Komoly gondban van az amerikai irodapiac, ahol az elbocsátások nagy száma miatt jelentősen visszaesett az irodák iránti kereslet. Az üresedési ráta ennek köszönhetően az egy évvel ezelőtti 12,8 %-ról...
Kigyulladt egy BKV-busz motortere hétfő délelőtt a főváros XX. kerületében, a tüzet egy vízsugárral eloltották, személyi sérülés nem történt - mondta a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője,...
Olaszország középső részét hétfő hajnalban a Richter-skála szerint 6,3 erősségű földrengés rázta meg. A tragédiának legkevesebb százötven halálos áldozata van, de a szám a mentés közben folyamatosan növekszik.
A Techcrunch két forrásra hivatkozva megszellőztette, hogy a Google tárgyalásokat folytathat a Twitter felvásárlása érdekében. A Google-nek valószínűleg a Twitter keresőmotorja kellhet.
Az Opten céginformációs szolgáltató március 31-én lezárt adataiból kiderül: a januári 1325 és a februári 1020 után márciusban 1183 cég ellen indult felszámolási eljárás. A mostani 3528 eljáráshoz képest a tavalyi év első negyedévében ennél 22 százalékkal kevesebb, 2895, két évvel ezelőtt pedig 41 százalékkal kevesebb, 2500 cég ellen indult felszámolás. (ProfitLine.hu)
A közép- és kelet-európai tagállamoknak minél hamarabb be kellene vezetniük az eurót, még akkor is, ha nem teljes jogú tagjai az eurózónának - áll a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Financial Times által kiszivárogtatott jelentésében....
Pénzmosás és nem stratégiai érdek húzódik meg a mögött, hogy a Szurgutnyeftyegaz (SZNG) megvette a Mol ötödét az osztrák OMV-től - állítja a Népszabadságnak nyilatkozva Sztanyiszlav Belkovszkij, a Kreml-kritikus orosz elemző.
A Fővárosi Közgyűlés egy tavaly szeptemberi döntése nyomán uniós támogatást igényelt a Szent Imre Kórház rekonstrukciójának második üteméhez, közel 3,5 milliárd forint önerő biztosítása mellett. A projekt sikerrel járt, 3,3 milliárdos támogatást nyert, így összesen több mint 6,7 milliárd forint áll rendelkezésre a fejlesztésekre.(ProfitLine.hu)
Miként lehetne javítani az Európai Bíróságnál indított döntéshozatali eljárások hatékonyságát? Megsemmisítve! Téves objektivitás! A magánmunkáltató fogalma („maszek") alighanem a szocialista jogból maradt fenn! Bajnai a milliárdos. Lázadnak a Az Alkotmánybíróság 2009. április 6-i és 8-i teljes ülésének napirendje.
A kedvező nemzetközi hangulat a forintot is erősíti, hétfőn délelőtt fél tízkor 293,41 forint volt az euró árfolyama a bankközi piacon a péntek délutáni 295,67 forint után. A kereskedők szerint a forint erősödése beleillik a nemzetközi trendbe: szerte a világon a kockázatvállalási hajlandóság jelei érzékelhetőek, javultak az ázsiai tőzsdeindexek, gyengült a jen és a svájci frank, együtt javul a…
Hétfőn indul a Magyar Kerékpáros Klub és a közlekedési minisztérium közös akciója, ?Bringázz a munkába" elnevezéssel. Az akció lényege, hogy mától május 6-ig legalább nyolcszor kell biciklivel munkába mennie annak, aki részt vesz a kerékpározást népszerűsítő akcióban. Aki ezt teljesíti, ajándékot kap.
Akár a politika csődjeként is felfogható, hogy bezárt az ország egyik legrégebbi cukrászdája, az eddig minden korszakot túlélő, a szocializmus időszakában Éva néven futó Caflish Pécsett - tudósít a baranyai honlap. Ne feledjük: elvben itt jövőre világszínvonalú kulturális évad lesz.
Enyhe erősödéssel kezdte a hetet a Budapesti Értéktőzsde. A forint valamennyi jelentősebb nyugati devizához képest erősödött. Hétfőn reggel egy euróért kevesebb mint 294 forintot adtak a bankközi devizapiacon.
A Magyar Narancs, az Est-csoport és az MTV együttműködésével zajlik az áprilisi Futurspektiv flamand kulturális művészeti programsorozat kommunikációja, a feladatokat a tenderen nyertes Raygun koordinálta.
Végre! Ez már tényleg a tavasz. Szellőztesd ki a telet a lakásból és a szervezetedből is: takaríts, kirándulj, és ha van erőd, diétázz - úgyis böjti szezon van.
Tudta, hogy minden második magyar munkavállaló stressztől szenved, amely motivációvesztéshez, teljesítményromláshoz, hosszabb távon pedig szívproblémákhoz is vezethet? Harmadik alkalommal hirdetették meg a Szívbarát Munkahely pályázatot.
A szakmunkásképzés hiányosságai és a következtükben fellépő munkaerő-hiány az ország egész területén probléma az elbocsátások ellenére is. A képzett ipari szakmunkások iránt bár egyre nő a kereslet, a képző intézmények nem emelik a létszám-kvótát. Egy nyugat-magyarországi német tulajdonú gyártó cég nem várt sem csodára, sem a képzési rendszer reformjára: 2006. óta saját tanműhelyében képez gépi…
Székely Tamás el tudja képzelni, hogy a megváltozott helyzetben ő maga mond nemet a miniszteri posztra, amennyiben olyan változásokat szeretne az új kormányfő, amellyel ő szakmailag nem ért egyet - írta hétfőn a Somogyi Hírlap.
Legalább huszonöt halálos áldozata van a tegnap éjszakai közép-olaszországi földrengésnek - mondta az InfoRádiónak Kovács Petra, római magyar konzul. Hozzátette, az olasz katasztrófavédelem illetékesei egyelőre nem tudtak információt adni arról, hogy az áldozatok között vannak-e magyar állampolgárok.
Székely Tamás el tudja képzelni, hogy a megváltozott helyzetben ő maga mond nemet a miniszteri posztra, amennyiben olyan változásokat szeretne az új kormányfő, amellyel ő szakmailag nem ért egyet - írta hétfőn a Somogyi Hírlap.
Fantasztikus erősödés, és az átlagosnál nagyobb forgalom jellemzi a Budapesti Értéktőzsde hétfői napját. A BUX a múlt hét folyamán 877,81 ponttal, 7,85 százalékkal emelkedve, 12.056,11 ponton zárt, a korábbi 95,2 milliárd forintnál alacsonyabb, 85,88 milliárd forintos forgalom mellett. (ProfitLine.hu)
Véget ért a bánatos korszak Liptai Claudia és Gesztesi Károly életében? Úgy hírlik, szent a béke a házaspár tagjai között. A műsorvezető ragyog fellépésein. Nemcsak ő, színész párja is...
Szávay Ágnes egy helyet javított két héttel ezelőtti pozíciójához képest a női tenisz világranglistán, így jelenleg a huszonnegyedik. A magyar klasszis annak köszönheti az előrelépést, hogy Indiana Wells-ben és Miamiban is jól teljesített.
"Gyors ütemben nő a munkanélküliek aránya az eurózónában" - mondta Joaquín Almunia, az EU pénzügyi biztosa. A 16 tagú övezetben a februári munkanélküliségi arány 8,5 százalékra nőtt a januári 8,3 száz...
Hajóskapitány, cuppanós csókok, Internacionálé, sóhaj a normális konzervativizmus után: elnököt és miniszterelnök-jelöltet választottak a szocialisták.
A vállalkozói mikrohitel bevezetését végezheti az Új Magyarország Vállalkozói Programot kezelő MVF tenderének nyertese. Egy évre nettó 260 millió a keretösszeg, eséllyel konzorciumok indulhatnak, mert webfejlesztés, továbbá DM-, ATL-, BTL-, média-, illetve call center üzemeltetési feladatok is lesznek.
Székely Tamás el tudja képzelni, hogy a megváltozott helyzetben ő maga mond nemet a miniszteri posztra, amennyiben olyan változásokat szeretne az új kormányfő, amellyel ő szakmailag nem ért egyet - ír...
Az állami cégek vezetői 2-4 millió forintot keresnek havonta, amihez többnyire prémiumként járul hozzá az éves alapfizetésük 80 százaléka és 3-5 havi jutalom. Összesítve a legtöbbet Heinczinger István, a MÁV vezérigazgatója visz haza, ő évente 78,672 millió forintból gazdálkodhat. Az adatokat a Blikk közölte le, miután pert nyert a cégek ellen, így megkaphatta az adatokat.
A magyar kártya Szlovákiában továbbra is megbízhatóan működik - írta a Sme című szlovákiai napilap hétfőn a hét végén lezajlott elnökválasztással kapcsolatban.
A KDNP szerint a szocialista és a szabad demokrata kormány túlprivatizálta a Molt, ezért az államnak nincs kellő befolyása a cég tulajdoni szerkezetére.
Sietni kell a pályázatkészítéssel, mert április 10-én lejár a beadási határidő az Új Magyarország fejlesztési terv Gazdaságfejlesztési operatív programjának eddig egyik legnépszerűbb kiírásánál. A...
Gyurcsány Ferenc a kormányfői tisztségéről történt lemondásakor már csaknem két hete tudta, hogy kormánya nemzetközi szerződésben már kötelezettséget vállalt Brüsszel felé a később utódja, Bajnai...
Székely Tamás el tudja képzelni, hogy a megváltozott helyzetben ő maga mond nemet a miniszteri posztra, amennyiben olyan változásokat szeretne az új kormányfő, amellyel ő szakmailag nem ért egyet -...
Ugyan a liberálisok korábban kikötötték, hogy Bajnai Gordon többségében külsős szakemberekből álló kabinetet alakítson, Fodor Gábor pártelnök a köztévé hétfő reggeli műsorában már nem tartotta olyan fontosnak a minisztercseréket.
Cseh lapértesülések szerint az ottani Electro World-lánc egy szlovák szektortárs tulajdonába kerülhet, az idehaza terjedő pletykák szerint pedig az itteni hálózatot egy romániai cég vásárolhatja meg...
2009. április 5-én este a Kossuth téri spontán demonstráció alkalmával – melynek során a Magyar Gárda menetoszlopát követve több ezer tüntető érkezett a térre – a Magyar Gárda...
Harmadik előadásához érkezett a CompLex HR reggeli sorozata, amelyet április 21-én rendeznek meg. A mostani programon a szakképzési hozzájárulás témájával foglalkoznak az előadók.
A csődvédelem három hónapja alatt a HospInvest Zrt. konszolidálja a működését, a betegek ellátása pedig biztosított marad - nyilatkozta a Népszabadságnak Kollányi Gábor, a cég elnöke. Az országos...
Tudta, hogy minden második magyar munkavállaló munkahelyi stresszel küzd? Ez a helyzet pedig a gazdasági válság miatt az utóbbi hónapokban csak rosszabbodott. A munkahelyi stressz problémakörére hívja fel a figyelmet a Szívbarát Munkahely pályázat is, amelynek keretében a stresszkezelésben is pozitív példával elöljáró vállalatokat keresik.
Romániában februárban 19,8 százalékkal nőttek a nettó bérek az egy évvel korábbihoz képest, 1358 lejre (438 dollár). A havi emelkedés 0,2 százalék volt. Az erős emelkedésre a közgazdászok nem számíto...