Pakisztánban a hadsereg közlése szerint visszafoglalták a táliboktól az ország észak-nyugati részén fekvő Buner városát. A településre még a múlt héten vonultak be az iszlamisták.
Magyarország nem áll a csőd szélén - hangsúlyozta a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott nyilatkozatában Oszkó Péter pénzügyminiszter. A német konzervatív napilap szerdai számában megjelent...
Észak-Korea szerdán bejelentette, hogy atomkísérletet hajt végre, és más „önvédelmi intézkedéseket” foganatosít, ha az ENSZ nem kér bocsánatot Phenjantól - adta hírül az AFP. A világszervezet elítélte a kommunista országot, amiért rakétát lőtt ki.
Napokon belül Magyarországra érkezhet az az új, A/H1N1 típusú influenzavírus-törzs, amelynek segítségével elindulhat az oltóanyaggyártás - mondta el Bujdosó László, a Pandémiás Bizottság elnöke szerdán, a parlament egészségügyi bizottsága előtt.
Magyarország nem áll a csőd szélén - hangsúlyozta a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott nyilatkozatában Oszkó Péter pénzügyminiszter. A német konzervatív napilap szerdai számában megjelent...
2009 első negyedévében 34,64 %-ra csökkent az ingatlanpiaci változások mértékét és irányát jelző Ecostat Ingatlanbarométer indexe. A gazdasági és pénzügyi válság hatására az index értéke 7,14 százalékponttal alacsonyabb, mint az előzőnegyedévben, ami az ingatlanpiac további stagnálását, illetve még további esését vetíti előre....
Százhat illegálisan árusított légfegyvert foglalt le a rendőrség a nyíregyházi piacon - közölte Gere Zoltán ezredes, a helyi kapitányság vezetője sajtótájékoztatón a nyírségi nagyvárosban szerdán....
Észak-Korea azzal fenyegetőzött szerdán, hogy nukleáris kísérletet hajt végre, s más "önvédelmi" intézkedést is tesz, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) nem kér azonnal bocsánatot tőle.
A megváltozott környezetben mind a bankok, mind az ügyfelek felé jóval dominánsabb lett a tanácsadói szerep az egyszerű ügyfélközvetítéshez képest - véli Biró Péter, a BANKBROKER ügyvezető igazgatója...
Az euróövezetben áprilisban az átlag szintjén javult a gazdasági hangulat, pontosabban csökkent a pesszimisták többsége. Az Európai Bizottság szerdán megjelent felmérésében az átfogó...
Széles körű társadalmi paktum megkötésére szólította fel Bolíviát a szeparatista kísérletek ellen Evo Morales bolíviai elnök egy helyi idő szerint szerdán közzétett üzenetében.
A pénzügyminiszter szerint a kiadási oldalon elmaradt reformok miatt sújtja Magyarországot különösen erősen a válság. Oszkó Péter a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjúban hangsúlyozta: Magyarország nem áll a csőd szélén, hiszen - több más országtól eltérően - a költségvetési deficit a bruttó nemzeti termék 3 százaléka.
A francia gyártó nyitott tetejű változatot készít a Twingóból. A hírt most megerősítették a márka részéről is, és néhány újabb információt is nyilvánosságra hoztak. Ha minden a terv szerint alakul, ősszel Frankfurtban bemutatják, jövőre meg gyártani kezdi.
A Borsod megyei SZDSZ elhatárolódott a szendrői ajánlószelvény-botránytól, miközben a párt országos vezetésének továbbra sincs véleménye az ügyben. Az Északhírnök hírportál úgy tudja: a Borsod megyei rendőrség már 7 ember esetében indított vizsgálatot választás rendje elleni bűncselekmény miatt.
Napokon belül Magyarországra érkezhet az az új, A/H1N1 típusú influenzavírus-törzs, amelynek segítségével elindulhat az oltóanyaggyártás - mondta el Bujdosó László, a Pandémiás Bizottság elnöke...
Az utolsó hét szerdai tizenöt kérdése közül ezúttal a negyedikként, film témakörben feltett kérdéshez nyújt segítséget a játék főszerkesztője, amikor a Kabaré című filmről ad egy rövid összeállítást.
Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterjelölt miniszteri esküjével kezdi jövő heti kétnapos ülését a parlament, amely hétfőn megkezdi a miniszteri fizetések csökkentéséről szóló javaslat tárgyalását - közölte a házbizottság szerdai ülése után Mandur László alelnök.
A német konzervatív napilapnak, a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak Oszkó Péter megjelent számában hangoztatta, hogy Magyarország nem áll a csőd szélén, a mély gazdasági válságot a kiadási oldalon elmaradt reformokkal indokolta - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Az Erste Befektetési Zrt. (1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26., tev. eng. szám: III/75.005-19/2002, tőzsdetagság: BÉT és Deutsche Börse AG), Üzletszabályzata alapján közzéteszi, hogy a Társaság 2009....
A magyar nyelvű érettségi elősegítésére, valamint az Ukrajnában élő magyarság oktatásának és esélyegyenlőségének biztosítására kérte az ukrán elnököt az Országgyűlés elnöke.
Kilenc katona meghalt, két másik pedig megsebesült, amikor felrobbant mellettük egy bomba Törökország délkeleti részén - közölte szerdán a török hadsereg. Ankara a kurd lázadókat vádolja a merénylettel.
A magyar nyelvű érettségi elősegítésére, valamint az Ukrajnában élő magyarság oktatásának és esélyegyenlőségének biztosítására kérte Szili Katalin házelnök Viktor Juscsenko ukrán elnököt szerdai...
A Századvég és a Forsense közvélemény-kutató intézetek felmérése szerint a lakosság jelentős része gyatrának véli a közbiztonság állapotá. A magyarok úgy érzik, hogy a rendvédelmi szervek képtelenek a közbiztonság szavatolására, és a büntetési tételek szigorításában látja a megoldást.
A BorsodChem Zrt. (BC) az új kormánnyal tovább folytatja a tárgyalásokat az állami segítségről, amellyel elkerülhető az év elején bejelentett majd később felfüggesztett létszámleépítés.
Bár még nem szavazta meg a Parlament, nem valószínű, hogy bármi akadálya lenne a júliusi áfaemelésnek. Mivel a beruházók várhatóan a vevőkre hárítják majd a plusz terhet, a következő két hónapban a...
Megegyezett a négyes metró alagút-fúrási munkálatainak folytatásáról a DBR projektigazgatóság a kivitelező Bamco konzorciummal- jelentette be a BKV vezérigazgatója. Kocsis István hangsúlyozta: a cég többletköveteléseivel továbbra sem értenek egyet, ezért a jogosság megállapítására független döntőbizottságot kértek fel, de munkálatok várhatóan legkésőbb május 18-án elkezdődhetnek.
Az emberek 67 százaléka szerint Magyarországnak az a jobb, ha a Mol magyar irányítású marad - derül ki a Szonda Ipsos múlt hét végén készített közvélemény-kutatásából. Az ország felnőtt népességét...
Májustól jelennek meg a Fidesz és a KDNP európai parlamenti választási óriásplakátjai és hirdetései, a pártszövetség vezető politikusai pedig országjárásra indulnak - mondta Nyitrai Zsolt, a Fidesz politikusa szerdai sajtótájékoztatóján.
A BorsodChem Zrt. az új kormánnyal tovább folytatja a tárgyalásokat az állami segítségről, amellyel elkerülhető az év elején bejelentett majd később felfüggesztett létszámleépítés. Wolfgang...
Vehemens stílusa, és politizálása miatt vált nem kívánatos személlyé Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök volt középiskolai osztálya 30. érettségi találkozóján - írja a Bors.
Írország az ipari országok közül a harmincas évek óta a legsúlyosabb visszaesést szenvedi el. Az ír gazdaság 2008 és 2010 között várhatóan 11,6 százalékkal esik vissza - jósolta korábban az ESRI dubli...
Elbocsátja menedzserei és adminisztratív alkalmazottai 15 százalékát a kassai U. S. Steel acélgyár, amely a legnagyobb szlovákiai magánmunkadó. Két hónapon belül - júliusig - mintegy 450 alkalmazottjától válik meg a cég - írja a Hospodárské Noviny című szlovákiai gazdasági lap szerdán.
Több százezerrel csökkenhet a magyar szavazók száma az idei EP-választáson az öt évvel ezelőttihez képest, a jelenlegi becslések szerint a választásra jogosultak 30-35 százaléka járulhat az urnákhoz - mondta Karácsony Gergely, a Medián közvélemény-kutató intézet kutatási igazgatója.
Írország az ipari országok közül a harmincas évek óta a legsúlyosabb visszaesést szenvedi el. Az ír gazdaság 2008 és 2010 között várhatóan 11,6 százalékkal esik vissza - állítja az ESRI dublini gazdasági és társadalmi kutatóintézet.
Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterjelölt miniszteri esküjével kezdi jövő heti kétnapos ülését a parlament, amely hétfőn megkezdi a miniszteri fizetések csökkentéséről szóló...
Az európai uniós (EP) választás tétje nem belpolitikai, hanem az, hogy az Európai Unióban kik képviselik Magyarországot. Az igazi tét az, hogy ki lesz a harmadik erő a Fidesz és a szocialisták mellett - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Horn Gábor.
Az Államadósság Kezelő Központ tájékoztatása szerint a mai napon 10 milliárd forint értékben meghirdetett 5 éves futamidejű (2010/D), valamint szintén 10-10 milliárd forint értékben meghirdetett 3-3 éves futamidejű (2011/B) és (2012/C) kötvények visszavásárlása során, 141,137 milliárd forintos érdekélődés mellett az ÁKK 34 milliárd forint értékben vásárolt vissza kötvényeket. (ProfitLine.hu)
A mára meghirdetett magyar államkötvény visszavásárlási aukciókra ismét komoly mértékű, mintegy 141 milliárd forintot kitevő felajánlások érkeztek, amelyekből az Államadósság Kezelő Központ összesen...
A munkanélküliek számának drasztikus emelkedése, és a lakosság egyre nehezebb anyagi körülményei miatt a Moody's és a Fitch is módosított korábbi prognózisán a hitelkártyaadósok bedőlési arányát illetően. Előbbi szerint 2010 első felében akár a tartozások 12 százaléka is behajthatatlannak minősül majd....
Lehullt a lepel: Mel Gibsonnak elege lett a találgatásokból, és elvitte új kedvesét egy hollywoodi filmpremierre. Így az egész világ láthatta, hogy ki is a valódi Oksana.
Davide Rebellin, a pekingi olimpián ezüstérmet szerző olasz kerékpáros is doppingolt a tavaly nyári játékokon. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) még kedden jelentette be, hogy összesen hét pozitív mintát találtak hat sportolónál, amikor újraelemezték a tavaly levett mintákat.
Írország az ipari országok közül a harmincas évek óta a legsúlyosabb visszaesést szenvedi el. Az ír gazdaság 2008 és 2010 között várhatóan 11,6 százalékkal esik vissza - állítja az ESRI dublini...
Több százezerrel csökkenhet a magyar szavazók száma az idei EP-választáson az öt évvel ezelőttihez képest, a jelenlegi becslések szerint a választásra jogosultak 30-35 százaléka járulhat az urnákhoz - mondta Karácsony Gergely, a Medián közvélemény-kutató intézet kutatási igazgatója szerdán Budapesten az MTI-nek.