Az ír kormányfő utasítást adott hétfőn a miniszterhelyettesek számának a csökkentésére, hogy pénzt takarítson meg a vezetésben a súlyos válság közepette.
Mégis ki lehet toloncolni Németországba az Egyesült Államokból az egykori feltételezett náci táborőrt, John Demjanjukot - közölte hétfőn egy bevándorlási bíró.
A húsvéti roham előtt új nevet adott az általa forgalmazott sávos tőkehalnak egy brit szupermarketlánc, mivel az eddigi név hangzása kínosan érintette a vevőket. A jövőben az angolul illetlenül hangzó „pollock” helyett az elegánsabb francia „Colin” néven kereshetik a halárut a Sainsbury’s áruházlánc vásárlói.
Leváltották a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatóját; Herke Tamást indoklás nélkül mentették fel - közölte hétfő este a Kapospont, a kaposvári televízió internetes lapja.
Alex Ferguson a hétvégén is bebizonyította, hogy óriási mágus, hiszen rossz formában lévő, tartalékos csapata is nyerni tudott az Aston Villa ellen 3-2-re, úgy, hogy a 17 éves Federico Macheda szerezte a győztes gólt a 93. percben. A mai, Porto elleni BL-negyeddöntőre már visszatér néhány játékosa, de most is szükség lesz fantasztikus taktikai érzékére, hiszen lélektanilag nem lesz könnyű a meccs.
Leszakadóban van az Antarktiszról egy Jamaica-nagyságú jégtábla. A tudósok szerint ez annak a jele, hogy a hatalmas Wilkins-jégself a felszakadozás határán van, és további gyors változások várhatóak a régióban. A Wilkins már a kilencvenes évek eleje óta mutatja a leválás jeleit az Antarktiszi-félszigetről.
Egy túrázó segítségével a falombok között találtak rá annak a német nyugdíjasnak a csontvázára, aki 29 éve egy fa tetejéhez kötözte, majd lelőtte magát. A Németország déli részén fekvő Landshut rendőrsége szerint az akkor 69 éves férfinak 1980-ban veszett nyoma, azóta eltűntként tartották számon.
Egy túrázó segítségével a falombok között találtak rá annak a német nyugdíjasnak a csontvázára, aki 29 éve egy fa tetejéhez kötözte, majd lelőtte magát.
A templomos lovagok rejtették el a torinói leplet a keresztes háborúk után száz évvel - véli a Vatikán egyik szakértője, aki ezzel magyarázza a lepel száz éves eltűnését. A leplet, amelyet a torinói katedrális kápolnájában őriznek, Jézus halotti lepleként tartják számon. A feltehetően Jézust ábrázoló alak képe egy 1898-ban készült fotón jött ki tisztán először.
A román és a francia kormány korlátozza az állami, illetve állami támogatásban részesített cégek vezetőinek béreit, a nekik kiosztott jutalmakat, prémiumokat. Az utóbbi időben több botrány is adódott abból, hogy az államilag támogatott bankok, gyárak vezetői extra jutalmakat kaptak.
Robert Fico azzal vádolta meg hétfőn a szlovákiai sajtót, hogy ellenzéki erővé vált, teljesen egyszínű, elfogult, az elnökválasztási kampány során elvakultan kormányellenes volt, s Szlovákia "nemzeti és állami érdekeit veszélyeztette".
Csökken a munkahelyek száma, egyre több család egyre hosszabb ideig tartozik a lakbérrel és a közüzemi számlákkal, ezért készít szociális válságtervet Békéscsaba. A cél a családok egyben tartása és a hajléktalanság megelőzése - áll a város polgármesterének Vantara Gyulának hétfői közleményében.
Azon gondolkodik, hogy nyári vagy késő tavaszi pihenésre valamely görög szigetet választaná? A Metropol helyi munkatársainak segítségével most adunk néhány tippet, hogy hova, mely szigetre érdemes ellátogatni.
A gyorsjelentési szezon kezdetét jellemző bizonytalanság és kivárás, valamint a bankrendszerrel kapcsolatban ismételten jelentkező aggodalmak nem kedveztek a hét első napján a tengerentúli...
Újabb milliós vezetői fizetések derültek ki az állami cégeknél. Ezeket azonban a Nemzeti Vagyonkezelő magától tette ki a honlapjára. Néhány cég igazgatójának a fizetését már korábban megküldték a sajtónak, miután egy lap pert nyert a vagyonkezelővel szemben.
Helyzetjelentést kér a héten minden minisztertől Bajnai Gordon, miután vasárnap az MSZP kongresszusa, később pedig az SZDSZ országos tanácsa is támogatta miniszterelnök-jelöltségét. A távirati iroda úgy tudja, hogy Bajnai Gordonhoz a miniszterek egyenként, államtitkárukkal együtt mennek egyeztetni.
Csökkenéssel zárták a hétfői napot az energia árak, egy nappal azelőtt, hogy megkezdődne az első negyedévi vállalatai gyorsjelentési szezon. Mindez arra figyelmeztet, nem biztos, hogy az amerikai gazdaság elérte a mélypontját. (ProfitLine.hu)
Azonnali hatállyal elbocsátották állásából a Lidl németországi vezetőjét, Frank-Michael Mrost, a Magyarországon is jelen lévő diszkontáruházláncnál kirobbant újabb botrány miatt - jelentette az MTI. ...
Szabadon engedtek hétfőn öt gólyát a fenékpusztai madárgyűrűző állomásról. Eddig azért kellett róluk gondoskodni, mert tavaly túl későn bújtak elő a tojásokból, és még gyengék voltak, amikor a társaik elindultak Afrikába. Eredetileg hat gólyát szerettek volna szabadon engedni, de az egyikük közben szerelembe esett és a választottjával fészket épített a fogságban.
Érezhetően kezd fellendülni Magyarországon a használt autók piaca - mondta az InfoRádiónak a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének elnöke. Fojt Attila kiemelte: néhány hónapon belül várhatóan emelkedni fog a használt gépjárművek ára, mivel egyre kevesebben cserélik le az autójukat, illetve a jelenlegi euró-forint árfolyam miatt egyre kevesebb használt autót importálnak külföldről, így…
Továbbra is túlélők után kutatnak Olaszország középső részén, amelyet erős földrengés rázott meg hétfőn hajnalban. Az olasz hatóságok hétfő esti adatai szerint a rezgés következtében már több mint 150 ember halt meg, a sebesültek száma mintegy 1500. Több mint 50 ezren váltak hajléktalanná. A földrengés miatt az olasz kormányfő szükségállapotot hirdetett ki a természeti katasztrófa sújtotta…
Öt, jelenleg is aktív atlétaedző beismerte, hogy az egykori Német Demokratikus Köztársaságban közreműködött a sportolók doppingolásában. A szakemberek beismerték, hogy a múltban tiltott szerekkel növelték tanítványaik teljesítőképességét, egyben bűnbánatot gyakoroltak és bocsánatot kértek „áldozataiktól”.
A tajine (ejtsd: tazsin) az észak-afrikai, pontosabban a marokkói konyha sajátos edénye. Sajátos, mert az étel se nem fő, se nem sül benne, inkább párolódik. És mivel lassan, gőzben készül, megőrzi a vitamintartalma javát, és az aromák sem vesznek el.
Egy sydney-i könyvtárban megtalálták Oskar Schindler zsidó származású munkásainak listáját - azt a dokumentumot, aminek történetéről szól Steven Spielberg Oscar-díjas filmje, a Schindler listája.
A magyar válogatott büntetők után 4-3-ra nyert a norvég csapat ellen az április 24-én kezdődő jégkorong-világbajnokságra készülő együttesek mérkőzésén este Káposztásmegyeren. A norvégok az előző vb-n nyolcadikak voltak, és februárban kijutottak a jövő évi vancouveri téli olimpiára.
Tíz napig titkolták, de most már kénytelenek beszélni róla: újabb magyar civilt gyilkoltak meg március 26- án az iraki Tádzsi közelében. Egy 25 éves amerikai katona, Carl T. Stovall húzta meg a ravaszt, fejbe lôtte a magyar teherautó-sofôrt, aki a ToiFor cégnél dolgozott. Az amerikai ôrvezetô ellen vádat emeltek.