagy hozzátartozója eltartásának megnehezítéséről.