A GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke, Vértes András csütörtökön egy Győrben rendezett fórumon azt nyilatkozta, hogy legjobb esetben 2011-2013 között kerülhet sor az euró bevezetésére Magyarországon - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Közzétette a Wood, hogy az egyes cseh papírok esetében a befektetők a tavalyi év után mekkora mértékű osztalékra számíthatnak, illetve saját becsléseik szerint milyenek lesznek majd a várható...
A pénzügy-gazdasági válság első szakaszának, a pénzügyi válságnak a végéhez érhet a világ 2009 második felében - jelentette ki Békesi László volt pénzügyminiszter a Médiavilág Kiadó és a Demos...
Eurómilliárdokba kerül majd a földrengés sújtotta közép-olaszországi Abruzzo régió helyreállítása – közölte ma Silvio Berlusconi olasz kormányfő. Berlusconi azt követően beszélt erről, hogy az olasz kormány 100 millió eurós rendkívüli segélyt hagyott jóvá a természeti csapás sújtotta térség számára.
Dreher és a Pesti Est lesz a Sziget két főtámogatója, de Gerendai Károly állami támogatást is vár. Beszámoló az első válságszigetes sajtótájékoztatóról.
Csütörtökön Ukrajnában őrizetbe vették Gabriel Stati moldovai vállalkozót, akit a chisinaui vezetés az országban kitört zavargások egyik legjelentősebb finanszírozójának tart - adta hírül az orosz Lenta és a Novosztyi hírügynökség értesüléseire hivatkozva a Komszomolszkaja Pravda. A hírt az ukrán illetékesek nem erősítették meg, de nem is cáfolták.
A reggeli nyitásban folytatódott az erősödés az állampapírok másodlagos piacán, ami csupán a délelőtt folyamán tartott ki, ezután ugyanis megjelent a profitrealizálás - fejtette ki a Portfolio.hu-nak...
Eurómilliárdokba kerül majd a földrengés sújtotta közép-olaszországi Abruzzo régió helyreállítása - közölte csütörtökön Silvio Berlusconi olasz kormányfő. Berlusconi azt követően beszélt erről,...
180 millió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal két multinacionális kozmetikai cég hazai érdekeltségét, az általuk forgalmazott ránctalanító és bőrfiatalító készítmények megtévesztő reklámozása miatt.
Finisbe érkezett a világ legnagyobb ETF alapkezelőjének értékesítése, a Barclays végül a CVC Capital Partnersnek adja el mintegy 4.4 milliárd dollárért iShares nevű üzletágát. Megszületett a...
A pénzügy-gazdasági válság első szakaszának, a pénzügyi válságnak a végéhez érhet a világ 2009 második felében - jelentette ki Békesi László volt pénzügyminiszter
Jó irányba indult el válságkezelő csomagjával a szocialista miniszterelnök-jelölt, azt viszont egyelőre nem látni, hogy elegendő mértékűek-e a megszorítások - véli a Horn-kormány pénzügyminisztere. Békesi László az InfoRádiónak azt mondta: ha elfogy Bajnai Gordon mögül a parlamenti többség, nincs értelme tovább az átmeneti kormánynak.
Kóka János kedd reggelre hívta össze az SZDSZ országgyűlési képviselőcsoportjának ülését, amelyen a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellen benyújtott konstruktív bizalmatlansági indítvány megszavazásáról döntenek - közölte a frakcióvezető csütörtökön.
Az egyik nagy amerikai bank (Wells Fargo) ma délutáni, pozitív tartalmú bejelentése, illetve a heti friss segélykérelmek számának csökkenése tovább javította a nemzetközi befektetői hangulatot. Ennek...
Egy frissen megjelent ingatlanpiaci jelentés szerint az előző év hasonló időszakához képest 52 %-kal csökkent a manhattani ingatlan eladások száma az idei első negyedévben. A forgalom jelentős visszaesésével szemben az átlagos lakásár mindössze 2 %-kal csökkent, jelenleg 925 ezer dollár....
A Fidesz azt szeretné tudni, hogy az új kormányfőjelölt, Bajnai Gordon továbbra is támogatná-e azt, hogy a 167 kórházból 52 megszűnjön - a párt szerint ugyanis minden kórházra szükség van. Pesti Imre, a legnagyobb ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a 2006-os egészségügyi reform kapcsán elfogadott kormánydöntés alapján 167 kórházból 52-t be…
Egy 1956-os lyukas magyar zászló képével a címlapján jelent meg a csütörtöki Financial Times. A gazdasági lap egész oldalas elemzésben foglalkozik a közép- és kelet-európai térség finanszírozási...
A Vám- és Pénzügyőrség rendszeresen ellenőrzi a piacokat és elárusító helyeket. Az akciósorozat keretében a budapesti Józsefvárosi Piacon tartottak ellenőrzést a vámosok. Az ellenőrzés megkezdésekor a helyszínre érkező pénzügyőröket meglátva egy árus futva menekült el a helyszínről.
A legjobb esetben két év múlva, pontosabban 2011 és 2013 között Magyarországon euró lesz a fizetőeszköz - mondta Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke csütörtökön Győrben. Vértes András a...
Orvhorgászokat értek tetten a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelény térségében. A fokozott rendőri ellenőrzés keretében tartottak akciót tartottak a rakacai víztározónál, ahol összesen tizenhét horgászót jelentettek fel a halvédelmi szabályok megsértése miatt, két embertől bevonták az állami horgászjegyet, továbbá lefoglaltak tizenhét horgászbotot.
Tavaly mintegy 200 milliárd forint forgott ténylegesen a hazai hirdetési piacon a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) becslései szerint - erről Skriba Judit, a szakmai szervezet ügyvezetésének tagja...
Az Európai Unió kinyilvánította csütörtökön, hogy teljes mértékben tiszteletben tartja Moldova szuverenitását, de azt kéri, hogy állítsa helyre diplomáciai kapcsolatait Romániával. A moldovai...
Vértes András szerint 2 év múlva jöhet a magyar euró, ha Brüsszel elég rugalmas. Persze addig nekünk is cselekednünk kell, különben csak álmodozhatunk - van kiút a krízisből?
Ma már egyáltalán nem luxus vagy különleges elvárás, hogy kedvencüket magunkkal vihessük a nyaralásra. Egyre több szálloda, apartman hirdeti meg így a szálláslehetőségeket, hiszen a családtagnak számító négylábúakat senki sem hagyja szívesen otthon.
Nem tartja kizártnak az adatvédelmi biztos, hogy az adatvédelmi garanciák maradéktalan betartása esetén etnikai adatokat is rögzíthetnek a 2011. évi népszámlálás alkalmával. Erről közleményt adott ki Jóri András.
Médiavilág Kiadó és a Démos Magyarország Alapítvány csütörtöki budapesti rendezvényén Békesi László, volt pénzügyminiszter szerint a pénzügyi válság első szakasza 2009 második felében véget érhet. Magyarország a válság mélypontjára 2009 végén, 2010-ben érkezhet el - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Továbbra sem tudni kik kaphatnak szerepet Bajnai Gordon kormányában. Csütörtökön a Reformszövetség tagjai jártak a miniszterelnök-jelöltnél, de nem nyilatkoztak arról, hogy Bajnai ajánlott-e miniszteri posztot bármelyiküknek.
Kóka János kedd reggelre hívta össze az SZDSZ országgyűlési képviselőcsoportjának ülését, amelyen a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellen benyújtott konstruktív bizalmatlansági indítvány...
Mikulás, nagyszülő, cekkeres szomorkodó - nagyjából ezekben a szerepekben tűnnek fel a magyar reklámokban az ötven év felettiek. Pedig. Tudósítás a Magyar Fogyasztó Platform konferenciáról.
Milliós végkielégítésekkel távozhatnak a Gyurcsány-kormány miniszterei. A kormányszóvivő bejelentése szerint a hivatalban eltöltött időtől függ a juttatás összege. A legjobban azok a miniszterek járnak, akik 3 évnél többet töltöttek tárcájuk élén.
Érdemi nyilatkozatok nélkül ért véget Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt ismert közgazdászokkal való csütörtöki egyeztetése. Bajnai Gordon, a Reformszövetség munkáját segítő négy közgazdásszal,...
Gyorshajtás címén bírságolták meg egy úthenger vezetőjét a közlekedési rendőrök az észak-ukrajnai Szumi városban, mert a jármű akadályozta a gyalogosok átkelését a zebrán. Az éber rendőrök...
A Fidesz azt szeretné tudni, hogy az új kormányfőjelölt, Bajnai Gordon továbbra is támogatná-e azt, hogy a 167 kórházból 52 megszűnjön - a párt szerint ugyanis minden kórházra szükség van. Pesti...
Robbanószerkezeteket, lőfegyvereket és lőszereket találtak szerdán a nyomozók Pest megyében, a szerkezeteket az éjszaka folyamán akarták felhasználni - közölte a Nemzeti nyomozó Iroda csütörtökön. Szerdán Pest megye területén több helyszínen négy személyt fogtak el, akik megalapozottan gyanúsíthatóak visszaélés robbanóanyaggal bűncselekmény elkövetésével - közölte az NNI.
Jan Fischer személyében csütörtökön kinevezte az ideiglenes cseh kormányfőt Václav Klaus államfő. Fischer átmeneti, szakértői kormánya várhatóan május 9-én veszi át az ország irányítását Mirek Topolán...
A rendőrség nem zárja ki, hogy a tulajdonosnak érdekében állhatott az április 7-ei tatárszentgyörgyi tűzeset, mint ahogy nem zárható ki a bosszú, illetve a rasszista motívum sem - mondta Papp Péter, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója.
Nem tartja kizártnak az adatvédelmi biztos, hogy az adatvédelmi garanciák maradéktalan betartása esetén etnikai adatokat is rögzíthetnek a 2011. évi népszámlálás alkalmával; erről szóló közleményét Jó...
Gondolta volna, hogy az olaszoké a leggyorsabb rendőrautó a világon? De nem sokáig, mert a németek már készülnek egy még gyorsabb modellel. Úgy tűnik, az osztrákoknak és a briteknek sem kell azon aggódniuk, hogy nem érik utol a száguldozó motorosokat. A skótoknak viszont a takarékosság a fontosabb. Nézegessen rendőrautókat!
A Magyar Nemzeti Bank az eurolikviditást nyújtó devizacsere ügyletei keretében megkövetelt pótlólagos forintfedezet 10 százalékról 5 százalékra történő csökkentésével, valamint az ügyletek napi...
Jó irányba indult el válságkezelő csomagjával a szocialista miniszterelnök-jelölt, azt viszont egyelőre nem látni, hogy elegendő mértékűek-e a megszorítások - véli a Horn-kormány pénzügyminisztere....
Mahmud Ahmadinedzsád vágta át a szalagot csütörtök délután, amikor fölavatták Irán első atomerőművét. Az iráni elnök "áttörésnek" nevezte a létesítmény átadását, április 9-ét pedig kinevezték az ország nukleáris napjává.
Kihirdették a Magyar Televízió (MTV) új székházának legszükségesebb berendezéseire szorítkozó tender eredményét. Az új adáslebonyolító-rendszert a Rexfilm Kft. szállíthatja (299 millió forint...
Előzetes letartóztatásba helyezték ma azt a három, Mosonmagyaróvár környékén élő huszonévest, akik megalapozottan gyanúsíthatók egy levéli benzinkút és egy mosonmagyaróvári kávézó-játékterem fegyveres kirablásával. A símaszkos elkövetők február közepén hajnali órában rontottak be a benzinkút boltjába, fegyverrel fenyegették meg a kútkezelőt, s követelték tőle a pénzt, majd a félmillió forintos…
A Fidesz azt szeretné megtudni, hogy mi Bajnai Gordon szándéka a magyar egészségüggyel, illetve a leendő kormányfő hajlandó-e véghezvinni azt a korábbi kormánydöntést, amely a 167 fekvőbeteg ellátó intézményből 52-t bezárt volna - mondta Pesti Imre csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Óriási meglepetésre nem szavazta meg csütörtökön a francia parlament az illegális internetes letöltést tiltó kormánypárti törvényjavaslatot. Bár a szenátus délelőtt elfogadta a tervezetet, az egy...