2009. április 21. kedd

ápr. 21
13:53
Nem ösztönöz vásárlásra az erotika a reklámokban (Gondola)
A reklámkészítők által gyakran hangoztatott "szexszel mindent el lehet adni" elvet cáfolták meg a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának marketingszakos hallgatói az Országos...
ápr. 21
13:53
A vizsgált óvodák felét találta jogsértőnek az Oktatási Hivatal (HírTV)
Az Oktatási hivatal 640 óvodai csoportot vizsgált meg miközben a háromezer lakosnál kevesebbel rendelkező települések óvodáinak felvételi gyakorlatát ellenőrizte. Az eredmények: mintegy 34 intézményben lépték túl az alapító okiratban lefektetett maximalizált létszámot, illetve húsz százalékukban a törvényben meghatározott 25 fős limitet is meghaladtak az egyes óvodai csoportok összeállításánál -…
ápr. 21
13:53
A Coca-Cola zárja a gyorsjelentések áradatát (Portfolio)
A Dow komponensek közül a Coca-Cola zárja a gyorsjelentések áradatát ma, a nyitás előtt, a társaság egy részvényre jutó nyeresége az elemzői várakozásoknak megfelelő, 0.65 dolláros lett, a bevétel...
ápr. 21
13:55
Hódmezővásárhelyen munka nélkül nem kapnak segélyt az egészségesek (Gondola)
Ezentúl nem kap szociális segélyt Hódmezővásárhelyen az, aki egészséges, mégsem vállalja el az önkormányzat által felkínált munkát. Erről döntött a Csongrád megyei város közgyűlése - mondta az InfoRádiónak Lázár János polgármester. Az intézkedés jogszabályszerű.
ápr. 21
13:55
Magyarország csak tájékoztatást követel (HírTV)
Írországgal ellentétben a nemzetközi vizsgálatot túlzónak tartja a bolíviai kommandós akcióval kapcsolatban a magyar külügyminiszter.
ápr. 21
13:57
Magyarország 2025-ben, politikatörténet (Gondola)
Egy politikatörténeti esemény felelevenítésével emlékezünk, amikor üdvözöljük azt a mai politikai kezdeményezést, amelyet Matolcsy György, vezető fideszes politikai személyiség (1990-ben gazdaságpolitikai államtitkár, 1998-ban gazdasági miniszter) terjesztett elő a minap.
ápr. 21
13:57
„Az SZDSZ mindenben együttműködik a kormánnyal” (HírTV)
Annak ellenére, hogy azt hazudták, az SZDSZ ellenzéki párt, mégis mindenben együttműködik Bajnai Gordon kormányával - fogalmazta meg Cser-Palkovics András Répássy Róberttel tartott közös sajtótájékoztatóján.
ápr. 21
13:59
EUR/CHF Intervenciókkal ijesztegenek (HírTV)
A tegnapi 1,51-es visszaesés után az EUR/CHF végre érdeklődésre lelt a vevői oldalon. Az intervenció szele lengeti a devizapár zászlaját, ami miatt a befektetők nem merik túlzott mértékben shortolni a devizapárt. A Svájci Nemzeti Bank március 12-i intervenciója után 1,5448-ig emelkedett az árfolyam. Az intervenció óta a legalacsonyabb árfolyamszint április 1-én volt 1,5057-nél.…
ápr. 21
14:00
Egyre több gyermek szenved vesekőtől (WebBeteg)
Egyre több gyermek szenved vesekőtől, amit az orvosok a túlzott hamburger, sültkrumpli és sós chipsek fogyasztásával hoznak összefüggésbe.
ápr. 21
14:06
Ismét a devizahitel lehet a vonzó a lakáspiacon (Infostart)
Ismét a devizahitelek felé terelheti az ügyfeleket az a változás, hogy megszűnik az állami kamattámogatás és a szocpol - legalábbis több pénzintézetnél így vélekedtek a Bajnai-csomag tervezett intézkedése kapcsán. Az InfoRádió által megkérdezett bankok válaszaiból az is kitűnik, hogy a lakástámogatási rendszer átalakítása miatt a következő hónapokban több hiteligényre számítanak.
ápr. 21
14:09
Jogerősen felmentették "szupernagyit" (Gondola)
Jogerősen felmentette a hivatalos személy elleni erőszak vádja alól a Pesti Központi Kerületi Bíróság kedden a sajtóban "szupernagyiként" emlegetett 58 éves nagymamát, akit azzal...
ápr. 21
14:09
Karrier aloldalt indított az Educatio Press (HírTV)
Új szolgáltatással, karrier tematikájú aloldallal jelentkezik április 21-étől az Educatio Press Magyar Oktatási Hírügynökség. A microsite karrier, munkaerőpiac, elhelyezkedések témájában szól a végzősök, frissdiplomások, az oktatási szféra, és a munkáltató számára egyaránt.
ápr. 21
14:09
A vasutasok felderítenék a fekete gazdaságban keletkező jövedelmet (Alternatív Energia)
Nem született megállapodás a vasutassztrájk követeléseiről és az április 30-ára meghirdetett munkabeszüntetés idején a még elégséges szolgáltatásról a keddi kollektív munkaügyi vitán a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok képviselői között.
ápr. 21
14:09
Pom-Pom a tőzsdén - Hatalmas hintában az OTP (ProfitLine)
Nem tudják kicsoda Pom Pom? Ő hol ilyen, hol olyan, így senki sem ismeri igazán. Alakját bámulatos, ahogy változtatja. Tud olyan lenni mint egy paróka, vagy egy bundakesztyű, esetleg szobafestő pemzli vagy papucs orrán pamutbojt... Most egy szőrsapkára hasonlít leginkább, ahogy ott ül egy ágon, szép hosszú ágon amit a szél hintáztat, föl meg le. (ProfitLine.hu)
ápr. 21
14:09
Nem vihetik el a pajzsokat (Portfolio)
A főpolgármester kérésére a DBR Projekt Igazgatóság vezetői a főváros költségvetéséről szóló kedd délelőtti ötpárti egyeztetésen beszámoltak a frakciók vezetőinek a BAMCO konzorciummal folytatott...
ápr. 21
14:09
Több mint egymillió hitelkártya került ki a forgalomból (Pénzcentrum)
Nagy-Britanniában a hitelválság jelei már a kártyapiacon is látszanak, csakúgy mint az Egyesült Államokban. A szigetországban ugyanis több mint egymillióval csökkent a forgalomban lévő hitelkártyák száma, miután a lakosság és a bankok is egyre óvatosabban használják a plasztikot....
ápr. 21
14:11
Valóságshow disznóólban: Pig Brother (Gondola)
A Big Brother disznós változata kezdődött Ausztriában: hat héten át lehet követni kamerákon át négy malac életét éjjel-nappal a világhálón a www.pigbrother.at címen. A Big Brotherből (Nagy...
ápr. 21
14:11
GBP: 2009 végétől jöhet a fellendülés (HírTV)
Jót tett a fontnak Andrew Sentence (Bank of England tanácstag) nyilatkozata, aki szerint a legutóbbi adatok arra utalnak, hogy 2009 vége felé már ismét a növekedésé lehet a fő szerep a gazdasági hírekben. A szakember szerint a 2009 végén kezdődő növekedés mértéke 2010-ben tovább erősödhet. (OT/www.globalfx.hu)
ápr. 21
14:11
Az OMV megint készül valamire? (Portfolio)
A korábban tervezett 750 millió euróval szemben 1 mrd eurós kötvény kibocsátást tervez az OMV a jövő héten. Az osztrák cég ezen kívül egy 2 mrd euró értékű átváltható kötvény kibocsátásra is...
ápr. 21
14:13
Célpont közönségtalálkozó Baján (HírTV)
Április 24-én, pénteken Bajára látogat a Célpont stábja. A helyi művelődési házban (6500 Baja, Árpád u. 1.) este 7 órától várják az érdeklődőket.
ápr. 21
14:15
Látjuk-e a fától az erdőt? - Zöld övezet (videó) (HírTV)
2009. április 20. hétfő 18.28 és 22.30 2009. április 21. kedd 11.30 2009. április 24. péntek 15.30
ápr. 21
14:17
A vevők isszák meg a levét (HírTV)
Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, Vámos György kételkedik benne, hogy a kormány által számított áfabevétel befolyik a költségvetésbe.
ápr. 21
14:19
Hódmezővásárhelyi szigor a munkakerülőkkel szemben (HírTV)
Keményen fellép a hódmezővásárhelyi önkormányzat a segélyt kérő, de közmunkára nem hajlandó munkanélküliekkel szemben. A törvény szerint tőlük három évre lehet megvonni a rendszeres szociális segélyt. Vásárhelyen ennél is szigorúbbak: az összes helyben nyújtott támogatást is megvonják.
ápr. 21
14:27
Fórumot hoznak létre a felsőoktatási intézmények gazdasági tanácsai (HírTV)
A Miskolci Egyetem Gazdasági Tanácsának elnöke, Takács János (Electrolux Lehel Kft. vezérigazgató) kezdeményezésére és Patkó Gyula rektor támogatásával Fórumot hoz létre az állami felsőoktatási intézmények Gazdasági Tanács elnökeinek többsége annak érdekében, hogy a felsőoktatási intézmények Gazdasági Tanácsai hatékonyan tudják munkájukkal segíteni a felsőoktatási intézményeket, és hatékonyan…
ápr. 21
14:27
Kevesebben születtek, többen haltak meg tavaly (Blikk)
Kevesebb gyermek született és több ember halt meg az év első két hónapjában, mint tavaly ilyenkor; a népesség becsült lélekszáma február végén 10 millió 26 ezer volt – derül ki Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közleményéből. Az év első két hónapjában 15.
ápr. 21
14:27
Nincs megállapodás a vasútnál (Gondola)
Nem született megállapodás a vasutassztrájk követeléseiről és az április 30-ára meghirdetett munkabeszüntetés idején a még elégséges szolgáltatásról a keddi kollektív munkaügyi vitán a Vasúti...
ápr. 21
14:27
Fidesz: munkahelyellenes az MSZP-csomag (Alternatív Energia)
A Fidesz munkahelyellenesnek tartja a kormány programját, amely újabb több tízezres, százezres nagyságrendben szüntetheti meg Magyarországon az állásokat - jelentette ki Varga Mihály alelnök, az ellenzéki párt keddi elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatóján.
ápr. 21
14:27
Tádzsikisztán fontos országgá válhat (Kripto Akadémia)
Tádzsikisztán és az Egyesült Államok véglegesítette azt a megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy tádzsik területen át szállítsanak utánpótlást az Afganisztánban szolgáló külföldi csapatoknak - jelentette be Richard Boucher amerikai államtitkár kedden Dusanbéban.
ápr. 21
14:27
Hozta a várt formát a Coca-Cola (ProfitLine)
A Coca-Cola Co. kedden közzétett első negyedéves eredményében 10 százalékkal csökkenő nyereségről számolt be, azonban az így is egyezett az előzetes elemzői várakozásokkal. A vállalat észak-amerikai értékesítései 2 százalékkal csökkentek. (ProfitLine.hu)
ápr. 21
14:27
Új vadászmezőkön a Morgan Stanley (Portfolio)
Regionális bankokat venne Amerikában a Morgan Stanley, hogy fellendítse lakossági tevékenységét - írja japán forrásra hivatkozva a MarketWatch. A Nikkeinek adott nyilatkozatában Jonh Mack, a bank...
ápr. 21
14:29
Délelőtti kommentár (HírTV)
A márciusi német termelői árak havi szinten mérve 0,7 %-kal csökkentek. Éves szinten 0,5 % volt a visszaesés. Itt a közgazdászok csak 0,1 %-kal számoltak. A Svéd Jegybank (Riksbank) 50 bázisponttal 1,00%-ról 0,50 %-ra csökkentette az alapkamatot. Az áprilisi német ZEW index 13,0 pontos értéket hozott (előrejelzés: 2,0 %, előző érték: -3,5). Az áprilisi EU-s ZEW index 11,8 pontos értéket hozott…
ápr. 21
14:29
Jogerősen felmentették „szupernagyit” (Blikk)
Jogerősen felmentette a bíróság a sajtóban „szupernagyiként” emlegetett 58 éves nagymamát, akit azzal vádoltak, hogy a 2006-os őszi zavargások idején rátámadt egy rendőrre. K.
ápr. 21
14:29
Fidesz: munkahelyellenes az MSZP-csomag (Gondola)
A Fidesz munkahelyellenesnek tartja a kormány programját, amely újabb több tízezres, százezres nagyságrendben szüntetheti meg Magyarországon az állásokat - jelentette ki Varga Mihály alelnök, az...
ápr. 21
14:29
Íme az új magyar külpolitikai irányvonal (Alternatív Energia)
Nagyon koncentrált diplomáciai akciókra van szükség a jelenlegi helyzetben - mondta Balázs Péter külügyminiszter kedden Budapesten. A tárcavezető arról is beszélt, hogy a tervek szerint a jövő héten már tárgyal a szlovák külügyminiszterrel.
ápr. 21
14:29
Magyarország elítéli az iráni elnököt (Kripto Akadémia)
Az iráni elnök tűrhetetlen kifejezéseket használt Izraellel szemben az ENSZ genfi, Durban II. rasszizmus elleni konferenciáján - mondta Balázs Péter külügyminiszter kedden Budapesten.
ápr. 21
14:29
Mégsem válságálló a távközlés? - Zuhan a Magyar Telekom anyja (Portfolio)
Azok után, hogy februárban felfelé módosította 2009-es profitcélját a Deutsche Telekom, most kiadott egy profit warningot az első negyedéves teljesítménye alapján. A részvények több mint 10%-os...
ápr. 21
14:31
Rakjunk rendet a szervezetünkben! (HírTV)
A húsvéti ünnepek felforgatták táplálkozási szokásainkat, és úgy érezzük, az emésztésünk sem a régi? Ha igen, „rendet kell tennünk” a szervezetünkben a nagy ünnepi lakomák után, és tanácsos visszatérnünk a helyes táplálkozási ritmushoz, hogy jó formában kezdjük a tavaszt.
ápr. 21
14:31
Védett termék lett a Herz szalámi (Blikk)
Felvette a védett földrajzi jelzésű termékek szűk körű európai uniós listájára Brüsszel a Budapesti téliszalámi megnevezést. Az Európai Bizottság keddi közleménye szerint a magyar termék - a magyar piacon közismertebb nevén Herz szalámi - egy lengyel sajtféleséggel és egy ugyancsak lengyel kekszfajtával kerül fel a listára, amelyen eddig összesen mintegy 800 tradicionális áru sorakozik.
ápr. 21
14:31
A Fidesz kizárta polgármesterét (Alternatív Energia)
Újra, immár véglegesen kizárta a Fideszből a párt Heves megyei elnökségének határozata nyomán Csáki Zsigmondot, Heves polgármesterét a Fidesz országos választmányának elnöksége - tájékoztatta kedden az MTI-t a Fidesz Heves megyei elnöke.
ápr. 21
14:42
Eurónk nincs, de bizottságunk lesz hozzá (Privátbankár)
Bajnai Gordon közzétette részletes programját. Az eddig kiszivárgott részleteken kívül vannak új elemek a miniszterelnök egyéves válságkezelő csomagjában
ápr. 21
14:44
6%-os visszesés mellett is 3% lesz a hiány? (Privátbankár)
A gazdaság 6 százalékos visszaesése esetén is tarható a 3 százalékos eredményszemléletű hiánycél a kormány tervezett intézkedéseinek köszönhetően, az ESA hiány a GDP idei 2,9 százalékáról jövőre 2,8, ...
ápr. 21
14:45
A legpocsékabb tizenegyesek - videókkal (Infostart)
Sokak szerint Dimitar Berbatov vasárnapi, az FA-kupa elődöntőjében lőtt tizenegyese minden idők egyik legrosszabb büntetője. A Manchester United bolgár csatára erőtlen és középre tartó lövését Tim Howard könnyedén védte. A Daily Mail összeállítást készített minden idők legrosszabb tizenegyeseiről.
ápr. 21
14:45
EUR/USD Kisebb korrekció (HírTV)
Az EUR/USD felfelé mutató kitörése rövid életű volt, hiszen 1,2990-ről 1,2916-ig szúrt vissza az árfolyam. A chart-technikai kép egyelőre még mindig negatív. Elemzők szerint valószínűsíthető az 1,2890-es szint tesztje, de egyelőre egy kisebb visszatesztet láthatunk 1,2950 felé. Egyelőre az 1,2940-es szint tartja az emelkedést. Amennyiben az 1,2890 nem tartana ki, akkor 1,2750 felé eshet tovább az…
ápr. 21
14:45
Másfél évet kaptak emberkereskedő nők (Blikk)
Egyenként másfél év börtönbüntetésre ítélt el két, emberkereskedelemmel vádolt nőt. A vádirat szerint K.
ápr. 21
14:45
Szigethy Béla az MDF országgyűlési képviselőjelöltje Pécsett (Gondola)
Az MDF Szigethy Béla vállalkozót indítja az időközi országgyűlési választáson Baranya 3. számú, pécsi választókerületében - közölte Füredi Péter, a párt pécsi elnöke kedden a baranyai...
ápr. 21
14:45
"Amivel ma Irán próbálkozik, az nincs messze attól, amit Hitler 65 esztendővel ezelőtt tett a zsidósággal" (Kripto Akadémia)
Irán azon igyekszik, hogy lemásolja a náci Németország zsidókkal szembeni bánásmódját - jelentette ki Szilvan Salom izraeli kormányfőhelyettes kedden az auschwitzi holokauszt emléktalálkozón.
ápr. 21
14:45
A kormány 3 százalék alatt tartaná a hiányt (Alternatív Energia)
A gazdaság 6 százalékos visszaesése esetén is tarható a 3 százalékos eredményszemléletű hiánycél a kormány tervezett intézkedéseinek köszönhetően, az ESA hiány a GDP idei 2,9 százalékáról jövőre 2,8, az azt követő évben 2,3, 2012-ben 1,8, a következő két évben 1,3, illetve 0,8 százalékára csökken - áll a válságkezelő kormány kedden közzétett cselekvési tervében.
ápr. 21
14:45
17 év után az első veszteség a Caterpillar-nál (ProfitLine)
A Caterpillar Inc. kedden közzétett első negyedéves eredménye 17 év után először tartalmazott veszteséget, miután a nehéz földmunka-gépeket gyártó vállalat több mint 500 millió dolláros veszteségleírásra kényszerült a recesszió miatti elbocsátások következtében. (ProfitLine.hu)
ápr. 21
14:45
Tovább romlanak a vállalkozások kilátásai (Pénzcentrum)
A magyar vállalkozások 63 százaléka érzékeli rosszabbnak jelenlegi helyzetét a tavalyi év végéhez képest, és 14 százalékuk véli úgy, hogy már kifelé tart a gödörből - derült ki a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság áprilisi felméréséből....
ápr. 21
14:46
PM: 100 milliárdos áprilisi deficit után többletes lesz a büdzsé a második félévben (Portfolio)
A május elsejei munkaszüneti nap miatt több mint 60 milliárd forintos közszféra bérkifizetést már áprilisra előre kell hozni, ez a fő oka annak, hogy a Pénzügyminisztérium áprilisra pénzforgalmi...

Keresés