2009. április 6. hétfő

ápr. 6
7:18
„Jött a hír: felakasztotta magát” (HírTV)
Paprikás a hangulat a Hajdú-Bihar megyei tanyavilágban. A csődbe vitt Hajdú-Bét által tönkretett libatenyésztők megrökönyödve értesültek arról, hogy a felszámolás sorsára jutott Hajdú-Bét egykori fő tulajdonosa, a Wallis Rt. volt vezérigazgatója, Bajnai Gordon lehet Magyarország következő miniszterelnöke. Legalábbis akkor, ha megkötik az évszázad legmocskosabb paktumát a szocialista és a szabad…
ápr. 6
7:18
Földrengés Olaszországban - huszonhét halott (Blikk)
huszonhét halálos áldozata van, 30-an pedig eltűntek a hétfő hajnali közép-olaszországi földrengés miatt - jelentette az egyik olasz televízió. A Richter-skála szerint 6,3-es erősségű rengésben több ezer ember veszítette el otthonát.
ápr. 6
7:20
Elszabadult kerekesszékkel száguldott az idős nő (Blikk)
A rendőrök mentettek meg egy 87 éves nőt, akinek elszabadult az elektromos kerekesszéke. A délnyugat angliai Perranporthban lakó Eileen Bishop férjével a templomba tartott, amikor ahogy párja mondta, "eltűnt a radarképernyőről.
ápr. 6
7:33
Gyurcsány máris a visszatérést fontolgatja? (Privátbankár)
Az MSZP kongresszusa nagy többséggel választotta meg Bajnai Gordont kormányfőjelöltnek és Lendvai Ildikót a párt elnökének. Politológusok szerint Gyurcsány nem bukott, hanem háttérbe vonult
ápr. 6
7:33
Tizenháromra emelkedett az olaszországi földrengés áldozatainak száma (Kripto Akadémia)
Tizenhárom halálos áldozata van a hétfő hajnali közép-olaszországi földrengésnek - jelentette az egyik olasz televízió.
ápr. 6
7:33
Az inzulin szerepe szervezetünkben és a diabétesz (WebBeteg)
A diabetes mellitus krónikus betegség, melyet az inzulin elégtelen mennyisége, vagy funkciójának csökkenése okoz. A cukorbeteg páciensek esetében az anyagcsere komplex zavara alakul ki, mely számos másodlagos kórkép kialakulásához vezet.
ápr. 6
7:35
Beindul a világ? Drágul az olaj (Privátbankár)
Emelkedett a kőolaj ára kora reggel azokra a várakozásokra, hogy lassan élénkülni kezd a globális gazdaság az eddig meghozott intézkedések hatására. Az elemzők azt mondták, hogy a héten befolyásolják ...
ápr. 6
7:36
Kutatók szerint a Facebook "a demokrácia színháza" (Infostart)
Cambridge-i kutatók bírálták a Facebookot, mert szerintük ígéreteik ellenére sem sikerült demokratizálni a vezetőségnek a közösségi honlapot.
ápr. 6
7:36
Várhatóan ma vagy kedden nyújtja be a bizalmatlansági indítványt az MSZP (Gondola)
Az MSZP kongresszusán miniszterelnöknek jelölt Bajnai Gordon támogatása után várhatóan ma vagy kedden nyújtja be a kormányfőcseréhez szükséges bizalmatlansági indítványt az MSZP az Országgyűlésnek....
ápr. 6
7:36
Halálos SMS-ek (Blikk)
Hat év börtönbüntetésre ítélt egy nőt az amerikai Redding város bírósága, amiért belerohant gépkocsik álló sorába, miközben telefonján SMS-üzeneteket küldött. A balesetben életét vesztette egy másik nő.
ápr. 6
7:36
Rejtélyes cégek a Hajdú-Bét körül (HírTV)
Bonyolult, off-shore társaságokat is magába foglaló cégháló rajzolódik ki a már felszámolt Hajdú-Bét Rt., illetve a baromfi-feldolgozással foglalkozó vállalat volt tulajdonosa, a Wallis Rt. mögött – derül ki a Magyar Nemzet birtokába került dokumentumokból.
ápr. 6
7:37
ÉHE EXPO - Megéri az energiát! (Privátbankár)
Építészeti Hagyomány és Energiatudatosság szakmai kiállítás és konferencia, Millenáris Park, 2009. április 28-30. (x)
ápr. 6
7:38
Megegyezett az új cseh átmeneti kormányról a koalíció és az ellenzék (Gondola)
Jan Fischer, a cseh statisztikai hivatal elnöke lesz várhatóan az átmeneti szakértői cseh kormány miniszterelnöke. Ebben állapodott meg a cseh kormánykoalíció és az ellenzék vasárnap este Prágában...
ápr. 6
7:39
Szankcionálják a képviselői hiányzásokat Szegeden (HR Portál)
A tiszteletdíj csökkentésével szankcionálják a képviselők hiányzását a közgyűlési és bizottsági ülésekről Szegeden - döntöttek pénteken a helyi képviselők.
ápr. 6
7:40
Nagy fölénnyel nyert a jobboldali kormánypárt a macedóniai elnökválasztáson (Gondola)
Nagy fölénnyel nyert Gjorge Ivanov, a jobboldali VMRO-DPMNE (Belső Macedóniai Forradalmi Szervezet-Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja) nevű kormánypárt jelöltje a vasárnapi macedóniai...
ápr. 6
7:42
Rendkívüli ülést tartott az ENSZ BT az észak-koreai rakétáról (Gondola)
Határozat nélkül ért véget az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülése, amelyet az észak-koreai rakétaindítás ügyében tartottak helyi idő szerint vasárnap délután New Yorkban. A testület 15...
ápr. 6
7:51
Már nincs hatalmi harc a Legfelsőbb Bíróságon (Infostart)
Csak egyes bírák próbálkoznak zavarkeltéssel a megbízott elnök szerint. Kocsis István azt mondja, minden rendben volt az MVM-nél. Lapszemle.
ápr. 6
7:51
Megegyezés Csehországban (Kripto Akadémia)
Jan Fischer, a cseh statisztikai hivatal elnöke lesz várhatóan az átmeneti szakértői cseh kormány miniszterelnöke. Ebben állapodott meg a cseh kormánykoalíció és az ellenzék vasárnap este Prágában - jelentette be Mirek Topolánek ügyvezető kormányfő a pártelnökök megbeszélése után.
ápr. 6
7:51
FT - az IMF szerint az euró oldhatná meg a közép és kelet-európai országok bajait (ProfitLine)
A bajba jutott közép és kelet-európai EU-s országoknak meg kellene fontolniuk saját fizetőeszközeik feladását és az euró bevezetését, még azelőtt, hogy formálisan csatlakoznának az euróövezethez - olvasható a hétfői Financial Times-ban, mely egy bizalmas IMF tanulmányt idéz. (ProfitLine.hu)
ápr. 6
7:51
Súlyosabb magyar recesszió - többszáz milliárdos bevételkiesés (Portfolio)
A GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint a világgazdasági válság nyomán a magyar gazdaság kényszerpályára került. Látványosan javul a külső egyensúly...
ápr. 6
7:54
Ibolyanap húsvétkor Gödöllőn (Infostart)
Harmadik alkalommal borul virágba a Gödöllői Királyi Kastély április 12-én. Az évente visszatérő egész napos esemény - amely Erzsébet királyné kedvenc virágának jegyében zajlik - színes és ingyenes programokkal várja az ide látogató családokat.
ápr. 6
7:54
Jobboldali győzelem a macedóniai elnökválasztáson (HírTV)
A jobboldali jelölt nyerte a macedóniai elnökválasztást. A nem hivatalos részeredmények szerint Gjorge Ivanov konzervatív jelölt a szavazatok 63 százalékát szerezte meg, a szociáldemokrata Ljubomir Frcskoszki, volt külügyminiszternek így csak a voksok 37 százaléka jutott.
ápr. 6
7:54
Újabb gyanúsítottak a Cozma-ügyben (Gondola)
Két személyt azzal gyanúsít a rendőrség, hogy segítettek a Marian Cozma meggyilkolásával és két csapattársa súlyos megsebesítésével végződő késelés gyanúsítottjainak szökési kísérletében - írja a...
ápr. 6
7:54
Carla Bruni meg- csókolta Michelle Obamát (Blikk)
STRASBOURG — Megtörtént a nagy találkozás a hét végi NATO-csúcson!
ápr. 6
7:56
Újabb gyanúsítottak a Cozma-gyilkosság ügyében (HírTV)
Újabb két ember ellen indult eljárás a Cozma-gyilkosság ügyben - írja az egyik kormányközeli napilap internetes oldala. Váradi Piroska, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője annyit mondott: a sportoló megölésével kapcsolatban egy budapesti férfit és egy nőt gyanúsítottak meg bűnpártolással.
ápr. 6
7:56
Kirúgták az RTL Klub műsorvezetőjét! (Gondola)
Porivtsák Mónikát jó ideje nem látni az RTL Klub képernyőjén. A csatornánál hivatalosan nem beszélnek arról, milyen terveik vannak Mónikával, de a StoryOnline úgy tudja, ebben az évadban már...
ápr. 6
7:56
Magát is megszurkálta a gyilkos ámokfutó (Blikk)
NYÍREGYHÁZA — Egy egész családot szurkált meg nyíregyházi otthonukban M. János (38).
ápr. 6
7:58
Mély hallgatás Vadász János szövetségének pénzéről (HírTV)
A munkaügyi minisztérium háttérintézményeként működő Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) nem hajlandó tájékoztatást adni arról, hogy mikor, milyen körülmények között, milyen esetleges szankciók alkalmazása mellett ellenőrzik annak a pályázatnak a teljesülését, amit a Vadász János vezette Szenior Foglalkoztatási Szövetség „nyert el” a 45 év felettiek foglalkoztatásának bővítésé...
ápr. 6
7:58
Zöld utat kapott az MSZP brutális csomagja (Gondola)
Az MSZP továbbra is az emberek ellen politizál, akár Gyurcsány Ferenc, akár Bajnai Gordon, akár Lendvai Ildikó irányítja őket - áll Cser-Palkovics András közleményében.
ápr. 6
7:58
Forog a film a Cozma-gyilkosságról (Blikk)
Tapolca — Elkezdték forgatni a Marian Cozma meggyilkolásáról szóló dokumentumfilm játékfilmes részeit.
ápr. 6
8:00
Összevesztek a gárdisták és a Kossuth téri forradalmárok (Gondola)
Átgondolatlan döntésnek bizonyult a Magyar Gárda vezetői részéről, hogy a Hősök terén tartott nagygyűlés után vezessék az előre hozott választásokat követelők tömegét a Kossuth térre. Ott ugyanis egy olyan döntésre voltak kényszerítve, amelyre nem tudtak jó választ adni.
ápr. 6
8:00
Újra egyenruhát húzott a meglőtt rendőr (Blikk)
Tavaly egy fegyveres elmebeteg találta el Hancz Péter (38) intézkedő rendőrt.
ápr. 6
8:02
Gyurcsány lángra gyújtotta magát (Gondola)
Nem szégyelli, hanem büszke a Gyurcsány Ferenc vezette kormány eddigi munkájára és a pártelnök-miniszterelnökre az MSZP - mondta Lendvai Ildikó pártelnökjelölt a vasárnapi kongresszuson. Az MSZP frakcióvezetője az utóbbi idők legszenvedélyesebb beszédével lepte meg a szocialista küldötteket.
ápr. 6
8:09
Valóságshowban keresnek kancellárt Németországban (Infostart)
A határidő lejártáig több mint 2500 pályázó jelentkezett a ZDF német közszolgálati televízió "Ich kann Kanzler" (Én is lehetek kancellár) című műsorába, a versenyben politikai tehetségükről adhatnak számot a jelöltek.
ápr. 6
8:09
Elemzés: Meddig tart a BUX rally?! (ProfitLine)
Nem panaszkodhatunk mostanában, hiszen 10.000 pont alatti mélypontjáról már több mint 20%-ot emelkedett a BUX az elmúlt hetek optimizmusának hátszelében. Folytatódik vagy megtorpan a régen nem látott rally? (ProfitLine.hu)
ápr. 6
8:09
Egy újabb örömteli nap Amerikában (Portfolio)
A pénteken közzétett munkaerőpiaci adatokat viszonylagos nyugalommal fogadták az amerikai tőzsdék és bár a nyitást követően meredek esésbe kezdtek az indexek, a nap folyamán tartó emelkedésnek...
ápr. 6
8:11
Erősödés követheti a pénteki esést Európában (ProfitLine)
Erősödéssel indulhat a hét Európában, az amerikai piacok pénteki és az ázsiai piacok hétfői emelkedését követően, miután a befektetői optimizmus elhalványít minden, a válsággal kapcsolatos félelmet. (ProfitLine.hu)
ápr. 6
8:11
Menedzsment ösztönzés: mi a jó megoldás? (Portfolio)
Egy igen érdekes, a tőzsdei társaságok menedzsmentjének ösztönzésével kapcsolatos tőkepiaci bejelentéssel találkozhatott az elmúlt napokban a hazai befektetői közönség. A bejelentés az Állami...
ápr. 6
8:12
Már 27 halálos áldozata van az olaszországi földrengésnek (HírTV)
Már 27 halottja van a hajnali földrengésnek Közép-Olaszországban - köztük több gyermek. Sokan eltűntek és többen megsérültek.
ápr. 6
8:12
FT: az IMF az euró bevezetését javasolja a még nem euróövezeti tagoknak (Gondola)
A még nem euróövezeti tag kelet-európai EU-országoknak meg kellene fontolniuk saját fizetőeszközeik feladását és az euró bevezetését, még azelőtt, hogy formálisan csatlakoznának az euróövezethez -...
ápr. 6
8:12
"A Bajnai-csomag a szociális csőd szélére sodorja az országot" (HR Portál)
A Munkástanácsok Országos Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a Bajnai-csomag eddig nyilvánosságra került elemeit, mivel véleményük szerint az intézkedéscsomag a szociális csőd szélére sodorja az országot - olvasható a szakszervezet pénteki közleményében.
ápr. 6
8:13
Öveket becsatolni, indul a gyorsjelentési szezon! (Portfolio)
Hamarosan kezdődik az első negyedéves gyorsjelentési szezon, a blue chipek közül az időszakot a szokásokhoz híven az Alcoa indítja. Az alumíniumcég kedden, az amerikai tőzsdék zárását követően hozza...
ápr. 6
8:14
Áprilisban kell először bevallani és fizetni a cégautóadót (Gondola)
Közeleg az új cégautóadó első bevallási és befizetési határideje, április 20-a - hívja fel az érintettek figyelmét hétfői számában a Népszabadság. A február óta hatályos adót a céges tulajdonban...
ápr. 6
8:14
PDSZ: mondjanak le fizetésük egy részéről a jólkeresők (HR Portál)
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint mindenkinek, aki bruttó hétszázezer forintnál többet keres, le kellene mondania fizetése efölötti részéről, illetve aki ezt nem teheti meg, az fizesse be ezt az összeget közhasznú célokra - közölte Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke pénteken az MTI-vel.
ápr. 6
8:16
Kim Dzsong Il a műholdirányító központból nézte végig a rakéta indítását (Gondola)
Kim Dzsong Il észak-koreai vezető a műholdirányító központból nézte végig a vasárnapi rakétaindítást, amellyel Phenjan sikeresen Föld körüli pályára állított egy távközlési szatellitet - jelentette...
ápr. 6
8:16
Megvonják a dolgozóktól a prémiumokat a BMW-nél (HR Portál)
Nem kapnak nyereségrészesedést az idén a német BMW autógyár dolgozói, amire 35 év óta nem volt példa. A Münchner Merkur lap idézi az üzemi tanács tagját, aki elmondta, hogy nem fogják megkapni az előző év után járó, hagyományosan júliusban fizetett prémiumot.
ápr. 6
8:18
Keleti Györgyi pénzért szexelt (Blikk)
Jogerős bírósági ítéletünk van arról, hogy Keleti Györgyi pénzért árulta a szerelmet, és ez nem magántitok, hanem üzleti tevékenység.
ápr. 6
8:18
Évente mintegy 20 milliárd spórolható meg a szocpolok eltörléséből (Gondola)
A Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt által tervezett válságkezelő programból a kamattámogatás, a szocpol és a félszocpol eltörlése mintegy 20-23 milliárd forint éves megtakarítást jelent - írja a...
ápr. 6
8:18
Munkanélküliek pénzéből kozmetikázzák a büdzsét (HR Portál)
A költségvetési hiánycél elérése érdekében 23 milliárd forintot von el a kormány a Munkaerő-piaci Alapból - értesült a Magyar Nemzet.
ápr. 6
8:20
Titkolóznak a Szenior Foglalkoztatási Szövetség pályázatáról (HR Portál)
A Magyar Nemzet szerint a munkaügyi minisztérium háttérintézményeként működő Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) titkolózik a Vadász János vezette Szenior Foglalkoztatási Szövetség által elnyert, a 45 év felettiek foglalkoztatásának bővítésére szolgáló pályázat részleteiről.

Keresés